A blogger esete a Nagy Ötlettel

Szeretsz halogatni? Te is az vagy, aki az egyetemen inkább csendben háttérbe húzódott, mert biztosan baromság, amire gondol? Majd egy bátrabb diák lazán előadta azt, amit te is mondani szerettél volna, de nem merted? Tökölsz? Elveszel a részletekben? Nálam jobban biztosan nem.

Egyszer a 444-es Horváth Bence írt arról egy cikket (vagyis nem ő, hanem az egyik munkatársa), hogy hogyan nem írt meg egy cikket, mert menet közben feladta. Most hasonló történt velem is, bár az én posztom elkészült, de végül nem jelent meg (még). Elmesélem – szerintem nem lesz nagyon unalmas, sok mindent megmutat arról, amikor elveszünk a részletekben, nem valósítjuk meg egy ötletünket, vagy túlzott elvárásokat fogalmazunk meg magunkkal szemben.

Az történt, hogy mostanában nem nagyon írtam a blogot, viszont volt egy olyan szöveg, amin sokat dolgoztam. Még tavaly írtam az Olvassatok minden nap c. posztot, amiben megemlítettem, hogy mennyire szomorú és érthetetlen, hogy a különféle olvasmánylistákon egyáltalán nincsenek női szerzők. Akkor írtam is egy hozzászólásban, hogy majd összeállítok egyszer egy százas listát, amin csak női szerzők fognak szerepelni. Idén márciusban rá is szántam magam erre – igen, nem vagyok egy kapkodós alkat.

Aztán kicsit sikerült túlreagálnom ezt a “projektet”, így észrevétlenül kitört belőlem a kényszeres és a maximalista, ami külön-külön sem vezet semmi jóhoz, együtt meg csak az lehet a következménye, hogy belefulladok a listagyártásba, a jegyzetelésbe és a teljesen lényegtelen részletekbe.

Először is eldöntöttem, hogy száz könyvnek kell szerepelnie a listámon, hiszen ennyit ígértem, meg az olyan szép kerek szám, de így végül felkerültek rá olyan művek is, amiket nem is olvastam. Azt viszont cikinek éreztem volna, hogy úgy írjak valamiről, hogy nincs igazán háttértudásom hozzá, így az a nagyszerű ötletem támadt, hogy a nem olvasott könyveket is gyorsan elolvasom, még mielőtt publikálom a listát – ez kb. többezer oldalnyi olvasnivalót jelent. Ebből is világosan látszik, hogy teljesen elvesztettem a realitásérzékemet, vagy legalábbis az agyam valahogyan kiszállt a fejemből, és elment nyaralni valahova. Barok Eszter blogger barátnőm figyelmeztetett, hogy ez elég nagy baromság, tegyem már ki végre azt a nyomorult listát a blogra. Én sajnos, elég makacs tudok lenni, és nem feltétlenül tartom fontosnak, hogy hallgassak az okosabbra, így nem nagyon foglalkoztam a tanácsával, hanem szépen olvasni kezdtem.

A listám már márciusban összeállt, de többször újraírtam a poszt bevezető részét, egyszer pedig véletlenül sikerült teljesen (értsd: még a lomtárból is) is kitörölnöm az egész szöveget listástul, bevezetőstül, majd miután újra megírtam, elkezdődött egy végeláthatatlan szerkesztési folyamat.

A könyveket sorszámoztam, hogy jobban lássam, mennyiségileg hol tartok, megvan-e már a száz darab. Aztán kitaláltam, hogy mindegyik könyvhöz teszek egy linket is, hogy az olvasók majd egyből rá tudjanak kattintani egy-egy ajánlóra. Így mindegyiket egyesével kikerestem a Libri/Alexandra meg mittudomén, milyen oldalakon, és szépen beszúrtam az ajánló linkjét a címhez. Majd oda jutottam, hogy az nagyon igénytelen, hogy én nem is írok a könyvekről semmit, nem tehetem meg, hogy kiszúrom az olvasóim szemét egy listával és egy kiadói ajánlóval, ezért nekem is írnom kell néhány mondatot könyvenként. Ez elég nagy munka, ráadásul ragaszkodtam ahhoz, hogy mindegyikhez azonos terjedelmű megjegyzést írjak (itt már tényleg lecsúsztam a helyes útról). Szóval, lassan elérkezett a május, én meg még mindig a gyűjtés-megjegyzés-linkelés hármasnál tartottam. Aztán félre is tettem az egészet pár hétre, nyilván, mert semmi sikerélményem nem volt a Nagy Ötletemmel, csak a folyamatos pöcsölés ment heteken keresztül helyette.

Mikor végre megírtam a pár soros ajánlókat, akkor rájöttem, hogy az összekép zavaros, mert összevissza vannak a könyvek, ezért inkább csoportosítani kellene őket téma szerint. Így kitaláltam kategóriákat: világirodalom, anyaság, Nobel-díjas szerzők, életrajzok, stb.. És aztán jött a vacillálás, hogy melyik könyvet melyik kategóriába tegyem. Mintha nem lenne tök mindegy.

A besorolás után az egész listát át kellett szerkeszteni, hogy az azonos kategóriába tartozó könyvek egymás alá kerüljenek. Aztán elkezdtem variálni a betűtípussal is, a jobb átláthatóság érdekében kiemeltem a  címeket, de nem tetszett, amit láttam. Eszter azt javasolta, hogy az átláthatóbb tagolás érdekében válasszam el egymástól a csoportokat pl. képekkel. Így elkezdtem képeket gyűjteni: minden egyes nyomorult könyvhöz egy darabot, ezeket kikerestem, megvágtam, átméreteztem, feltöltöttem a blogra, majd a posztba. De legalább tényleg szépen tagolva lett a szöveg. Itt már  eléggé elvesztettem  a fonalat, teljesen belezavarodtam az egészbe, már untam is a szerkesztést, és a türelmem is fogytán volt.

 

Egy hete értem a célegyenesbe, de én poszttal ennyit még nem szenvedtem, viszont összességében elégedett voltam: kitaláltam, megcsináltam. Ez egy hiánypótló és ötletes bejegyzés lesz, örülünk neki; persze, valószínűleg más is írt már korábban hasonlót, de ez egy friss és százas lista, tematikus és sokszínű, mindenféle korszakból, sokféle témájú és különböző műfajú darabok kerültek bele. Már csak nagyon kevés hiányzott, hogy megnyomhassam a publikál gombot, amikor barátnőm az alábbi üzenetet küldte át nekem chaten:

45 könyv, amit mindenképp olvasson el nőktől

Bizony, két nappal előttem megjelent egy poszt a témában a Könyvesblogon. Az ötlet hasonló, a Könyvesblog posztja hiánypótló. Próbáltam nem túlreagálni,  hiszen nagyon is szuper, hogy végre foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de azért eléggé nyomorultul éreztem magam. Nem baj, ha egy témát többen is megírunk, csak így már az ötletem éle és frissessége elveszett valahol március és június között a wordpress szerkesztőjében. Itt ültem éjszaka fél kettőkor a 90%-os készültségű posztommal, és egy ugyanolyan ott bámult rám a Könyvesblogról, ráadásul még a választott könyvek között is volt átfedés. Az az igazság, hogy volt egy pillanat, amikor legszívesebben kivágtam volna a laptopot a másodikról.

Eszter gyorsan fel is hívott, és azt mondta, hogy ez egy létező jelenség az újságíróknál, amikor valaki éppen előtted ír meg valamit. Meghallgattam az ezzel kapcsolatos szakmai tapasztalatait, majd annyira elkapott a röhögőgörcs, hogy fél óráig nem bírtam abbahagyni, főleg, amikor Eszter előkotorta a chates üzenetváltásainkat, amiben mindig beszámoltam arról, hogy tartok vagy nem tartok éppen a poszttal. Láttam magamat kívülről, ahogyan vörös szemekkel, fáradtam szerkesztgetem feleslegesen a semmit: egy listát, amin mindössze fel kellett volna sorolnom 100 db írót és 100 db könyvet. Én helyette mindent csináltam, csak a lényeggel nem foglalkoztam. Nem értem, hogy történhetett meg, hogy ennyire elbénázzam az egészet, és hogy ennyire elterelődjön a figyelmem a poszt fontos részéről. Természetesen ez azért nem tragédia, most is kellő öniróniával tudom szemlélni a helyzetet.

És hogy mi a tanulsága ennek a történetnek? Semmi és jó sok, meg az, hogy végül nem is szedtem össze száz könyvet, hanem csak hetvenkettőt, de ez már fel sem tűnt nekem a nagy variálásban. Én szeretem, amikor tükröt tartok magamnak, és láthatom, hogy bizonyos területeken van még hova fejlődnöm. Az egészben viszont az a jó, hogy a sok önismereti munkának köszönhetően megfelelő tudatossággal tudom szemlélni magamat az ilyen helyzetekben, és ha most itt nem is, magamnak azért mindig levonom a következtetéseket és a tanulnivalót.

Azért, hogy ne ússzon el teljesen a befektetett energiám, folyamatosan ki fogom tenni az ajánlókat témák szerint csoportosítva. A hamarosan megjelenő első részben “A nők a világban” témakörrel fogok foglalkozni.

Update:

közben elkészült  a lista, amit az olvasók megdupláztak, így már közel 200 írónőtől választhatsz olvasmányt – ez egy szuper projekt volt, köszönöm mindenkinek a részvételt:

100 könyv, nőktől

 

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

39 hozzászólás A blogger esete a Nagy Ötlettel bejegyzéshez

  1. én tökre kíváncsi vagyok a te listádra. illetve megragadom a lényeget, az apukám úgy fűnyírózott, hogy a vállán átvetette a madzagot (mondjuk ő jó magas volt), és így nem tudott rámenni. mert amúgy bénácska volt ő is mindenhez, egyszer pl. levágta a hüvelykujjának egy darabját favágás (aprítás) közben. a tesóm találta meg a darabkát két nap múlva. bocsánat az offért, de meg kellett írnom, mert megittam egy bacardi breezert, és ennyitől offon vagyok. majd holnap szégyellem magam jól. de örülök, hogy végre megint olvashatlak.

    • Én meg örülök, hogy itt vagy és hogy mások is itt vannak a hosszú szünet ellenére. Apukád esetét sajnálom, az enyém is a vállára szokta rakni a vezetéket egyébként.

      Lista lesz, de nem úgy, hanem részletekben fogom kitenni, azt hiszem, így lesz jobb. Majd csinálok a posztoknak egy külön menüt. Jó sokat kínlódtam vele, jó kis lecke volt, az biztos, szerencsére most már csak röhögök rajta, de azt nagyon.

  2. Ha latnad, hogy nyirok en fuvet egyedul, a 45 fokos lejton, fel kezzel folyton dobalva a kabelt, sikoltoznal a gyonyorusegtol 🙂 szerintem indithatnanak olimpiai versenyszamot ebben.
    A posztot, remelem, latjuk majd, engem erdekel mind a hetvenketto. Az amugy is egy olyan szep, kerek szam.
    Szerintem ez egy olyan “szazadik majom” effektus lehet, csak valoszinu, bloggerekbol eleg mar ketto is hozza 🙂

  3. :-))
    1: Most már mindegy, de ilyenkor érdemes posztsorozattá alakítani az eredetileg egyposztosra tervezett irományt, kiadni pl. egy tizes listát, azzal, hogy folyt. köv. A módszer külön előnye, hogy az olvasókat magadhoz láncolod, mert izgatottan fogják várni az újabb darabot.
    2: Azért vigaszdíjnak a fáradozásaidért született egy bónuszposztod, nem is akármilyen.

  4. Annyira röhögtem :D. Magamra ismertem. Hétköznapibb, de én pl. a nagytakarítással, selejtezéssel vagyok így. Napokig gondolkozom, hol kezdjem, fejben megtervezem. Aztán hetekig még finomítom az öteleteimet, Utána nekikezdek. kitúzöm a napi célt, például ma kiselejtezem az iratokat. Nekikezdek, de az első félórában megtalálom a legnagyobb gyerek első ovis rajzait, egyenként végignézem őket. Keresek nekik egy szép dossziét, szép címkét rá, mehet a könyvespolcra. De látom,hogy a polcon van egy halom katalógus, szórólap keverve látszólag hasznos papírokkal. Ezeket muszáj levennem kiselejteznem, de ha már ott vagyok, lepakolom a könyveket, portalanítok, kiszedem a könyvek mögé beesett apró biszbaszokat. Ami között végre megtalálom a társasjáték hónapok óta keresett figuráit. Muszáj visszatennem a dobozába őket. Megyek a játékokhoz…Kb. 2 óra múlva a viszonylag elviselhető házból csinálok egy kupacokkal és szemetes szatyrokkal (mert külön gyűjtöm az éghető, a valamire még jó, semmire se jó, stb cuccokat) teli akadálypályát. Ekkor szoktam bepánikolni. Kimegyek rágyújtani, hogy lenyugodjak. Ezalatt a teraszon összeszedem a macskák táljait, beviszem a garázsba, körülnézve megállapítom,hogy bizony itt is lehetne selejtezni. Majdnem hozzákezdek. 🙂 .
    A vége az szokott lenni, hogy megunom. Visszahányok mindent majdnem az eredeti helyére, megállapítom,hogy túlnőtt rajtam a feladat. Majd holnap újrakezdem….vagy nem.

  5. A te listád az a TE listád, szóval nagyon várom, hátha kapok tőled ihletet, mit olvassak, mert sajnos elég régen olvastam bármi nyomtatottat.

  6. Biztos? 😀 Mármint az utolsó gondolatra értem… 😛

  7. Egyszerűen zseniális a bejegyzés, vigyorogtam olvasás közben, mint a vadalma. 😀 Nekem is volt már afférom hasonló helyzetekkel – említésre sem méltók, annyira csip-csup. Én már attól is frászt tudok kapni, ha pl. valaki pont előttem orbákolja be a helyes választ, hát még egy ilyen szituáció… Nálam tuti sírás lett volna belőle először. Úgyhogy le a kalappal! 😀

  8. Óriásit nevettem 🙂 Javasolnám, hogy fontold meg a kiadók női alkalmazottai szerinti csoportosítást is hogy el tudd ütni az időt addig, amíg nem írja meg azt a listát is valaki más.

  9. Jut eszembe, lassan letelik a 2 hét! 😀

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. 100 könyv, nőktől – Tollam-Papírom
  2. CIKLÁ MAN BLUES: Félelem & inspiráció, filmek, tintarajzok testeken, hullámok, kurvák és mentorok; meg egy hosszú út egy sötétpiros autóban… – And the yellow cab

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: