Mit adtak nekem a rómaiak?

Ez a poszt arról szól, miért éri meg legalább egy olyan idegen nyelvet (is) megtanulni rendesen, ami nem az angol vagy a német, amit tömegek beszélnek, hanem egy másik, amit kevesebben tudnak jól – esetemben ez pedig az olasz. Persze, lehet az angolt vagy a németet is választani, végülis majdnem mindegy.

23 éve kezdtem el tanulni az olasz nyelvet, és még mindig tanulom. Ennyi idő után elvárás lenne a tökéletes, mindenre kiterjedő nyelvhasználat? Szerintem olyan nincs is. És igazság szerint én is csak négy évig tanultam az olaszt, azóta csak fejlődöm benne.

Mostanában éppen az olasz diákok gimnáziumi és általános iskolai könyveit olvasgatom, mert rájöttem, hogy ez eddig nekem kimaradt a nyelvtanulásból, és ennek hiánya elválaszt az olaszoktól. Az egyik könyvben volt egy kb. húsz oldalnyi szövegértési feladatsor a bencésekről, amit végigolvastam, lefordítottam és még a feladatokat is kitöltöttem. Nekem nagyon tetszett ennek egy néhány soros része, amiben egy bencés szerzetes írt le néhány mondatban egy bencés apátságot. Amikor ezt elmeséltem pár ismerősömnek, volt, aki  fanyalogva annyit reagált, hogy jó sok felesleges időm és energiám lehet, ha ilyesmivel foglalkozom. Neki nincs erre ideje, mert… és itt következett pár indok. Nos, nekem sincs több időm, mint bárki másnak, egész egyszerűen érdekel ez a nyelv, másrészt racionális szinten is tudom, hogy minden idő, amit az olasz nyelvre fordítok, többszörösen térül meg nekem.

A kezdetek

Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik általános iskolában már németet vagy angolt tanult, és többnyire mindenki ezt a két nyelvet választotta első idegen nyelvként a gimnáziumban is. Én viszont 12-13 évesen láttam a Legyetek jók, ha tudtok c. olasz filmet, amiben a gyerekek olaszul énekelték a viszonylag híressé vált Vanitá di vanitá c. dalt. Emlékeztek rá?

Valamikor ekkor döntöttem el, hogy ez a nyelv nagyon szép, és én ezt a nyelvet meg akarom tanulni. A közeli városban egyetlen egy gimnáziumban lehetett ekkor olaszt tanulni, egész pontosan ekkoriban indult ott az olasz nyelvi tagozat. Oda jelentkeztem, fel is vettek. Második nyelvként tanultam már sok mindent az életem során, de az én életemben az olasz lett az első és legfontosabb idegen nyelv. Nemrég a kezembe került az első olasz nyelvű fogalmazásom. A feladat egy rövid bemutatkozás írása volt kb. két hét nyelvtanulás utána a gimnáziumban, és én nemcsak az addig tanult szerkezeteket használtam, hanem kiszótáraztam egy rakás még nem tanult kifejezést is, majd összetákoltam ezekből egy kifejezetten hosszú bemutatkozást. Bár a szöveg tele volt nyelvtani hibákkal, a tanárom nagyon értékelte az igyekezetemet. Ez az igyekezet a gimnáziumi éveim alatt végig kitartott. Heti 6-8 óránk volt, rengeteget tanultunk, valamikor a második évben kaptuk meg zseniális tanárunkat, Gabit, aminek egyenes következménye lett, hogy egykori csoportunkból szinte mindenkinek volt dolga felnőttként is az olasz nyelvvel. Gabi nemcsak remekül tanított (módszerének bemutatása külön posztot érdemelne), hanem igyekezett minket minél többször anyanyelvi környezetbe vinni. Voltunk mi velencei buszos kiránduláson, két hétig cserediákként laktunk olasz családokkal, de amikor a városban nyílt egy olaszok által üzemeltetett pizzéria, Gabi megszervezte, hogy ott lehessünk a megnyitóján és így találkozhassunk és beszélgethessünk olaszokkal. Jártunk olaszos fesztiválokra, tanulmányi versenyekre is, rengeteg lehetőséget kaptunk a gyakorlásra. Mire befejeztem a gimnáziumot, egy kifejezetten stabil nyelvtudással rendelkeztem. Azt hiszem, sokan ezen a ponton be is fejezik a nyelvtanulást.

Munka, ösztöndíj, utazások

Amikor befejetem a gimnáziumot, nem menten rögtön egyetemre, hanem elvégeztem egy újságíró képzést a helyi főiskolán. Mivel csak hétvégén volt oktatás, megpróbáltam munkát keresni, ami elég nagy kihívásnak tűnt vidéken 18 évesen egy gimnáziumi érettségivel. És hogy mivel sikerült mégis elhelyezkednem? Persze, hogy az olasz nyelvvel. Műszaki fordításokat készítettem és tolmácsoltam az olasz Benetton cég itthoni leányvállalatának. Eleinte elég nehezen ment, hiszen  a munkához szükséges szakszavakat magyarul sem ismertem, de nem csüggedtem, hanem megtanultam őket. Rövid idő alatt eljutottam oda, hogy rutinszerűen le tudjam fordítani ezeket a szövegeket is. Ehhez természetesen kellettek azok az alapok, amiket a gimnáziumban szereztem meg. Ugorjunk egyet. Néhány hónapnyi fordítgatás után egyetemre mentem,  ott pedig később kaptam egy ösztöndíjat, így kerültem egy olasz egyetemre, hogy megírjam a szakdolgozatomat A rózsa nevéről. Ehhez olaszul kellett szakirodalmat olvasnom, ami eleinte szintén nehéz volt, nagyon szenvedtem a szövegekkel, alig értettem belőlük valamit. De én ekkor sem csüggedtem, hanem nekiültem a nagyszótárral, és szótáraztam napi sok órát, amíg végül eljutottam oda, hogy szótár nélkül is megértsem ezeket a szövegeket is. A munkás éveimben is elkísért ez a nyelv. Fordítottam, tanítottam, közvetítő nyelvként használtam, és ezzel komoly nyelvi rutint szereztem az évek alatt.

És mindig tanultam, fejlesztettem magam. Soha sem éreztem úgy, hogy most már elég, megtanultam olaszul, most már elvagyok a nyelvtudásommal.

Olvastam könyveket olaszul, olvastam újságcikkeket és blogokat, néztem mindenféle videókat. Mindig arra törekedtem, hogy minél több olasz nyelvű szöveg kerüljön a kezembe, minél több éles helyzetben kelljen megállni a helyemet, és soha sem ijedtem meg, ha nyelvileg ismeretlen helyzetbe kerültem. Ha azt mondták, hogy ki kellene menni Rómába elintézni egy hivatalos ügyet, én nem hezitáltam, hogyan fogom ezt megoldani, hanem mentem és csináltam. Indulás előtte beleástam magam az ügyhöz kapcsolódó iratokba; amit nem értettem, arra rákérdeztem egy magyar ügyvédnél, így mire elindultunk, nagyjából meglett az a szókincsem, ami az ügyintézéshez szükséges volt. Volt olyan is, hogy itthon egy szórakozóhelyen egy olaszhoz mentőt kellett hívni, és amikor a mentősök kétségbeesetten néztek körbe, hogyan beszéljenek vele, én oda mentem és fordítottam nekik. Ha egy ismerős megkért, hogy fordítsam le neki egy eszköz használati utasítását, én lefordítottam. Ha arra kértek, hogy hívjam fel valamelyik olasz hivatalos szervet, volt, hogy egy minisztériumot kellett, és kérdezzek meg tőlük valamit, akkor én bátran felhívtam. Ha valaki arra kért, szerezzenek neki szállást Toszkánában, én szereztem neki szállást Toszkánában. Ha valaki arra kért, hogy hívjak fel egy olasz kempinget, és tudjam meg, hogyan tud ott a lakókocsijával nyaralni, én felhívtam és megbeszéltem neki. Ha valaki arra kért, hogy kotorjak ki neki egy törvényt valamivel kapcsolatban, akkor kikerestem, vagy egész egyszerűen rákérdeztem olasz ismerőséknél, hol tudok ezzel kapcsolatban információt találni. Ha nem értettem, mit mondanak, a szokásos egyszerű módszert vettem elő: szóltam, hogy nem értem pontosan, és kértem, hogy magyarázzák el, mit mondtak az előbb. Közben pedig jegyzeteltem, felírtam az ismeretlen kifejezéseket, hogy ezeket egy következő alkalommal már értsem. Ezt a módszert még a gimnáziumi tanárom javasolta, és még mindig alkalmazom. Sohasem éreztem azt, hogy ez fáradtság lenne vagy hogy engem ki akarnak használni , hanem ezeket a kéréseket mindig egy lehetőségként éltem meg, hogy gyakoroljam a nyelvet, új részeit ismerjem meg, kipróbáljam a tudásomat, kapcsolatokat építsek, és ezáltal fejlődjek.

Sokszor kérdezték tőlem, hogy merek bizonyos ügyeket elvállalni, nem félek-e a felelősségtől. Szerintem a nyelvtanulásban nagyon fontos az, hogy megtaláljuk a határt a sikerorientáltság és a felelősségtudat között. Én mindig olyan feladatokat vállaltam el, amit az anyanyelvemen is elvállalnék. Ha a hivatalos ügyet elintézném magyarul is, és intézéséhez nem kell valamilyen jogosítvány, engedély, végzettség, akkor  miért ne vállalnám el olaszul is?  Ezek szimpla ügyintézések, információkérések, nem olyan ügyek, amikhez szakfordítóra vagy szinkrontolmácsra lenne szükség.  És volt olyan is, amikor olyan feladatot akartak nekem adni, amire én nem vagyok alkalmas, ezt – természetesen –  elutasítottam, és a megfelelő helyre irányítottam az illetőt. Olyan is volt, hogy feladtam egy szöveg értelmezését. De ha mindenre nemet mondtam volna, mert én azt a szöveget nem értem elsőre, akkor még mindig “csak” annyit tudnék olaszul, amit a gimnáziumban megtanultam.

És mit adtak nekem mindezért cserébe?

Munkát

Nekem mindig volt munkám, és most már ki merem jelenteni, hogy az olasz nyelvnek köszönhetően valószínűleg mindig is lesz. Kevés olaszul jól beszélő ember van, és tapasztaltaim alapján kapkodnak az olaszosok után az olyan munkaköröknél, ahol az olasz nyelvet közvetítő nyelvként kell használni. Ha színész, matematika tanár vagy orvos akarsz lenni, ez a rész rád nyilván nem vonatkozik, most arról beszélek, ha idegen nyelvekhez köthető munkában gondolkodsz. És azt sem mondom, hogy mindig a legkedvezőbb állást fogom megkapni, de lesz választási lehetőségem és normális fizetésem is, ebben biztos vagyok. Sok területen használják az olaszt közvetítő nyelvként, így több terület és munkakör közül lehet választani, de lehet fordítani, tolmácsolni vagy tanítani is, esetleg ezeket ötvözni. Olyan is lehet, hogy választott hivatásunkban nem találunk lehetőséget átmenetileg, ilyenkor is lehet az olasz nyelvhez nyúlni, amíg kialakul az, amit szívesebben csinálunk. Azt, hogy mindezt hogyan tudom a javamra fordítani, pedig rajtam is múlik. Lehetőségek mindig vannak, és az már önmagában egy lehetőség, hogy én 14 évesen ezt a nyelvet választottam és azóta sokat fejlődtem benne.

Élményeket

Egy ismerősöm mondata nekem nemrég, hogy mennyire irigyel engem az olasz nyelv miatt. Mert ő a németet és az angolt kötelességből tanulta, nem azért választotta, mert nagyon érdekelte, így csak annyira tanulta meg mindkettőt, amennyire éppen szükséges volt az érettségihez vagy a munkájához. Így pedig nem is szerzett vele annyi élményt, mint én az olasszal.

Nekem nagyon meghatározó élmény volt az életemben, hogy Olaszországban tanulhattam egy rövidebb ideig. Megtapasztalni, milyen az, amikor te vagy idegen egy helyen, amikor el kell igazodnod nagyon fiatalon egy másik országban, vagy amikor csak két hétig együtt kell élned egy olasz családdal, mindennek van egy erős jellemformáló ereje, de emellett rengeteg élményt is adnak ezek a lehetőségek. Én Olaszországban viszonylag sokszor jártam már, de – emlékeim szerint – soha sem volt olyan, hogy az utazás teljes költségét nekem kellett volna kifizetnem, sőt, többnyire sosem kellett fizetnem semmit sem, és ezt szintén a nyelvtudásomnak köszönhetem. Vagy iskolai utazás, vagy ösztöndíj vagy munka kapcsán jártam az országban. Utóbbi esetben nem nagyon van lehetőség turistáskodni, a feladatokra kell koncentrálni, de azért mégiscsak eljutottam olyan helyekre, amikért mások fizetnek. És történt velem olyan is, hogy amolyan bónuszként kaptam egy római vakációt a munkámért. Én az élményekhez sorolom azt is, hogy pl. Umberto Ecot és más olasz szerzőket eredetiben tudok olvasni, vagy hogy megismerhetek és megérthetek teljes egészében egy másik nemzetet. És ott vannak még a szép helyek, ahol jártam, a jó kaják, amiket ettem, a nagyszerű emberek, akiket megismerhettem vagy a vicces, derítő és vidám esetek, amik megtörténtek velem a nyelvtudásom kapcsán.

Elismerést

Ha angolul vagy németül kommunikálsz, nem valószínű, hogy bárki különösebben elismerően fog csettinteni neked ezért vagy hálás lesz a nyelvtudásodért. Az olasz nyelvvel ez is másképp van. Nem egyértelmű és nem elvárás, hogy emberek ezen a nyelven megszólaljanak, ezért ha mégis megteszik, az olaszok nagyon hálásak lesznek érte. Velem soha nem történt olyan, hogy kellemetlen helyzetbe kerültem volna, mert valamit nem értettem meg elsőre, mindig türelmesen segítettek, ha elakadtam. És mindig mindenki külön megdicsért a nyelvtudásom miatt. Megdicsért az olasz diáktársam, az egyetemi tanárom, a zöldséges, az ügyvéd, a szállodai portás és a minisztériumi alkalmazott is; ez az állandó visszajelzés és elismerés pedig jó érzésekkel tölti el az embert. Szuper érzés azt megélni, hogy értékelik a befektetett energiádat, és ennek hangot is adnak.

Motivációt

Mindez együtt pedig elegendő motivációt ad arra, hogy 24 év után se unjam meg a nyelvtanulást, és mindig érezzek kedved, és szerezzek időt és energiát arra, hogy továbbra is fejlődjek ebben a nyelvben. Hogy továbbra is tanuljam az apró nyelvi finomságokat, hogy nyelvjárási szövegeket is hallgassak (ezeket nem értem, de egy részüket legalább már felismerem), hogy átnézzem az olasz diákok iskolai könyveit, szépirodalmat és publicisztikákat olvassak olaszul. Ahhoz, hogyha valaki – bárhol – feltesz egy kérdést Olaszországgal vagy az olasz nyelvvel kapcsolatban, amit én nem tudok megválaszolni, rögtön utánanézzek. Utóbbi esetben úgy érzem sokszor, hogy nehogy már én ne tudjam ezt, ennek rögtön utána kell olvasnom, ennek gyorsan utána kell kérdeznem. Én úgy érzem, hogy jól beszélem ezt a nyelvet, de mindig azt is érzem, hogy nem elég jól. Nem jelent gondot különféle hétköznapi vagy éppen hivatalos ügyek elintézése, egy újságcikk elolvasása, az anyanyelvi beszélők megértése, könyvek olvasása, irodalmi szövegek fordítása, eligazodás a helyi dolgokban, az olasz lélek megértése, viszont hol vagyok még attól, hogy megértsek egy-egy nyelvjárást, vagy bármilyen kulturális kérdést könnyen megválaszoljak vagy bármilyen szakszöveget könnyen lefordítsak. És ez az, ami miatt én ennyi év nyelvhasználat után is vidáman és lelkesen leülök egy szombat este, hogy lefordítsak egy olasz iskolai könyvből egy 1070 körüli szöveget egy bencés apátságról. Végülis nyomkodhatnám helyette a telefonomat is és fanyalogva kommentelhetnék egy ilyen poszthoz a szerzőnek arról, hogy nekem miért nincs időm nyelvet tanulni. De egyébként nem is kell mindenkinek idegen nyelvekkel foglalkoznia. Mindenki másban jó. Én ebben.

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

39 hozzászólás Mit adtak nekem a rómaiak? bejegyzéshez

  1. A Legyetek jók, ha tudtok számomra is korszakos jelentőségű film, gyerekként láttam először, és egy csomó részt kívülről tudok belőle, és még mindig megnézem legalább évente egyszer. A dalokat is imádom belőle, és sokszor hallgatjuk őket itthon. Férjem első szerelme kisfiúként Leonetta volt…

    Nagyon jó volt olvasni, hogy ennyire kötődsz, az olasz nyelvhez és ennyire szereted! Én a németet kötelességből tanultam, nyűg és kínlódás volt, és bár valahol a lelkem mélyén szeretem, értékelem a felettébb furcsa szépségét, sőt fizikai élvezetet érzek, ha hallhatom és beszélhetem, van belőle egy diplomám, és sokáig dolgoztam benne tolmácsként és nyelvtanárként, valahogy soha nem lett igazán az enyém. Viszont hozzád hasonlóan rengeteget köszönhetek neki, munkát, élményeket, ismeretségeket, emberi, személyiségbeli fejlődést – ezen kívül nem túl sok közöm van a német nyelvhez, ellenben külsőre egy csomószor néznek németnek…

    Az angolt hobbiból tanultam, mert mangát-animét abban az időben, amikor nekem ez életfontosságú volt, csak angolul lehetett találni, illetve mert kellett egy alapfokú nyelvvizsga a diplomámhoz, ráadásul el szerettem volna olvasni a Gyűrűk urát eredetiben, így aztán a biztonság kedvéért csináltam belőle egy középfokút. A gimiben elég jó alapokat szereztem, utána meg már ragadt rám itt-ott, mint a kosz, egy időben még fordító és tolmács is voltam – máig megdöbbent, hogy a tevékenységemért pénzt is fizettek, sőt egy csomószor jártam külföldön is emiatt. A tudásom totál rendszertelen, óriási lyukak tátonganak rajta. Régebben elég jól beszéltem és értettem, most már csak olvasok, sőt még fordítok is – az idei nyarat azzal töltöttem, hogy merő gyönyörűségből lefordítottam egy háromkötetes regény egyik kötetet. Profi szinten nyilván nem állja meg a helyét egyik angollal kapcsolatos tevékenységem sem, de nincsenek is ilyen ambícióim, ez csak a személyes élvezetemről szól.

    Rá kellett jönnöm, hogy számomra a nyelvek önmagukban kevéssé érdekesek, talán ez is az oka, hogy bár tanulgattam őket, soha egyikben sem merültem el igazán mélyen és hiányzott belőlem a késztetés, hogy igazán a gyökereikig hatoljak – én mindig csak használni és érteni akartam őket egy nekem megfelelő szinten. Viszont ennek ellenére iszonyú fontos szerepet játszanak az életemben, és ha tehetném, biztosan újra nekiállnék tanulni egy harmadik nyelvet is – például az oroszt, amit nagyon szerettem általánosban, vagy dánt, mert az meg hallásra nagyon tetszett.

    • Én még 2010 környékén tanultam egy kicsit a svédet, mellette van angol, amiben még mindig gyenge vagyok, és iskolai évek alatt volt német is, egyetemen finn, de az csak nyelvészeti összehasonlítás volt, egyszer belekezdtem a spanyolba is. Én nem vagyok lusta nyelvtanuló, velem az a baj, hogy minden nyelvtanulási energiámat az olaszba fektettem. Pl. előveszek egy angol szöveget, rögtön el is unom, és keresek vmi olaszos dolgot inkább.

      Azért a mangafordítás elmerülés, nem?

      • Hát, mangát már régóta nem fordítok, kihagytam nagyjából két évet, aztán tavaly októberben elkezdtem a fanficeket fordítani. Embertelen jó érzés volt, öt mondat után elsírtam magam a gyönyörűségtől. 🙂
        Elmerülésnek elmerülés egyébként, igazi flow élmény, de igazából soha a nem a nyelv volt a lényeg, hanem a történet, amivel épp foglalkozom, és több az egészben a lelkesedés, az intuíció és a szerelem, mint a profi szaktudás.

  2. Minden tiszteletem a tiéd, nem jött be az olasz nyelv, és a történelmük a kultúrájuk sem tetszett.

    • Ó, de hogy jön ide a tisztelet? Neked az olasz nem jön be, de ugye ízlések és pofonok. Az olasz csak egy nyelv, van még sok száz másik.
      Nekem tetszik az olasz, de a spanyol sokkal inkább. Meg (leginkább a balkáni) szláv nyelvek, de azt hiszem, azok is elsősorban a zene-tánc miatt, nem maga a nyelv.

      • Tekintheted udvariassági körnek vagy komolyan is gondolhatom. Rád van bízva. Nem tudom, hogy mi tetszik a spanyol nyelvben. Ismerős húzott le spanyol egyetemen 1 évet, hallottam őt spanyolul beszélni. Az sem jött be, de a mentalitásuk sem.
        Szerb és bolgár népzenében és néptáncban gyönyörködhettem már, az nekem is bejött.

        • “Tekintheted udvariassági körnek vagy komolyan is gondolhatom. Rád van bízva.”
          Jójó, értem a rendreutasítást 😉
          Én sem tudom, mit szeretek a spanyolban, tetszik. De nyilván ez ízlés kérdése. Neked melyik nyelv/kultúra tetszik?
          Balkáni: hát még, ha az én előadásomban látnád 😀 Khm.

          • Nem rendreutasításnak szántam. A nyelvek közül a matek a kedvenc, szép és időtlen. Nincs kedvenc kultúrám, mindegyikben van olyan dolog ami tetszik és olyan is amelyik taszít. Majd megnézzük azt a balkáni táncot, ha lesz rá lehetőségünk.

            • Nekem egyébként a svéd a kedvencem, nem az olasz. 🙂 Olaszországi egyetemi időszakból sem az olaszok, hanem a svéd barátaim voltak maradandóbbak. Együtt laktam két svéd lánnyal ugyanis, valamint két franciával, utóbbi kettőt is szerettem. Ezzel a négy lánnyal töltöttem a legtöbb időt, nem is az olaszokkal.

            • Én meg nem komolyan mondtam, ezért kacsintottam.
              Matekot nagyon szeretem. Tiszta dolog, nincs mellébeszélés, kivétel, trend, a 2×2 mindig 4, nem ilyen-olyan valószínűséggel 3,8 és 4,4 között. Bár, éppen a trendeket is a matek segítségével írják le. Kultúrával is hasonlóan vagyok, mindegyikben találtam érdekeset, szépet. Táncban is egyébként, de magam táncolni a balkáni és a magyar (nép)táncok nagy részét szeretem, más nem tud annyira magával ragadni. Ezzel együtt az én táncomért önmagában nem érdemes messzire menni 😉 De az egészért igen.

              • Nálam mindig kicsapja a biztosítékot amikor a matekot és a fizikát mindenfajta agyament dologba belekeverik. A legtöbb esetben olyanok, akiknek az IQ-ja konvergál a nullához.
                Táncolni jó, imádom nézni.Lehet, hogy benned is csobog egy kis szláv vér, az enyémben van horvát.

                • Nono, azért a trendszámítás meg a valószínűségszámítás önmagában nem agyament dolog. Más kérdés, hogy tökre félreértik rengetegen, és emiatt agyament dolgokat hoznak ki belőle.
                  Szláv: hát az biztos, hogy van, de lengyel-szlovák, délszlávról nem tudok, de persze miért pont az ne lenne ebben a nagy kavarodásban 😉
                  Táncot nézni is szeretem én is – de csinálni, na azt nagyon.

                  • Már meséltél erről, de milyen táncokat is?

                  • Ha egy Perelman szintű ember és matematikus teszi majd akkor lírd le az első mondatot.
                    Trendek? Vicckategóriák, a különböző -izmusok követői rendre adatokat mosnak össze, történelmet hamísatanak.

                    • Ja! Én nem a társadalmi “trendek”-ről beszélek, amik mindig attól függnek, hogy ki mit akar velük bizonyítani. Mellesleg ott sem a matematikai alappal van a probléma, hanem azzal, hogy milyen metodikai hibát vétenek (olykor szándékosan, hogy kijöjjön a kívánt “trend”). De a trend- illetve összefüggés elemzés a biológia, populáció- illetve kvantitatív genetika, egyáltalán a populációk vizsgálatának, az orvostudomány, az agrártudomány tekintélyes területeinek, de a meteorológiának, klímatudománynak is alapja. Persze, ezeknél is könnyű elcsúszni, fontos tényezőket figyelembe nem venni, stb. de a statisztika, valószínűségszámítás és trendszámítás nélkül konkrétan semmit sem tudnánk ezeken a területeken tenni.

                    • Biológiához hülye vagyok, így elhiszem neked az idevonatkozó részt. A meterologusok pedig kaptak már segítséget a közelmúltban matematikusoktól, például Székelyhidi Lászlótól.

                    • A meteorológia tőlem áll távolabb, de az előrejelzések erősen matematikai alapja nyilvánvaló a számomra is, és azt hiszem, a biológia egyes területein alkalmazott módszerek nem is állnak távol bizonyos meteorológiai matematikai módszerektől, a nem determinisztikus (valószínűségi) összefüggések elemzése alapvetően hasonló lehet nyilván.

                    • Máshogy tekintünk erre a tudományra.

                    • Lehet, de igazából nem látom, hogy miért és mennyiben.

                    • Át kell gondolnom a választ.

                    • 🙂 Jójó.

                    • Válaszolhatok udvariassági körök nélkül, kicsit nyersen és bunkón, megbántva másokat ezzel?
                      Nem szeretném lerombolni a “jó híremet”.

                    • Részemről igen, de mások nevében nyilván nem nyilatkozhatom 😉

                    • Vasárnap lesz időm válaszolni, vadászszezon van.

                    • Jójó.

                    • A legtöbb ember hozzám hasonlóan, képtelen teljes egészében felfogni és megérteni a matekot és a legtöbb esetben fel sem tudjuk fogni a matematika jelentőségét. Egyszerre művészet és tudomány, egyszerre áttekinthető és túlbonyolított, egyszerre haszontalan és hasznos … Ő a tökéletes nő, a tudományok királynője. Folyamatosan fejlődik, feszegeti a határokat.
                      Keveseknek adatik meg, hogy tehetséget kapjanak hozzá. Vannak köztük nagy arcok, nem egy komoly küzdelem árán jutott el odáig, hogy tudománytörténelmet írt. Az ő munkájuk is ott van a rakétákban, számítástechnikába, és a tudományok királyában, a fizikában.
                      Statisztika egy mankó, a korlátoltságunk, a megfelelő ismereteink ékes bizonyítéka.

                    • Aha. Igen, ez lényegében így van. A statisztika azon (általában rendkívül bonyolult) összefüggések valamilyen leírására, kezelésére való, amelyeket közvetlenül (még?) nem tudunk tanulmányozni. Ilyen pl. a genetika, mármint a populációgenetika, a mennyiségi tulajdonságok genetikája, de ilyen a növekedés vagy a populációdinamika is. Meg az időjárás is. Egyszerűen nem ismerjük az összes tényező összes hatását és kapcsolatát, ezért ilyen-olyan valószínűséggel tudjuk megmondani, hogy minek milyen hatása lesz az általunk vizsgált vagy “megjósolni” kívánt mutatóra. És azt sem tudjuk a statisztika alapján, hogy a kimutatható kapcsolat ok-okozati-e (vagy pl. mindkettő hátterében van egy harmadik tényező, amitől a vizsgált kettő függ anélkül, hogy egymással bármilyen egyéb kapcsolatuk lenne), és ha az, akkor melyik az ok és melyik az okozat. A statisztika arra alkalmas, hogy kimutasson összefüggéseket, de hogy ezek mit jelentenek biológiailag, légkörileg vagy akárhogy, azt már más jellegű vizsgálatokkal kell megállapítani. De a tény, hogy felhívja a figyelmet ezekre az összefüggésekre, közvetlenül a gyakorlatban illetve egyéb kutatások megalapozásával hasznos lehet.

                    • Ja, csak ne használják politikusok, valamiben hívők, aktivisták, meg idióták. Ne hivatkozzanak rá olyanok akiknek még a középiskolás matematika is gondot okoz. Spiri hívők, meg a többi ….

                    • Egyrészről teljesen jogos. Másrészről viszont az általad említettek bármit képesek (ki)használni, a relativitáselmélettől Darwinig. A félreértés/belemagyarázás és az ostobaság együtt bármire képesek.

    • Neked is kellemes ünnepeket!

    • Kicsit megkésve: mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet!

      • Köszönjük és nektek is!

        Nálunk ma volt ajándékozás. Nem csinálunk belőle ügyet egyébként. Kaptam megint túracuccot. Ezért jó, ha valakinek van egy hobbija, amiről mindenki tud. Most botot kaptam gyalogláshoz. Meg diszkófényt. Nem vicc. Tesóméknál láttam múltkor, piros és zöld fényeket szór, mint a 80-as-/90-es évek diszkójában, és nagyon megtetszett, irtó hangulatos. Kaptam egyet, be lehet vele világítani az egész házat, és pörög/mozog a fény, vagyis ilyen piros-zöld pöttyök és csillagok mennek körbe a falon. Fogyasztói társadalom! :)) Szilveszterezni a keresztlányommal fogok szerintem, csinálok majd neki tinidiszkót fényekkel. Lett egy kardigánom. És Ecotól A tegnap szigete is, ezt olvasom majd ma este. Eddig a bencés reguláról olvastam egy könyvet, elég nehéz, lehet, majd írok róla. Érdekel titeket az ilyen valláselméletes akármicsoda? Tegnap családbarát látogatáson voltam, szeretem őket, négy gyerekük van összesen, két lánynak. Az egyik egészen kicsike, nyáron született, nagyon jól elvoltam vele tegnap. Ki lett beszélve a szaranya téma, gyerekkori barátnő elmondta, ő miért szaranya mások szerint. 🙂

        Egyébként elkészült még egy túrázós poszt, és alakul még egy, meg egy kapcsolódó, amiről már írtam Az én utam posztban, onnan hoznám át külön is, kibővítve, mert szerintem jó téma. Mennyire bírjátok még ezt a túrázós témát? Én úgy szeretem, vagyis szeretek erről írni, na, meg túrázni leginkább. Ma és holnap dolgozom még itthonról, de utána még megyünk termálfürdőbe, túrázni is akarok még egyet. Meg ún. csajos napot is tervezünk keresztlánnyal. Elviszem fürdőbe, kávézni (ő kávét nem kap, hanem valamit helyette) meg ebédelni, sétálni. Ti mit csináltok?

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: