Család vagy karrier : család és karrier – mit ér a nő, ha dolgozik?

Tegyük fel, hogy egy menő cégnél dolgozol.  A csoportotok hatfős, a tagok pedig a következők: két egyedülálló férfi, két kisgyerekes családanya, két egyedülálló nő. A cég leszerződik egy külföldi projektre, minek következtében a munkatársaknak három hónapon keresztül heti váltásban Stuttgartba kell utazniuk három napra, minden héten két embernek. Hétfőn hajnalban mennek, szerdán késő este  jönnek haza. Mivel a csapat hatfős, és minden héten két ember utazik, így mindenkire három hetente kerül sor. Csakhogy kiderül, hogy ez nem is annyira egyszerű, ugyanis míg az egyedülálló, gyerektelenek könnyebben meg tudják oldani az utazást, addig a két kisgyerekes anya nem tud menni, vagyis nekik ez problémás lenne, nem szívesen mennek, nehezen tudnák megoldani. Az egyedülállók kiválthatják a kisgyerekes anyákat úgy, hogy ők mennének helyettük is, és akkor ők minden második héten utaznának, a kisgyerekes anyák meg maradnának itthon.

Mi a jó döntés? Ha az egyedülállók kiváltják az anyákat, vagy ha ragaszkodnak ahhoz, hogy márpedig mindenki utazzon? Ha kiváltják őket, akkor az anyák hálásak lesznek ezért vagy rossz érzésük lesz? Mi az oka az érzéseiknek? Mi a következménye az egyik, mi a másik döntésnek az egyes szereplőkre nézve?

Pozitív diszkrimináció

Én azt gondolom, hogy ez egy életszerű helyzet, és pl. a skandináv országok egyre inkább hajlanak a pozitív diszkrimináció felé, de már nálunk is vannak olyan cégek, amelyek nőjogi programokkal teszik magukat vonzóbbá. Ezeknek a programoknak része lehet az, hogy hangsúlyozzák, hogy a nőket a szülés után továbbra is szívesen várják vissza, részmunkaidőt biztosítanak nekik, esetleg saját, céges óvodát ígérnek vagy éppen van egy külön szoba a munkahelyen, ahova be lehet vinni a kisgyerekeket is, amíg az anyjuk dolgozik, máskor pedig biztosítják a home office-t. Ezzel alkalmazkodnak a kisgyerekes-gyerekes kolléganő ritmusához, akinek így nem kell sűrűn bocsánatot kérnie, ha otthon kell maradnia a beteg gyerekével, vagy éppen szülőire vagy anyáknapi ünnepélyre kell mennie, a részmunkaidő és a home office biztosításával  pedig bevételhez jut és nem esik ki évekre a szakmai életből. Ennek lehet része fenti példa, vagyis az, hogy alkalmazkodva a családi életükhöz pl. nem bízzák meg őket olyan feladatokkal, amelyek problémát, nehézséget, a családi életük átszervezését jelentenék számunkra. Ez, ha jól van kommunikálva, ha közös megegyezésen alapszik, lehet előny is. Lehet egyszerre dolgozni és családi életet élni, anyának lenni és karriert építeni.

Segít, de helyzetbe is hoz

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ezzel nem ártanak-e nekik hosszabb távon. A home office-szal kapcsolatban szokták mondani, hogy elsősorban annak való, aki nem akar karriert építeni. Ennek az az oka, hogy ha valaki nincs benne a napi vérkeringésben, interakcióban, akkor sok mindenből kimarad, így előfordulhat, hogy csak egy “e-mail cím” lesz a munkatársai és a munkaadói szemében, kevésbé jutnak el hozzá a fontos információk, és a karrierépítéshez szükséges szakmai kapcsolati sem alakulnak, fejlődnek nagyobb mértékben a négy fal között, bezárva. Ha a fenti példát nézzük, és a gyerektelen elutazik a gyerekes helyett minden második héten külföldre, könnyen megtörténhet, hogy ezzel helyzetbe hozza magát a másikkal szemben. Ő lesz a rugalmas, a mindenre bevethető, a rendelkezésre álló, aki választhat, és ezzel még többrétű tapasztalatot is szerezhet, amivel nő a munkaerő piaci értéke. Ha ez tendenciaszerűen jelenik meg, akkor ennek következménye lehet az is, hogy a gyerekes nő mint társadalmi csoport értéktelenebbé válik a munka világában, sőt, a nők csoportja is azzá válhat, ha olyan attitűdből értékelik őket, hogy ők azok, akiknek egyszer majd kedvezményeket kell adni.

Mi a jó döntés fent leírt helyzetben? Be kell-e vinni a családi helyzetet a munkahelyre?

Munka vagy család?

Véleményem szerint fent leírt szituációból nem lehet jól kijönni a jelenlegi munkaügyi- és társadalmi helyzetben. Ennek az a legfőbb oka, hogy ha a munka világa hasonló elvárásokat is fogalmaz meg nőknek és férfiaknak, gyerekeseknek és gyermekteleneknek, és ha meg is adná a lehetőségeket mindenkinek, a családokban fennálló szerepek és feladatok ezt még nem követték le. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy sokszor a nők is pejoratívan gondolnak a karriert építő nőkre. A feminizmus arról beszél, hogy senki ne legyen kényszeríthető semmire a neme alapján, ellenben mindenki kapja meg ugyanazokat a jogokat és lehetőséget. Ez jelen helyzetben többnyire azt jelenti, hogy ha vannak is lehetőségek, ahhoz, hogy ezekkel élni tudjunk, nincsenek meg a feltételek. A gyerekes nőnek ez azt jelentheti ugyanis, hogy ha meg is kapja ugyanazokat a lehetőséget a munkahelyén, vagyis építhet ő is karriert, az ezzel járó plusz munka-, idő-, és energia befektetés mellett vele szemben továbbra is ugyanazok az elvárások fogalmazódnak meg a családi életében is, mintha nem építeni karriert. Így a kettő együttes vitele előbb-utóbb teherként jelenik meg számára, ez pedig választás elé állítja, és felmerül a magazintémák gyakori kérdése: karrier vagy család? És egészen addig, amíg a családi életükben nincsenek terhermentesítve, addig az utóbbit fogják választani.

Negatív előjel

Ezt még tovább erősíti, hogy a karrierista nő fogalmát még mindig inkább pejoratív értelemben használjuk, nem semleges jelzőként. A karrierista nő a férfiak csoportjára tekint referenciapontként, hozzájuk méri magát, és őt is ebben a kontextusban értékelik. Ez sokszor a hagyományos nemi szerepek elutasításával, a nők csoportjától való elkülönüléssel is járhat. Véleményem szerint utóbbi sokszor kényszer szülte viselkedés, amit egy nőnek szükségszerű hangosan és egyértelműen deklarálnia, ha be akar kerülni a körbe. Ez jelenik meg az állásinterjúk kérdésében is, amikor a harmincas nőt gyerekvállalási kedvéről vallatják. Lássuk be, ha azt válaszolja, hogy hamarosan szülni szeretne, kevésbé lesz vonzó, mint az, aki az ellenkezőjét adja elő egy interjún. Ő az, aki olyan akar lenni, mint a férfiak – ezt jelenti ma a karrierista (karriert építő) nő fogalma, úgy értelmezik, hogy nem a neki szánt, a társadalom által elvárt feladataival foglalkozik.

Önmagában kevés?

A nőbarát vagy családbarát munkahelyek kialakításának motiválására több program is indul, ami többnyire azt tűzi ki célként, hogy a magánélet és a karrierépítés összeegyeztethető legyen a nők számára. Mindez szép és jó, csak kérdés, hogy ez mennyire eredményes, ha a családi életben nincs hasonló kezdeményezés, és elég-e az, ha a munkahelyek alkalmazkodnak a családi élethez, viszont ez fordítva nem történik meg. Ezt fogalmazta meg jól  a norvég nagykövet, Tove Skarstein tavaly, aki  arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a norvég nők 78%-a, addig a magyar nőknek mindössze 54%-a dolgozik, és ez jelzésértékű. Szerinte a kormánynak kell tennie valamit, és az, hogy a kormány középkorú férfiakból áll, nem teszi lehetővé a családbarát jogi háttér kialakítását. Ő arra kérte a magyar nőket, hogy válasszanak női képviselőket vagy nőjogi programmal is rendelkező pártokat a változás érdekében.

Többen hívták már fel arra a figyelmet a család- vagy nőbarát munkahelyek kapcsán (a kettő jelentése sokszor összemosódik), hogy a nőbarát munkahely önmagában kevés, mivel a magánéleti és a politikai képviseletben is bekövetkező változások nélkül nehezen változhat meg a nők munkaügyi helyzete. Nekem is az a véleményem, hogy ha a nőbarát munkahelyek kialakítását egy jó kezdeményezésnek is tekintjük és ha a legjobb szándékkal is indul a munkaadók részéről, önmagában kevés, mert valójában nem más, mint egy válasz, pontosabban igazodás a jelenlegi társadalmi helyzethez. Én három szintet látok a piramisban: az első az, amikor egy nő munkaügyi helyzetét sem a munkaadója, sem a magánéleti helyzete nem támogatja, a második, magasabb szint az, amikor a munkaadója támogatja, de a családbeli szerepei nem változnak (vagy fordítva), és a harmadik, a csúcsa pedig az lenne, ha mindkét irányból támogatást kapna. Így első lépésként a nőbarát munkahely elindíthat valamilyen pozitív változást, de további lépések nélkül nem marad más, mint egy szimpla reakció, ami önmagában, hosszabb távon jó eséllyel csak félmegoldást kínál a nők munkaügyi helyzetére, rosszabb esetben pedig megszilárdítja a jelenlegi felállást. Ez az, amiért a kezdő szituációban nem is annyira egyértelmű, hogy mi lenne a jó döntés a stuttgarti kiküldetéssel kapcsolatban.

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

111 hozzászólás Család vagy karrier : család és karrier – mit ér a nő, ha dolgozik? bejegyzéshez

  1. Nagyon jó téma és sok érdekes pontot felvetsz! Hozzáteszem az én tapasztalataimat (mint szingli harmincas). A home office nálunk is megy, de azzal jár, hogy aki állítólag otthonról dolgozik, sokszor nem elérhető. Úgyhogy igazából úgy kapja a fizetését, hogy nem dolgozik úgy és annyit, mint aki az irodában van. Ezt így nem feltétlen tartom fair-nek és tény, hogy segíteni kell az otthon maradó nőket, de nem minden áron. Pl. nálunk sokan ha veszélyztetett terhesek, akkor még otthonról dolgoznak a szülésig. De nem hiszem hogy gyerekszülés után lehet otthonról dolgozni addig, amíg a gyerek nem kerül oviba. Akkor meg már az anya visszajöhet irodába dolgozni. Ez idő alatt szerintem nem is nagyon akarjon a karrierjében előrébb jutni, szerintem olyankor a legtöbb embernek “csak a pénz” kell, nem pedig az előrelépés.

    De lássuk azt a helyzetet, mikor az anyuka bejön a gyerekével a melóba (agyam se tudja milyen okból) és a gyerek ott rohangál (és hangoskodik) egész nap egy olyan teremben, ahol mondjuk 60 ember ül, egy légtérben, mind telefonál, konferenciahívásban van, vagy csak úgy szeretne koncentrálni a munkájára. Speckó ilyenkor nekünk miért kell szenvedni a gyereksírástól, ordítástól? Ok, szült egy gyereket, Ok a munkahely toleráns, én viszont nem vagyok az. Ha én nem zavarom őt, akkor ő se zavarjon engem.

    Elismerem ha valakinek többször gyerekvészhelyzet miatt el kell rohannia, hamarabb vagy később kell bejönnie a melóba, de nem akarom mindig ÉN kimenteni minden helyzetből…szóval szerintem ennek is van határa. Ha egy nő pedig nem tudja összeegyeztetni a két dolgot hosszabb távon, akkor bizony váltani kell valami másra.
    Vagy…másképp fogalmazok: miért mindig csak a nő rohanjon el a melóhelyről? Miért nem az apa kéri el magát fele-fele arányban? persze itt jön az általad fentebb írt előítélet, ami még mindig létezik (hogy ez az anya dolga, és ezért inkább legyen ő otthon a gyerekkel, apa meg keresse a pénzt oszt jól van)

    • Engem alapvetően nagyon zavar a zaj, ha dolgozom, nem szeretem, mert kizökkent, idegesít, viszont a gyerekeket mégsem érzem zavarónak. Lehet, hogy tudat alatt bekapcsol a szolidaritás detektorom, mert tudom, hogy nem tudja másképp megoldani. Ez szerintem fejben dől el, hogy elfogadom, hogy ez a helyzet, és természetesnek veszem, hogy ott a gyereke, vagy nem veszem természetesnek, és akkor zavar. Meg nem minden gyerek rohangál és hangoskodik azért; ez nem sztereotípia, hogy a gyerekekhez zavaró zajt, rendetlenkedést társítunk?

      Azt gondolom, hogy igen, ő választott és döntött úgy, hogy gyereket szül (de még ez sem feltétlenül igaz mindig), viszont a társadalmi helyzetet nem ő választotta, ellenben mi alakíthatjuk.

      A megoldás, a jobbítás az lenne, ha megoszlanának a feladatok, de ez még nem működik, erről (is) szól ez a poszt. Nagyon összetett téma, rengeteg szemponttal, és mindenki másképp látja, ezért is jó, ha beszélünk róla, hogy lássuk és megértsük mindenki nézőpontját.

      Te mit választanál a leírt, stuttgarti kiküldetéssel kapcsolatban? (És üdv. a blogon!)

      • Ez érdekes, a melóhelyen engem se zavart soha különösebben, ha gyereket hoztak be egész napra, mert épp muszáj volt. Az egy tőlem független zaj, amit megtanulok kikapcsolni (valszeg a kollégiumi évek a 8-10 ágyas szobákban, nem tudom). Sokkal jobban zavar, amikor olyan szociális kötelezettség hátráltat, ami aktív figyelmet igényel: mondjuk csevegni kell egyes kollégákkal. De mondjuk épp ezért vagyok hatékonyabb távmunkásként: nem akaszt meg senki, de zaj olykor van, mert néha olyanok a körülmények.

        A leghatékonyabban ugyanazt a feladatkört úgy tudom elvégezni, ha senki se baszogat, addig aludtam, ameddig jólesett, tehát kipihentem magamat, felhúzom a térdemet, betakarózom a puha meleg paplanba, és addig nem kelek fel, amíg nem csináltam meg a dolgom. Nem kell jópofizni (az sok energia), és magam osztom be az időmet. Így mindig hamarabb végzek, mint egy mások által kreált és meghatározott kontextusban.

        A lentebbi kommentekhez a home office-ról: már bocsánat, de aki hatékonyságából ilyen kontextusban veszít, afölött állhat öt középvezető korbáccsal a kezében egy zárt terű irodában, de valószínűleg sokkal jobb nem lesz a helyzet. Merthogy alapból gond van a munkamoráljával, a motivációjával és valszeg a képességkészletével is, ha nem tud önállóan dolgozni. Lehet, hogy zord és spártai vagyok, de a francnak kéne ilyen munkaerő. Aki nem tud egy hónapig hatékonyan egyedül dolgozni (otthon), azt kb. nem is foglalkoztatnám szívesen. (Más kérdés, hogy ki mit preferál, egy 90+%-os extrovertált az irodát, de attól még egyedül is fel kell találnia magát.)

        A konkrét téma kapcsán számomra az a nagy morális kérdés, hogy a kisgyerekes anyák részesülhetnek-e pozitív diszkriminációban, vagy ez épp az egyenlőtlenséget betonozza be. Ha ugyanis anyunak járnak a kedvezmények,
        1, apunak az kényelmes lesz, és minden gyerekes kulimeló és komoly felelősség anyura hárul ezentúl is, és ezzel épp a nő válik a még gyengébb munkaerővé,
        2, miközben a gyerektelen kollégák nem részesülnek hasonló kedvezményekben, ami igazságtalan, még ha így az ő munkaerőpiaci értékek is az, ami emelkedik (márpedig nem mindenkinek a munkája a legfontosabb, és hadd döntse már el ezt mindenki maga).

        Az adott helyzetben egyébként, ha engem vonz a kiküldetés, én valszeg egyszerűen megkérdezném a húzódozó kisgyerekes kollégákat, hogy bevállaljam-e helyettük, és ha nem zavarja, sőt: segíti őket, minden további erkölcsi dilemma nélkül bevállalnám. Úgy felfogva a dolgot, hogy a gyerekes és gyerektelen létnek is vannak előnyei és hátrányai, mint mindennek a világon, és most ez a legjobb opció erre a forgatókönyvre.

        Ez persze a személyes szint, társadalmi szinten már leírtam, mi az erkölcsi dilemma.

        • Életemben először van home office-m és azt veszem észre hogy azokon a napokon vagy ugyanúgy vagy keményebben dolgozok.
          Egyrészt nem kell csevegni a kollégákkal, ami nekem plusz mert erősen introvertált vagyok, másrészt olyan hálás vagyok hogy nem kell felülni a buszra hogy ha kell egy 15-20 perccel (amíg amúgy is utaznék) szívesen dolgozok tovább ha éppen úgy alakul.
          Bónusz hogy pár nap után már örömmel megyek be az irodába- mert lehet a kollégákkal csevegni…
          (Igen, látom az iróniát, de ez van)

      • xxxAngelikaxxx // február 2, 2016 - 3:15 du. // Válasz

        Háj 😀 (szoktam itt lézengeni, csak nem szólok hozzá általában…meg szoktam a posztjaidat osztani, amire az ismerőseim azt válaszolják, hogy “ezt nem te írod? tisztára úgy ír, mint te” :D…nem tudom ez a véleményem leírása után bók-e neked :D)

        Én ha koncentrálni akarok, muszáj vagyok zenét benyomni, mert ha egy csendes teremben megy a beszélgetés és nincs folyamatos zaj, akkor nem tudok koncentrálni. De ezt nem mindig tehetem meg.

        Tény, hogy engem a gyerekbőgés mindig is idegesített. Nem tudom miért. Kisebbik gyerek voltam, szóval max. a saját bőgésem hallhattam anno. 😀

        És őszintén szólva, aki eddig ide behozta a gyerekét (volt pár), azok közül csak az nem balhézott, amelyik még annyira most született volt, hogy örült hogy élt.
        Lehet hogy nevelés kérdése, mindenesetre itt a folyosó részen elég nagy a tér ahhoz, hogy egy gyerek be akarja futni. 😀 Valószínűleg nem lenne ez gond, ha nem lenne alapvetően itt egy félcsendes állapot…meg ha nem telefonálással telne a munkánt nagy része.

        Feladatmegosztás? nem hatékony és multiellenes. Szóval ez nem hsizem hogy nálunk itt valaha megvalósul.

        Én speckó simán kimennék Stuttgartba, mert vannak ott ismerőseim, meg “ingyen utazás” meg karrierista piccs vagyok, ha már másra nem tudok lelkesülni. De ha épp olyan lenne, hogy valami dolgom van,és nem fogadnák el eléggé “oknak” azt hogy csak egyszerűen dolgom van és nem a gyerek beteg vagy stb, akkor bepipulnék valószínűleg.

        Meg akkor is, ha – ahogy lentebb írták – mindig cserbenhagyna a munkatársam és pl. helyette kellene dolgoznom (ami így is előfordul sokszor). És no, helyettem nem nagyon kell senkinek dolgozni, tekintve, hogy úgy kell szabira kényszeríteni és beteg is félévente egyszer vagyok, akkoris hétvégén 😀 (Hallottál már ilyen beteg emberekről, csak még sose találkoztál velük, mi? :D)

        • De, éveken keresztül, mindig, amikor a tükörbe néztem. 🙂 Én is szívesen elvállalom a plusz feladatokat, alapvetően szeretek dolgozni, és fontos nekem a munka.

          Olyan fura, amit a melóhelyre behozott gyerekekről írtok. Nekem volt olyan, hogy a kolléganőm és köztem ült a kolléganőm gyereke, és egész nap észre sem vettem, annyira elvolt. Néha váltottam vele pár szót, de egy percig nem zavart, alapvetően egy kiegyensúlyozott, nyugis kislány, aki tud eleven is lenni, de szerintem teljesen megértette, hogy itt most nem annyira kellene rohangálni.

          Na, hogy-hogy eddig nem szólaltál meg? Szólalj meg bátran, itt jó fej kommentelők vannak; néha jön egy-egy troll, ha jól és érdekesen tolja, marad, hogy lássuk, ilyen is van, de amúgy nem hagyom, hogy szét legyen vágva a beszélgetés, de nem is jön ide sok fárasztó ember.

    • Frászt kapnék egy gyerektől a melóhelyeb. Hacsak nem olvas magában vagy nem rajzolgat. Az anya tuti nem hatékony ilyenkor, a kollégák sem.

      • Cáfolom, volt, hogy köztem és kolléganőm között ült egész nap a gyereke, semmi gond nem volt vele, és az anyukája ugyanolyan hatékony volt, mint máskor.

        • Azért ez erősen gyerekfüggő. Meg attól függ, hány éves. Amelyik olvasni tud, jobban elvan.

          • Persze, én is úgy értettem, hogy függ sok mindentől, de én még nem láttam olyat, hogy egy gyerek nagyon zavaróan viselkedett volna a munkahelyen. (Sőt, megjegyzem: a felnőttek sokkal szarabbul tudnak viselkedni, mint egy gyerek.)

        • Erre nekem is van egy példám. Szabad laptop bekapcs, fülhallgató feltesz, ment a gyereknek az online mese és mindenki, köztük az anyja is tudott dolgozni. Én szorongtam pár percet, mi van, ha megunja a gyerek az irodai pessedést, de ez elmaradt.

  2. Bunkó módon hangzik, de a két kisgyerekes anyuka is utazik. Időpont választás, egyénileg egyeztetve. Home office, betiltanám. A 60 fős irodát is. Céges óvoda, a cég mellé. Külön rész a beteg gyerekeknek.

    • Miért tiltanád be a home office-t? És miért kell nekik is utazni, mi az érv mellette?

      • Mert én vagyok a főnök. Ez elég indok mind kettőre. Az emberi oldala érdekelne inkább?

        • Az érdekelne, hogy miért nem jó a home office szakmai szempontból.

          • A home office nem való a legtöbb ember számára. Nem elég fegyelmezettek hozzá. Ami így a hatékonyság rovására megy. Belekényelmesednek.
            Az anyukák utazása pedig fontos a munkaerő piaci “értékük” (mind a jelenlegi, mind a jövőbeli) szempontjából. A felelősséget rám nyomhatják, ő megtarhatja mind maga mind a környezete felé a látszatot.

            • Szerintem sokkal többen alkalmasak rá, mint hinnénk, csak nincs ennek kultúrája nálunk, nincs tapasztalatunk arról, hogyan kell magunkat megszervezni egy ilyen munkaformában. A legtöbb helyen esélyt sem adnak a kipróbálására, így a hatékonyságról alig van bármiféle adatunk.

              • Ellent kell , hogy mondjak. Nem egy multi korlátozta vagy csökkentette a home office lehetőségét. Nemrég például Marissa Mayer, ott ahol jóval nagyobb kultúrája van.

              • Én is szerettem otthonról dolgozni, és ment is, jól be tudom osztani teendőmet, meg tudom szervezni a napomat. Kényelmes volt, kellemes, nyugis, el tudtam intézni az intéznivalóimat, jutott időm sportra, egyébre, és nem kellett utaznom. Ami számomra hátrányos volt, az a sok egyedüllét és az elszigeteltség, ezek a végére már eléggé depresszáltak.

            • Volt home office megbízásom. Nekem ment, elégedettek voltak a munkámmal, de tisztában vagyok vele, hogy ez nem jelenti azt, másnak való.

            • xxxAngelikaxxx // február 2, 2016 - 3:22 du. // Válasz

              To be honest, én is így gondolom. De valszeg ezért nem leszek sose főnök, mert mindenki szerint túl brutálisan őszinte vagyok és nem tudom hogy kell közölni dolgokat az emberekkel. 😀 (úgy látszik nem egyenesen :D)

              Egyébként én marhára stréber vagyok a melóban, de otthon én se tudnék ugyanolyan lendülettel dolgozni. Nekem kell az a környezet, az a helyzet…otthon ellazáznám. Úgy, ahogy egyetem alatt a vizsgaidőszakot.

              Egy fontos dolog még a home office-ról, amit senki se hoz fel érvnek és ami miatt nálunk se preferálják: nem áramlik úgy az információ, mintha itt lennél. Lehet hogy megkapod a maileket , lehet hogy lync-en vagy akármin dumálsz a kollégákkal, de igenis napról napra jönnek infók, amiket hallanod kell élőben, ott kell ülnöd hozzá, hogy tudd. Ezek időről időre összegyűlnek és ezekről mind lemarad az, aki nincs itt.

    • Az tényleg jó lenne, mondjuk a fosós-hányóst összeereszteni a bárányhimlőssel meg a torokgyulladásossal.

        • “Céges óvoda, a cég mellé. Külön rész a beteg gyerekeknek.” Igen, erre.

          • Nálunk elég sokan beviszik a gyereket betegen is, ha az óvónő észreveszi akkor nem veszik be. De sokszor már csak napközben derül ki, hogy beteg. Nem tudják hová tenni, Hagyják a többiek közt, hátha végigfertőzi a csoportot? A legtöbb szülő Budapesten melózik, idő amíg hazakeveredik. Személy szerint nekem például frusztráló volt a gyereket 1 órával előbb kelteni, hogy bevigyem a bölcsibe(óvodába) mert még véletlenül se egy irányba volt a kettőnk úti célja. Este dettó.

  3. Én azt gondolom, hogy a munka világa alapvetően túl sok elvárást fogalmaz meg az emberekkel szemben, magyarán kizsigerli a munkaerőt. Az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy másoknak robotolunk napi 8-10 vagy több órában, és erre rámondják, hogy önmegvalósítás. Ja, csak közben elmegy az életed olyan dolgokkal, amik nem is rólad szólnak, hanem arról, hogy valahol valaki más jól megtömhesse a zsebét. Lehet, hogy nem túl szalonképes a véleményem, de ezt gondolom.

    Amúgy az utazással kapcsolatban, ha én lennék a gyermektelen munkatárs, nem lennék annyira lelkes, hogy nekem kell utazni mások helyett is – talán nekem nincs életem, nincs itthon dolgom, hogy mindig én menjek? Oké, felfoghatom úgy is, hogy ez egy lehetőség, és ezzel előbbre léphetek, de úgy is, hogy baszki, miért kell engem rángatni?

    Amúgy ha főnök lennék, valószínűleg törekednék arra, hogy kisgyerekesre nem bíznék ilyesmit – logikus, hogy neki első a gyerek – kivéve, ha saját maga ajánlkozik, hogy kedve van, menne, meg tudja oldani. Véleményem szerint nem az lenne a fontos, hogy a munkahelyek anya-vagy nőbarátok legyenek, hanem az, hogy EMBERBARÁTOK. Csak hát a világ nem erről szól…

    • Igen, az emberség nagyon kéne. Meg az is, hogy ezzel csak éljenek, de ne visszaéljenek.

    • Elszántan gyermektelen vagyok. Akkor utazok többet mint a gyerekes munkatárs ha ezért valahol többet is kapok. Közvetve vagy közvetlenül.
      Ha nem kapok többet érte akkor a munka szerves és elengedhetetlen része- és akkor oldja meg a másik is. Ha hosdzabb ideig nem tudja akkor vagy a munkáról vagy a gyerekről mondjon le.

      Sajnálom, meg együttérzek, de az én életem ugyanolyan fontos mint az övé és ő döntött úgy hogy gyereke lesz. Azzal pedig az jár hogy nem minden állást tud rendesen ellátni. Akkor azt vagy el se vállalja vagy hagyja arra aki megcsinálja rendesen.

      Ennyi. Nem azonnal, persze, meg néha belefér hogy egy kicsit több munka van nekem miatta/helyette (amit sose ad vissza), de ne szívasson idegeneket évekig az ő gyereke puszta léte miatt. Nem én vállaltam, nem nekem kell a szülője munkahelyét megtartani. Az a szülője dolga.

  4. A mi munkahelyünkön több kisgyerekes nő is dolgozik. Ha egyszer kimaradnak rövid időre, mert a gyerekük épp lebetegedett, stb., az nem gond, de amikor rendszeresen ők azok, akiknek otthon kell maradniuk, nem a férjüknek, vagy van valamilyen céges szakmai rendezvény, és kivonják magukat belőle, mert jaj, haza kell érni időre, oviból/bölcsiből el kell hozni a picit, akkor nekem elegem lesz. Elegem, mert nem lehet rájuk számítani: jön a menetrendszerű vírus, baci, és ezek a munkatárásnők eltűnnek, telefonon nehezen érhetők el, a céges mailre nem, vagy korlátozottan tudnak ránézni, és úgyis minden lényeges doksi szerveren van, amit otthonról nem elérhető.

    Nem azt látom rajtuk, hogy sajnálnák, hogy haza kell menni a gyerekükhöz, és fel kell függeszteniük a munkájukat. A munka iránti szenvedélyüket bármikor felülírja az utódaik iránti kötelesség, a munkakörrel járó feladat át lesz pakolva az irodában maradókra, oldják meg, ahogy tudják, ők anyák és ez van, legyünk megértőek.
    Hát basszus, én ilyenkor nem tudok megértő lenni. Van közöttük olyan, aki igyekszik az otthonmaradást megosztani a férjével, de ha az férj történetesen többszázezret kereső mérnök, akkor egy idő után úgyis anyu az, aki hazarepül. Meg szimplán azért őrá esik a reszort, mert ő a nő, és ez a dolga, szerepe 😛
    És olyan is volt, hogy amikor kolléganőm unta már a melóval járó banánt, és épp jött egy hívás a gyerektől, hogy épp megfájdult a pocija, feje, vagy csak nem vitt magával kulcsot és dekkolnia kéne az isi aulájában, akkor nem volt kérdés, felállt az asztaltól és hazakéredzkedett tipródás nélkül. Ez visszaélés a “gyerekem van”- kártyával.

    Ha meg magam miatt mennék haza időben, értetlenül bámulnak. Nem tartják annyira lényegesnek. Úgy fest, mintha a gyerektelen munkaerőnek első helyre kéne tolnia a munkahelyét, és nem lenne lényeges a szabadideje. Nem tolom, és ha nem értik, nem maradok sokáig ilyen helyen.

    Nem vagyok semmilyen diszkrimináció híve, legyen az akár negatív vagy pozitív, mert növeli az egyenlőtlenségeket.

    Utazás példa: kisgyerekes férfi munkatárs? Vagy mindegy, mer ugyanaz érvényes rá mint gyerektelen férfi munkatársra?

    • “A munka iránti szenvedélyüket bármikor felülírja az utódaik iránti kötelesség, a munkakörrel járó feladat át lesz pakolva az irodában maradókra, oldják meg, ahogy tudják, ők anyák és ez van, legyünk megértőek.” – de ez amúgy nem természetes? Szerintem ez a normális. A meló az csak egy meló, amit főként azért csinál az emberek zöme, hogy megéljen, ritkaság, akinek igazán hivatása vagy hobbija munkája. A munkahelyen mindenki pótolható – még az is, aki azt hiszi, hogy nem – míg otthon a gyerekei, a családja számára nem az.

      Mondom ezt úgy, hogy nekem nincs gyerekem, és nem is szeretnék, a munkámat meg kifejezetten élvezem, de megértem, hogy akinek van, annak sokkal fontosabb a gyereke, mint a melóhelye. Ha magamba nézek, nekem is fontosabb a férjem és macskáim, mint a munkám… legalábbis könnyebben élném túl a munkám elvesztését, mint az övékét. Persze, az bunkóság, ha valaki a gyerekekre hivatkozva lóg, de teljesen érthető, hogy ha fontossági sorrendet kell felállítani, akkor a gyerekek, szerettek a munka előtt állnak.

      • Nem mindenkinél természetes, ha a többségnél az is. És ez a természetesség is elég érdekes, mert alapvetően ketten lennének a feladatra.

        • Igen, végül is fura, hogy csak a nők esetében tekintjük ezt nagyrészt természetesnek, a férfiaknál nem. Az is lehet, hogy az én nézőpontom torzít, hiszen én gyerek nélkül is az a kategória vagyok, akinek fontosabb a család, mint a munkája – csak annyi, hogy az én esetemben a férjem és a cicáim a közvetlen családom.

      • xxxAngelikaxxx // február 2, 2016 - 3:00 du. // Válasz

        Szerintem a poszt írójának az a baja, hogy cserben hagyja a kollégája, nem az, hogy a gyerek fontosabb mint a meló. Kicsit olyan ez, mint amikor a barátod csak akkor keres, ha épp NEKI kell valami…amint NEKED kellene segítség, ott hagy a piccsbe.

        A legtöbb időt a kollégáinkkal töltjük. Szerintem a legrosszabb munkahelyen is kialakul egy fajta “család/kötelék/bajtársiasság” és elvárod a másiktól, hogy ne hagyjon cserben…de lehet ez csak szerintem van így.

        • Nekem nincs bajom, inkább kérdést teszek fel, mert érdekel, ki mit gondol a témáról. Nem érezném, hogy cserben hagynak, az zavarna, hogy szar a munkaügyi helyzet az anyákra nézve.

        • Ezzel megpendítettél bennem egy húrt. Így érzem. Lehet, ha pl. versenyszerűen sportolna munka mellett a kollégám, aki versenyidőszakban lelép/elhúz, akkor meg azon lennék kiakadva, tehát a gyökere a panaszomnak a cserbenhagyás érzése.

          • Biztos azért, mert nekem is volt ilyen érzésem már. Erre mondják a pasi kollégáim azt, hogy “ez a baj a nőkkel, hogy mindenhez kapcsolnak valami érzelmet, érzelmi töltetet adnak olyan dolgoknak is, amihez semmi köze”. 🙂

            • Mintha ez nemfüggő dolog lenne. Alapvető emberi tulajdonság. Elmeteória része.

              • Sztereotípia – ezzel szokták indokolni, hogy a nők nem jó vezetők, mert ők érzelmi alapon döntenek.

                • Meg ez azért is vicces, mert pont a pasi csoportvezetőm az (ő mérleg, én oroszlán), aki szerint nekem nuku emberérzékem van, nem tudok egy kicsit se más szempontból nézni dolgokat és empatikusabb lenni az emberekkel. Nope, nem erről van szó. Csak én MEREK dönteni, ő meg nem, mert annyira fél hogy valakivel megutáltatja magát… 🙂 Max. annyi érzelmet viszek bele a munkámba, hogy komolyan veszem, sokak szerint ezt se kellene. Mert így felidegesítem magam rajta…

    • Kisgyerekes apa is lett volna a szöveg első verziójában, de azt végül azért nem tartottam fontosnak beleírni, mert ő kb. olyan, mint a gyerektelen tag. Hiszen, ahogyan írod, jó eséllyel a felesége, vagyis a te kolléganőd fog otthon maradni, hamarabb lelépni a melóhelyről, amíg ő külföldre utazik.

      Olyan érdekes nekem, hogy többnyire eddig mindenki hozzászólásából az jött le, hogy haragszik vagy legalább idegesíti a kisgyerekes anya a munkahelyen.

      Nekem a kiküldetéssel kapcsolatban gyerektelenként azért lenne rossz érzésem, ha én mennék helyettük, mert helyzetbe kerülnék velük szemben, és valamiért azt gondolom, hogy ez rossz nekik, igazságtalan velük szemben. Én leszek az értékesebb, ami egy csomó előnnyel és elismeréssel jár, és nem kizárt, hogy az ő kárukra. Miközben lehet, hogy ők is mennének, csak egyszerűen nem természetes, hogy ez meg is történjen, minek oka nem feltétlenül csak személyes döntés, hanem a társadalmi elvárás is lehet pl..

      Nekem gyerektelenként, egy ilyen helyzetben ez történik: fogom magam, összepakolok, szólok a szomszédnak, hogy figyeljen a lakásra és megyek. Nem egyeztetek senkivel, nem kell senkihez sem igazodnom, és a környezetem örül, hogy ilyen fontos feladattal bíztak meg, és hogy utazhatok kicsit (bár a céges út amúgy kurvára nem majális). Támogatnak, örülnek, büszkék rám. Vajon a gyerekeseknél mi van ilyenkor? (Nekem sok minden más mellett beugrik egy gonosz anyós is, akárki, aki megjegyzést tesz, hogy hát, hova megy az asszony?)

      • Munkatársnőim legtöbbje nem olyannak tűnik, akiket érdekel a munkájuk, csak csinálják, mert két kereset kell. Holmi előnyök, fejlődés a legritkább esetben mozgatja meg őket úgy, hogy látnám rajtuk, sajnálják, hogy kimaradnak valamiből. Minden új, minden plusz nyűg. Ilyenkor nem tudom, hogy a társadalmi elvárást tették teljesen a magukévá, vagy abszolút nem motiváltak, őket a gyerek meg a család érdekli és ennyi.
        Ehhez képest egy szem olyan ismerősöm van csak, akinek a felesége rendszeresen megy 4 hetes kiküldetésekre, ovis gyerek mellől. Ott képesek megoldani, apa nem hőbörög, világ nem omlik össze anyu nélkül. Család többi részének véleményét nem ismerem (anyós, stb).

        Érdekes amit írsz: eszembe nem jutna bűntudatot érezni, hogy adott döntésem következtében másokhoz képest milyen előnyösebb helyzetbe kerülnék, illetve hogy az igazságos-e vagy sem.

        • De olyan nagy baj az, ha valakinek a munka csak pénzkereset, és nem ebben akar önmegvalósítani? Amíg ott van, elvégzi becsületesen, tisztességesen azt, amit kell a munkaidejében, addig miért nem oké az, hogy benne nincsenek ilyen irányú ambíciók? Lehet, hogy ők tényleg a családban-gyerekben látnák a kiteljesedést, csak a pénz miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy otthon maradjanak, ami szerintem állatira szomorú. Egyébként meg szerintem nagyon kevés az olyan munkakör, ami tényleg alkalmas arra, hogy igazi hivatás legyen…

          • Pont erre gondoltam én is. Itt most két végletről beszélünk, az egyedülálló karrieristákról, és a gyerekes anyukákról. Előbbi sokkal előnyösebb pozícióból indul a munkaerőpiacon, utóbbi a társadalmi előítéletek miatt akkor se nagyon építhetne karriert, ha nagyon vágyna rá. De mi van a köztes állapotban leledzőkkel? Nincs mindenkiben lobogó ambíció, sokan a munkájukat csak a pénzkeresés egyetlen lehetséges módjának tartják és a fontossági sorrendjük legelején nem a karrierépítés áll. Én épp ezért tartom igazságtalannak, ha valakinek mások helyett kell “dolgoznia”, mert ez az feltételezi, hogy egy anyának nem lehet fontos a karrierje, egy egyedülállónak pedig csak az előrelépés lehet életének egyetlen mozgatórugója.

            • Tele van sztereotípiákkal és kérdésekkel ez a téma, és igen, nem fekete-fehér a kép, csak annak látjuk sokszor. De lehet, ez a munkaadók miatt is alakul így. Vagy itt vagy teljesen, mindent ez alá rendelsz a munkának vagy lemondunk rólad, lehet, ezért is gondolkodunk többnyire fekete-fehér képekben, nem? Pedig tény, hogy nem minden nem anya karrierista.

              • Az biztos, hogy nehéz igazságot tenni, talán nem is kell, legalábbis, ha az általad leírt szituációt vesszük. Mivel mindig akad majd egy törtető munkamán, aki szívesen bevállalja mások helyett a munkát, és lesznek elégedetlenkedők, akik igazságtalannak tartják, hogy ugyanazért a bérért dolgozzanak egy kétgyerekes anyuka helyett. És persze fordítva is ugyanez a helyzet. Épp ma olvastam Eszter ajánlására arról a filozófus anyukáról, aki mindenhova magával cipelte az egészen pici babáját, mert szerinte az anyaság mellett bőven megfér a karrier is. Nagyban megkönnyiíené a helyzetet, ha a munkáltatók rugalmasabban kezelnék az ilyen szituációkat és ha a társadalom, nem tenne egyenlőség jelent a karrier és az egyedüllét között, valamint nem ufóként tekintene a előrelépésért pedálozó anyukákra.

                • Ma nagyon jót beszélgettem a poszt témájáról egy anyával, nagyon másképp látja ezt mindenki. A Nők 2015-ből posztból ajánlom ehhez az Inna videót (femesen alapító, aktivista), ő mondja a burka kapcsán, hogy mindig az a kérdés, hogy választás volt-e vm nőket érintő dolog. Azt hiszem, ezzel az egész témával kapcsolatban ez az egyik kulcsmondat.

    • Ha telefonálnak az oviból, anyós nem fog buszra ülni, sem anyám vonatra, férj nem tudja munka közben felvenni a telefont azonnal. Én igen. Az ovi ha már telefonál, akkor azonnal menni kell a gyerekért, ez van. Aki meg kitalál dolgokat, hogy a “gyerek miatt” lóg, az gyerek nélkül is hasonlóan kreatív lenne, csak akkor mondjuk a macskát zárta ki vagy a vasalót hagyta bedugva, mittudomén.

      • Én eleve nem hiszem, hogy jellemző lenne a gyerekre hivatkozva lógni.

      • xxxAngelikaxxx // február 2, 2016 - 3:07 du. // Válasz

        Eine kleine példa ehhez: kolléganő egy másik városból…két gyerekkel, családi problémákkal…anno meg lett neki engedve hogy péntekenként mindig home office-ban legyen. Nem dolgozik rosszul egyébként, de hát jófejség volt a vezetők részéről hogy ennyit megengedtek neki.

        Azóta a gyerekek már sokkal nagyobbak, családi élet is rendeződött férjjel meg minden, ezért meg lett szüntetve a home office. Nagy sírás volt miatta.

        Az a baj, hogy szerintem a legtöbb ember addig tolja a határokat, amíg engedik nekik. Alapvető, már gyermekkorban is megfigyelhető emberi tulajdonság. Ezért fontos szinte mindig a következetesség (szülőként, tanárként, főnökként). Lehet valaki a legjobb fej ember és munkaerő a világon…ha megengednek valamit neki, kisujjat nyújtanak, ne csodálkozzanak ha előbb-utóbb az egész kar eltűnik.

        • Ami érdekes, hogy bár nem dolgozott rosszul, amint lehetett visszavonták a home office-t. Azt látom, hogy Magyarországon a munkaadók nagyon rajta akarják tartani a szemüket az embereken, és ha lehet, inkább az irodában ücsörögtetik őket, holott a home office sok szempontból sokkal egyszerűbb és kevesebb költséggel jár mindenkinek.

          • Nem volt már oka rá hogy otthon legyen. Nem vészhelyzetből, hanem kényelemből és megszokásból volt otthon. Plusz, ahogy fentebb írtam, nehezebb volt úgy együtt dolgozni vele hogy nem ott volt, nem áramlott az infó, mert mailezni, hívni, ráírni stb. kell a nem ott lévő emberre ilyenkor (mivel a munkát csoportban többen végzik egyszerre). Bejönnek az emailek sorjában egy-egy ember egy maillel foglalkozik. Ha ott ülnek mind a hárman akkor egy “csinálom az XY mailt” beszólás elég. Így a többit udja hogy ne kezdjen el ugyanezzel foglalkozni. Ha otthon ül, problémák vannak abból hogy lehet egyszerre hívnak valakit, egyszerre válaszolnak ugyanarra a mailre, mert későn szólnak, stb.

            Nem mellesleg ennyi erővel akkor ha őt továbbra is home office-ban tartják, minden más gyerekes szülőnek is engedélyezhették volna örökösen a pénteket offban. És akiknek meg pénteken is be kellene járni dolgozni, annak meg az nem tetszene hogy nekik miért kell ott ülni. És valljuk be, hogy ez így már nem feltétlen igazságos.

          • Tudod, miért? Azért, mert ha nincs ott egy csapat, nem kell annyi vezető. Egy távol lévő csapattal nem lehet megélni az osztálytalálkozón oly szívesen előadott, ilyen-olyan teamakármi-igazgató identitást.

            • Oh, engem betehetnének alibi vezetőnek. Meg nem alibinek is. Csak azt hiszik előtte meg kell kicsit zabolázni, hogy a felettem álló vezetők utasításait szó nélkül megcsináljam és “ne legyen gond velem”. 😀

        • Engem ez mindig annyira elkeserít, ha ezt hallom, tényleg ennyire nem tud senki felelősségteljes lenni, dolgozni, partnerségben gondolkodni, stb?

          • Startupos tech körökben terjed a nézet, meg ahol lapos a hierarchia és eleve rugalmasban gondolkodnak, vagy a munka jelege tényleg olyan, hogy a hét x napján otthonról is lehet dolgozni, de még mindig nem ez az elterjedt. És faramuci, hogyha valaki mégis ilyen körülményekre vágyik, akkor a kommentem elején említett körökben érdemes forgolódnia, másutt ritkaságszámba megy.

            • De ennyire kell az interakció? Szerintem ez nem feltétlenül a munka, a hatékonyság miatti igény, hanem az emberek, társaság iránti vágy jelenik meg benne.

              • Saját megélés: tudtam tökegyedül dolgozni, de nem huzamosabb ideig, jó volt, ha ezt megtörte társas szakasz is néha. És nem csak lélekmasszír miatt, hanem sok érdekes, hasznos információt így szívtunk fel.

                • Home office kapcsán olvastam arról, hogy van az ún. folyosói pletyka, ami egy létező jelenség, és nem mindig pejoratív ebben a kontextusban a pletyka szó, és hogy ez pl. kell a karrierépítéshez, néha a hatékony működéshez is. Elhiszem, hogy így van, de ez akkor is olyan fura, bár tudom, hogy az információcserének erre a formájára gondolsz, szóval, fenti hozzászólásodtól függetlenül írom.

  5. A jó döntés az lenne, ha átmeneti időszakként tekintenénk a gyerekes anyákra. A többség szül, a többségnek lesz/van kisgyereke. Egy darabig. Utána már nem gond a gyerek, előtte sem. Aztán: részmunkaidő. És: apa bevonása. Úgy látom, egyre jobban kiveszik a részüket az apák is a gyereknevelésből, csak a közgondolkodás, az nem változik, még mindig az anya dolga a gyerek. A gyerekek kb. ötéves korukig betegesek, utána azért nem annyira, talán évi 1-2-szer, ennyire a felnőttek is betegesek, nem?

    • Tudom, nem ez a hozzászólásod leginkább lényeges része, de: én ezt a részmunkaidő-mint-megoldás-dolgot amolyan látszólagos jolly jokernek, de valójában önáltatásnak tartom.
      Hosszú távon legalábbis.
      Nem minden munkakör engedi meg, és a szakmai előmenetelnek a legtöbbször így is lőttek.
      Arra jó, hogy az anya ne legyen teljesen kiszolgáltatva anyagilag, de azoknak a problémáját nem oldja meg, akik elérni is el akarnak valamit (mint pl. a kutatók).

  6. A konferencia: akinél van hadra fogható nagyszülő, szitter, az meg tudja oldani. Akinél nincs, és a férj sem tud elkérezkedni/korábban elmenni a melóból a gyerek miatt, ott nem megy a kisgyerekes.
    Egyéni helyzetek vannak, nincs olyan kategória, hogy kisgyerekes anya és akkor az mindenkire érvényes. Pl. aki együtt lakik az anyjával vagy a mama munkanélküli és férj rugalmas munkaidőben dolgozik, ott mehetne anyuka, ha akar, HA a többiek bevállalják a gyerekezést. Persze férjnek muszáj, de néha az nem elég.

    • Konkrét eset, egyedülálló anya, utazott gyerekkel. Elfért a kocsiban, a szálló a gyerekágyért nem számolt fel plusz pénzt. A külföldi cégnél a 4 éves gyerekre külön személy figyelt. Ezt két telefonnal intézték el, nem multiról van szó. Hanem két középkategóriás vállalatról.

  7. A megoldást erre is a feltétel nélküli alapjövedelem jelentené. ez is egy weblap hozzá pl. de a fészbúkon is elérhetőek: http://alapjovedelem.org/
    Lehet, hogy utópisztikus, de az összes kiszolgáltatottságot megszüntetné (ezért sincsenek illúzióim, hogy bevezetik-e a közeljövőben, de érdemes a köztudatban terjeszteni)

  8. Sok anya nem akar dolgozni, a gyereket pedig kifogásként használja mindenre. Az ilyeneket el kell távolítani a cégtől mert a többi dolgozni akaró anyára rossz fényt vet. A pozitív diszkrimináció pedig hátrány is lehet, mert ha én mint kisgyerekes anya eljövök délben mert a gyerekem lázas lett, a kollegáim azt látják na már megint korábban lelépett….azt bezzeg nem látják, hogy éjfélkor visszamentem befejezni a munkám…mert ők akkor épp otthon aludtak…a negatív diszkirmináció gyakoribb, fel sem veszik az embert, és pont azon anyák miatt akik csak nyávognak a munkahelyen mert nekik gyerekük van….
    Én 2 kisgyerek mellett diplomáztam mellette dolgoztam úgy hogy nem volt nagymama rokon aki segített volna, a gyerekemet nem passzoltam le sehova. Egy év alatt két alkalommal vittem be a gyerekem a munkahelyre míg elvégeztem a muszáj feladatokat majd leléptem és éjszaka bepótoltam…..az egyetemre egyszer vittem be mert nem volt hova tenni. Szerencsére mindkét helyen bátorítottak és kedvesen fogadták a kicsit. Az óvoda/bölcsöde/családi napközi amíg nyitva van, addig oda kell tenni ha valaki dolgozni akar. Apa is van aki ugyanolyan szülő, ő is vigyázhat a gyerekre. Ami szerintem a kisgyerekes anyákat a legjobban segítené az a kötetlen munkaidő. Én ilyenben voltam és mindig el volt végezve a munkám. Akkor is ha a gyerek beteg volt, mert nappal vigyáztam rá, apa hazaért a munkából váltottuk egymást én akkor indultam dolgozni. Tudom sok munkahelyen ez nem megvalósítható de szerintem sok helyen megvalósítható lenne és ez segítene a legtöbbet. Továbbá valljuk be a szingliknek sokkal kevesebb a dolguk. Persze mindenki maga csinálja amit vállalt, ezért nekik nem kell többet vállalni mondjuk a gyerekes anya javára de a furkálódást elfelejthetnék mert abból mi gyerekesek csak azt látjuk, hogy nagyon ráér munkaidőben. A hatékonyságról meg csak annyit, hogy ha egy kisgyerekes anya tényleg akar dolgozni és karriert építeni akár kétszer olyan hatékony is lehet mint egy gyerektelen, mert neki van miért dolgozni nem csak tölti az idejét. Én 1 év alatt értem el azt a munkahelyen amint a szingliknek 3 év alatt sem sikerült. NE becsüljük le a dolgozó anyákat és NE különböztessük meg mindenben. Se pozitívan se negatívan. Esetleg a főnökkel lehet egyeztetni mi az amit nem tud/nem akar vállalni, de legyen helyette valami, amit csak ő vállal. (telefonos ügyelet vagy bármi olyan amivel kiválthatja a kivételezést). Én elmennék a külföldi útra. Apára bíznám a gyereket, vagy ha apa éjszaka dolgozik elvinném magammal külföldre és míg dolgozok keresnék egy helyi ovodát/gyerek megőrzőt. Ha valaki akar valamit, megoldást is talál rá.

    • xxxAngelikaxxx // február 2, 2016 - 3:30 du. // Válasz

      Nálunk még a rosszul dolgozó szingli embereket se küldik el azzal az ürüggyel, hogy nincs más, akit fel tudnának venni, nem jelentkeznek az emberek, túl rossz a piaci helyzet most (tényleg BP-n nem lehet a két alapvető, Magyarországon tanított nyelvet beszélő embert találni??? BOCS ha nem hiszem el)…és “hát azzal kell beérnünk, amink van”.

      Mikor ezt hallom, kinyílik a bicska a zsebemben rendesen.

      “Emberek vagyunk, követünk el hibákat, nem fog mindenki annyit és úgy dolgozni mint te, ne várd el tőlük”
      Na ettől meg ordítani tudnék…mi a piccsért ne várjam el hogy normálisan elvégezze valaki a munkáját és ne kövesse el nyolcvanszor ugyanazt a hibát, amit már előtte 79-szer elmagyaráztak neki?

      Na jó, kicsit sokat kommentálok már ehhez a témához 😀

      • xxxAngelikaxxx // február 2, 2016 - 3:32 du. // Válasz

        Ja, még az hogy szinte én érzem szarul magam, hogy jól dolgozom. Na ez milyen diszkrimináció? Hogy már majdnem lebasznak, hogy dolgozom és nem olvadok bele az “épp hogy valamit csináljunk” sleppbe.

        • Abszolút megértem. Mivel én is nagyon hatékonyan végeztem a munkám, ami persze kitűnt egyesek azt se tudták milyen fogást találjanak rajtam….én éreztem magam rosszul….talán ha kevésbé hatékonyan dolgozom és nem hozok annyi eredményt a cégnek nem furkálódtak volna….de szerencsére a vége az lett, hogy nekik távozniuk kellett a semmittevés miatt.Sajnos egyre nagyobb trend, hogy az emberek nem végzik el rendesen a rájuk bízott munkát és ebben az esetben éppen mindegy van e gyereke az illetőnek vagy nincs. A munka hatékonyságát a saját tapasztalataim szerint a gyerek egyáltalán nem befolyásolja. Az én esetemben mondjuk motiváló tényező mert azért is akarok karriert, hogy a gyermekeimnek mindent meg tudjak adni, és hogy büszkék legyenek rám. A legfőbb ok viszont az, hogy én imádom a munkám. Sikerült megtalálnom azt, ami igazán érdekel.

          • Mesélj erről. Beszélgettem anyákkal a poszt kapcsán, többen mondták, hogy a karrier és az anyaság nem összeegyeztethető, főleg, ha sok gyerek van. Azt mondták, nem tudsz hosszan távol maradni, nem haza menni, ha beteg a gyerek, stb.

            • Ez igaz is meg nem is. Biztosan van olyan karrier ami nem összeegyeztethető a gyerekkel. De nagyrészt csak lustaságról van szó. Nem hoznak meg bizonyos áldozatokat. A kényelmesseget választják. Ha valaki karriert és gyereket is akar akkor a kényelmet el lehet felejteni. Nehéz és küzdeni kell. Tenni kell. De az én tapasztalataim szerint van karrier és gyerek együtt. Ha a gyerekkel vagyunk vele kell foglalkozni ha a munkahelyen akkor meg azzal.

              • Az ún. nevezett minőségi idő, nem? Mármint a gyerekkel.

                • Úgy értem, hogy ha otthon vagyunk a gyerekkel akkor csak a gyerekkel foglalkozzunk. Persze minőségi idő. Igazából minden időnek minőséginek kellene lennie. Ugyan ez a munkában. Ha ott vagyunk akkor nem szabad a heti menüvel vagy a gyerekkel foglalkozni. A kulcs a jelen levés. Ha a munkahelyemen vagyok 100%-ig dolgozok, azzal foglalkozok. Ha otthon, akkor a gyerekkel/háztartással.

          • Úgy látszik, nekem szerencsém van, mert azt tapasztalom már évek óta, hogy nálunk mindenki lelkesen és a legjobb tudása szerint dolgozik, akár szingli, akár családos… Pedig nem tartozunk a túlfizetettek közé, meg aztán nálunk előrelépési lehetőség sem nagyon van.

      • Hát, mert nem vagyunk hasonló képességűek… ha valaki nagyon gyenge, állandóan hibázik és ezzel kárt okot, akkor tényleg nincs helye, de mert valamivel gyengébb, mint mi, attól még lehet helye.

        • Persze, nem való mindenki mindenre. Szoktam nagyokat csodálkozni olyanokon, akik 5-8 éve a cégnél a legalacsonyabb pozícióban vannak és meg se próbáltak ez idő alatt feljebb jutni…aztán rájövök hogy ilyen emberek is kellenek (már bocs, de mi csak “szolgalelkűek”-nek hívjuk őket). Nem is lehetne rájuk több melót bízni, mert nem tudnák megcsinálni.

          Az zavar csak, ha egyrészt engem vonnak felelősségre valaki hibája miatt, főleg akkor, ha előre láttam ezt és proaktívan próbáltam tenni ellene, de a másik még így se fogta fel…
          A másik pedig ha úgy érzem, hogy a minőség annyira a mennyiség rovására megy, hogy ilyen áron ne tartsunk fenn egy látszólagosan stabil helyzetet…mert bár hosszú távon az se működik ha kirúgjuk a rosszakat és nincs helyette jó,és a maradóknak kell dupla annyit dolgozni, de a lesüllyedés és a mínusz teljesítményben való elterülés se megoldás…Azt látom, hogy ha nem üt be a krach, akkor a vezetők jól elüldögélnek a helyzetben…csak ha valami vészhelyzet alakul ki, akkor hirtelen összerántják magukat és csodálkoznak nagyokat hogy ez vajon hogy történhetett…én meg látom előre az ilyeneket, szólok róluk és senki a füle botját se …Bár, így legalább a kedvenc mondatom hangoztatni tudom (“Én megmondtam!”). 😀
          Csak hát jobb lenne, ha hamarabb hallgatnának rám…

          Na de úgy érzem eltértem a témától kicsit…

    • Egyetértek veled. Rugalmas munkaidő tényleg sokat segít.

    • Rossz a véleményed a szinglikről?

      A rugalmas munkaidő jól hangzik. Amikor beteg volt a gyerek, akkor te nappal vele voltál, este/éjszaka meg dolgoztál, jól értem?

      • De a rugalmas munkaidő annyira pozíciófüggő. Vannak állások, ahol nem lehet “akármikor” megcsinálni a tennivalót. Ha teszem azt “a nap végére” kell megcsinálni valamit és mindegy mikor, akkor persze…de hány olyan munkahely van, ahol így megy a dolog?

        Arról már nem is merek beszélni, amikor még tanítottam pl. Na ott aztán rugalmas munkaidő…max. ha nyelviskolában tanítasz…de ott se mindig te osztod be a munkaidőd.

        Menjünk még lejjebb: egy gyári munkás (3 műszakban)? Bár az így végülis “rugalmas”, hisz kérheti magát mindig éjszakásnak hogy napközben ráérjen…De azt mondjuk nem kívánom senkinek.

        • És ha a rugalmas munkaidőt megengednék azokban az állásokban, ahol lehet…a többiben viszont nem, fúúúú micsoda tüntetés lenne megint csak (mert ugye a következetesség hiánya)…Szóval nem egyszerű…

          • De nálunk, mármint Mo.-on nincs rugalmas- és részmunkaidő, home office se nagyon. Nem lehet mindenhol, de ahol lehetne, ott sincs, sajnos. Ezzel az a baj, hogy nem is fejlődünk ezekben, társadalmi szinten sem, mert nincs lehetőség a kipróbálására. Egyszer el lehetne kezdeni, és akkor szerintem egyre jobbak lennénk ezekben.

            • Hazafele pont azt ecseteltem az egyik haveromnak, hogy 16 évesen, mikor itt még csak nem is hallottak a szelektív hulladékgyűjtésről, ott kint az ottani “anyukám” már kosárba gyűjtötte a dolgokat, szépen kimosta és kilapítgatta amit csak lehetett és a fia hetente egyszer elvitte a szelektívbe. Áttúratták velem a kukát ha rossz helyre dobtam valamit.

              Itthon? Megszüntették a szelektív szigetet mert minden hülye oda hordott olyasmit, aminek semmi köze nem volt az újrahasznosítható dolgokhoz,d e amint az ő házukból kikerült, magasról tettek rá. Mostmár a panelnek kell magának a szelektív gyűjtést megoldani. Nincs üveg vagy Tetrapack, csak papír meg műanyaggyűjtő oszt cső. Abba is minden baromságot beledobálnak.

              Na ezért nem lesz itt sose megengedve, hogy az emberek vezető nélkül, a saját idejüket beosztva nagyobb tömegben otthonról dolgozzanak. Nuku hatékonyság.

              Lehet, hogy negatív szemlélet, de egyes nemzeteknek nem való az ilyesmi…és ezt úgy mondom, hogy magam ellen beszélek, mert többre tartom magam ennél. De most általánosságban több emberre kell igaznak lennie a témának.

      • Igen így volt. Azért rossz róluk a veleményem mert 2órákat is elkávézgattak és ráértek a másikat kibeszélni. Ott voltak a munkahelyen de hasznos munkában eltöltött idejük nem sok volt. Eredményük még annyi se. Persze nem mindenki ilyen ez egyértelmü.

    • Kötetlen munkaidő: két bölcsődés gyerekes kolléganőm van, aki szerintem üdvözölné ezt a lehetőséget, mert így szó szerint szopnak. A 6 órás részmunkaidőből majdnem nap szinten 8-9 lesz, és a főnök nyíltan megmondta, nem szereti a részmunkaidőt, sose leget tudni, épp kire számíthat.

      Falsnak érzem azt a kijelentést, hogy aki szingli, annak jóval kevesebb a dolga. És high season munkában is tud borulni a bili ellentétek miatt. Sőt, akkor borul csak igazán… Kiéleződnek a helyzetek a feszültség miatt.

      Hatékonyság: nem a családi állapot dönti el. Aki hajtós, az gyerekkel vagy anélkül is követi az ambícióit, aki meg nem az, ha övé lenne a világ minden ideje, akkor sem mozdulna többet. Ahogy írtad: “Ha valaki akar valamit, megoldást is talál rá.”

      • Veled értek egyet. A hatékonyságot és a munkabírást, valamint a lelkesedést nem a családi állapot dönti el. Másrészt én gyermektelenként sokszor érzem az előnyét annak, hogy én este vagy hétvégén nyugodtan tudok pihenni. Ha akarom fel se kelek egész hétvégén, nem kell főznöm, programot csinálni, semmit, az egész azon múlik, hogy milyen kedvem van és mennyire vagyok fáradt. Akinek gyereke van, annak nincs ilyen könnyű dolga, és kevesebbet tud pihenni.

      • Nos, én felállok, ha vége a munkaidőnek, főleg a logisztika miatt, menni kell a gyerekért, 4-kor kiteszik az iskola elé. Ha a kolléganő részmunkaidőben van, akkor ne maradjon ott 8 órát, nem fair. Mindenkinek van valami kínja, beteg szülő, másoddiploma (nálunk pl. kolléganő tanult, heti két napot hiányzott és szingli volt), miért mindig a gyerekeseket veszik elő? Prioritások vannak, én is gyerektelenként bólintottam, hogy jó, cseréljük ügyeletet, ha a kolléganő tanulni megy, mert úgy gondoltam, hogyha téli szünet van, akkor mondjuk elmehetek szabira, mert akkor meg nekem lesz kívánságom.

  9. Nem olvastam el minden hozzászólást.
    Nekem egy 10 fős női csapat dolgozik (multi, ráadásul skandináv), nagy többségük anya, kisebb-nagyobb gyerekekkel, néhány elvált, gyerekét egyedül nevelő is van köztük.
    Nálam a kulcs a rugalmasságon van és az egyeztetésen – a munkamennyiség adott, azt a csapatnak el kell végeznie, és mindenkinek egyformán kell húznia, nyilván a munkakörét és a képességeit figyelembevéve.
    Magyarul: ha menni kell, mert beteg a gyerek, stb., akkor menni kell – viszont a munka és a határidők adottak, tehát a delikvensnek gondoskodnia kell a csapaton belül a helyettesítésről és/vagy a hiányzás későbbi ledolgozásáról. Vannak munkakörök, ahol simán lehet egy-egy napot otthonról dolgozni, ha kell, de nem minden munkakör ilyen.
    Másik fontos tényező a kölcsönösség és a bizalom – tudom, hogy most gond van, és el kell mennie, ő is tudja, hogy elmehet. Tudom, hogy be fogja pótolni, meg fogja oldani, és ő is tudja, hogy meg kell oldania. Tudja, hogy jelezheti, ha problémája van, és találunk rá megoldást.
    Nem egyszerű, de sok éve működik. Szeretek családanyákkal együtt dolgozni, nagyon komolyan veszik a munkájukat, ha látják, hogy működik a kölcsönösség. Ha valaki eljátssza a bizalmat, akkor megválnék tőle, de ilyen még nem fordult elő.

    Megtörtént eset: az egyik legkomolyabb beosztásban kolléganő úgy csinálta végig a terhességet/gyerekszülést/és a gyereke első évét, hogy nem kellett felvennem helyette addig senkit. Win-win helyzet volt: ő nem akart kiesni a munkából, illetve biztosan vissza szeretett volna jönni, nekem jól jött, hogy nem kell betanítanom egy határozott idős kollégát. Kemény volt, nehéz is volt, de nem akartuk “elveszíteni” egymást, és végül jól jöttünk ki belőle.

    A kérdésedre válaszolva, lehet, hogy durván hangzik, de ha azonos a munkakör, akkor minden tagnak utaznia kell. A csoporton belül esetleg egyeztethetők az időpontok. Ha valaki nem akar menni, akkor bizony az a munkakör nem neki való. Skandináv cégeknél (és nem Magyarországon) valóban vannak olyan munkakörök, amit simán be lehet tölteni kisgyerekes anyaként is, ott a munkakörnek nem része az utazás, viszont ott nem is probléma, ha néhány évre kiesik az anyuka a karrierlépcsőkből, később tudja pótolni a kiesést. Szerintem ettől még Magyarország nagyon messze jár.

    • De jókat írtál, ez tényleg jól hangzik, van megoldás, nincs probléma, mindenkinek jó lehet nálatok a leírtak alapján. Hogy sikerült ezt kialakítani? Én azt gondolom a kommented alapján, hogy valamiféle ősbizalmon, nyitottságon és a tiszta szabályokon múlik, nem?

      • Amit sejtek, nem akarom jobban tudni Bagolynál 😉
        Az emberek ott egyrészt szabadabbak, és a munkában is emberközpontúak (inkább, mint nálunk), ezért eleve elvárás valamennyire a rugalmasság. Másrészt viszont a dolgozók meg felnőttebbek, tudatosabbak, felfogták, hogy a szabadságnak ára is van, és persze gyanítom, hogy rá is kényszerülnek, mert aki nem úgy viselkedik, az azért repül, aztán mehet esetleg biorobotnak, ami azért nyilván ott is van. Szóval a rugalmasság az ő felelősségüket növeli is egyben (helyettesítésről maguk gondoskodnak, nem a főnökhöz szaladnak, aztán oldja meg ő, de ha meg azt mondja, hogy ő nem tudja megoldani, nincs ember, akkor sértődés – no ilyesmi eléggé jellemzi a magyar munkaerőt, azt gondolom, tapasztalom). Egyszóval az egész társadalom felnőttebb viselkedése a munkahelyen is megjelenik.

      • Nyitottság, tiszta szabályok, és leginkább őszinteség.
        Ahogy Laci is írja, szerintem felnőtt emberekkel dolgozom együtt, akikkel felnőttként is kommunikálunk. Nekem fontosak a beosztottjaim, sikereket együtt érhetünk el.
        Sokukkal majd 10 éve együtt dolgozunk, időközben volt néhány olyan is, aki karriert csinált (cégen belül, vagy kívül), ennek külön örülök.

  10. Gondolkodtam elég sokáig, mi is a gondom ezzel a kérdésfeltevéssel és a lehetséges válaszokkal. Az egyik talán az, hogy csak elvi alapon, a munkatársakat csak családi helyzetük alapján kategorizálva keresi a választ. Csapattagként vagy vezetőként ebben a helyzetben az merülne inkább fel bennem, hogy ezalatt a három hónap alatt ki mennyire könnyen tudná és akarná vállalni az utazással járó plusz terheket és mennyire alkalmas magára a feladatra (a szaktudáson kívül itt számításba jöhetnek más készségek is, pl. nyelvtudás, tárgyalási és kapcsolatépítési készség vagy alkati dolgok, szeret-e utazni vagy sem). Az is kérdés, hogy a munkakörnek eleve része volt a rendszeres utazás vagy sem. De hogy a konkrét példától elszakadva az elvi kérdésre koncentrálok, a pozitív diszkriminációt konkrét feladatok elosztásakor nagyon problematikusnak tartom és a “családbarát munkahely” helyett én inkább a work-life balance elősegítését tartanám fontosnak, a “család és/vagy karrier” helyett a munka és a magánélet egyensúlyának a kérdését. Egy plusz munka elvégzésére irányuló nyomásgyakorlást ne csak egy másik, társadalmilag legitimnek tekintett kötelezettséggel lehessen kivédeni, és ne csak mások rovására. Ha elkezdjük a családosokat bizonyos feladatok alól felmenteni, az ad abszurdum azt is jelentheti, hogy az egyedülállóknak a túlórák, az utazások, a folyamatos “kihívások” miatt nem is igen lesz esélyük családot alapítani vagy akár tartós kapcsolatokat kiépíteni, mert ezekhez is idő és energia kell. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy egyedülállóknak is lehetnek egyéb kötelezettségeik, és mindenkinek szüksége van a pihenésre és regenerálódásra, akár van családja, akár nincs. Nyilván munkakörtől, munkazerülettől függ, mennyire tervezhetők a feladatok, mennyire szezonális, mennyire kell folyamatos 7/24 munkavégzést biztosítani, de sokszor a plusz feladatok és az elvárt túlórák a rossz munkaszervezésből és/vagy a profitmaximalizálásból erednek, vagy a nehezedő versenyfeltételekből, szűkülő forrásokból. A Bagoly által leírt vezetői módszereket (mindenkire érvényes, egységes szabályok, rugalmasság, konszenzusos megoldások keresése) nekem sokkal rokonszenvesebb, mint a pozitív diszkrimináció vagy a szokásos “stick and carrot” módszer (bónuszokkal és előmenetellel kecsegtetés, unalmas munkakörrel vagy leépítéssel fenyegetés, különböző manipulatív vezetői taktikák). Egyéni meg társadalmi adottságoktól függ, tud-e valaki egyáltalán választani a “család vagy karrier” között, az még ritkább, hogy “jól működő, harmonikus, rendezett” családja is meg “sikeres karrierje” is legyen valakinek. Az viszont nem irreális cél, hogy az embernek legyen munkája, szabadideje és emberi kapcsolatai. Hogy ezek közül mikor mi lesz a fontos vagy mit érez hivatásának, az változó lehet. Lehet, hogy valaki a munkáját tekinti hivatásának (még ha az nem is klasszikus értelemben vett karrier), lehet, hogy a gyereknevelést, a kapcsolatát/kapcsolatait, hobbiját, az is lehet, hogy valamilyen társadalmi munkát, kreatív tevékenységet, vagy az élet élvezetét, a világ felfedezését, a gyógyulását/egészségét, a lelki épülését stb stb vagy ilyesmik mindig változó kombinációját, a kötelezettségek adta lehetőségeken belül. Nemcsak annyi egy ember élete, hogy sikeresen megfeleljen a családi és/vagy munkahelyi elvárásoknak….

    • Én sem tartom kifejezetten megoldásnak a pozitív diszkriminációt, pont az általad leírtak miatt, sőt… a megoldás az lenne, ha közös lenne a családi élet is, és nemcsak az egyik félre terhelődne minden, ami által teljesen kívülállókra is terhelődik egy csomó minden, ha érted, mire gondolok.

      Jól működő, harmonikus, rendezett” családja is meg “sikeres karrierje” – lehetne ez is, pl. rengeteg férfinak van.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Drága olvasók, – Tollam-Papírom

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: