Ezért vagy te szingli (nő)

Nem mentél még férjhez? De legalább van barátod? Nincs? Hogy-hogy nincs? Nem találsz senkit? Te is szinglihorda vagy? Nincs egy rendes férfi? Nem tetszik senki?

Őszintén? Nem, nem tetszik senki, és azt hiszem, sokan vannak így ezzel.

Bárcsak valaki biszexuálissá változtatna, mert akkor nagyobb csoportból választhatnék – mondta egyik barátnőm a napokban. Én nem tudom, hogy akkor tényleg jobb lenne-e, de az tény, hogy valami nagyon el van itt baszódva. Ezt nem férfigyűlöletből mondom, én aztán nem utálom egyik nemet sem, és még csak kapcsolatfüggő sem vagyok, így még panaszként sem értelmezhetők a következő sorok.

Én nem gondolom ám, hogy minden férfi ilyen, tudom, hogy ez csak néhány típus, és vannak mások is;  és tudom azt is, hogy nem könnyű, senkinek sem az. Megtalálni magunkat, ledobni a mintákat, elszakadni az elvárásoktól, megfelelő önbizalomra szert tenni, önállónak lenni, függetlennek maradni, igazodni a változásokhoz, megtalálni a saját irányt – ez így együtt nagy feladat.

Szóval, ez most itt csak egy szimpla körkép arról, hogy – többek között – kikkel is találkozhat a szemét szingliként, alkalmazkodni nem tudóként vagy elférfiasodottként definiált egyedülálló nő.

A menedzselt

Biztosan találkoztál már a mama kedvencével, akinek még nem esett le, hogy az önálló élet velejárója a számlák befizetése, a háztartás vezetése és egyéb napi teendők elintézése, ami közös feladat. Amikor először felugrik hozzád, teljes természetességgel leül az asztalhoz és várja a vacsorát, majd reggel ugyanígy várja a kávét, a reggelit és a frissen vasalt inget, te pedig pár hét után úgy érzed, hogy örökbe fogadtál egy felnőtt óvódást. Nem érti, mi a problémád ezzel, hiszen a mama simán megcsinálja ezt neki, akkor te miért vagy erre képtelen? Talán nem szereted őt eléggé? Ő sokat dolgozik, nagyon elfárad, így neki a szobaszerviz és a meleg vacsora alanyi jogon jár. Ő végzi a férfimunkát, pl. fűnyírás a kert nélküli, harmadik emeleti lakásban, katasztrófa esetén menti a családot, háborúban meg majd ő fog harcolni, minden más hozzád tartozik. És mi ez a számla? Ja, hogy ennyi a közös költség? Ezek rablók – kiáltja, majd elmondja, hogy ő nem akar ám ide költözni, így nem szállna be a költségekbe, igaz, hetente ötször itt alszik, de cserébe ő állja a mozijegyet. Rendszeres szállóvendég, aki panziónak nézi az otthonodat, de a hétvégét a szülői házban tölti, így az ekkor esedékes feladatokból, pl. takarítás szintén kimarad, és nem érti, te meg mitől vagy ennyire fáradt. És miért nem élvezed az életet? Az élet egy buli! Meg vagy te keseredve!

A tesze-tosza

 Az elsőre érzékenynek, nyugodtnak és kiszámíthatónak tűnő tesze-tosza az, akiről rövid idő alatt kiderül, hogy olyan, mintha a saját nagyapja lenne, csak hogy alanyunk még messze áll a nyugdíjtól, mégis úgy viselkedik, mint egy csoszogó tata. Nem tudja, nem érti, nem látja, nem találja, nem meri, ezért te pár hét után karrier- és életmód-tanácsadóként, valamint pszichológusként kezdesz mellette funkcionálni. A munkáját nem szereti, de váltani nem mer; céljai nincsenek, vagy vannak, de minden nap mást talál ki, amiről nagyon lelkesen tud neked beszélni, de lépéseket soha nem tesz az ügy érdekében. Mártír és a körülmények áldozata. Hamarosan azt veszed észre, hogy a bimbózó kapcsolatotok arról szól, hogy őt istápolod, amitől ő erősödik, te pedig egyre inkább gyengülsz, a feladataid megduplázódnak, az erőd fogy, ő meg folyamatosan azt mondogatja, mennyire örül annak, hogy te ilyen erős nő vagy. Hát, ja, én is örülök neki! Amikor eléggé megerősödött, hogy kezdjen magával valamit, akkor gyorsan lelép mellőled, mert te nem hagyod őt kibontakozni. Azért nagyon hálás neked, mert te tanítottad meg sok mindenre, és ő soha nem fogja ezt elfelejteni. Neked köszönheti, hogy most már képes egy rendes kapcsolatra is, ezért rendszeresen be is számol neked új párkapcsolata alakulásáról. Te nem örülsz ennek? Miért nem?

A frissen elvált

Éppen most vált el, amivel alapvetően nincs gond, van olyan, hogy véget ér egy kapcsolat. Csak hogy a frissen elváltak egyik altípusa az, aki a csalódás és a korábbi kötöttségek miatt úgy dönt, ő többet ezt még egyszer nem csinálja. Laza, kötetlen vagy nyitott kapcsolatra vágyik, csak semmi elkötelezettség, te nagyszerű nő vagy, de fogadd el, hogy ő most sérült, és az a „szemét ribanc” (= volt feleség) teljesen elvette a kedvét egy újabb komoly kapcsolattól. Így a viszonyotok arról fog szólni, hogy amikor neki kedve van, akkor jelentkezik, de közös jövőt ne tervezzetek, mert neki most olyan jó ez a függetlenség. Hagyjátok nyitva a kaput, és ne piszkáld őt, mert ő ezt nem bírja, ő ebben élt évekig, és az nagy hiba volt, meg a nejére emlékezteted ezzel a követelőzéssel. Értsd ezt meg, neki most nem könnyű, de ő semmiről nem tehet, ő áldozat, akivel csúnyán elbántak a gonosz nők.

Az életművész

Az életművész avagy az elvek embere, aki nem megy el egy szemét multihoz robotolni, mert neki életfeladatai és elvei vannak. Elsőre teljesen magával ragad, mindenről lehet vele beszélgetni, őrült, akivel mindig kalandos az élet. Ha pénzhez jut, mindenféle luxus dolgokra ragadtatja magát, meg egyedi dolgokat vásárol kisebb vagyonokért, amivel nincs is gond, ő dolga. Ennek a következményeként viszont hetekig csövezik nálad, elszívja a cigidet, felzabálja a konyhádat, és ő is teljes természetességgel rendel, pedig nincs egy vasa sem, a számla fizetésekor meg néz rád. Ekkor természetesen nem zavarja, hogy azt a pénzt egy általa lenézett multi utalta a számládra. Olyan egyértelműnek veszi, hogy ez neki jár, meg neked úgy is van pénzed, nem ügy, ő is kifizetné neked, ha lenne neki pénze (ha lenne, de sosincs), hát egyek vagytok, mert mind egyek vagyunk itt a világon – szerinte. Aztán egyik nap pikk-pakk fogja magát, szó nélkül lelép, mert most éppen máshoz van kedve, például szeretné az izlandi társadalmat vagy a japán tömegközlekedést tanulmányozni, vagy éppen kedve lett csatlakozni egy új-hippi kommunához Norvégiában.

A gazdasági szemléletű

A gazdasági szemléletű az, aki pofás kis táblázatokban és diagramokon tudja modellezni, mit vár el egy párkapcsolattól. Az első randin szabályosan interjúztat, előre átgondolt és szisztematikusan felépített kérdéssorral próbálja feltérképezni, mennyire és miként vagy beilleszthető az életébe és ötéves karrier- és nyaralási terveibe. Ha nem tudsz síelni, szörfözni, salsázni vagy kifizetni a nyári egzotikus utazás költségeit, akkor ezt elbuktad. A kassza szigorúan külön kezelendő, az ingatlanokat soha nem egyesítitek; fontos, hogy te is egy jónevű cégnél dolgozz magas beosztásban és hetente háromszor sportolj, valamint legyenek pontosan listázott egy- öt- és tízéves terveid. Legyél trendi, ismerd és szeresd az alapfilmeket és alapkönyveket, a közeli termelői piacokat, menő fröccsöző helyeket és éttermeket, valamint a kézműves söröket is. Egy idő után azt veszed észre, hogy nem vagy más, mint egy bonyolultan levezetett matematikai képlet egyik eleme vagy az a hetyke kis sárga diagram, esetleg a C-oszlop a rendszeresen vezetett Excel-táblában.

A pszichésen sérült

Aztán ott van a sérült, aki önmagában produkálja a legkülönfélébb pszichológiai kórképeket vagy tünetegyütteseket, és mindenért az elbaszott gyerekkorát hibáztatja. Függő, megfojt a szeretetével és a rajongásával, követelőzik. Esténként fejét az öledbe hajtva mesél a problémáiról, majd azt kéri, hogy simogasd a fejét, ekkor ijedsz meg először igazán! Virágcsokrokat küldözget a munkahelyedre, a tudtodon kívül telefonon bemutatkozik a családodnak, dührohamot kap, ha felveted a szakítás lehetőségét.

Vagy nárcisztikus, akinek meggyőződése, hogy ő egy nyeremény, sőt ő a főnyeremény számodra, és szerinte te már a vele való dugás gondolatától elélvezel. Ő a tökéletes, az ő szempontjai a legfontosabbak, hite szerint mindenki azért van a világon, hogy őt szolgálja. Tőled is elvárja ezt, és könnyen lehet, hogy bedőlsz neki, mert alapvetően lehengerlő személyiség, aki olyan természetességgel tudja közvetíteni az elvárásait, hogy te is elhiszed, hogy igaza van, és neked is az ő boldogsága a legfontosabb.

Az ősapa

Az ősapa, a tótumfaktum, az igazi férfi, aki mellett igazi nő lehetsz. Viszi a hátán a családot, mindent az irányítása alatt tart, megold, téged pedig kiskorúsít a viselkedésével. Szépen bele lehet fulladni a klasszikus nemi szerepekbe mellette vagy vele, hiszen neked nincs más feladatod, csak annyi, hogy legyél szép, kedves és szeresd őt. Nem, nehogy felemeld a nehéz bevásárló táskát vagy egyedül elindulj haza a sötétben edzésről. Ő majd megvéd téged, akkor is, ha erre nincs semmi szükség, ő mindent megold, megszervez, de ezért szinte észrevétlenül elvárja a feltétel nélküli szeretet, a rajongást és a teljes odaadást. Nem érti, mi a gondod ezzel, hiszen az ő szülei is így csinálták, és lám, 40 éve élnek boldog házasságban, és még csak veszekedni sem szoktak. Legyél te is a hálás neki!

De neked most mi a bajod?

Nos, felmerül a kérdés, miért nem élsz ezekkel a lehetőséggel, miért nem jó neked senki. Ismerőseid, ahogyan majd ennek a posztnak bizonyos olvasói is, jól a szemedre vetik, hogy örökre egyedül fogsz maradni. Mintha ez lenne a legnagyobb rossz, ami történhet veled, és ettől sokkal jobb lenne egy lagymatag, sok lemondással és méltatlan kompromisszumokkal terhelt kapcsolatban élni. És nem értik, miért nem tudsz alkalmazkodni meg kicsit leadni az igényeidből. Te vagy az, aki miatt fogy a magyar meg sokkal több a válás, mint anyáink idejében volt.

A válasz rém egyszerű.

Anyáinkhoz képest annyit változott a helyzet, hogy egyedülállóként is kipróbálhattad magad, és így rájöttél, hogy nem kell gazdasági közösséget vállalnod senkivel ahhoz, hogy eltartsd magad. Meg tudod szervezni az életedet, el tudod intézni az ügyeidet, és ebben megerősödtél, helyén van az önbizalmad is. Ehhez képest pedig minden kompromisszumot visszalépésként értékelsz; nem akarsz senkit sem eltartani, kevesebbet költeni magadra, dupla házimunkára sem vágysz, ahogyan arra sem, hogy érzelmileg kiszolgáltatott legyél vagy elfáradj pszichésen.

Egy olyan társra vágysz, aki hozzád hasonlóan független és önálló, képes felelősséget vállalni, nincsenek elvárásai és nem akarja, hogy másképp viselkedj vagy élj, mint eddig. Nem akarja, hogy az anyja, a pszichológusa vagy az életmód-tanácsadója legyél; azt szeretnéd, hogy egyenrangú társként élhess valakivel, és lehetőleg ne tolja rád a korábbi rossz tapasztalatait, csalódásais és sérüléseit.

És innen nézve teljesen lényegtelen a foglalkozása, a hobbija, a magassága vagy hogy eláll-e a füle.

Ezt te tudod jól, de mindenezek ellenére kénytelen vagy rendszeresen végighallgatni, hogy te egy rigolyás, túl nagy elvárásokat megfogalmazó, túlságosan emancipált, karrierista, kiégett, hülye szingli vagy, akinek senki sem elég jó.

Pedig neked csak egyetlen elvárásod van: ne legyen nehezebb és bonyolultabb az életed – ennyit szeretnél, és emellett kitartasz minden körülmények között. (Vagy nem.)

Itt tudod követni a blogot facebookon.

További posztok a szingli hordákról itt, a női létről pedig itt.

 

Advertisements
tollampapírom névjegye (154 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

289 hozzászólás Ezért vagy te szingli (nő) bejegyzéshez

  1. Ezekkel MINDDEL találkoztál? Pszichésen sérült nekem is volt, olyan is, akinek kb. a kezét kellett volna megkérni, mert ő nem lépett volna. Meg aki azt is meghatározta, hogy milyen hosszú legyen a hajam. Aztán aki elvárta volna, hogy én legyek az anyja/szeretője egy személyben, meg szakács és takarítónő. Réééémes, micsoda emberek vannak, és nem néznek magukba, hogy ŐK mit tesznek egy kapcsolatba.
    Emellett vallom, hogy zsák a foltját, valakinek biztos ők a tökéletes pasik.
    De igazad van, egy olyan kapcsolatban, amiben rosszul érzed magad, önsorsrontás élni, megterhelő és az embert tönkreteszi mentálisan. Akkor már inkább az egyedüllét, ami nem rossz önmagában.

    • Szerencsére minddel nem találkoztam, de én jelenségekről írok, nem feltétlenül a személyes tapasztalatimról.
      A gazdaságissal pl. személyes tapasztalatom van, az tényleg úgy kérdezett, mintha egy állásinterjún lennék. Anyagiak, hogyan képzelem el magamat 1 és 5 év múlva, ilyenek. Tesze-tosza is volt, az szörnyen tud idegesíteni, mert én elég határozott és gyors vagyok, megyek, intézem, csinálom, átlátom a különféle helyzeteket.
      Egyébként a poszt első verziójában benne volt az is, hogy őket is szereti valaki, és vannak, akik rájuk vágynak, bennük találják meg a társukat.
      Nagyon sok olyan kapcsolatot látok, amiben tényleg rettenetesen kínlódva élnek együtt; én ezt soha sem értettem, na, de nem vagyunk egyformák.

      • Jaj, barátnőnek volt olyan pasija, aki kipipálta a tervében, hogy diploma, állás és utolsó pont volt a diplomás feleség, természetesen szempontok szerint kiválasztva 🙂 Jó parti lett volna, ha titokban tartja a tervmániáját és nem elintézendőnek tünteti fel a csajt a listán 🙂

    • Az egyedullet jo. Es pont. Minden kapcsolat, barmely formaban csak akkor kell/erdemes, ha pluszt nyujt, habot a tortara. Marpersze nekem 🙂 .

  2. Kimaradt az a típus, amiről a végén írsz, egyenrangú független és önálló. Mondanám, hogy normális, de normális emberrel én még nem találkoztam, se férfival, se nővel. (magamat is beleértve).
    Ezek a “típusok” ugyanígy nőben is megtalálhatók úgyhogy inkább emberi jellemzők, mint nemi.

    • Egyrészt Tollam ugye nő, ezért az, hogy milyenek a nők, párválasztásnál NEKI nem szempont. Másrészt azért azt ne felejtsük el, hogy a szocializáció, a nevelés (otthon és óvodától végig a közintézményekben is) azt nyomja, hoy a nő dolga minden, ami otthon van, neki kell összetartani és gondozni a családot, ami óhatatlanul oda vezet, hogy sok tekintetben fel KELL nőnikük, míg a pasik felé a nyomás erre sokkal kisebb.

    • Igen, tudom, hogy van másik oldal is, csak én nőként inkább a nőiről tudok hitelesen írni, a másik oldallal tele az internet. Ezek valóban inkább emberi típusok, mindkét nemben van hasonló karakter, és tényleg fontos, amit Oliv is írt, hogy van, akinek ez tetszik. Viszont a cselédség mégis női szerep, én cselédként funkcionáló férfit azért nem nagyon láttam még.

      Normális emberrel én még nem találkoztam – 😀 én sem sokkal, és én is értem alatta magamat is.

    • Az a baj, hogy némelyik önálló és független pasi is “elfelejti”, hogy működik a mosógép, ha egy nő is van a közelben. A férfiaknak nagyon nem kedvez az a nőtípus, aki fenntartja magát, egyedül lakik (nem szülőkkel és nem pasival) és tud háztartást vezetni, esetleg még egy szöget is beverni. A pasik között meg lassan nagyítóval kell keresni azt, aki nem jön zavarba a lapraszerelt bútortól. Szóval egy ilyen nő megkérdezi magától, hogy mit nyer, ha odaköltözik valaki, akiről pluszban gondoskodni kell és nem könnyebb vele, mint egyedül? Na, ezért van ennyi szingli. Mert a férfiak lassabban eszmélnek, hogy nekik is változni kellene. Még ott tartanak, tisztelet a kivételnek!!, hogy a nő főzzön-mosson-takarítson-alapfelállás, ő meg “besegít”. Persze a férfiaknak sem könnyebb, ha nekik kell “eltartani” a családot, mert nem nagyon tudják, max. kicsivel keresnek többet, de arra meg azért nem lehet felvágni.
      Ha lányom lenne, én is arra nevelném, hogy tudjon önállóan élni, mert a pasi leléphet és akkor ott áll esetleg egy gyerekkel, na az szívás.
      Jajj, megint nagyon negatív vagyok. De annyi agglegény-típussal találkoztam, tényleg látni rajtuk, hogy ők soha nem fognak megnősülni, párt találni, mert valami van velük, ami látszik is.
      Egyébként rajtam is van valami bélyeg, mert mindig látom a megdöbbenést, hogy nem vagyok aggszűz. Lányoknak biztos könnyebb 🙂

      • Pont erről van szó. És még kiegészíteném, de kb. ugyanarról szól, amit te is írsz:

        Ugyanannyit dolgozol, mint egy férfi (ha nem is mindig ugyanannyi pénzért), ugyanolyan fáradt vagy este, ugyanakkor érsz haza. És mégis milyen alapon kezdenél el egyedül zakatolni dupla annyit otthon, ez miért elvárás még ma is? És ha nem száll be, nem pakol el ő is, nem főz vacsorát, akkor az azt jelenti, hogy nekem (vagy bárki másnak) kétszer annyi melóm lesz párkapcsolatban élve, mint egyedül? Miért vállalnám ezt? Szerelemből?! Úristen, ki az a szolgalelkű, akinek ez megéri? Ha azt kérem, osszuk el (de miért is kell ezt külön kérni?), akkor már nem vagyok elég jó?

        És azt meg főleg nem értem, amikor az van, hogy férfi egyedül él, gondoskodik magáról, mert nincs más választása, majd amikor lesz egy barátnője, visszafejlődik.

        És igen, nagyon fontos, hogy egyedül is meg tudj élni, nőknek és férfiaknak egyaránt, és amikor párkapcsolatban élsz, akkor meg egyesíteni kell az erőket, nem beleülni a kényelembe, és elvárni a másiktól, hogy egyedül csináljon mindent. Nekem ez teljesen abszurd, és én erre mindig képtelen voltam, és soha nem is akarok ebben megalkuvást.
        És erre mondják, hogy így nem fogsz férjhez menni, mintha az valami jutalom lenne, elmaradása meg büntetés és kín. Én tényleg nagyon komolyan azt gondolom és mindig is ezt képviseltem, hogy ha csak így lehet, akkor inkább köszi, de nem.
        Nincs az az ember, akiért én ekkora áldozatot hozok, és azt látom, aki már megtette ezt, kurvára megbánta, és szenved, és szidja a házasságot és a férjét.

        • Ezt próbáltam tegnap magyarázni a nevelőapám barátjának, aki elkezdett megint azzal ugratni, hogy van női munka meg férfi munka, és a férfi egyetlen dolga az, hogy helytálljon az ágyban és jól “eligazítsa az asszonyt.” Aztán ha az asszonynak jó volt, akkor vígan és dalolva végzi a házimunkát. Megkérdeztem tőle, hogy és akkor mi van, ha én “igazítom el” az uramat? Nem tudott válaszolni, ellenben az asztalnál nagy röhögés tört ki.

          Egyébként nagyon bírom a férjemet, mert az ilyen beszélgetések alkalmával mindig partner, és ő is kiáll amellett, hogy bizony városon nincs olyan kifejezett férfimeló, hogy szántás, kaszálás, favágás meg traktorszerelés, így bőven belefér az is, hogy ő főz és mosogat.

          • Pont erre gondoltam, hogy egy városi lakásban van takarítás, mosás, vasalás (már aki), főzés, évente párszor elromlik valami, amihez meg szerelőt hívunk. Ilyenkor mi van? Az, hogy munkamegosztás, ahogyan te is írod.

        • “így nem fogsz férjhez menni” 😀
          Szerencsére sem a párkapcsolathoz, sem a gyerekhez nem kell papír, meg amikor minden 2. házasság válással végződik talán nem is kell erőltetni a dolgot, azt hiszem. Remek dolog, ha összejön, de azért nem létszükséglet. Szerintem a gyerekvállalás is túl van lihegve, mert tényleg nem kellene boldog-boldogtalannal vállalni, főleg elvárás miatt, de ezért már megköveznek, ha ilyet mondok és nem is ez a téma.

        • general franco // július 15, 2015 - 8:09 du. // Válasz

          Sosem értettem miért gondolják a nők azt, hogy pusztán azért mert ők is dolgoznak, azért már feleségként automatikusan kevesebbet is nyújthatnak egy házasságban… sőt, még a férfinak kellene szerintük többet beletenni a házasságba a kevesebbért cserébe???
          Egy férfit nem érdekli a munkád, sem a végzettséged, sem az hogy könnyen állsz-e helyt a munkában, hogy bizonyítod-e vagy sem a munkahelyeden azt, hogy szakmailag te is érsz-e annyit (vagy esetleg akár jobb is vagy-e) mint a férfi kollégáid.
          Egy férfit az érdekli, hogy feleségként milyen vagy, semmi más.
          Érdekes, én még sohasem hallottam férfit panaszkodni hogy milyen nehéz a választás a karrier és a család között, ugyanis nekünk NINCS választásunk: mindkét helyen alapból helyt kell állni, és a kutyát sem érdeklik a problémáink.
          És IGEN, egy férfinak vannak elvárásai a felesége irányában, és IGEN ha szerelemből nem vagy képes egy férfinak és a közös gyerekeiteknek vacsorát főzni, akkor ne menj hozzá feleségül, hiszen akkor te akadályozod őt meg abban, hogy adott esetben egy normális gondolkodású nő mellett megtalálhassa a boldogságát.
          Ahogy olvasom mostanában ezeket a női blogokat, mindig megdöbbenek hogy már a magyar nők körében is milyen mentális pusztítást végzett a Feminizmus! Férfiellenesség, a normális családmodell és nemi szerepek megvetése és elutasítása, totális önközpontúság: köszönjük Feminizmus!
          Egy titkot elárulok: egy kapcsolat nem csupán rólad szól. Ha te nem akarod boldoggá tenni azt a másik embert és nem akarsz megfelelni neki, akkor milyen alapon kívánod meg tőle ugyanezt?

          • Miért ne akarnám?

            Másképp gondolkodunk, azt hiszem. Én egyenlőségpárti vagyok, te pedig a hagyományos nemi szerepeket kedveled. Jól gondolom?

            Meg kell felelned otthon, írod. A nőknek is a munkahelyükön, és ezzel nincs gond. Amikor ugyanannyit dolgoztok, miért elvárás, hogy otthon ő robotoljon?
            Hova vezet ez?

            Te miért nem főzöl vacsorát?

            • general franco // július 16, 2015 - 8:01 du. // Válasz

              Nem te mondtad, hogy nem akarod? Mert ez a lényege annak amit mondasz. Hogy már eleve úgy állsz hozzá, hogy mégis mit képzel magáról az a férfi aki feleségül vett téged, hogy nehogymár elvárja hogy te nőiesen és jó feleségként viselkedj, mert az a feminista propaganda szerint elnyomás és kihasználás, de “természetesen” ő viszont feleljen meg a te elvárásaidnak…

              Ezt az egyenlőség dolgot sohasem értettem. Számomra nem világos hogy a nők melyik férfival akarnak egyenlőek lenni, hiszen a férfiak között nincs egyenlőség.

              Lényeg a lényeg: nem értem hogy mi a köze a munkahelyi munkának az otthoni dolgokhoz? A nő alapfeladata az otthoni helytállás, a férfinak az alapfeladata a munkahelyi helytállás, nem pedig fordítva. Innen következik minden.

              Amúgy tudok főzni, és nem vagyok még házasember.

              • A boldoggá tenni, vagy még inkább boldogan élni nekem nem azt jelenti, amit neked, azt hiszem; erre utaltam.
                Jó feleségként viselkedni – az nem feleség, amiről te írsz, hanem egy cseléd. Aki erre vágyik, vegyen fel egy házvezető(nő)t.

                • general franco // július 16, 2015 - 8:26 du. // Válasz

                  Nem igazán. Amiről te írsz, na az a nem feleség, hanem egy elkényeztetett kislány aki azt hiszi hogy a világ arról szól hogy ő boldog legyen.
                  De ne izgulj, én alapból elkerülöm azokat a nőket akik a Feminista kliséket ismételgetik. Ha férfiprivilégiumokról, nők elnyomásáról, cselédsorban tartásáról meg hasonlókról hallok egy nő szájából akkor én már veszem is a kalapomat és álltam is tovább. Semmi kedvem gonosz elnyomónak, főellenségnek lenni a saját párkapcsolatomban. Inkább keresek egy olyan nőt akinek vannak saját gondolatai a Feminista mantra helyett, olyat aki szereti a férfiakat, akinek fontos az hogy az embere férfinak érezze magát mellette. Mert az olyan nőnek lehet adni.

                  • Oké, vedd a kalapod, és állj tovább.

                    Lehetőséget kaptál rá, hogy ezt itt is elmondhasd, szerintem nincs több beszélgetnivalónk. Gondolom, blogban és virtuális közösségben sem vágysz ilyesmire.

                    • general franco // július 16, 2015 - 11:16 du. //

                      Pontosan ezt is fogom tenni 🙂
                      Mostanában azzal szórakoztattam magam, hogy meggyőződéses anti-Feministaként pár hasonló Feminista női blogon kommenteltem, hátha belefutok valami érdekes vitába.
                      De te igazából nem vagy “jó” vitapartner ilyen célra. Semmi habzó száj, semmi megőrülés.Tulajdonképpen kedvesen és kulturáltan vitatkozol, intelligensen és normálisan érvelsz.
                      Úgyhogy tényleg továbbállok, és a legjobbakat kívánva neked remélem, hogy megtalálod életed párját (akinek a kedvéért néha még egy többfogásos ebédet is szívesen összeütsz majd) és boldogok lesztek egymással és eljövendő gyermekeitekkel! A legjobbakat!

            • general franco!
              Miért olvasol női lapokat? Hmmmmmmmmmmmmm.

            • Picit bizony elfelejtik a Nők, hogy azok a fránya ki -mit csinál kérdések, egy egyszerű dologból indulnak. Az pedig az anatómiai különbözőség. Ne menjünk el diplomás,felső vezető,stb. irányba,inkább maradjunk a hétköznapi (többség) embereknél. Míg a Nő általában egy multinál dolgozik,(javarészt nevetséges bérért), “könnyű” (nem véletlenül tettem “” jelek közé,hisz itt ugrik elő először az anatómia. Ami a Nőknek megterhelő lehet, az egy életerős férfi számára vicc kategória, amiben nem lenne képes még elfáradni se. Ja,de… Unalmában.) munkát végez, addig a férfi nagyrészt ténylegesen nehéz munkával keresi a kenyerét. Maradjunk a hétköznapi életben. Legyen az pék,árúfeltöltő,építőipari munkás,bármi. A nehéz feladat, mindig a férfira vár. Fel kell vinni egy raklap ragasztót gyalog a negyedikre,de közben lefelé hord a sittet, meghozta a kocsi a lisztet…mit gondolsz ki fogja pakolni?, jött árú a boltba, leteszik de bevinni nem a Nőt hívják oda,az kasszázzon, stb. Sorolhatnám napestig. Az a gond, hogy nem fogjátok fel,az a munka amit a férfi végez, tényleg kifárasztja. Ezek mellé,foglalkozik a gyerekkel(ha van), hisz szeret vele lenni. Nem mennék bele,mennyire fontos az apa szerepe,bármilyen nemű is a gyermek. Aztán foglalkozzon veled is,mert különben elhanyagolva érzed magad. Baj,ha nem lep meg néha virággal, de ha vesz akkor azt kapja minek költesz rá,úgyis elhervad. Legyenek tervei,és tudja azokat megvalósítani,mindezt minden támogatás nélkül. Szeressen, de azért ne nagyon,hagyjon élni,ha meg nem tudja pontosan belőni a határt,akkor megint elhanyagol. Mindez mellé még egyenrangúan főzzön, mosson,takarítson…És még ezer egy dolog…..sorolni is kár. Miért? Mert nem véletlenül van az a bizonyos anatómiai különbözőség. Mert különálló feladatköreink vannak. Még mielőtt bárki támadna…bizony nekem nem esik le a karikagyűrű ha a háztartásban bármit meg kell csinálni,de ne kötelező,elvárható legyen, hanem az ösztönös segíteni akarásomon múlhasson. Ne akarjon egy Nő férfi lenni,és fordítva se jó. Az egyenlőség jó,de olyan keretek között ami a másikat nem helyezi hátrányba,mert bizony ha elvárod, hogy a nemi szerepe szerinti munka elvégzése után (jóval keményebb,fárasztó munkavégzések,több elvárás a munkahelyén) vezesse a háztartást is, akkor bizony hátrányba teszed. Ki kell próbálni a másik munkáját egy hétre,aztán azután követelőzni. Speciel bármelyik hölgyel cserélek egy hétre. Lássuk ki mit tud,ki miben hogyan fárad el. Előlegbe annyit, hogy építőipari vállalkozó vagyok,és dolgozom is benne,nem csak munkát szerzek,árajánlatot készítek,marketingezek stb. Mindez mellett bármikor megfőzök, kimosok, kitakarítok, szerelek, gyermekekkel foglalkozom. Várom a jelentkezőket.

          • Nem, egy férfit nem. CSak egy öntelt bunkót, aki azt képzeli, hogy azért, mert lóg valami a két lába között, többet ér, mint egy nő, pusztán ezért megérdemli, hogy kiszolgálják. Aztán ha véletlenül pont ezért a mentalitásáért egyedül marad, akkor fel van háborodva.
            Tanulj meg inkább főzni, hasznos ismeret. Ha sok pénzt keresel vele, akkor érdekes módon nem tűnik férfiatlannak, ld. Jamie.

        • Szerintem tévedsz mikor azt gondolod,hogy ugyanannyit dolgozol. Persze van olyan is,de a többség bizony kevesebbet,könyebbet dolgozik. Mert Nő,és olyan jellegű feladatot választ,kap,bármilyen területen legyen is.

          • Hát, pedig, de, ugyanannyit és ugyanazt csinálom, amit a férfi munkatársaim. Ha tovább kell bent maradni, maradok, ha dupla munka van, csinálom. És még a vizesballont is kicserélem. A kevesebb munka esetleg azért van, mert pl. kevésbé kap annyi lehetőséget, ha akar, akkor sem.

      • Max. Kicsivel keresnek többet?
        Biztos?
        Akiket ismerek (csak a saját társadalmi körömről tudok nyilatkozni), azoknál a fizetések aránya kb.a duplája a férfiak javára. Szerintem ez nem épp a kicsivel keresnek többet kategória.

  3. Nekem nincsenek rossz tapasztalataim, na meg nagy elvárásaim, mégis van bennem némi “kapcsolatfóbia”. Nemcsak a fent említett típusoktól és egyéb pasiktól próbálom távol tartani magam, de a körülöttem lévő párkapcsolatok is ijesztően hatnak rám. Mert ezekben a kapcsolatokban nemcsak azt látom ahogy a férfi átalakul, hanem azt is ahogy a nő. Lehet, ahogy idősödöm egyre merevebb leszek és egyre kevésbé elfogadó. Látom, ahogy a férj tekintélyelvűsége átragad a feleségre, ahogy a feleség három gyerekkel zsarolja a férfit, és látom azt a férjet, aki műszaki kütyükért megalkuszik a feleséggel, aki úgy irányítja, ahogy neki tetszik. Látok uralkodó férjet, akinek a felesége mindig fejet hajt, és a férj minden szavát szentírásként kezeli és olyan kapcsolatot is, ahol a gyűlölet az összetartó erő.
    Ezekben a kapcsolatokban az a legijesztőbb, hogy hosszú évek óta működnek és hiába tűnik nekem elfogadhatatlannak, a benne élők látszólag jól érzik magukat. Ijeszt ez a fajta megalkuvás, hozzáidomulás. De az is lehet, hogy a benne élők tényleg jól érzik magukat és egészen másként látják a helyzetüket, mint ahogy én innen kívülről.

    • Játszmák, közös megegyezésen alapulnak vagy szőnyeg alá söprik a dolgokat. Ha megéri nekik, akkor együtt maradnak.

      • Nyilván, csak számomra elrettentő ez a hozzáállás. Sajnos nagyon kevés kiegyensúlyozott párkapcsolatot látok magam körül és ez kicsit lelomboz.

        • Neked elfogadhatatlan, pont ez az. Nekik meg meg ez így nem annyira rossz, hogy változtassanak. Nekem sem kellene más pasija meg házassága, de valakinek meg pont az kell. És hát kívülről nem látunk mindent, lehet, hogy több van ott, lehet, kevesebb.
          Számomra az megdöbbentő, hogy úgy néz ki, mintha semmi gond sem lenne, közös nyaralás, utána meg szólnak, ja, válunk az ember meg csak pislog.

        • Én azzal nem értek egyet, hogy egy párkapcsolatnak kiegyensúlyozottnak kell lennie ahhoz, hogy boldogak lehessünk benne. Mi a férjemmel 5 éve élünk együtt. Jó nyilván állatira szerencsésnek tartom magam mert a szülei fantasztikus munkát végeztek a nevelésével. Viszont mi úgy működünk mint egy gépezet. Mindenki másért felel, mindenki máshogy tesz a közösbe. Vannak olyan kérdések amikben én döntök és van amiben Ő és ez így mindkét fél részéről rendben van. A házimunka fontos szelet a közös életből, de itt is szerintem fontos a kommunikáció. Eleinte hajlamos voltam magamba fojtani ha valami nem tetszett, mostmár megszoktam hogy amint felmerül a probléma beszélek és ez igaz rá is. Tilos a “miabaj-semmi” kombó! Soha nem mondunk ilyet ez egy főszabály. Szóval nyilván király hogy már különösebb kérés nélkül minden házimunkába beszáll, de a takarításnál és házrendezésnél is vannak nálunk szerepek. Pl Ő szívesen berakja a mosást. Én utálok teregetni azt Ő megcsinálja, de én szedem be a száraz ruhákat. Mindketten utálunk vasalni, így ha vasalok akkor vmit kapok mindig cserébe. Én mosogatok, mert nem zavar. De ha nincs kedvem akkor mindig megcsinálja. Sőt még néha fel is ajánlja magától. Takarítás: én porszívózok ő felmos, és a fürdőt takarítja (wc-t is). Én törlöm a port. Ő szeret kávét főzni, húst sütni és szeretek salit csinálni meg sütit sütni.
          Szóval ez olyan, hogy ha porszívót veszünk akkor olyat amilyet én akarok, ha felmosót abba én nem szólhatok bele. Ez most pici része az egésznek nyilván de mivel itt középpontba volt a házimuka, így arról beszéltem. De mint látszik ez nem kiegyensúlyozott, hanem egymást kiegészítő és a kettő nem ugyanaz. Beszélgetni kell szerintem arról, hogy kinek mi a fontos ki mit vállal be SZÍVESEN!
          Ez azoknál a típusoknál egyszerű és könnyen kivitelezhető akik eddig egyedül vezettek háztartást, csak ha belépsz az életébe kezdené rádbízni az egészet.

          • Itt egyáltalán nem volt szó a dzsuva takarításáról, ahogyan a süti sütéséről sem. A poszt teljesen másról szól, csak aki most hirtelen beesik ide, nem ismeri a blog célját, hangulatát, és nem is olvas el több posztot és hozzá kapcsolódó kommentet sem, így nem érti, miről szól a szöveg. Nem kell velem egyetértésben lenni, és nem is nagyon érdekel, ki ért egyet, ez itt eddig sem volt szempont. Az “egyetértek, tetszik, nem tetszik, az a meglátásom, én úgy gondolom” típusú érvelés általában átmegy önigazolásba. Én nem vagyok mérce.

            Mit kapsz cserébe a vasalásért?

            • “Corot // június 29, 2015 – 6:42 du. // Válasz
              Nyilván, csak számomra elrettentő ez a hozzáállás. Sajnos nagyon kevés kiegyensúlyozott párkapcsolatot látok magam körül és ez kicsit lelomboz.”

              Én erre válaszoltam, ezzel “nem értek egyet” nem a Te posztodra reagáltam, hanem annak a kommentjére. Vagy legalábbs ez volt a cég, ott mentem arra, hogy “Válasz”. Attól még, hogy eddig nem kommenteltem, olvasom már a blogodat egy ideje. Úgy látszik nem sikerült normálisan leírnom amit akartam, lehet még reggel van.

              A dzsuva takarításról volt szó a kommentekben, Nem olyastam el az összeset, a felső 30-at talán.

              A poszt maga jó írás “szerintem” (de ilyet látom nem szabad mondani) egy komoly problémát fog meg, amihez nincs további hozzászólásom, mert leírja azt amit le kell írnia. De a kommentek átcsaptak egy “a pasi nem száll be a házimunkába” típusú panaszkodásba, és ennek az okfejtésébe. Ehhez próbáltam hozzászólni egy véleménnyel arról, hogy szerintem ebben az esetben mennyire fontos a kommunikáció, hogy elmondjuk egymásnak mit szívesen csinál.

              A vasalásért cserébe? 🙂 Amit éppen nekem nincs kedvem csinálni.

              A kiegyensúlyozott más mint a munkamegosztás.

              • Igen, reggel van, én nem láttam, hogy kommentre reagáltál, bocs. Viszont Corot társadalmi jelenségről írt, ami létezik, sokak valósága, erre viszont nem lehet válasz, hogy nekem egyénileg rendben mennek a dolgaim. A kommunikáció fontos, de nem elég, amíg általánosan az az elfogadott, hogy kommunikálnom kell a jogaimat, addig baj van. A kommunikálom, mit akarok, egy reakció a rendszer általános működésére.

                És üdv. a blogon, Marcsi, nekem a kommented alapján nem volt egyértelmű, hogy régóta olvasol. Bár most érzékenyebb vagyok, jobban ugrok, mert engem becsmérlő kommentek beszélgetnek egymással a lomtárban a poszt kapcsán.

                • “engem becsmérlő kommentek beszélgetnek egymással a lomtárban ”
                  Légy rá büszke. A hülyék nagy számban való megjelenése a nagyság jele 😉

                  • 🙂 Párat beengedtem Eszter tanácsára; pl. olyat, ami már annyira idétlen, hogy vicces. Lásd lent, amelyikben Budapesten történt szexuális ámokfutásomat emlegeti az értőn olvasó kommentelő.

                    • Értőn olvasó 🙂

                    • (Aki nem értené, lent van egy komment, ez: “Ráadásul az író ezzel még azt is elmondja, hogy végigkefélte Budapest, mert különben nem tudna ilyen precíz jellem rajzot prezentálni nekünk.
                      De sajnálom szegényt!)

                      Bizony. Kár, hogy nem olvasta a korábbi posztokat, mert akkor látná, hogy több városban is éltem. Így kaphatnék csodaszép toposzi jelzőket, hogy pl. a Hortobágy Kurtizánja, Leeds Éjszakai Pillangója, Civis Cafka vagy Róma Ribanca.

                    • Kár hogy nincsenek lájkok meg csillagok, mert ezen visítva röhögtem 🙂

                    • 😀 Volt pár vicces komment énnél a posztnál.

                • Igazad van azzal kapcsolatban, hogy a társadalmi jelenségre nem válasz amit írtam :/
                  Meg abban is, hogy rossz, hogy kommunikálnom kell a jogaimat.

                  Viszont én hiszek abban, hogy sok elkorcsosult kapcsolat megspórolhatta volna magának a problémáit (vagy eltitkolt problémáit) ha a kommunikáción fejlesztenek.

                  Nem csak arról van szó, hogy a jogaimat kell kommunikálnom. nyilván nincs rendben hogy ezt meg kell tennem, de ez egy tendencia. Szerintem már a kapcsolat legelején fontos a kommunikáció. A testbeszéld, és a kimodott szó is. Nem kell megbántani a partnert, de igenis azonnal jelezni kell, ha valami nem tetszik. És a társadalom a család, a munkahely, minden ami körülvesz a tűrésre tanít, a tűrést tolja belénk, nőkbe, de a férfiakba is. És akkor jön az, hogy ha valaki nem akar tűrni akkor lefeministázzák.

                  De a tűrés ellenszere nem a menekülés, mert akkor csak ördögi körbe kerül az ember fialánya.

                  A tűrés ellentéte az, hogy az első pillanattól, a legkisebb nemtetszéstől kezdve jelezzük, hogy ez nem tetszik, ez nem jó. És amikor a másik jelzi, azt is elfogadjuk. Azt is elmondjuk, hogy mi tetszik, mi a jó. Kommunikáció. Ezért látom ezt megoldásnak a problémára.

                  És ha elkezdünk kommunikálni, akkor összeneveljük a párost egymáshoz szoktatjuk, és akkor már nem kell majd a kommunikáció. És idővel a társadalmi rendszer is megváltozhat. De a társadalmat csak kis lépésekkel, kis tettekkel lehet egyéni szinten megváltoztatni, és ez lehet az, hogy elkezdünk nyíltan őszintén beszélgetni egymással. Talán ez a blog is ezt teszi (a komment szekciója).

                  • De mi van, ha a másik nem hajlandó kommunikálni, nem veszi komolyan a jelzéseidet?

                  • De mi van azokkal, akiknek nem akarnak túl sokat kommunikálni, hanem elvárják, hogy a másik tudja, amit tudnia kell? Mennyire lehet küzdelmes kommunikálni, ha nagyon más az elképzelés a nemi szerepekről?

                  • Ez a blog ezt teszi, ez is az egyik szándéka. Ezért sem szeretem, ha engem elemezgetnek, és ezért maradok nagyon tudatosan a háttérben. Én feldobom a témát, aztán inkább csak arra figyelek, hogy az irányelvek (értőn olvasunk, nem adunk tanácsot, nem elemezgetjük egymást, nem ítélkezünk, nem személyeskedünk, stb,) működjenek.

                    És ezért szólok, ha valaki ezt nem tudja, nem érti, mert az akarom, hogy megmaradjon a blog egy olyan helynek, ahol értelmesen lehet beszélgetni. Védem a kommentelőket, magamat és a blog hangulatát.

                    • Látom, hogy ezt teszed, ezért is válaszoltam mikor azt hitted téged akarlak elemezgetni, mert pont nem ez volt a cél. És jól teszed, hajrá.

                      Mi van azokkal akik nem tudnak/nem akarnak kommunikálni? A beszélgetés jó, a kommunikáció viszi előre az embert, az erősíti a társadalmunkat. Az állatok között is azok az erősek akik tudnak kommunikálni egymással. Szóval én abszolút ennek a zászlósvívője vagyok. Ha már minimum az egyik fél elhiszi hogy fontos és kell a beszélgetés, akkor az a fél kezdjen el kommunikálni. Kommunikálja azt, hogy kommunikál 🙂 (nemtudom szebben megfogalmazni)
                      Nyilván az elején nem lesz egyszerű, küzdelmes lesz, de idővel meglesz a gyümölcse. Ha meg az ember eléri azt a pillanatot, hogy NA ELÉG belefáradtam, akkor sajnos tovább kell lépni. A nyitott füleket kell keresni.

                      A probléma meg abszolút létezik, látom a testvéreimen, látom a barátainkon, hogy állati nehéz manapság párt találni. Sok a hülye ember (férfi és nő is), de ha a legelején figyelsz arra, hogy mennyire hallgat és reagál a kommunikációdra, és szólsz, hogy nem reagál és ez neked nem tetszik, akkor akár máshogy is alakulhatnak a dolgok. Nyilván nem minden rózsaszín ha megvan a kommunikáció, és nem azt mondom, hogy ez a rák ellenszere, csak az a véleményem, hogy manapság elfelejtettük, hogy ez mennyire fontos, hogy nem beszélgetünk, hogy egymás mellett ülünk és telefonozunk és filmet nézünk és egy “smile”-lal mindent elintézünk.

                  • Nagyon igazad van, tényleg ez lenne a megoldás és én is régóta emlegetem, hogy őszinteség és kommunikáció.

                    Az a baj, hogy a legtöbb embert nem csak tűrésre hanem manipulációra is nevelik. Különösen a lányokat. “legyél konfliktuskerülőbb!” és ” a férfi a fej, az asszony a nyak”.

                    Saját példám, hogy amíg még otthon laktam a szüleim rendszeresen leszidtak, hogy ne vitatkozzak annyit, legyek konfliktuskerülőbb, nem lehet így viselkedni, ez nem nőies, így el fognak hagyni. Pedig ezek a viták a kapcsolatunk alapja, emiatt vagyunk együtt már 5 éve. 🙂

                    A másik, hogy Magyarországon a legtöbb ember nem tud vitatkozni. Az iskolába se tanítanak ilyesmit, csak a tankönyvet kell visszaböfögni, a magyar közoktatás alattvalókat képez nem önmagukért kiállni és másokkal együttműködni képes embereket. Az embereknek nincs vitakultúrájuk csak személyeskednek össze vissza meg tekintélyszemélyekre hivatkoznak. De honnan is lenne nekik, mikor a vita kb. egy tiltott dolog, rossz, ilyenkor konfliktus van és béküljetek ki. A fiúkat leuralásra a lányokat tűrésre és manipulációra nevelik helyette.

                    És ezen tényleg változtatni kell, úgy ahogy írtad, kis lépésekben és a először a saját szűkebb majd tágabb környezetünkben.

          • “Én azzal nem értek egyet, hogy egy párkapcsolatnak kiegyensúlyozottnak kell lennie ahhoz, hogy boldogak lehessünk benne.”
            Na de utána meg leírsz egy tök kiegyensúlyozott kapcsolatot. Hát a munkamegosztás nem jelent kiegyensúlyozatlanságot.

            • Pont ez jutott az eszembe nekem is, mint blacinak (merthogy olyan sok komment érkezett közben, hogy csak most vettem észre Marcsi hozzászólását). Szerintem nagyon ellentmondásos amit írsz (ez Marcsinak szól), mert a munkamegosztás fontos része egy kiegyensúlyozott kapcsolatnak.

  4. Na, én viszont pont most fogtam ki egy olyat, akinek több, mint 20 párja van (házas is volt már)…..na, ehhez mit szóltok? 3 éve ismerem, (2,5 éve facebookról, 5 hónapja élőben), tudta, nagyon jól, hogy nekem ez a tyúkudvar-kategória nem fér bele, mégis elcsábított…..tegnap teljes derűvel ecsetelte, hogy valami Ritácskával megy fürdőbe és hogy ott majd adnak egymásnak…..mondom, és az a Ritácska tudja, hogy van párod? Mire ő:- Ó, hát nekem több is van!………..a qrvaanyádat azt……mától meghalt számomra……Az ősapa-típus volt előtte, szerencsére annyira nem volt korlátozó, mint amilyennek leírtad ezt a típust, a kapcsolatnak a kisebbségi komplexus vetett véget, mert én diplomás vagyok, ő meg szakmunkás és ezt nem bírta feldolgozni……azóta is teper utánam….

    • Üdv. a blogon, Édua! Azért ez a sztori elég komoly. Milyen volt ez az ősapa? Mesélnél róla?

      • Hagyományos családban (apuka dolgozik, anyuka otthon–igaz van egy értelmi fogyatékos húga, tehát ott indokolt is az otthonmaradás) nőtt fel…..eleinte ő is azt akarta, hogy eszerint éljünk, de miután kitapasztalta, hogy drága a városi élet (tanyán nőtt fel), belátta, hogy kell mind2 kereset…. de azt sosem tudta elfogadni, hogy diplomás vagyok és nem kell fizikai munkában meggebednem, ő pedig csak szakmunkás és kemény fizikai munkát végez (kertész és kertépítő). Kialakult benne, hogy akkor ő értéktelenebb, mint én, pedig nem igaz….mondjuk tényleg nem vagyunk egy szellemi szinten, de ez nem lett volna, ha nem vágja mindig a fejemhez.
        Az ősapaság benne annyira megvolt, hogy pl. valóban ő vitte a málhazsáknyi cuccot bevásárlás után a hátán, minél előbb családot akart és gyerekek szigorúan kívánta nevelni, stb…
        Amúgy nem egy szokványosan indult kapcsolat volt……az előtte levő exem skizofrén volt és egy ilyen rohamában megerőszakolt, ennek következményeiből gyógyított ki az ősapa mindössze 4 hónap alatt!
        4 évig tartott a kapcsolat….én szakítottam……azóta is írogat meg hívogat (azt ritkábban azért), nem tudott új párt találni azóta sem…
        Amúgy nekem is valahol kínos az egész, mert igazából szexuálisan annyira összeillőek vagyunk, hogy azóta is kísért és ezért nem is találkozom vele…
        A mostani büdös paraszttal szerencsére semmi történt komolyabban…..főleg, hogy kiderült, NEM IS HAJLANDÓ VÉDEKEZNI! Az persze nem érdekelte, hogy én nem szedhetek semmit, mert rossz a májam……tegnap óta írogat, látom és röhö
        gök rajta. Egye meg a fene utánam!

  5. Megosztottam a bejegyzésedet, most megy a vita a falamon. Valamiért úgy gondolják, hogy a cikk önvallomás a részedről és hogy nincs meg benne az egyensúly. Nekem összességében, mivel régóta olvaslak, az a benyomásom, hogy nagyon is tudod, ki vagy és mire van szükséged, még akkor is, ha itt arról írsz elsősorban, hogy mire, illetve kire nincs.

    • Én itt nem arról írok, nekem mire van szükségem, mert az a lőtéri sánta kutyát nem érdekelné, és én sem tartom fontosnak.
      Már százszor leírtam, hogy jelenségekről írok, nem magamról, de ezt sokan nem értik.

      Magyartanárként pont ezt láttam a gimiben, a diákok ahhoz voltak szokva, hogy azt nézzék meg, mit akart a költő mondani vagy elemezzék annak életrajzából a művet.
      Ezek után furcsa és szokatlan az, hogy nem a szerző van a középpontban, hanem a téma, és mindenki elmondhatná, ő hogyan kapcsolódik a témához, de helyette sokszor engem elemeznek. Esetleg elmondják, hogy tetszik vagy nem tetszik. Kit érdekel, hogy tetszik-e? Ezzel nem leszünk előrébb. De most ez van, olvasott a blog, ezt hozza magával.
      Ezért írtam ezt a lenti posztot; és mindig bízom abban, hátha valaki veszi a fáradtságot, és több posztot is elolvas a kommentekkel együtt, hogy megértse, mi van itt.

      https://tollampapirom.wordpress.com/2015/06/13/a-blogger-most-elmondja-magarol-hogy/

      • Olvastam a bejegyzést, ugyanakkor azt gondolom, hogy ha valaki jelenségekről is ír, teljesen nem tudja kivonni önmagát. Ha csak egy százalék is, de jut belőle. Sokan erre csapnak le és csócsálják, elemezgetik az írót. Igen, műelemzésnél is ehhez voltunk szokva, talán ezért.
        Sajnálom, hogy nem értettem, mit szerettél volna elmondani itt. Üdv.

        • Attól, hogy jut belőle, egy értő olvasó (ahogyan itt is mindenki) túl tud ezen lépni, és nem a szerzőt kezdi elemezni, hanem elmondja a saját tapasztalatait, gondolatait. Az nagyon egyszerű, hogy tetszik, nem tetszik, egyet értek, nem értek egyet, a szerző ilyen vagy olyan – ez kit érdekel? Ezeknek nincs üzenete, nem érdekes információk. Most tényleg fontos, hogy én milyen vagyok? Ez eleve csak találgatás, amíg valaki nem találkozik velem, addig könnyen elnézheti ezt.

          Nem gond, ha nem értetted a szöveget; a lényeg az, hogy senki ne engem akarjon itt keresni, hanem azt nézze, ő mit gondol. Nem rólam, hanem a témáról.

          Egyébként miért írtad meg, mi történt a fb-faladon? Elbizonytalanodtál?

          • Nem bizonytalanodtam el. (???) Csak ha már valaki elkezd a társaságomban kielemezni egy másik embert, pláne ismeretlenül, akkor úgy érzem, írnom kell neki. Igen, lehet, hogy felesleges volt, mert mindez téged nem érdekel. Nem vagyok hülye, nem vagyok troll, csak néha nagyon nehéz írásban kifejeznem magam. Eredetileg a megosztással nekem is legfeljebb az volt a célom, hogy saját magamról beszéljek. Hogy énbelőlem mit váltott ki, hogy miért éreztem késztetést továbbítani. De hát nem ez lett a vége, az ismeretlen bloggert kezdték elemezni, olyan képet rajzolva le róla, ami alapján rá se ismertem. Emiatt valahogy viszketni kezdett a kezem, hogy írjak ide, bár nehezen tudom időnként kifejezni magam és nem vagyok túl érdekfeszítő sem. További jó blogolást és sok értő olvasót kívánok.

            • A nem értő nem rád vonatkozott, hanem az engem elemezgetőkre, az első komment is nekik szólt, nem neked. Az az igazság, hogy nem akarom hogy mit gondolnak rólam, meg hogyan elemezgetnek; újabban gyakran futok bele ilyenekbe, és elegem van már belőle.Sajnos, ez most pont nálad szakadt ki belőlem; privát üzenetben is szoktak screenshotokat küldözgetni, eleinte röhögtem rajtuk, de most már nagyon fárasztó és unalmas ez – ez az igazság. Én csak írni akarok, az itteni jó fej közösséggel foglalkozni, és nem figyelni a “messziről jött emberekre”. Az érdemi hozzászólások érdekelnek, de azok, amelyekben a személyemet elemezgetik, pláne egy bejegyzés alapján, nem számítanak annak.

              • Értelek, azt hiszem (most már teljesen világosan) és megértelek. Rengeteg az érdemi hozzászólás itt, még többet kívánok neked és a blognak.

                • Ha ez elköszönés, akkor jelzem, hogy én sajnálnám, ha elmennél.

                  • Ó, ez de jól esik. 🙂 Nem, nem megyek, maradok még, olvasok továbbra is, csak legfeljebb időhiány miatt kicsit ritkábban. De olyan régóta követem ezt a blogot, majdnem az elejétől és látom, hogyan gyűlnek, hogyan nő az olvasók és a hozzászólók száma. És minél többen vannak, annál több a troll, de az érdemi hozzászóló is. Utóbbiból kívánok többet.

                    • 🙂

                    • Igen, egy poszthoz beengedtem őket (a trollokat), de ennek vége. Többet szépen megkértem, hogy menjen el, aki ezt nem tette meg, az most sorban kerül tiltásra. Nagyon nehéz eldönteni, hogy ki a troll, ki akar szándékosan ártani a blognak, ki az, aki “csak” más, és ezért érdekes lehet a véleménye. Engem az zavar, amikor nem értik a szöveget, ez a legnagyobb mérce a szűrésnél, de most mennek a személyeskedők is. És volt, akit eleve be sem engedtem.

                      Ez a blog nem szólhat a trollokról, mert ennek a blognak az érdeme nem a jó poszt, nem is én vagyok, hanem az, hogy érdemi hozzászólások, értelmes olvasó-kommentelők írnak ide.

                      Örülök, hogy maradsz még.

  6. Annyit fűznék hozzá, hogy… Hű, de mocskosul szingli vagyok! 😉 😀

  7. Szia! Nagyon tetszett a cikk!
    És sajnos ráébredtem, amit már eddig is sejtetettem, hogy az én férjem a mama kedvence (menedzselt) és a tesze-tosza kombinációja…
    Elvált szülök egyke gyermeke, aki ráadásul betegen nőtt fel (valami gondja végig volt, de most már autoimmun beteg és gyógyszereket szed) ez valahogy még inkább rányomta életére az istápoljatok, gondoskodjatok rólam dolgot…
    A vicces az, hogy mindeközben gyűlöli ha foglalkoznak vele (elmondása szerint legalábbis) és utálja, ha beleszólnak az életébe (pl menjen orvoshoz egy új tünettel). Igyekszik önálló lenni, ami legtöbbször abban merül ki, hogy nem beszél a dolgairól és inkább elvan egyedül. Hazaér a munkából, elvonul és nem igazán törődik velem, a feleségével… Ha pedig kérdezgetem, vagy istápolni próbálom, akkor “ne baszogassam” a válasz…
    Nem nagyon tudtuk megbeszélni a dolgokat, de a csúcspont az volt, mikor babát akartunk (elmondása szerint ő is nagyon nagyon nagyon…) de a szexhez valahogy nem volt kedve akkoriban, és “nem tudta, hogy miért”….
    4 év kapcsolat, 2 év házasság után immáron fél éve hazaköltözött az Anyjához, miután folyton azt hallgattam, hogy ha vita volt, hogy “inkább hazaköltözik a mamához, mert ott legalább nincs elvárás és nyugta van”. (igen, mert ha a Mama “baszogatja”, hogy megbántsa leordítja a fejét, rávágja az ajtót és elvonul a szobájába).
    2 hónapig nagyon tepert, majd miután úgy voltam vele adjunk még egy esélyt a dolognak, azt érzem rajta, hogy kb minden mindegy már. Csak hétvégén akar találkozni, mert hétköznap “fáradtak vagyunk munka után és hová menjünk mindig”, illetve akkor is néha lebeszéli magát, vagy inkább engem a találkozásról, a “nem muszáj ha nincs kedved, vagy pihenj, ha inkább pihenni szeretnél” kezdetű mondatokkal…
    Fél év után először töltünk együtt egy éjszakát, jövő hét végén megyünk 3 éjszakára a Balatonra sátorral… kíváncsi vagyok?! Vagy már halott dolog és ne reménykedjek????

    • Szia Remény, üdv. a blogon, örülök, hogy leírtad a történetedet. Nehéz bármit is írnom; maradj velünk, beszélgessünk!

      • Köszönöm, már csak leírni is jó volt…
        Ami azt illeti már én sem… kicsit már csak kapálózás a dolog, illetve az elengedés nehézsége, hogy nem érhet ilyen hamar véget egy házasság… nem adhatom fel… vagy valami ilyen hülyeség munkál bennem még! De már fogy a lelkesedés és kitartás!

    • Hát, azért óriási optimizmusra valahogy nem látok okot, de a sátorozás jól hangzik!

  8. Szerintem a szinglinek akkor rossz, mikor nem akar szingli lenni, de mégis az.
    Én is voltam 25 év után négy évig egyedül és az úgy volt jó.
    Minek szomorítottam volna bárki életét, ha nem voltam alkalmas harmonikus kapcsolatra?
    Itt van még egy szövegelés a témáról:
    http://szeretem.net/a-szingliseg-felszamolasa/

  9. Érdekes leírás. Kissé tipizáló, de biztos van benne igazság. Sajnos magamat egyikbe sem tudom besorolni, és az a típus vagyok, aki kínosan ügyel az egyenlőségre, sem alárendelt sem fölérendelt szerepet nem akar vállalni. Mondjuk mosni én sem szoktam, de ezen kívül mindent megcsinálok, mutter keményen tolta ezt anno otthon, nekem is és az öcsémnek is kellett nyomni a házimunkát. 😉

  10. Szia, megosztottam az írásodat a Facebook-omon, hát elég komoly kommenthadjáratot indított el 🙂 Érdekes, hogy ez a téma még 2015-ben is kiveri a biztosítékot. És hogy kiket frusztrál le 🙂 Üdv: Betti

  11. Narcisztikus nekem is volt…annyit tennek neg a jellemrajzhoz, hogy amikor a helyzete kerdesesse valik akkor keped ideig oraig odaado lenni de ez csak addig megy amig a masok felt ujra magahoz edesgeti. Egyszeru a keplet…vannak akik nem illenek ossze. Tudom en sem vagyok tokeletes es biztos volt olyan kapcsolatom ahol en voltam aki megnyomoritotta a masikat de nekem szemely szerint kell hogy valaki szeressen…ne kosson meg de szeressen. Kialakul mindenkinek,nem szabad tul egoistanak Lenni es el kell fogadni AZT,hogy ahogyan mi ugy a masik sem lehet tokeletes.

  12. Sziasztok! Én csak annyit tennék hozzá, hogy habár megátalkodott szingli lennék a fentiek miatt én is, de mivel van párom – imádnivaló és tökéletes – ezért én meg azt kapom meg, hogy lehet, hogy neked feministaként van pasid? Szóval akkor sem tudsz megfelelni, ha szingli vagy, de akkor sem, ha boldog párkapcsolatban élsz.

    • Hello Regina, üdv. itt!

      Pont erről szól ez a blog, hogy mindenkinek beleszólnak, és hogy ne szóljanak bele senkinek. Ne akarják megmondani, ne kérdőjelezzek meg,

    • n4bukodonozor // július 14, 2015 - 8:26 de. // Válasz

      Ha másképp gondolkozol, mint mások és így is boldog vagy, az mindig ijesztő a másik fél számára, mert ez azt jelentené, hogy az ő világképe rossz. Ami persze nem feltétlenül igaz, de be fog szólni, mert ezt az ellentmondást nem fogja tudni elviselni. Ergo le kell szarni mások véleményét, nincs más út.

    • Komolyan azt nehezményezik, hogy feministaként van pasid? Ebből is látszik, hogy nagyon nem tudják az emberek, hogy mit jelent valójában a feminizmus.
      Egyébként én is feminista vagyok és van pasim, de szerencsére még senki nem szólt be ezért.

  13. Hát ez nagyon szomorú! Igazi szívás ha az az elvárása valakinek hogy ne legyen bonyolultabb az élet! Aki ilyen baromságokról ír az tényleg elkeseredett. Aki pedig likeolja az is.
    Lassan rájöhetnének ezek a nők hogy ha megjelenik egy másik ember mellettük, akkor bonyolultabb lesz az élet!
    EZ VAN!
    micsoda barom cikk!
    Ráadásul az író ezzel még azt is elmondja, hogy végigkefélte Budapest, mert különben nem tudna ilyen precíz jellem rajzot prezentálni nekünk.
    De sajnálom szegényt!

  14. n4bukodonozor // július 14, 2015 - 8:20 de. // Válasz

    Hát én tesze-tosza vagyok. Ez némileg kiábrándító, de szerencsére a barátnőm is az, így eltesze-toszáskodjuk valahogy az életünket.

  15. Én ezekből csak a pszichésen sérültet és a tesze-toszát ismerem közelebbről. Volt egy pasim aki hozta mind a kettőt egyszerre. Fárasztó volt, de legalább jókat tudtunk lelkizni. Aztán szakítottunk, mert nem bírtam tovább, hogy lett egy huszonéves gyerekem. Az is stimmel, hogy utána be akart számolni élete és további kapcsolatai alakulásáról. 😀 Ez még nem is zavart volna annyira, csak nem igazán működött, hogy csak barátok vagyunk, nagyon vissza akart jönni hozzám is.

    A pszichésen sérült kategória egyébként én vagyok, de engem így szeretnek. 🙂

    A többiekkel nem annyira találkoztam, bár ősapa fajták néha fel akartak szedni, nem értem miért, én nem akarok igazi nő lenni. 😀
    Egyébként szerintem a legtöbb problémás egyedet egyszerűen azzal riasztottam el, hogy nem sminkelek, nem hordok ékszert és csak lapos talpú cipőt veszek fel. Nem tudom, hogy emiatt vagy más miatt is, de még sose volt olyan, hogy valaki rám akarta hagyni az összes házimunkát. Még a bántalmazó kapcsolataimban is volt munkamegosztás. Ebből is látszik, hogy a munkamegosztás szükséges, de nem elégséges feltétele egy jó kapcsolatnak.

  16. A húgom is és nagyon sok barátnőm is szingli és látom rajtuk, hogy tök nehéz dolguk van huszonéves heteró nőként, mert nem az igazi a felhozatal. Ráadásul még normálisabb rokonoktól is megkapják, ha máshogy nem a hátuk mögött, hogy túl válogatósak. Pedig egyrészt ne szóljanak bele, másrészt meg ez nem válogatósság csak azért van egy minimális szint és azt se teljesítik sokan, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy hiába lenne megfelelő valaki ha nem vonzódsz hozzá…

    És nagyon nem értem, hogy az egyenlőségpárti férfi, miért ritka mind a fehér holló, mikor ennek kéne az alapnak lennie…

  17. Kedves Tollampapírom! Az utolsó mondatodhoz szólnék hozzá. Azt írod:”ne legyen nehezebb és bonyolultabb az életed […] és emellett kitartasz minden körülmények között “. Szerintem ez a megközelítés alapjaiban rossz. Nincs olyan kapcsolat, ahol ne kéne nehézségekkel és problémákkal megküzdeni kisebb-nagyobb lemondásokra kényszerülni, hiszen tökéletlenek vagyunk mind, néha tesze-toszák, néha túlbuzgók, néha figyelmetlenek és önelégültek, máskor pedig túlságosan is szervilisek. Olyan ridegen és tárgyilagosan írsz az elvárásaidról és a kapcsolatokról, mintha azok matekpéldák lennének ahol keressük x-et, csakhogy egy ideális kapcsolatban 1+1 nem kettő, hanem a beletett energiák szinergiákká sokasodva százszorosát adják vissza minden nehézségnek és vesződésnek. Ha ezeket a nehézségeket elutasítod és elzárkózol előlük már előzetesen, szinte ráismerve az adott emberben a fenti kategóriák egyikére – amik egyébként csak negatívumokat szórnak – végső soron saját magad alatt vágod azt a fát, amiből a pajzsod gyártod. Persze, kerüld el a semmirekellőket, de én inkább arra buzdítanálak, hogy mégis próbáld meg kicsit nehezebbé és bonyolultabbá tenni az életed, hátha megéri majd, visszatekintve.
    Üdv.: egy gazdasági személetű, teszetosza ősapa férj.

    • Kedves Tibi!

      Ami fontos: nem én vagyok az elbeszélt szövegek főszereplője. Tudom, ez furcsa és szokatlan elsőre, de én jelenségekről írok, amiket látok, hallok, tapasztalok; nem mindig követlenül tapasztalom meg ezeket, vagyis ez itt nem egy internetes napló, amiben a saját kínjaimról írok. Ezért úgy veszem, hogy a kommented nem nekem, hanem a szöveggel azonosulni tudóknak szólt.

      Nem nehézségekről beszélek a szövegben, hanem leginkább elvárásokról, amiknek sokan meg akarnak felelni, amiktől szenvednek. Méltatlan kompromisszumokról írok, amiket már nem érdemes megkötni. Az, hogy ez kinek honnan indul, mindenkinek magányügye, én nem mondom meg, hol a határ, mi a mérce. Annyit tartok fontosnak, hogy mindenki saját maga döntsön, ne hagyja mások által befolyásolni magát.

      A szöveg nem arról szól, hogy de hülyék már a mai férfiak, bár tudom, hogy sokan így értelmezik, hanem arról, hogy mindenki szálljon le a másikról, és hagyja egyedül dönteni.

      Tanácsot arról, hogy én mit csináljak, nem tudtok adni, mivel a szövegek nem rólam szólnak; tudatosan maradok háttérben, nem mesélek a magánéletemről a blogon, de ettől függetlenül sem szeretem, ha kéretlen tanácsot adnak nekem.

  18. Akárki is gondolja ezeket, súlyos problémája van és ajánlanám a csernus dokit. Ti nők, tökéletesek vagytok, nem véreztek, nem jártok a mosdóba és emiatt fejlettebbek vagytok a többi fajnál. Pedig Ti sem vagytok tökéletesek. Egy mai nő nem takarít, magára sem szeret főzni, inkább hisztizik. Aztán focimeccseken sörözve, bedob pár felest a diszkóban és pasikat hajt fel, majd megdumáljátok hány doboz cigit vertetek magatokba. A nők ha megcsalják a pasit, akkor keresi a helyét. Ha lánnyal smárol, akkor csak keresi a nemi szerepét. Ha hazudik a pasinak szimplán nem szerelmes. Mindenre van kifogásotok és a férfira hárítjátok az összes dolgaitokat. De ha a férfi nem tökéletes, vagy hibázott, akkor utolsó sz*métláda. Válogattok a kigyúrt fickók közül, és azt, aki emberszámba vesz, eldobjátok, majd sírtok facebook -on és ilyen bejegyzésekben hogy minden pasi szemét. Nagyon sokatoknak fogalma sincs az igazi, férfias tulajdonságokról, az apai szerepről, arról, milyen is egy férfi egy kapcsolatba és mi a szerepe. De nem csodálkozom, mert a saját szerepeteket sem találjátok meg két konditerem és tömegnövelő porok szívása közt. Rengeteg pasi közül válogathattok, SOK NORMÁLIS közül is. rosszul döntötök, majd átkozzátok a világot, agy kitaláljátok, hogy leszbikusok vagytok. Ezt tapasztalom, de mégsem kelek fel minden reggel úgy, hogy minden nő fogyatékos, mert kivételek mindig vannak, és tudom, hogy a jófiúk is nyerhetnek.. Aki úgy gondolkodik, mint a cikkben írtak, az egy megkeseredett szomorú ember, aki sem lelkileg, sem agyilag nem érett egy hosszútávú kapcsolatra sem.

    Pedig egy nő nem nyavajog és degradál le másokat, mert sikertelenség érte a múltban. Egy nő nem dobja ki a melleit a képeken, csakhogy csorogjon mások nyála, és egy nő nem megy át pasiba. Egy nő pozitív, segítőkész, erős jellemű. Mert tudja mit akar, kiáll érte és képes szeretni…családért tűzbe menni. Egyik mai nőben sem látok olyat, amitől hosszútávra terveznék. Identitászavarban vagytok, és ne csodáljátok, ha messziről elkerülnek az értelmes, férfias jellemű, szeretni való, okos pasik. Mert sokan vagyunk! (Nagyfokú tisztelet annak a kedves nőnek, aki nem olyan, mint ami fent áll.)

    • Beengedem a kommentedet, mert nem kifejezetten nekem céloztad, hanem az összes nőnek, úgy általában, és mert láthatjuk, hogy te vagy az, aki általánosít. A beengedéssel ne élj vissza, kérlek, próbálj normális, nem személyeskedő stílusban beszélgetni, ha maradnál. És olvass itt többet, hogy jobban megértsd az író szándékát, itteni kommentekben is le lettek már írva.

      • Valóban kissé személyesebb-személyeskedbb ízű volt az a posta de szerintem nem annyira baj, mert a posta is sokkal panaszkodó mint a nagyvalóság.

        Ennyire nem tipizálható egy ember (akár ffi akár nő ) sem ráadásul az egyik ember pont az ellenkezőjét hozza ki belőle mint a másik.

        A legnagyobb hibája a posta mintha azt mondanám hogy az ég kék. Ami lehet igaz de vmikor sárga, rózsaszínű vagy éppenséggel fekete. 🙂

        Szóval lányok legfeljebb azért sírhattok mert otthonról ütnek Titeket hogy már harmincas vagy és még “nem értél el semmit se”. Se gyerek se család – hagyományos értelemben.

        Valójában ez a probléma forrása.

        Másrészt aki párt akár az a változást is akarja. Fiatalabb tinédzser és húszas korában az ember vágyik arra hogy megváltoztassák. Később meg már nem szívesen enged az ember. A pokolba kívánja azt aki kicsit is beleszól az életedbe.

        Ha vki meg egyáltalán nem szól bele az életedbe az nagy valószínűséggel tojik rád.

        • Vacak telefonról írtam azért a “posta” poszt helyett ..

        • A tipizálás kritizálásán lépjünk már túl, nem az a téma, az csak a példa. Fontosabbnak tartom ennél, amit a végére írtál, hogy nem akarja, hogy beleszóljanak az életébe. Miért nem vágyik valaki arra, hogy beleszóljanak az életébe? És azt is jó meglátásának tartom, hogy ütik otthonról, elvárások vannak, hol kellene tartania.

        • A tipizálás az absztrakció (egyesek szerint tipikusan emberi képesség, mára ez már túlhaladott véleménynek számít, bizonyítottnak tekinthető, hogy legalábbis a csimpánzok, gorillák rendelkeznek vele) egyik formája. Ha nem egyénről, hanem jelenségekről beszélünk, akkor kénytelenek vagyunk tipizálni. Ha egyénről beszélünk, akkor nyilván túl kell ezen lépni, de ha számodra nem egyértelmű, hogy itt nincs egyetlen egyénről sem szó (a bloggerről sem!), akkor baj van az értelmezéssel.

    • Miért baj ha gy nő átmegy pasiba? Mik azok a férfias értékek? Te jól tudsz főzni és takarítani? És szoktál? Miért csak a nőktől várod el ezeket?

      “Egy nő pozitív, segítőkész, erős jellemű.” Miért egy férfi nem? Ezek inkább általános emberi tulajdonságok.

      Csernust emlegetted, de ő pont hogy elítéli a nőket szinte mindenért. Nála minden az ő hibájuk, ha őket csalják meg és ha ők csalnak meg másokat, az is. Szerintem inkább te olvashatnál más szerzőket Csernuson kívül is.

    • Egy csomó általánosítást teszel. Csernusról magánvéleméynem, hogy nagyon korán hagyta abba a saját terápiáját, ráférne még elég sok. Az. hogy a nő átmegy pasiba, mit jelent? Mert van, aki simán azt érti alatta, hogy aljas módon megpróbál egyenrangú lenni. Mások azt, ha képes becsavarni egy villanykörtét – a pasi meg átmegy nőbe, ha tud főzni. Kivéve, ha sok pénzért teszi, akkor irigyelt mesterszakács. Miért szereptévesztés, ha egy nő is sportol?
      Hol olvasod, hoy szemétláda, aki hibázik?
      Mondd, jófiú, miért akarsz te itt nőket kiokosítani, egyáltalán mire akarod rávenni az itt olvasó nőket? És miért van neked erre szükséged? Elég gyakori jelenség, hogy nőhiány van emögött. Nem mondom, hogy általános, de feltűnően gyakori.

  19. Ne haragudj, de az utolsó mondatomban szerintem kizártam azt, hogy a komment az ÖSSZES nőnek szólt Idézem “(Nagyfokú tisztelet annak a kedves nőnek, aki nem olyan, mint ami fent áll.)”

  20. Á, hagyjad. Látod, elevenükbe találtál, ezért támadnak…..nem baj, úgy látszik, középső ujjat kell mutatni, másképp nem értenek a szóból!

  21. Erdekes cikk, nagyjabol egyet is ertek vele, bar altalanossagban sosem ertem, mit var egy lany/no egy olyan kapcsolattol, ami az elso 1-2 talalka utan egyertelmuen a felso kategoriak egyikebe esik, miert “ad meg egy eselyt” vagy varja h a dolgok jobbra forduljanak, hatha… Lehet kicsit igazsagtalan vagyok, mert eddig minden ismerosom azt mondta h szerencses vagyok kapcsolatok teren meg jol tudok valasztani (harom kapcsolatombol mindharom tokeletes volt, a vegen szimplan mas iranyba valtoztak a celjaink de bekesen valtunk el), de en akkor se ertem, miert megy el egy no egyaltalan az elso randira valakivel akirol ranezesre latszik h nem lesz oke. Vagy hogy miert kell egybol deklaralni h na akkor most mi randizni megyunk, amikor 2 egyebkent nem osszeillo emberbol lazan lehetnenek jo baratok.

    Az en neveloapam szornyu tipus, nem tudom behatarolni h melyik, de kegyetlen, gyulolettel teli, hihetetlenul beszabalyozo (anyukam 1-2 orara is csak felve megy el bevasarolni), serult es veszelyes. Pokolla tette a gyerekkorom, es teszi anyam eletet is kovetkezetesen, megis mikor panaszkodik es rakerdezek h miert nem hagyja ott a fenebe (anyagi fuggoseg nem lehet ok, tobben is vagyunk a csaladban akik nem varva viszonzast kisegitenenk), na erre eveken keresztul az volt a valasz h “majd ha nagyobb leszel es egyutt elsz valakivel, na majd akkor meglatod h milyenek a feerfiak, meg akkor majd neked se lesz ilyen nagy a szad”. Mai napig nem jottem ra h mire gondol, sertonek gondolom a feltetelezest is h a baratom (akivel egyutt elek) egyet is meglepne a neveloapam huzasai kozul, ha meg megis, akkor eloszor is hatalmasat csalodnek benne, masodszor pedig 10 percen belul osszeraknam a borondjet es szolnek h kivul tagasabb. Szoval nagyon nem jott be (szerencsere) az anyai intes, innentol kezdve csak az a kerdes hogy neki mikor nyilik fel a szeme ha egyaltalan?

    • Volt egy barátnőm, aki sokat dolgozott azért, hogy egyszer kiszabadítsa az anyukáját. Amikor ezt megtehette, boldogan ment haza. Az anyukája nem lépett ki, a barátnőm pedig nagyon csalódott volt. Később azt mondta, hogy már elfogadta, hogy ez így lesz mindig, és ő nem tud semmit sem tenni ellene.

      Örülök, hogy te is ide találtál. A poszt miatt most sokan jönnek, de kevesen fognak maradni, remélem, te köztük leszel.

      • Tudom, erzem h nem fog kilepni. Apam joval idosebb nala, a tipikus “en mar tudom hogy megy ez”-zel minden felelosseget levett a vallarol. Meg megcsalta. De pszichopata soha nem volt es a valasuk ota sokkal jobb ember lett.
        Csak ezt az ordogi kort nem birom, hogy panaszkodik (marmint edesanyam), de nem mer lepni, igy evek ota tanacsot se tudok adni. Probaltam azt mondogatni h meg kell beszelni, mert tapasztalatom szerint az mukodik, de az ove szerint sajna nem mindenkivel.

        Megyek bongeszem meg a blogot, tetszik 🙂

  22. Jézus. Atya. Úr. Isten.

  23. Biztos nem azzal az elhatározással lépünk a világba, hogy márpedig mi egyedül leszünk, ha a fene fenét eszik is. Aztán meg amikor párt választunk (“Hát én immár kit válasszak…”, ugye) először is választ a nyavalya. Én szerelmebe esek és hogy kibe és miért, annak van számtalan logikus és még több logikátlan (hiábavaló) megmagyarázása. Nem választás, hanem történés. Ezért van az, hogy az ember tévedhet, és bizony vakon száguld, később megy, esetleg botorkál olyan kedvessel előre a szép jövő felé, akiről úgy lassacskán ez is meg az is kiderül – persze ez kölcsönös “kiderülés”. Ha ennyire tudatosan “intéztem” volna a párválasztásaimat, akkor biztos egy kacsolatomat sem kezdem el. Hiszen mindegyiknek lett egy vége, Igen, ráismertem egy-két tipusra, akit leírtál, persze nem ennyire kisarkítva, de ettől a kisarkítástól üt. A nagy szerelmem, az első férjem, bizonyos értelemben sérült és tesze-tosza volt, én pedig azt reagáltam rá, hogy majd én felrázom “meggyógyítom”. Emellett nagyon sok minden más is volt – pl. a világ legtermészetesebb módján mosogatott, mert én utálok és közös dolgainkban nagyon jók voltunk együtt. Nagyon makacs és önfejű vagyok, emellett – nem találok rá szót-, talán “bohó”, az életművészek pl. vonzanak haveri szinten, de még egybe sem szerettem bele, Inkább a művészlelkekbe. És ugye róluk is lehetne egy bekezdést írni.. 🙂 A menedzselt: idegesít még a tudat is, hogy ilyen létezik, kizárt, hogy véletlenül megtetszene. Az ősapa: néha olyan jó lenne két napig, hogy valaki a tenyerén hordozzon, megvédjen az élet viszontagságaitól, hogy elengedjem magam, de két nap után kezdenék megőrülni tőle. Mert nem lehetnék szabad. Gazdasági szemléletűvel még nem találkoztam, de szerintem szétröhögném magam. Amilyen jövőképem nekem van – azaz nincs -,tudnám idegesíteni 😀
    Én nem döntöttem el, hogy egyedül akarok lenni, mert nincs egy olyan pasi sem, akivel. Végül is kb. öt éve élek magammal, addig vagy férjjel (volt kettő), vagy élettárssal (volt négy), mindig valakivel. Öt éve nem voltam szerelmes. Ha most beütne, hát nem tudom. Bizonyára mennék bele vakon, ahogy szoktam.:D Megszoktam, hogy egyedül élek, lennének nehézségek, kicsit “reumásabban” költöznék össze valakivel.
    Ja, azért szoktak csesztetni, hogy miért nem keresel már valakit végre, mire mindig mondom, hogy istenem, hát ha nem jön,, akkor nem jön, ezt nem lehet erőltetni. Legalábbis nem tudom, hogyan lehetne…

  24. Kicsit bővebben kifejtve.

    A cikk maga tök igaz, vicces fel-felismerni egy, két, rosszabb esetben három tulajdonságomat 🙂
    De csak kicsit kell utánajárni a témának, és rögtön a szakirodalom tengerébe, mit tengerbe, ős-óceánjába ütközik az ember.

    In medias res, a tudatos viselkedésünk csak egy torz reakciója mindannak ami valaha, vagy leginkább kicsi apró magzati korunk és kb 6-7 éves korunk között történt. Az összes behatás, a legapróbb események, és a súlyos megrázkódtatások. Sajnos ezek a tudatalattink mozgatórugói. Mindenkinek. Neked is. Tudatalattink meg akar védeni mindentől, ami 7 éves korunkig rossz történt velünk. És ezzel van a baj.

    Azzal van a baj, hogy az emberek 90%-át még gyermeki tudattalanja irányítja. Kinek jobbak a reakciói, kinek kevésbé.

    Gondolkodtatok már azon, hogy miért van az, hogy mindig/sokszor ugyanazok/hasonló rossz dolgok, párkapcsolati krízisek jelennek meg az életetekben? Nem? Pedig érdemes lehet. Nekem is az. Jó szándékkal mondom.

    Tehát a tudatalatti minták, amik a bejegyzésben vannak. Amit az ősapa lát a pater familias apjától, a teszetosza az erős anyja mellett, a pszichésen sérült az alkesz szülők mellett, stbstbstb.

    És a másik fél mintája, aki máshogy, máshol más módon sérült, az ő mintái a másik fél mintáihoz vagy illenek, vagy nem illenek. Ez 3 hónap alatt bőven kiderül, hacsak a tesztoszteron és ösztrogén el nem mos minden józan gondolatot (mert ugye ez szokott megtörténni) és aztán 1-2 év után jön az ÚRISTEN KI EZ AZ EMBER???

    Nem kell Jungból Phd (nekem sincs) ahhoz, hogy lássuk, a fenti, nevezzük archetipusokra jellemző személyiség kialakulása évtizedekkel azelőtt megkezdődött, hogy találkoztatok volna. Erre tekintettel rövid távon semmi nem fog változni, és egyébként is, a személyiség tényleges megváltozása a legritkább esetekben valósul meg, hosszabb távon pedig szinte sosem maradandó.

    Azért nem maradandó, mert nem a megváltozás a lényeg, hanem az arra való készség, hajlandóság, akarat, a változás folyamata az, ami kialakítja a megváltozott személyiséget.
    Ezek alapján tehát olyan férfit/nőt kell választani, akit jelenleg a leginkább el tudsz viselni. Ez sajnos elég sz@rul hangzik, leírva meg még talán szomorú is, de ugye a választás reményeink szerint tartós, tehát az évek hosszú sora alatt a két ember egymáshoz csiszolódik. A csiszolóanyag pedig végső soron a szeretet.

    A ló túloldaláról talán nem látszik, de a felsorolás halmazába egy elég nagy mintavételi csoport nem került be. Csak magam körül, ha szétnézek baromi sok normális jófej csávó van. 28-30 körüli, elege van a kurvának látszó tárgyakból, az átbaszós sztorikból, és a 2 hónap múlva kiderül férje van esetekből. Egy-egy ilyen élmény hónapokra elcsapja a kedvét, és hipp-hopp 30-35 éves. Családra vágyik, dolgozik, megosztja a munkát, korán kel, sportol, vicces, szeret túrázni, bulizni, stbstbstb.

    Tehát én értem, hogy sok a kreténoid férfi, de a nők között is vannak fura darabok. Ez így van jól, similis simili… A baj az, hogy a modern ember annyira vágyik az intimitásra, hogy bármit megad egy percnyi közelségért, egy adag drogért, egy pillanatnyi szárnyalás a másikon.
    Pedig a boldogság nem itt kezdődik. Ez még csak nem is boldogság, inkább valami zsigeri ürítés. A boldogság két ember között (szerintem) 5 részből áll. Hit, remény, szeretet; önismeret, és döntés. Ezek nélkül minden kapcsolat csak homokra épített rogyadozó bádogviskó.

    Ha hiszel magadban, és a másikban, akkor reménnyel fordulsz a holnapotok felé, és ezért minden holnap után egyre jobban fogod szeretni, hiszen az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

    Ezek mellett ha ismered is magadat, és meg akarod ismerni a másikat, úgy egy fontos katalizátort kapsz a folyamathoz.

    És végül, elérkeztünk korunk legsúlyosabb problémájához, a döntés hiányához. Dönteni nem a másik mellett kell, hanem magadban kell eldönteni, hogy ÉN mostantól ŐT akarom. Csak őt. Lutri? Igen. Azonban ha a kapcsolatotokat valamennyi fölösleges vágytól, érzéstől, emléktől megszabadítva szemléled, és úgy érzed, hogy ez így jó, akkor DÖNTS!

    Semmi sem felszabadítóbb, mint egy olyan döntés, amiben hiszel. Felszabadít benned és a másikban is egy csomó alkalmatlanság érzésből fakadó félelmet, hiszen ahogy írtam, mindannyian intimitásra vágyunk.

    Mi adhatna annál nagyobb intimitás érzetet, mint az, hogy tudjuk, egy másik ember, a teljes valómmal, az össze hibámmal és tökéletlenségemmel együtt csak és kizárólag engem akar.

    Semmi.

    • Örülök, hogy bővebben kifejtetted, ennek már van értelme, örültem volna, ha eleve ezzel kezded. Ez viszont a te igazságod, neked így működik, másnak nem biztos, hogy ez az útja. Mondom ezt annak ellenére, hogy több mindenben ugyanazt gondoljuk. Az önismeret szerintem is a legfontosabb, de nem mindenki jut el oda, vagy nem mindenkinek van lehetőség arra, hogy dolgozzon magán.
      Erről már – az önismeretről – más posztban is írtam.
      A felszólításokat én stílusjegynek veszem, nem annak, hogy rá akarsz venni erre bárkit. Jól gondolom?

      • (véletlenül külön ment…)

        Minden teljesen önkéntes, semmi sem kötelező, eszembe sem jutott, bárkit bármire rászorítani. A fentiek inkább csak tanácsok, olyan gondolatok amiket érdemes megfontolni.

        Elolvastam a blog bejegyzést, és a saját kommentemet is, megint. 🙂
        A kommentem az általad leírt személyiségjegyekre vonatkozik.
        A téma, a személyiségjegyek és azok játszmái/jellegzetességei tényleg giga szakirodalommal rendelkezik. Nagy vonalakban szerintem amit fent leírtam az emberek 85 %-ra igaz.

        Ami eltérő lehet az a megoldás. De úgy gondolom, hogy az ötös amit leírtam annyira univerzális, és fundamentálisan emberi, hogy ha nem teljesen is old meg minden problémát, segíteni biztosan fog.

        A hangsúly egyébként a döntésen van, egy határozott, valós alapokkal rendelkező döntésen. Ebből van deficit.

        Nagyon tetszett az írásod, örülök, hogy rátaláltam. 🙂

    • “Azonban ha a kapcsolatotokat valamennyi fölösleges vágytól, érzéstől, emléktől megszabadítva szemléled” – ezen úgy megakadtam. Fölösleges vágy? Fölösleges érzés, emlék? Amitől szabadulj meg, hogy láss? Öööö… Tudod mennyi vágy, érzés és emlék az ember? És ebből most mégis, melyik felesleges? És hogyan tudnék én megszabadulni egy emléktől? Max. feldolgozom. Hisz az mind én vagyok: az érzés, a vágy, az emlékek. Vagy ezt a tudatalattiban hurcolt dolgokra értetted?

      • Igen, ez egy érdekes dolog. A döntés előtti mérlegelés szempontjából fölösleges, sőt káros, egy egy ilyen gondolat, hiszen, ha csak az pörög az agyamban, hogy úristen mennyire jó vele az ágyban, vagy mennyire jó volt az a két hetes karibi út akkor nem a valós személyiségét, az együttműködési lehetőségeket mérlegelem, hanem nosztalgiázom, vágyakozom. Ezek külön dolgok. Persze nem örökre kell megszabadulni, de a mérlegelés idején igen.

        • Ajajj… Talán értem, mire akarsz kilyukadni: a higgadt, józan gondolkodás állapota kell a döntéshez. A te döntésedhez nem fontos, hogy mennyire isteni vele az ágyban? ez nem szempont? Ahogy az sem, hogy milyen fantasztikus vele nyaralni? Hiszen ez is az ő valós személyisége velem kölcsönhatásban. Az együttműködési mutatónk. (bár lehet, te más kritériumok alapján méred) Úgy érzem, inkább a szerelem “butító” érzését vonnád ki a döntés idejére, ami meg ugye lehetetlen, tehát ezt a logikát folytatva, meg kell várnunk, hogy az elmúljon, tanulság: szerelmes ember ne döntsön. Mert? Eldönthetem hideg fejjel, érzelmet kizáró kritériumok szerint egy életre, hogy mostantól csak őt, csakis őt akarom? Nekem sántít, de máshogy közelítek a világhoz, kevésbé tudományosan.:)
          Hát tökéletesek vagyunk mi? Képesek vagyunk egész életünkre egy döntést meghozni? Én biztos nem. Ez egy paradoxon: az érzéseket nem lehet eldönteni szerintem,
          Á, bonyolult téma.:)
          Eszembe jutott egy régi olasz film, ahol Sophia Loren keresi a tökéletes apajelöltet, centível a kezében járkál, és méricskéli a pasik fülét, tök tudományos alapon….. 😀 marha régen láttam..

    • ” Ez 3 hónap alatt bőven kiderül, hacsak a tesztoszteron és ösztrogén el nem mos minden józan gondolatot (mert ugye ez szokott megtörténni) és aztán 1-2 év után jön az ÚRISTEN KI EZ AZ EMBER???”

      Ez szerintem amiatt tortenik, hogy rengetegen “beleugranak” a kapcsolatokba. Ezt latom a barati koromben sajnos, hogy “megismertem egy sracot, elkerte a szamom, tegnap elmentunk szinhazba, szerintem mukodni fog, ugyhogy megprobaljuk”. Marmint tok magatol ertetodonek tartotta hogy akkor most egy egyutt eltoltott este utan, ami alatt szerencsere nem untak halalra magukat es egymast, az a kovetkezo lepes hogy kapcsolat. Persze ilyenkor mindketten a legjobbat mutatjak magukrol es ha kezdetben megvolt a kolcsonos szimpatia akkor valami csak alakul majd belole, ha mas nem meggyozik errol magukat mert milyen ciki lenne kihatralni 2 het utan. Aztan ahogy mondod, eltelik a par honap, elszall a kepzelt vagy valos rozsaszin felho es ott maradnak a kerdessel, hogy megis ki ez az ember es mit keresek mellette?

      Nincs elozetes “terepfelmeres”, egyutt logas a haverjaival, nincs az hogy egy kicsit baratok lennenek, akik feltetel nelkul megbiznak egymasban, hianyzik az a resz, amikor meg nem akarsz az elete parja lenni (hisz nem is ismered!) csak jo vele okorkodni es leszarod ha smink nelkul meg melegitoben lat. Nekem keves igaz baratom volt/van, de mindegyik kapcsolatom egy kezdeti baratsag erosebbe valasanak eredmenye es szerintem rengeteg kinos pillanatot megsporoltunk azzal, hogy mar nagyon jol ismertuk egymast, mikor belekezdtunk a kapcsolatba, es egyikunknek sem voltak teljesithetetlen elvarasai vagy hamis kepe arrol, hogy hogyan fog banni velunk a masik.

      Persze elismerem, hogy nem konnyu igy parra lelni, mert sokszor 2 barat kozt a vonzalom nem kolcsonos, vagy minden remek csak pl szexualisan nem passzolnak ossze, de a sajat jo tapasztalataimbol es a baratnoim kusza se veled se nelkuled kapcsolataibol arra kell kovetkeztetnem, hogy bar nehezen jarhato az ut, de igen nagy valoszinuseggel hamarabb celba er az ember igy, mintha ki-be ugral kapcsolatokbol mert felreismerte (pontosabban joforman nem is ismerte) azt, akivel kapcsolatot kezdett.

      • Tökre egyetértek veled, hogy a barátságokból lesznek a legjobb párkapcsolatok. 🙂 Szerintem azzal érdemes kezdeni, akivel éjszakákat át tudsz beszélgetni és tudsz vele őszintén lelkizni.

        Viszont ha úgy választok, hogy szeretek e együtt lógni a baráti körével, akkor nem jöttem volna össze a mostani párommal, márpedig kár lett volna kihagyni. 🙂 Konkrétan ki nem állhatom a régi, gyerekkora óta meglévő baráti körét. Szerencsére pár veszekedés után azért tiszteletben tartja a döntésemet, hogy soha semmilyen körülmények között nem szeretnék velük találkozni. (Ők csinálnak közös programokat. )
        Azóta szerencsére rengeteg közös barátunk is ismerősünk lett, akiket én is kedvelek.

        Most így belegondolva azoknak akikkel jól megvoltam minimum untam a baráti körét, viszont azoknak az exeimnek, akikkel soha nem kellet volna kezdenem, tök jófej barátaik voltak. (Főleg hozzájuk viszonyítva mondjuk, de azért abszolút értelemben is.)

  25. Minden teljesen önkéntes, semmi sem kötelező, eszembe sem jutott, bárkit bármire rászorítani. A fentiek inkább csak tanácsok, olyan gondolatok amiket érdemes megfontolni.

    Elolvastam a blog bejegyzést, és a saját kommentemet is, megint. 🙂
    A kommentem az általad leírt személyiségjegyekre vonatkozik.
    A téma, a személyiségjegyek és azok játszmái/jellegzetességei tényleg giga szakirodalommal rendelkezik. Nagy vonalakban szerintem amit fent leírtam az emberek 85 %-ra igaz.

    Ami eltérő lehet az a megoldás. De úgy gondolom, hogy az ötös amit leírtam annyira univerzális, és fundamentálisan emberi, hogy ha nem teljesen is old meg minden problémát, segíteni biztosan fog.

    A hangsúly egyébként a döntésen van, egy határozott, valós alapokkal rendelkező döntésen. Ebből van deficit.

    Nagyon tetszett az írásod, örülök, hogy rátaláltam. 🙂

  26. Jókat nevettem a cikk olvasása közben. 5 éve vagyok házas, de már lassan 13 éve élünk együtt a feleségemmel. Harmincas éveink végén vagyunk, első házasság. Előtte nekem nem volt tartós együttélés.
    Leginkább a teszetosza kategóriába tartozom, illetve menedzselt is volt / van bennem. Bár szerintem fejlődöm, a feleségem szerint valószínűleg túl lassan vagy kevéssé 🙂
    Édesanyám tipikus háziasszony volt: mosott, vasalt, takarított, minden házimunkát elvégzett és elkényeztetett bennünket (apámat is). Feleségem egyáltalán nem ilyen, fel kellett nőni a feladathoz. Az emberek változnak, akár előnyükre is: én sokkal több mindent csinálok, mint annak idején otthon. Nem büdös a pelenkacsere, gyerekgondozás, mosogatás, főzés, takarítás, mosás, teregetés stb. Akkor sem, ha pl. jelenleg én dolgozom napi 8-9 órát az asszony pedig “csak” a gyerekekkel van itthon (ami sokszor keményebb meló, ezt elismerem).

    Szóval a fejlődés a fenti “kategóriákból” messze nem lehetetlen, mivel az emberek képesek változni, legfeljebb lusták és nem teszik meg.
    Néhány reakció a cikkre:
    “Ehhez képest pedig minden kompromisszumot visszalépésként értékelsz; nem akarsz senkit sem eltartani, kevesebbet költeni magadra, dupla házimunkára sem vágysz, ahogyan arra sem, hogy érzelmileg kiszolgáltatott legyél vagy elfáradj pszichésen.”

    Ami nagyon helytelen, akár férfiről, akár nőről beszélünk. A házasság, az együttélés, a párkapcsolat a kompromisszumokról is szól. Amikor a másik barátnőzni / sörözni megy és én maradok otthon a gyerekkel. Amikor a másiknak rossz napja van, kurtán visszaszól valamit és nem sértődök meg és baszom rá az ajtót stb.
    Senkit nem akar eltartani. Bár feleségem önállóan és jól keresett, most jórészben én tartom el. Ez számomra természetes, hiszen a gyerekekkel van otthon. Amikor édesapám munkanélküli lett, akkor anyám tartotta el pár hónapig. Ez is természetes, hiszen a párkapcsolat része, hogy szeretjük a másokat és áldozatokat is hozunk érte. Érzelmileg kiszolgáltatott legyél és elfáradj pszichésen. Bocsánat, de ez egy óriási bullshit. A párkapcsolat, szerelem, barátság egyaránt érzelmi kiszolgáltatottságot okoz. Aki nem szeret, nem sérül, de mennyit veszít. A pszichés elfáradás pedig általános a XXI. században. Akkor ne vállalj gyereket, sőt macskát se, ha nem akarsz pszichésen elfáradni, stresszbe kerülni.

    • Szerinted én arról írtam, hogy ha valaki terhes/beteg/munkanélküli lesz, akkor én nem állok mellé?! Megjegyzem statisztikák azt mutatják, hogy a nők azok, akik ilyen helyzetben kitartanak a társuk mellett, a férfiak pedig nagyszámban lépnek le a beteg feleség mellől.

      Igen, az életünk kompromisszumokról szól, de nem méltatlanokról. Ez anyáink stílusa volt, hogy “viseld el”, “bírd ki”, “ez benne van”, “ezzel jár” – szerencsére lehet másképp is dönteni. A poszt az elvárásokról, az ész nélkül követett mintákról, és ez ezek alapján választott szar életekről szól, amik léteznek. Ezekre lehetnek példák a típusok. Vagyis a szöveg nem bizonyos típusok cikizéséről szól, majd annak megállapításáról, hogy jaj, ezek olyan hülyék, mi meg itt szenvedünk, mert nincs egy rendes “Férfi”.

      minta -> elvárás -> kompromisszum (méltatlan) -> kínlódás – erre példa a felsorolt valamennyi típus.

      Meg hogy nem érezzük, hogy hol van a másik elfogadása, és hogy hol van a meghunyászkodás, a kínná alakult kompromisszum, hol vannak a hátárai, és hol vagyok ebben az egészben én.

      • Eléggé szélsőséges archetípusokat írsz le és szélsőséges következtetéseket vonsz le, ne csodálkozz azon, hogy a reakció is sarkított. Két dolog jutott alapvetően eszembe az írásodról: 1. Az első az, hogy az ilyen jellegű írások gyakran átcsúsznak egyfajta túlreakcióba, a ló másik oldalára. Ez kb. megfelel annak, amit a sarkítottságról írtam. A cikk következtetése egy független, szoborszerű embert (nőt) határoz meg, aki ugyanilyen “tökéletes” társat keres.
        2. A második az, hogy ez a fajta nézetmód is létrehoz egy mintát (inkább csak kiegészít egy életmód vonalat), egy hasonló elvárást, mint amit kárhoztatsz.

        Társadalmilag erről az a véleményem, hogy a fiatal nők ma egy nagyon heterogén elvárástömeget kapnak, sokszor ellentétes impulzusokkal. A család részéről még inkább egy irányú az elvárásrendszer és a viszonyulás (vagy úgy határozza meg magát a fiatal nő, mint az anyja vagy éppen vele ellentétesen, mert rossznak ítéli meg apja és anyja kapcsolatát), viszont a napjainkban egyre fontosabb média egy katyvaszt dob a nők felé. Egyrészt ott van az independent woman-os irányvonal. Légy független, egyenértékű vagy a férfiakkal, akár a munkaerőpiacon, akár a privát életben, akár a szexben stb. Emellett ott van a konformitás vonal is: szülj gyereket, ott a boldog család házzal, apuval, anyuval, két-három pulyával.
        Mindkettő mögött általában gazdasági érdek áll (durván sarkítva az egyikkel szépségtermékeket, ruhákat, csokit, edzést stb, a másikkal pelenkát, házat, autót stb. akarnak eladni).

        A baj az, hogy ebben az információtömegben nagyon sokan elvesznek (nyilván van ilyen férfioldalon is a férfiakkal szembeni elvárásoknál) és szépen túlhangsúlyozzák valamelyik vonalat. A konformitás vonalat túlhangsúlyozó nő valamennyivel kevésbé látványos, mert ő vagy elválik vagy marad egy rossz házasságban, de legalább legtöbb esetben megadatik neki a hosszútávú párkapcsolat és / vagy a gyerek.

        Ellenben az independent woman-os irányt túlhangsúlyozó nőnél nagyobb a veszély, hogy örökre egyedül marad. Ezt mindenki meg kell, hogy ítélje, hogy egy pozitív dolog vagy nem. Közösségi szempontból tendencia szinten negatív, mert kevesebb a gyerek. Egyéni szempontból lehet pozitív is akár. Én mindig is családos emberként képzeltem el magam, ezért nekem nem pálya.

        Személyesen azonban zavar, hogy rengeteg ilyen indepent womant látok szenvedni a környezetemben. Egy részük elszórakozza a kapcsolatait és retteg a tényleges kötődéstől, más részük már nem is próbálkozik. A legszomorúbb az az egyébként gyönyörű ismerős lány, aki után minden férfi megfordul az utcán, mégis lelkileg egy csődtömeg, retteg a tényleges kötődéstől. Harminc környékén három-négy stabil kapcsolatra vitte, kettőt szerető státuszban, úgy, hogy tudatosan vállalta be a harmadik szerepét. Amikor az elvárásairól beszélgetünk, akkor esik le leginkább az ember álla: okos férfit akar (diplomásat legalább), aki szépen beszél és helyesen ír, normálisan néz ki (node nagy pocakja már ne legyen) és ahogy te is írod – legyen meg az egzisztenciája, keressen legalább annyit (nehogy már el kelljen tartani).

        És itt jön a tragédia. A csaj 31 éves, korban mondjuk harmincas pasi illene hozzá. Viszont aki megfelel az elvárásoknak vagy házas (és csak félrekúrni jó neki) vagy szingli, de akkor még mindig a minél több punci, kitombolom magam életérzésnek él. Az olyan, aki tőle, az egyébként lelki roncs és magányában senyvedő csajtól valamit akarna, ritka, mint a fehér holló.
        Ellenben van rendes negyvenes, aki udvarol (kuka, mert túl öreg), rendes kőgazdag srác (túl buta), rendes huszonéves fiú (csikó még, nem jó semmire, nincs egzisztenciája).

        Szóval ez az independent woman kiteljesedése és negatív oldala.

        minta -> elvárás -> kompromisszumképtelenség (magány) -> kínlódás

        • Lehet, ez a barátnő teljesen jól érezné magát egyedül is, de a környezete nyomasztja, hogy a párkapcsolatlanság az egy rossz és fájó életforma, így ő is felveszi a rosszul vagyok nő szerepét. Pont ezt írod: utána fordulnak a férfiak, hát, élni kellene vele. Miért kellene?

          Miért tragédia, hogy éppen nem talál senkit? Nagyobb a veszély, hogy örökre egyedül marad – írod. Van, akinek ez nem veszély, teljesen jól elvan így is, és cselédként, kiszolgáltatva, az elvárásoknak megfelelve élni sokkal veszélyesebb.

          De én itt nem azt tolom, hogy ez az életforma legyen a minta. Azt tolom, hogy le a mintákkal és az elvárásokkal, és erre példa egy-egy poszt. Aki ezt nem érti, azzal nem tudok mit kezdeni. (Ezt arra, hogy ez az életforma is elvárás lesz.)

          Szélsőségeket írok le? – hát, kinek mi a szélsőség, de ez tudatos írás, magyartanár vagyok eredetileg, nem ihletszerűen írok. Tudatosan választok formát, stílust; ha azt akarom, hogy hasson, akkor úgy írom meg. Ha azt szeretném, hogy kellemes, irodalmi szövegként olvassák a vasárnap délutáni kávé mellett, akkor meg úgy.

        • Most csak én érzem úgy, hogy ahogy és amit írsz, abban van valami támadó és lekicsinylő?Valami nagyon nem jó érzést keltett bennem. Mintha megkérdőjelezted volna az emberi mivoltomat a maga teljes-értékűségében. Hogy tudunk önállóan dönteni, szeretni, akarni, és bár vannak sérüléseink, nyavalyáink, attól még nem leszünk csökkent értékűek. Csak simán emberi-ek.

        • M1978, de te sem úgy választottad a feleségedet, hogy “hopp, kéne valaki, mert egyedül maradok, megszívom”, és mérlegelted a normális(nak tűnő) lehetőségeket, nem? Hanem úgy, hogy megszerettétek egymást, és azt mondtátok, együtt jobb, mint külön. Ez másoknál is így megy, és kár volna csak azért lenni valakivel, hogy ne légy egyedül.

          • Nekem ez a kérdés teljesen másféleképpen merült fel. Szeretem a feleségemet és akkor is szerettem, amikor elvettem (már 8 éve együtt voltunk, ezért jól megismertük egymást). Így tökéletesen tudtam, hogy mit vállalok (ő is, hogy ő mit vállal) és azt is, hogy nagyon sok kompromisszumot kell megkötnünk. Amit nap, mint nap, azóta is megteszünk. Ezért nem érzem én úgy, hogy feltétlenül jó stratégia az, hogy “rendben van, hogy valaki nem akar kompromisszumokat kötni”. Az én értelmezésemben egy kapcsolat pont arról is szól, hogy tiszteled annyira a másikat, hogy áldozatot hozz érte, kompromisszumot köss. Így ennek eléggé ellentéte az, ami a cikk kicsengése.

            • Az a fajta kompromisszumkészség, amit az anyáink és előttük is a nők tettek, meg amit tesznek most is sokan, társadalmi probléma, ezért az egyéni ízlés nem lehet érv vele szemben. Nekem jó, nekem tetszik – oké, elhiszem, attól még sokszor vezet elnyomáshoz, kiszolgáltatottsághoz társadalmi szinten.

            • Persze, ebben egyetértünk, de méltatlan kompromisszumot nem előremutató dolog kötni. Csak a társadalmi nyomás olyan nagy, hogy sokan megteszik.

  27. Kedves tollampapírom, 50-hez közeli házas pasiként, aki munkahelyi és privát kapcsolataiban rengeteg ilyen hölgyet látott már, mint te, azt gondolom, hogy a dolog az elején van elb.szva. Méghozzá ott, amikor a kislányt felnevelik hercegnőnek és ha tényleg jól néz ki és egy pici esze is, akkor ezt el is hiszi magáról. Innentől fogva 16 és 30 között a normális, de átlagos pasi le van koptatva. Kizárólag trendi, pénzes, jól kinéző top 10% pasik jöhetnek szóba. Csakhogy ezek elsősorban dugni akarnak, nem nősülni. És mivel a nők 90%-a rájuk izgul, ez megy is nekik.
    A legdurvább megnyilvánulása ennek az, hogy a magyar csajok a Szigetre úgy mennek ki, hogy kizárólag külföldi pasival szexelnek, ezért a magyar fiúk angolul beszélnek és külföldinek adják ki magukat.
    Aztán 30 után kiderül, hogy az átlagos, normális fickók elkeltek a kissé csúnyább, de bevállalósabb hölgyek által, és a 30-as szingli lányoknak pedig a cikkben szereplő maradék jut.

    • Nyilván. Fantasztikus ez a mély, árnyalt bölcsesség, amiből csepegtetsz nekünk, mester!
      Ui. Nem te vagy Szent Ágoston is?

    • Van némi ellentmondás és érdekesség

      – a korodra és a családi állapotodra hivatkozol – hitelesítés, az idős és boldog ember bölcsessége, ez nem érv
      – a nő, aki szép és okos, önbizalommal telinek nevelik, és ezt még el is hiszi magáról, nem csinálja jól – a kis hülye hercegnője
      – a nők a pénzre hajtanak – sztereotípia, de jó vigasz, mert így lehet mondani, hogy sokaknak nincs esélyük, nekem se, hát, a szemét nők, csak a pénzre mennek – most tényleg, szerinted itt a kapcsolatban élő nők teljes egésze milliomos felesége??
      – megint ez a házasság-téma, minden nő a házasságra hajt, egyetlen és szent célja az életben (vagy nem – nem)
      – és a példa – a Sziget – ebből általánosítani, hát, ööö – egy fesztiválról, ami tele van bulizó fiatalokkal, akik nem mást akarnak, mint bulizni; mi köze egy egyhetes fesztiválnak a mindennapokhoz?
      – magyar fiú miért beszél angolul? Ja, hogy vele dugjanak, mert gondolom, neki sem komolyak a szándékai – nincs ezzel sem baj, csak akkor ne rójuk már fel csak az egyiknek; ha angolul tolja, azzal nem lehet sokáig bírni, két randi után csak be kell vallani, hogy ich bin ungarische
      – bevállalós lány – ő ki? aki gyorsan házasodik egy számára nem normálissal, nehogy egyedül maradjon, és utána hozzá kelljen mennie egy szintén nem normálishoz
      – aki nem házasodik meg harmincig, az nem normális – minta, elvárás, régi idők, “manapság” meg minden el van baszva, ezek a mai fiatalok, nemde?

      (Egyébként zseniális stiláris bravúr volt a “hölgy” és az “el van baszva” egymás mellé emelése. Ha még tanár lennék, egészen biztosan plusz egy jegyet érne nálam a műelemzéses fogalmazásban.)

      • – Nem hitelesítés, inkább egyfajta bemutatkozás.
        – Hercegnő: 16 és 30 közötti csajokat a 16 és 60 közötti pasik akarják (teoretikusan). Magyarul 3x-os pasi túlsúly. Aztán ahogy telik múlik az a fránya idő, ez drasztikusan csökken. És a legjobbak esnek ki a kínálatból. Ehhez a változáshoz nehéz hozzászokni.
        – a Sziget sztori persze kisarkítás, de jól mutatja az attitűdöt.Amúgy az “ich bin ungarische” azonnal előjön a csaj “levarrása” után. Mert “utána” már mindegy.
        – Nem gondolom, hogy azért hajtanak a nők a pénzes pasikra, mert a pénzt meg akarják kaparintani, ez inkább egyfajta ösztön, biztonsági oka van
        – a bevállalós alatt azt értem, hogy köt magával egy kompromisszumot. Mert nincs tökéletes partner. És megköti a kompromisszumot 25-28 évesen. Azt a kompromisszumot, amit a szingli 35 évesen szintén megkötne, csak már nincs kivel. Majd 40 évesen megkötne olyat, amit 35 évesen nem kötött meg, és így tovább. Ahogy Darwin is mondta, az él túl, aki tud alkalmazkodni, nem legszebb és a legokosabb.

        Figyi, próbálj megérteni és nem zsigerből kiforgatni a szavaim. Még akkor se, ha nem esik jól, amit írok.

        • A kompromisszumos elveddel csak egy baj van. Hogy akkor ott van egy rakás pasi szintén egyedül. Az pedig, hogy 25-28 évesen biztosan olyan kompromisszumot kötnek, ami a szingli is megkötne már 35 évesen, ott bukik, hogy akkor miért válnak el ezek a bevállalós csajok olyan nagy számban? Ha tk. klassz pasijaik lennének, akkor azok a válás után szabaddá válva mehentének kompromisszumnak a 35 éveseknek. De a valóság ezzel szemben, hogy a nyomasztott lányok 25-28 évesen nagyon gyakran kötnek vállalhatatlan kompromisszumokat, és erre 35 évesen már rájönnek, de sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a még szingli 35 évesek

  28. A házasságok fele végződik válással. Ez azt is jelenti, hogy a fele nem. De elmondom magyarul, mire gondolok. Fiatal koromban rengeteg olyan barátom volt, akikkel semmi gond nem volt. Max átlagosan néztek ki. Illetve volt egy problémájuk, nem tudtak a nők nyelvén beszélni, emiatt tartottak tőlük, és pár szerencsétlen próbálkozás után nem is nagyon exponálták magukat. De érdekes módon, 25 és 30 között mind elkeltek. Olyan csajok által, akik bevállalták azt, hogy kimarad nekik a fehér lovú (Mercedes, BMW, Audi) herceg. Egy részük el vált, valóban. De azt gondolom, még mindig jobb megélni egy eleinte jó, aztán lehet ellaposodó kapcsolatot, mint ábrándozni és elmélkedni róla évtizedekig.
    Tényleg nem lehet könnyű hercegnő neveltetés után bevállalni egy látszólag anyámasszony katonáját. De lehet érdemes megpróbálni.

    • Aha. Szóval a fele válással végződik. Magyarul nagyon sok, ami 50 %-ban eredményes, azért azt nem nevezném túl egyértelműen jó módszernek.
      Szerinted jobb, más szerint meg nem jobb az olyan kapcsolat. Azt meg honnan veszed, hogy akik nem házasodtak, azoknak nincs kapcsoaltuk? Csak esetleg előbb kapcsoltka, hogy nem kell a lapos, mint hogy végigcsinálták volna a házasság-válás provedurát. Egyálatlán nem biztos, hogy a házasság-válás nélküli kapcsolatok sokkal roszabb eredményűek.
      Nem, látszólag anyámasszony katonáját nem érdemes megpróbálni. Abból lesz a válások nagy része. A másik nagy része meg a nárcisztikus/bántalmazó pasi mellől lesz. A “hercegnők” megússzák ezt. Vagy épp ellenkezőleg: a hercegnők egy része igenis házasodik – és pont ők NEM válnak nagy arányban. A másik része meg nem házasodik ÉS nem válik.

      • Attól tartok, a “látszólag” szó elkerülte a figyelmed.

        • Mi a különbség a látszólag anyámasszonykatonája és az anyámasszonykatonája között? Előbbi csak úgy viselkedik, de közben nem az? De ha úgy viselkedik, akkor hogy-hogy nem az? Vagy majd idővel kiderül, hogy nem is az, így értetted?

        • Nem, csak az a baj, hogy a látszólag anyámasszony katonája valójában elkényeztetett hercegecske, aki a maga elkényeztettségét természetesnek veszi, azt pedig, ha egy nő nem kíván az anyukája lenni, na azt a nő elkényeztetettségének.

  29. Nagyon pontos írás. Elragadó. Viszont szívesen olvasnám a másik oldal beszámolóját is, mert úgy éreztem végig, hogy nagyon hasonló problémái vannak egy egészségesen gondolkozó férfianak is.

    • Üdv. itt. Biztosan vannak olyan írások a neten, ahol a másik oldalról írnak, sőt, tele van ilyenekkel a net. Meg olyanokkal, amikben nőalázó tartalom van teljes természetességgel tálalva.

  30. Nem, én csak a családját nem akartam magaménak tudni. De, ezek szerint őt sem.
    Na igen, van itt összefüggés

  31. Annyira belelovaltátok magatokat a süketelésbe hogy nem látjátok a fától az erdőt. Az aki leírta a szélsőséges érveit és az aki ezeket még tetszikeli is, a jelen társadalom “terméke”. A nagy nyafogásban egyetlen fogalmat felejtett el mindenki, aminek mára semmi jelentősége nincs, ami szintén a társadalom szégyene. Úgy nevezik: Család.
    Egy családban mindenki végzi a feladatát és pont. Van aki mos, van aki tetőt javít, stb. Aki meg nem érti ezt a fogalmat, menjen a plázába, sarokra, nagyvárosba, hogy élhesse szajha szabad életét.

  32. Ennyi? 🙂 Jelzem, mindig sejtettem én, hogy aki öt évig tanul szorgalmasan emberekről dolgokat, az fölöslegesen teszi, mert íme, itt a bizonyíték, összefoglalható másfél gépelt oldalban.

  33. Eloszor is fiu vagyok, de nem krll maris gyulolkodni. A legtobb baratom lany. Neeeem nem vagyok meleg sem. En magam 32 vagyok de szeretem a 30 on feluli noket mert elegge osszetett vagyok nagyon szeles skalaju temakkal es mintha ok tenyleg ertenek hogy mirol beszelek. Termeszetesen a beszelgetesek nem egyiranyuak tehat en is meghallgatom oket. Es vegigolvasvan a blogot tenyleg sokojuk szenved hasonlo fele problemakkal. De. Az a baj hogy a 30 feletti nok elfogultak. Sertodekenyek es nem ertik meg azt hogy ok a nok a kapcsolatban ezert sokkal szelesebb savban kepesek latni a dolgokat csak mindig ott az onsertodes. Felre ne ertsetek en egyikojukkel sem veszekszek soha. De mindegyikojuk megosztja velem bizalombol a helyzetuket es ezert tudok velemenyt nyivanitani. De lanyok annyit tudnotok kell hogy a ferfi egyszeru. Ha kedvesseggel fordulsz fele kedves lesz. Ha intellektualitassal akkor okos lesz. De ha nemtorodomseggel vagy sertodessel teli akkor o is ugyanilyen lesz. Nektek megvan az a kepessegetek hogy tereljetek a ferfit. De ha nem terelitek egyaltalan vagy rossz iranyba terelitek akkor a ferfi el fog menni mas iranyba a ti gondolati vilagotoktol. Ezt figyeljetek: Nincs az a rossz ferfi aki a noi kedvesseg es ravilagitas hatasara ne terjen le a rossz utrol. Ezt sose felejtsetek el. Regen az asszonyok nem megsertodtek hanem megoldottak a problemat ezert nem volt ennyi valas.

    • István, igazán ne sértődj meg, de akar titeket terelgetni a radai rossebb. Mi a férfi? Birka?

      A mondás szerint a jó kislányok mindig a rossz fiúkhoz vonzódnak, megváltoztatni azonban nem tudják őket, ilyen csak a szirupos mesékben van. Régen az asszonyok azért nem váltak el, mert szégyen volt elvált nőnek lenni, mert a házasság anyagi és egyéb függőséget jelentett számukra.

    • – férfi vagyok, nem kell máris gyűlölködni – itt senki nem gyűlölködik azért, mert valaki férfi vagy nő (kivéve néhány frissen érkezett kommentelőt), nem kell félni, ha azt hiszed, ez (a nemed) probléma, valamit nagyon félreértettél
      – én nem szenvedek, illetve a blogból nehezen derül ki, hogy milyen problémáim vannak, ha vannak
      – tök jó fej vagy, hogy nem veszekszel egyikőjükkel sem, pedig megérdemelnék ezek szerint, nem?
      – tudom a problémáikat, ezért tudom, mi a helyzet – hibás érvelés, azért mert pár – elméletileg – mesélt neked valamit, még nem biztos, hogy tudod az “Igazságot”
      – legyél kedves, stb. – köszönjük a tanácsot, minden a nőtől ered, ő az okozója a jónak és a bajnak – na, de akkor hol van a férfi felelőssége? mindenkinek van felelőssége
      – régen mi volt – modoros és hibás érvelés – régen minden jobb volt – ha nincs más érv, nosztalgiázzunk a múlton, az is egy megoldás, nem kell megoldani a jelen problémáit pl.
      – a nők miatt vannak válások – milyen problémát oldottak meg? miért válnak el? nem a probléma miatt? hanem mert ők nem kezdenek problémát megoldani? na, ne már!
      – annak ellenére, hogy tudod a nők dolgait, eléggé nőket hibáztató és nőellenes ez a szöveg

  34. Elég alpári volt itt az a hozzászóló, ‘ki szerint a hölgy ehhez a cikkhez végigreszelte Budapestet” . Ez hülyeség. Ha valaki jó emberismerő, az pár találkozásból is leveszi, hogy milyen jellemű a férfi. Ehhez nem kell egyéb:)

  35. Édeseim! A nők anyakènt tudnak kiteljesegni és boldogok lenni! Minden férfi f@szfej, de egy gyereknek az egészséges szellemi fejlődéshez csalàdban kell felnőni, ehez pedig egy férfit is be kell vàllalni. Ezt egy érett nő tudja egy éretlen vagy “szingli” pedig nem.

    • Figyelj, segíts már nekem. Ti honnan jöttök ide? Mármint a blogra. Ugyanazt toljátok, ugyanazokkal a stiláris eszközökkel, stb. Ez valami szervezett csoport, valahol megosztották, ahol együtt vagytok, vagy mi van? És ezt most nem dühösen, hanem mély iróniával mondom: Ezek a semmitmondó kommentek, 12 egy tucat, az a gondom, hogy mint szövegrendező kezdem unni az olvasgatásukat, kezdem úgy érezni magam, mint egy teljesítménybérben dolgozó munkás a gyártósor mellett. Azt hiszem, ez volt az utolsó, amit beengedtem, nem akarok többet ezekkel a semmitmondó, dögunalmas, nagyon interpretálok és szvsz-típusú kommentekkel foglalkozni. Teljes szövegértelmezési káosz, halálosan unalmas vélemények, semmi újdonság és izgalom, nincs érzékenység, mintha egy 7 éves sírna az üzlet előtt, hogy márpedig neki kell az a baba. Nagyon fárasztó ezeket olvasgatni, mert untat, álmosít, és tényleg azt érzem, hogy erről az embertípusról írtak az orosz realisták.

    • Ja, és én nem gondolom, hogy minden férfi faszfej, de azt sem, hogy bármit is kell vagy kötelező csinálni, vagy akárcsak egy kompromisszumot is megkötni egy faszfejjel.

    • Igen ,az olyan hülye semmire sem képes tyúkok, mint te Sanita……..bemesélitek magatoknak, hogy milyen király életetek van, közben meg lófaszt érzitek jól magatokat…..

  36. Bocs, Tollam-papírom, csak annyira fel tudnak dühíteni az ilyen ősasszonyok, akik amúgyis beszólogatnak a nyílt utcán annak, aki nem tetszik nekik, azt sírnak, ha valaki visszafordul, azt’ odasóz egyet…..

  37. Vaó, mennyi marha gyűlt itt össze. Remélem, kicsit már helyreállt a leli békéd. Indokolatlanul bántó tud lenni ez a fröcsögés – még ha tudja is az ember ép ésszel, hogy aki nem bírja ki, hogy ne baszogassa a saját meggyőződésével a világot (és kérje is azt számon rajta), azzal úgysem érdemes foglalkozni, valahogy bénító tud lenni ez a lenéző rosszindulat, ami ezekből árad.

    A poszton jót röhögtem. Nekem főleg a pszichésen sérültből jutott ki, illetve a listát egy barátnőm tapasztalatai alapján az ifjú titán típusával egészíteném ki, akit persze, hogy nem zavar, ha 7-8 évvel idősebb vagy nála, persze, hogy igyekszik hamar lediplomázni és munkába állni, persze, hogy egyetért a felelősségteljes életvezetéssel és munkamegosztással, és persze, hogy otthagy egy korban hozzá közelebb állóért. Persze jogos ellenvetés, hogy egy kapcsolat sem tart garantáltan örökké és hogy szinte gyerekektől miért is kellene elvárni komolyabb hozzáállást, de a lelki érettség se korfüggő 🙂

    • És még nem is láttátok mindet, páran a lomtárban végezték. Nem borította meg a lelki békémet, inkább csak már idegesített ez a sok unalmas akármi, fentebb írtam erről. Fárasztó elolvasni semmitmondó tartalmakat, de volt pár érdekes is, láthattuk a “másik oldalt”. És volt, amit nem tudtam nem poénra venni. Amikor ennyi megosztás van, egyszerűen többen jönnek, nagyobb az esély, hogy ide keverednek mindenféle vélemények. De ez itt nem lesz általános, nem akarom, hogy az értelmes beszélgetéseket sorra megtörje egy-egy értelmetlen komment, ennél a posztnál belefért, de a blog nem lesz ilyen mindenki ide jöhet és elmondhatja felület.

  38. Sajnos nekem meg volt par a fentebbi listabol, de a legtobbjuk inkabb keveredve jott ki. Te josagos eg, borzalmas volt, es visszagondolva en vagyok halas nekik, hogy anno szetmentunk valamilyen okbol, nem tudom elegge megkoszonni. 😀

    Most vagyok egy olyan fiuval, akivel nem nehezebb az eletem, hanem konnyebb es mindent meg tudunk beszelni. VAN olyan, akivel az eg kekebb, a fu zoldebb, az eleted egeszen mas, es nem elvesz, hanem ad.
    Es olyan omegahim is van, aki ezt nagyon probalja tagadni, mert sajnos nem uti meg ezt a szintet – ez ugy kb 98% Magyarorszagon. 🙂

    En amondo vagyok, hogy magyar pasival soha, de soha a budos eletben tobbet nem jonnek ossze. Soha. (Kiveve azzal a 2%-kal, de a fene egye meg oket, nagyon jol elbujtak. :))

  39. Ez a szingliség mostanában olyan divatos lett, pedig ez a nőknél önmaguk szivatása. Aki egy kicsit is jól néz ki, az nyilván tud magának 20-30-40-50 kapcsolatot összehozni és lesz a férfiakkal kapcsolatban egy csomó tapasztalata. Hidd el nekem a 20. pasi után szinte ugyanolyan okos vagy, mint 50 után, mert akkor már csak ismétlik önmagukat. Azt viszont nem értem, hogy ha annyit próbáltál már, akkor miért nem szűrted le a tanulságot, mint sokan közülünk. Sosem fogjuk megérteni a férfiakat, mert másképp működünk. A férfiak nem képesek felelősséget vállalni a társukért, talán csak a gyerekükért, de ez sem jellemző mindegyikre. Mindent csak akkor tesznek, ha az valamilyen szinten megéri nekik. Ha a gyerek szóba kerül, 10-ből 8 mindjárt azt ecseteli, hogy a felnevelésük milyen sok pénz. Egy férfiban akkor sem lehet bízni, ha már a férjed. Figyelni kell rájuk állandóan, mert a vadászösztön és fajfenntartás mindenek felett uralkodik rajtuk. 100-ból csak 2 akad, akit egy rámenős nő nem tud levadászni, ha egyedül van és van rá alkalom. Sok nő van, aki karriert ér el és megvan mindene, de ha van esze, akkor sem marad szingli, mert a gyerekvállalást nem érdemes kihagyni az életedből, mert mint írtam, abban fogsz kiteljesedni, majd meglátod. Irányíthatsz Te 150 embert főnökként, hidd el tapasztaltam, nem leszel negyed olyan boldog sem tőle, mint amikor a gyereked átölel, megpuszil egy tartalmasan együtt töltött nap után. Ő viszont akkor boldog, ha az apa is fogja a kezét és akkor fogja felnőttként is a teljes családmodellt keresni, ha Te megmutatod neki milyen az. Érdemes a gyerek előtt kiélni magad igen, de a férfiaktól ne várj túl sokat. Mindig egy nőnek kell sokkal többet belefektetni egy kapcsolatba és mindig egy nőtől függ, hogy az megy-e vagy nem megy-e tovább. Lehet próbálkozni másik házassággal, másik kapcsolattal, de mint mondtam az x-edik után rájössz, hogy a történelem ismétli önmagát. A férfiak viszonylag könnyen kezelhetők amúgy: ha bekapod a farkát nem jár el kurvázni, ha meleg vacsorával várod, és változatos a szex, szinte mindent meg tudsz vele beszélni. Ha okos vagy rájössz, hogy a mai hímsoviniszta világban a nőknek kétszer annyit kell felmutatni, hogy fele annyi elérjenek mint a férfiak, akkor már egyszerűbb, ha nem Te kapálózol a magad erejéből, hanem egy pasi adja meg neked a dolgokat. Persze az első 20 próba azért nem árt, hogy a szélsőséges eseteket el tudd kerülni és hidd el, így is nagyon sok boldogságod lehet az életben. Én például nagyon élvezem próbálgatni, hogy női praktikákkal mennyi mindent el lehet érni a férfiaknál. Dédanyáink közül a hülyébbek ( vagy ha úgy tetszik akiknek nagyobb volt az egójuk), ha erre nem is jöttek rá, védve voltak, mert nem volt divat a válás. Ma aki nem jön rá a törvényszerűségekre az egyedül a macskájával tudja megbeszélni, hogy mennyire talpraesett és milyen sokat tudott elérni az életben. És a 40 fölötti szingliket előbb utóbb vénlánynak hívják.

    • A szingli nem csak a női nem sajátossága, ha belegondolsz, cca minden egyes szingli nő egy szingli pasit eredményez, nem?
      “És a 40 fölötti szingliket előbb utóbb vénlánynak hívják.”
      1. Na és, nem mindegy, hogy hívják? Mivel rosszabb vénlánynak lenni, mint – sok esetben – ingyen cselédnek és ürítőcsészének?
      2. Első mondatomhoz kapcsolódva: vagy vénlegénynek, ugye.
      A manipulatív kapcsolatról azt képzelni, hogy az valamiféle ügyesség -hát, tudod, nekem szegénységi bizonyítvány, legyek ítélkező, nem bánom. Macska? Nem lehet, hogy egy értetlen, manipulációval irányítandó “párnál” még jobb is?

    • Könyörgöm, értsétek már meg a többi frissen érkezettel, hogy nem magamról írok, a jó ég áldjon már meg. Mi ez a baromság, hogy kipróbáltál ennyit meg annyit. Honnan veszed te ezt? Már végig sem bírom olvasni ezt a sok baromságot, ami abból ered, hogy nem érted a szöveget, a blogot, valamint önigazolsz, és osztod itt a tanácsokat. Menj el innen, kérlek, ne kommentelj többet a blogon. Vagy próbáld meg értőn olvasni a szöveget, vagy keress másik felületet, ahol ez a csökkent szövegértelmezési képesség is elég a beszélgetéshez.

      • 🙂 ereztem én, hogy itt megtapintódott néhány érzékeny pont 🙂
        nyilvánossá tetted a blogot, a kritikát bírni kell!!!
        azért csak tapasztalatokat írok le, nehogy úgy járjak mint egyesek, hogy tanulmányt írnak olyan dolgokról, amikről néha fogalmuk sincs 🙂
        a csökkent szövegértelmezési képességhez szeretném hozzáfűzni, a manipuláció azt jelenti, ha jól megtanulod, hogyan kell egy pasit kezelni, az neki jó érzést okoz, ami általában azt eredményezi (tapasztalataim szerint), hogy viszonozza neked a jó érzéseket és szép lassan összecsiszolódtok és nagyon szoros, nagyon erős kapcsolat alakulhat ki belőle, amibe beletartozik a tisztelet, a megbecsülés is és előbb utóbb a szeretet is, erről szól a család. ezért írtam, hogy a szingliség=túl nagy egó, amit idősebb korban általában meg szoktak bánni, ezért érdemes meghallgatni a többet élt emberek gondolatait
        de, ahhoz ki kell lépni a mesekönyvből, vagy ha úgy tetszik le kell szállni a földre
        amúgy a bibliai mesék is jók, például az, hogy minden ember akként viselkedik ahogy mi állunk hozzá.

        • Te még mindig itt vagy? (Hogy sikerült a teszt?)

        • Ó, te írástudó. A blogja mindig is nyilvános volt 😀
          A manipuláció NEM azt jelenti, hogy megtanulod, hogyan okozz neki jó érzést (egyébként, ha a pasinak ez magától nem megy feléd, akkor miért tennéd? HA nem természetes neki, hogy ő épp úgy figyeljen rád, mint te őrá, akkor a te figyelmességedből egyet tanul meg: hogy neki ez a figyelmesség ellenszolgáltatás nélkül JÁR), hanem azt, hogy indirekt módon irányítgatod, félrevezeted, stb. Figyelmedbe ajánlom, egészen könnyű megérteni, neked is sikerülni fog, ha figyelsz: http://www.lelkititkaink.hu/magatartas.html
          a Manipulatív vagy REJTETTEN AGRESSZÍV viselkedés (kiemelés tőlem) címszó alatt.

          • Ez nem rólad szól véletlenül? Azt vettem észre az írásaidban nagyon sok a düh és a rejtett agresszió :).
            Amúgy önigazolni mindig az szokott, aki valamit nem ért el. Hál isten nekem nincs rá szükségem, mert az iskolák, a karrier és a család is összejött szépen egymás után, de nagyon sok munka volt benne (ha nem adsz, nem is fogsz kapni), így lett a tapasztalat.
            Aki nem talált állást, az hirdeti, hogy a jó állások ismeretségi alapon járnak, aki nem szerzett diplomát, az elmeséli, hogy nem tudott tanulni, mert beteg lett a kutyája és azt kellett ápolnia, akinek nincs kapcsolata, az esszét ír belőle, hogy minden pasi szerencsétlen és így tovább…. A sikeresek csak teszik a dolgukat… Ugye érted a célzást. Nem szükséges válaszolnod, mint említettem, engem 🙂 nem zavar, ha nem tudlak meggyőzni, és nem tudsz felidegesíteni sem, mert nem akarok neked megfelelni, fent említett okokból, csupán azért írtam, mert próbáltam segíteni.
            Amúgy akinek csak a szája jár és fél élni, az mellett el fog menni az élet, ha akarja, ha nem.

            • Nos, ha már arról írsz, ki mellett mi megy el, mi lenne, ha te meg mellettünk mennél él?

            • Igen, a hülyeség, értetlenség dühöt vált ki belőlem, és agresszív vagyok, tudom magamról, nincs ebben semmi látens. 😀
              Hogy te személy szerint önigazolsz-e, az jó kérdés, de hogy nagyon azt képzeled magadról, hogy te tudod mások problémájának megoldását is, az tény. Ez az, ami jelentős méretű egóról árulkodik. Mivel neked valami bejött, ezért mindenkinek bejön, hát ehhez gratulálok.
              Aki kellően megalkudik ahhoz, hogy a szart is tortának nevezze, az meg biztosan gyorsan talál “párt”, csak kérdés, hogy megéri-e. És ha neki megéri, kérdés, hogy ebből következik-e, hogy mindenkinek megéri.
              “…. A sikeresek csak teszik a dolgukat… ”
              Erre példa a te itteni okoskodásod, tanácsaid, konyhapszicológiai távdiagnózisod? Ez a te dolgod ezek szerint? :O
              Ó te drága, jólelkű, cseppet sem óriás egójú. Egy tök ismeretlen embernek kéretlen tanácsokkal akarsz segíteni, Biztos sikerülni fog úgy, hogy azt sem tudod, egyáltalán van-e problémája. Ez egyre vicceseb, kérlek, írj még, hozom a popcornt.

  40. Az írásban említett összes típus létezik. Drága húgom hosszú évek óta keresi a párját, és közben szépen sorra futott bele a fentiekbe. Szóval nem állítom én, hogy amit írsz, az ne lenne igaz, csakhogy ennél sokkal, de sokkal színesebb a világ, mind a férfi, mind a női oldalon. Lehet mert külföldön élek, nem igen találkozom merev izmusokban gondolkodó nemi szerepekhez foggal, körömmel ragaszkodó, neveltetésének áldozatul esett férfiakkal, vagy nőkel. A saját, illetve a körülöttem élők párkapcsolatai mind jóval összetettebbek és intelligensebbek az írásodban felvázolt pszichotikus/nárcisztikus/beszűkült karaktertermodellek által leterhelt párkapcsolati sémáknál. Az hogy mindenki főz, takarít, mos, bevásárol, meg leviszi a szemetet, az baromira alapvető. Az hogy a magyar férfiak valahol fél úton megrekedtek a poszt-kommunista, soviniszta posványban, és hőbörögve követelik, hogy a nők a modern, kapitalista világban, akár sokszoros erőfeszítések árán is, de feleljenek meg a klasszikus értelemben vett, avítt női szerepeknek, az nem egy általános világjelenség, még ha az otthon élő magyar nők szempontjából roppant sajnálatos is. Egy modern párkapcsolatban, ahol két kereső fél van (miután a kényelmes megélhetést így tudják maguk és a gyermekeik számára biztosítani), az élettel együtt járó egyéb kötelezettségek egyenlő arányban oszlanak meg közöttük. Így van ez nálam, és így van ez a körülöttem élőknél is. Az,hogy egészen pontosan hogyan osztoznak a feladatokon, ki, mit végez el (én főzök, te mosogatsz, én leviszem a kutyát, te mg hozol kenyeret), a pénzt hogyan kezelik (közös kassza, avagy bizonyos szintű gazdasági függetlenség), az egyéni döntés, és kompromisszum kérdése. Merthogy párkapcsolat kompromisszumok nélkül semmiképpen sem létezik. Az hogy te baromira szereted a függetlenséged, azzal sincs semmi gond, de a kategorizálással csínján kell bánni, mert az ember egy idő után azon kapja magát, hogy a legapróbb gesztus is elrettenti, hiszen az általa kigondolt sémák valamelyikébe illeszkedik. Én pl szeretem a párom ölébe hajtani a fejem, miközben a fejemet cirógatja, én pedig elmesélem neki a napomat. Hopp, máris belecsusszantunk egy nem kívánt sémába. Mondjuk utána meg megmasszírozom a talpát, miközben ő adhatja ki magából a multinál szerzett színes tapasztalatait. Szal, szép, meg jó, meg igaz is, amit írsz, csak a világ ennél jóval összetettebb, az emberek is jóval színesebbek, a kapcsolatok is jóval árnyaltabbak, a maguk drámáival, kompromissszumaival, áldozataival, örömeivel együtt. Azt látom, hogy szingli nők, és természetesen férfiak is egy idő után hajlamosabbak elkezdeni csaholni a világra, meg a benne élő ellenkező neműekre és úton útfélen önkéntelenül is reflexből önigazolnak, miközben fokozatosan veszik ki belőlük a kompromisszumra, vagy konszenzusra való hajlam. Persze ez valahol érhető, telik az idő, öregszünk, csontosodunk, egyre merevebbek leszünk.

    • Nem kategorizálok a mindennapokban, ez egy írás, a benne lévő tipizálás stirális izé, irodalmi eszköz, szövegalkotás eleme, stb. Példa, nem maga az állítás, nem az a poszt lényege, hogy vannak-e ilyen emberek, meg hogy ilyenek vagyunk-e. A lényege az elvárásoknak való megfelelés, amire írom, hogy pl, vele, vele és vele (vele=van, akinek pont ez tetszik).

      Ha valaki nem áll be a sorba, akkor az csak önigazolhat – miért nem hiszi el senki, hogy van, akinek úgy jó, ahogyan él? Miért kell mindig megkérdőjelezni, hogy képes dönteni, és neki úgy jó?

      Hol élsz egyébként? Svédországban?

      • “Ha valaki nem áll be a sorba, akkor az csak önigazolhat”
        Ha beáll, akkor még gyakrabban szerintem. Namost akkor mindenki önigazol lényegében? Vagy az a jele az önigazolásnak, ha nem is törődik a sorokkal, csak él?

      • Mindenkinek van párja, ez meggyőződésem, maximum annyira megmerevedtek az elvei, hogy képtelen túllépni rajtuk. Pl, ha egy férfi abban van, hogy a nők konyhai cselédek, amellett, hogy természetesen maguk is kenyérkeresők a modern világ elvárásai szerint, az nyilván nehezebben fogja megtalálni a párját, tekintve, hogy a mai nők jelentős hányada bizony felháborítómódon,önálló ambíciókkal és gondolatokkal bír. Ugyanígy, ha egy nő sértet primadonnaként, irreális elvárásokkal eltelve jár-kel a világban, szintén elszalaszthatja azt a férfit, aki ne adj isten képes értékelni a nehezen megszerzett függetlensége, és szuverenitása mellet, a benne meglévő törékenységet és nőiséget is. Merthogy azért nemek szerinti eltérések csak léteznek, ebben gondolom egyetértünk. Úgy értem, nincs nő, aki ne szeretne egy erős határozott, férfias férfi mellett lenni, és nincs férfi aki ne vágyna a lágyságra, kedvességre, érzelmi mélységre, amit a nők képviselnek. A férfi továbbá soha nem lesz anya, a nő meg soha nem lesz apa. Ezek is sztereotípiák természetesen, csupán a példa kedvéért általánosítok.
        Miért pont Svédország? 😀 Az ‘S’ amúgy stimmel, csak jóval délebbre, az ‘F’ betűs ország alatt. 😉

        • “Úgy értem, nincs nő, aki ne szeretne egy erős határozott, férfias férfi mellett lenni, és nincs férfi aki ne vágyna a lágyságra, kedvességre, érzelmi mélységre, amit a nők képviselnek”
          Hát, nem értünk egyet. A nők képviselik az érzelmi mélységet? Magyarul a pasik nem képesek rá? Na ezt kikérem magamnak. Erős, határozott férfi kell a nőknek? Magyarul a nők gyengék és határozatlanok? Általában? Nem ezt tapasztalom.
          A férfi nem lesz anya, ez igaz. De a szoptatás után a két nem szerepe messze nem olyan eltérő, mnt ahogy azt patriarchák hiszik. Nem kellene, hogy nagyon eltérő legyen, nem igaz, hogy ez biológiai törvényszerűség.

          • Rendben, pont ezért írtam, hogy ez így erősen sztereotíp, és csupán példának szántam. Nem kell egyetértenünk, persze, nem állítom, hogy a férfiakban nincs érzelmi mélység, és egy nő ne lehetne vadkan, aki literszámra nyeli sört, csupán azt mondom, hogy a jin meg a jang, szerintem létezik, a férfi és a női energia úgymond komplementjei egymásnak, és egy jól működő párkapcsolat ezt nem csupán elismeri, de profitál is belőle.

            • A kínai vallás-filozófia épp olyan messze van tőlem, mint a Biblia, de nyilván nem állítom én sem, hogy ne lenne akár lelki tekintetben is különbség ÁTLAGOSAN a két nem között, csak épp nagyon erősen eltúlzottnak látom az elképzelést, ami gyakorlatilag a férfit és a nőt (cca mindet) egy egyenes két végén képzeli el. A valóság szerintem ezzel szemben az, hogy a két csoport közötti különbség nem vagy alig nagyobb, mint a két csooporton BELÜLI különbségek. Ha pedig tényleg azt képzeli valaki, hogy a nő gyenge (nem a vaddisznóra gondoltam egyébként, a vaddisznó pasiban sem erős, egy túrót. Cincogó kisegerek azok belül, ezt kell kompenzálniuk. Ahogy annak a férfinak is, aki tényleg gyenge nőt keres, hogy végre legyen, aki még nála is gyengébb), és muszáj az ő vállára támaszkodnia, az pont nem fog egyensúlyt találni. A nők valójában épp olyan erősek, mint a férfiak, lelkileg. ÉS bizony épp azt látom, hogy a marhára erős férfiak igen nagy része valójában anyukát keres, aki ráadásul tegyen úgy, mintha a férfira támaszkodna, pedig …
              Ezek elméletek, amiket mondasz, egyrészt nem is egészen igazak, másrészt a konkrét kapcsolatban azért sem válnak be, mert statisztikai alapon nyugszik az igazság részük is. A statisztika pedig nagyon szép tudomány, de konkrét helyzetekre nem ad receptet. Jin-jang elmélet helyett sokkal többre megyek, ha a konkrét nőt nézem.Meg a konkrét magamat.

            • És a melegek hova álljanak?

    • “Persze ez valahol érhető, telik az idő, öregszünk, csontosodunk, egyre merevebbek leszünk.”
      Ez a gondolat nagyon megfogott. Igen, ez itt a lényeg. 30+ évesen egy ember már nem képes annyira alkalmazkodni, pláne nem ÖNKÉNT kilépni a kényelmes magányos életformából, amiben nőként sokkal jobban bele tud “csontosodni”, mert ott a maga ura, és társadalmilag is elfogadott, hogy a maga ura. Ehhez képest egy hosszútávú kapcsolatba úgy belemenni, hogy elkezdek érdemben alkalmazkodni a másikhoz, egyrészt kényelmetlen másrészt önfeladással jár, harmadrészt társadalmilag “lenézett” manapság. Ebből az alapállásból nem olyan meglepő, hogy miért is marad szingli a nő, aki 10-15 évig élt ugyan hosszabb-rövidebb párkapcsolatokban, de 1 évnél tovább senkivel sem élt együtt.
      Sajnos a rossz hír az, hogy akinek a posztban szereplő férfiak jutottak, azok valószínűleg nem is fognak másmilyent találni. Ez nem a sors keze, hanem csak arról van szó, hogy egy független, önálló nővel való ismerkedés során nagyon nehéz nem belecsúszni valamelyik fenti kategóriába. Ha fel lehet menni hozzá aludni heti 5x, akkor az. Ha az ölébe lehet hajtani a fejemet, akkor az. Ha “szívesen” (vagy nem szívesen, de mégis megcsinálja, ne mondják már rá, hogy nem házias) takarít nálam is, akkor meg az. Tehát a dolog valahol kölcsönös, csak éppen fordítva: ha a nő a maximumot adja, akkor a férfi nem fog kepeszteni, mert az igényei ki vannak szolgálva. A férfi akkor fogja jól érezni magát, és akkor fog tenni a nőért, ha látja, hogy szükség van az erőfeszítéseire. Ha az erőfeszítései feleslegesek, akkor nem fog hülyét csinálni magából. Nem fogja meghívni a nőt mozijegyre, ha tudja, hogy többet keres, mint ő.

      • De ez olyan, mintha a férfinek nem lenne önálló egyénisége, terve, célja,akármije, hanem mindig a helyzet adja, hogyan viselkedik. Ez így elég szomorú lenne, nem?

        • Nem értem a válaszodat. Miért ne lenne terve? Az, hogy például a család nem szerepel a rövid távú tervei között, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs terve. Az, hogy élvezi, ha “kiszolgálják”, szintén nem. Ahogy Neked van valami célod a kapcsolattal, úgy valószínűleg neki is. Például az, hogy kiélvezze.
          A másik felét végképp nem értem: mindenki számára a helyzet adja, hogy hogyan viselkedik. Nőnek férfinak egyaránt. Mindenki máshogy viselkedik az operában, mint otthon a műhelyben vagy a konyhában vagy egy kocsmában, egyetemi előadáson, játszótéren, vagy baráti társaságban egy kiránduláson az erdőben. És máshogy viselkedik a főnöke előtt, a barátai előtt, a családja körében vagy a szerelmével. Máshogy az első randin, és máshogy 15 év együttélés után egy végigdolgozott nap után hullafáradtan. Ez mind együtt az az egyéniség, aminek a hiányaként értelmezed ezt a viselkedést. Ami ráadásul folyamatosan változik, de ha kívülről változtatni akarják, akkor mereven ellenáll.
          Egyébként a kommentem nem kifejezetten a férfiakra vonatkozott, ugyanez létezik nőknél is. Úgy általában az ember hajlamos belekényelmesedni az egyedüllétbe, akkor is, ha ez bizonyos aspektusokból kényelmetlen, mégis inkább kerüli a kompromisszumos megoldást. Ahogy a depressziós is képtelen önmaga változtatni, pedig nem kéne sokat tennie, de az első lépések pont hogy visszalökik a korábbi állapotába. Amikor először alkalmazkodni kéne az új párkapcsolatban, akkor elemi erővel jön a felismerés, hogy “kell ez nekem egyáltalán?!?!” szakítás, szingli lét. Hát így.

  41. Lévai Miklós // október 10, 2015 - 12:23 du. // Válasz

    Én egy 33 éves belül erősen lelkisérült férfi vagyok,de soha nem savaztam egy nőt sem a hányadék gyerekkorommal.Egy lelkisérült ember ffi/nő mindig jobban ragaszkodik,és amelyik nőnek EZ a sok,az inkább nézzen magába.Hozzáteszem,nem hajtottam a fejem az ölébe és kezdtem el regélni a gyerekkoromról,kérve hogy simogassa a kobakom,stb. nyilván az ilyen sem normális,mindazonáltal a lelkisérült emberekről kéretik óvatosabban fogalmazni…

  42. Személyes tapasztalatom a téren az, hogy az az ember, aki 5-10 (vagy még több) évig élt egyedül, akár volt mellette párkapcsolata, akár nem, alkalmatlanná válik arra, hogy hosszútávon együtt éljen bárkivel. Mert egyedül mennyire kényelmes.
    A mai világban a szexuális igények kielégítése kiemelt szempont, de ehhez ma már nem kell alkalmazkodni senkihez. Egyéjszakás kalandok, vagy akár hosszútávú (szex)kapcsolat is létező életforma. Az 5 évig járás ugyanis lényegében szexkapcsolat. Aki ezt választja, az élvezze az előnyeit és ne picsogjon a hátrányok miatt. Az összeköltözés előtt nem lehet a közös jövőn dolgozni, tehát ami az összeköltözés előtt van, az mind a különélést erősíti, és addig arról szól a “kapcsolat”, hogy egymást megismerjük, és élvezzük az életet. Az egymáshoz csiszolódás az összeköltözés után kezdődik. (és számomra a valódi kapcsolat is) A szex mára már nem fokmérő a kapcsolatban, tehát a “lefeküdtünk egymással”, sőt még a “frenetikusat szeretkeztünk” sem egy lépcsőfok a kapcsolat komolyra-fordulásának tekintetében. Ezek egyszerűen annyit jelentenek, hogy volt egy jó program. Felmentünk a János hegyre. Végigtáncoltuk az éjszakát. Strandoltunk a balcsin. Egyik sem mutatja azt, hogy mennyire komoly kapcsolatról lenne szó. És nem is kell tőle ezt várni, mert csak félreértés lesz a vége.

    Érdekes, hogy a szerző meglepődik, hogy ha heti 5 napon nála alszik a pasija, akkor miért nem száll be a rezsibe. Csókolom, ha vendégségbe tetszik menni, akkor bedob egy kis pénzt a perselybe a fűtés/világításra? Nem, ugye? Nahát, a pasi is vendég ilyenkor. Nem az számít, hogy hányszor van ott. Az egyik opció, hogy tisztázzák a viszonyokat egy idejétmúlt házassággal vagy egy kevésbé idejétmúlt összeköltözéssel. Vagy például lehet ám a pasinál is aludni heti 3x, és akkor kölcsönös a történet, és ezt egy relatíve rövid idő után be is lehet mondani konkrétan: “most menjünk inkább Hozzád…”. De persze másnál lenni meg kényelmetlen, mert nincs ott a piperecucc meg a hajsütővas és a fitness-bérlet sem, és 20 perccel tovább tart beérni reggel a melóhelyre. Valamit valamiért.

    • Én nem szoktam meglepődni ezen, hanem szimplán csak kivágom a fenébe, ha valaki panzióként gondol rám.
      És nem hiszek a valamit valamiértben sem, mert valami vagy működik, vagy nem, a kompromisszumot kösse meg más.

    • Személys tapasztalatom, hogy sok év egyedül élés után összeköltöztem egy lánnyal (aki szintén egyedül élt régóta), és 5 év után összeházasodtunk, majd lett két gyerekünk is. Jó, mára elvált vagyok, de azért 13 év együttélés elég tartós, nem?

      • “a kompromisszumot kösse meg más”
        és még azt kérdezed, hogy miért vagy szingli?

        Remélem nem omlasztok össze benned egy világot, de az “IGAZI”, a “NAGY Ő” nem létezik. Nem fog bekopogni az ajtón “Mr/Ms tökély” hogy aztán boldogan éljetek míg meg nem haltok. A párkapcsolat alkalmazkodásról és egymáshoz csiszolódásról szól. És kompromisszumokról. Enélkül nem megy, és nem is fog menni soha. Olyan nincs, hogy valaki a tökéletes párod, és mindig éppen azt mondja/teszi, amit kell, amire szükséged van, ami jól esik, ami boldoggá tesz, és mindezt egyszerre. Ha pedig ez nem így van, akkor máris nem tökéletes. Lehet várni rá, csak nem érdemes.

        • Feltettem volna azt a kérdést, hogy én miért vagyok szingli? Nem emlékszem rá. Csodálkozom? Nem. Fontos, hogy ne legyek szingli? Nekem nem fontos.
          És csiszolódni sem akarok, soha sem akartam, szerencsére.
          És még az sem fontos, hogy ő azt csinálja, ami nekem jó, az a fontos, hogy nekem ne kelljen semmi olyat csinálni, ami nekem nem jó. Hogy így nem lesz, aki pl. feleségül vesz? Nekem ez nem probléma.

          • Ez igazán remek, hogy boldog vagy így! De tényleg. Amíg ez magánügy, addig itt vége is lehetne a történetnek.
            Akkor van gond, amikor közüggyé kell hogy váljon, mert olyan sokan választják ezt az elvrendszert, hogy társadalmi hatásai vannak. Amíg csak 1-2% szingli, addig nincs gond. Addig sincs gond, amíg ez csak néhány évig tart. A társadalmi tendencia azonban az, hogy egyre többen, egyre tovább. Ez pedig közüggyé teszi a kérdéskört. Nem államilag szabályozandó közüggyé (nyilván senkinek nem lesz előírva, hogy márpedig tessék minden pénteken szexelni, amíg össze nem jön a 2 gyerek, ez természetesen nonszensz), de olyan üggyé, amire senki nem mondhatja többé, hogy ne üsse bele az orrát senki. A szingli lét egy döntés, döntés amellett, hogy nem adom vissza a társadalom felé azt a kölcsönt amit a szüleimtől kaptam. Döntés amellett, hogy én csak magamért vagyok felelős, a következő generáció meg oldja meg maga.
            Csakhogy ez a gondolkodás hibás. És ha a szingli lét ellen érvelek, akkor látszólag egy magánügybe “ugatok bele”, ráadásul úgy, hogy nem vagyok szingli, tehát külsősként. Tök jogos lenne, hogy ne szóljak bele. De sajnos ez már nem magánügy, társadalmi szinten túlment azon a ponton, hogy magánügy lehessen. Abba nem akarok beleszólni, hogy van-e párod vagy nincs, szíved joga a választás. De abba igen, hogy a szinli lét mellett érvelsz.

            Az ember társas lény, és nem képes önállóan élni. A szingli létmód emiatt egy merő önellentmondás. Rövid ideig működhet, de ekkor sem jól. (rövid idő alatt 5-10 évet értek)

            • Megint egy logikai baki: a szingliség miért jelenten magányosságot?

              • Ki mondta, hogy magányosságot jelent? én nem.
                A társas-lény dolgot nem a remete-léttel állítottam szembe. Arra értettem, hogy az ember alapvető életmódja, hogy családban él. Ezzel áll szöges ellentétben a szingli létmód. Nem magányosságot jelent ez, nyilván lehet sok barátja, aktív társadalmi élete.
                Sőt, még csak azt sem mondom, hogy ez társadalmi szinten egyértelműen káros lenne. Sok tudós például komolyan előrevitte az emberiséget, és mellette nem élt párkapcsolatban.

                Viszont ami kis arányban nem okoz gondot, az nagy arány esetén akár a mai társadalom végét is jelentheti, visszafordíthatatlan módon.

            • Szerintem úgy tíz-húsz éve (annyira nem foglalkozom a témával, hogy tisztában legyek a pontos adatokkal) hallottam először a szingli szót, ami akkoriban kifejezetten a tanult, jómódú, karrierjének élő, a klasszikus értelemben vett családot háttérbeszorító nőkre vonatkozott. Azóta inkább szitokszó és a mögöttes tartalom is sokat változott. Volt olyan időszak is amikor divat volt szinglinek lenni, talán épp azért mert ebben az egy szóban testesült meg a sikeres nő képe, de ma már minden egyedülállóra ráhúzzák ezt a jelzőt. Ezért az az állítás, miszerint a szingli lét egy jól megfontolt döntés, csakhogy jól kicsesszenek a nők a társadalommal, vagyis döntés az egyedüllét mellett, már régóta nem állja meg a helyét.

              Igen, az ember társas lény, bár én ezt sem vésném kőbe, de az hogy nem képes önállóan élni, kicsit elvetemült gondolat.

            • A világ nem fekete és fehér, de gondolom, ezt te is pontosan tudod, viszont amit írsz, az fekete és fehér. Vannak a szinglik, akik nem alkalmazkodnak, stb., és ők tömegesen ártanak a társadalomnak.Vannak a házasok, akik szépen továbbviszik a szüleik mintáját, és ők a jók.

              De van még ezer árnyalat. Miért lenne jobb az, ha az emberek, akik szerinted szingliként tömegként jelennek meg, már házasságban élnének, mert azt kell csinálni. Amúgy érdekes, hogy a blogom fejlécében benne van, hogy minták és elvárások. Én azt értékelem, ha valaki le tudja bontani a mintákat, és leszarja a kölcsönt, bárki is adta neki.

            • És még egy: meggyőződésem, hogy a közösség, a társadalom szintjén is az lenne az üdvözítő, ha nem lennének kényszerek, főleg, ha párkapcsolati szinten sem lennének.

  43. Hali mindenki!
    Talán életemben ez a második hozzászólás amit így az interneten írok (fb-t kivéve), de valamiért most késztetést érzetem arra, hogy leírjam amit gondolok.
    Én nem is maga a poszt miatt írok, hanem inkább az alatta kialakult kommentek miatt.
    Máig nem értem miért kell folyton a “labdát egymás között dobálni”. Igaz nem olvastam végig mint a 200 akárhány kommentet, de azért felfedeztem 1-2 nagyon érdekeset.
    Számomra egy nőben vonzó ha tud főzni, mosni, takarítani… DE, ez nem azt jelenti, hogy neki ezt kötelező jelleggel kell csinálni. Egyedül akkor zavarna ez előbb említett cselekvések hiánya, ha nem dolgozna nem csinálna semmi egyebet és mindezek mellett rumli várna otthon, úgy hogy ha én egész nap a család számára fontos dolgot csináltam, és nem azért mert én nem tudnám megtenni, hogy megnyomjam a gombot a mosógépen, hanem azért mert így már számomra nem vonzó az a nő aki a semmit tevés közepette nem tette ezt meg helyettem. Feltételezem, ezt megértik az olvasók kortól és nemtől függetlenül.
    A másik, hogy nem túl racionális dolog összeveszni olyan dolgokon aminek eredményét nagyban befolyásolja az, hogy az illető milyen korú és mit hozott otthonról.
    Ezért azt a kártyát szerintem butaság megjátszani, hogy a mai nő szöget is tud verni a falba és a férfi meg nem tud egy polcot összerakni vagy fordítva van rá példa elég…
    Ezek után mivel 7szer 10 az n-ediken ember él a földön (kb) persze hogy az ember belefut egy olyanba, hogy tud főzni mosni meg “felnőttként” viselkedik a párja meg nem, ez van így jártál ideje váltani, ennyit jelent semmit mást, pláne nem azt, hogy egy blog alatt össze kell veszni ezen.
    Egyébként a férfi társaim felháborodását nem értem és értem… igen ez elég hülyén hangzik, értem hogy felháborodnak és kiállnak a férfi társadalom mellett (bennem is megmozdult ez, de gondolkodni kell csak). Először is a Tollam leírta, hogy ez nem általánosítás a másik azért valljuk be tényleg létező személyiségeket sorolt fel. de a lényeg leszögezte hogy nem úgy gondolja hogy minden férfi ilyen ezért jár neki a respect. A másik ez női blog, nőknek szól, nem arra lett kitalálva hogy alatta “hőbörögjünk”, ezt tiszteletben kell tartani.
    (Mielőtt megkapnám: facebookon láttam megosztva a blogot úgy keveredtem ide)

    • Köszi, Balázs, hogy ezeket leírtad, örülök, hogy vannak, akik nem hőbörögni jönnek ide, és elolvassák és látják is a sokak által nem látott mondatokat. (pl. hogy le van írva az elején, hogy nem akarok általánosítani). Én is arról írok, hogy legyen valami megosztás és kölcsönösség; ez nem jelenti azt, hogy minden centire ki legyen mérve és el legyen osztva, de a kölcsönösség legyen a cél. Érdekes, amit arról írsz, hogy mi van akkor, ha az egyik fél nem dolgozik valamiért.
      Én eleve nem tudnám elképzelni, hogy olyan társam legyen, aki egyáltalán nem dolgozik, vagy hogy én ne dolgozzak. Szerintem az, hogy hogyan gondolkodunk a munkáról, van-e bennünk munkakedv, nagyon meghatározza a személyiségünket.
      Kivételes esetben (munkanélküliség) más a helyzet, az átmenet, én viszont akkor sem várnám el, hogy ő addig mindent rendezzen otthon. Amit addig én csináltam, megcsinálnám továbbra is.
      Gyerekvállalás – szintén ez lenne a tematika.

      • Előre is szeretnék bocsánatot kérni, ha kioktatónak tűnök. Az alábbi kis szösszenet egy “hangosan gondolkozás”. Most jöttem rá a dolgokra. De ha már leírtam, nem akarnám kidobni, hátha másban is gondolatot ébreszt.

        Én úgy gondolom, hogy logikai hiba van az érvelésben. Szerintem nem arról van szó hogy vannak ilyen meg olyan pasik, és a 10 csoportból 8-at le lehet írni. Szerintem arról, hogy egy kapcsolat hogyan alakul mindig 2 ember tehet, és ez mindig 2 ember felelőssége. Felesleges a másikat hibáztatni azért, mert ez-az-amaz. Egyrészt ez csak mérgezi a kapcsolatot, és mindenki rosszul jár, mert nem mutat előre. Másrészt a labdadobáláshoz vezet: én a múltkor is, te meg sose, de bezzeg én meg mindig, és már huszadszor is, és …. stb.

        Megosztás-kölcsönösség kérdése: Amíg nem jut el a párkapcsolat a vagyonközösségig, addig ez nem működik. Az egyik fél biztosan úgy fogja érezni, hogy ő tesz bele többet. És pont ez az az egyensúlytalanság, ami miatt az egyik fél ki fog szállni. Ezért kell elköteleződni, és ezért kell folytonosan alkalmazkodni egymáshoz (kölcsönösen!), mert különben mindig ott lesz az, hogy igazából én el is mehetek… Ezzel “fenyegetőzni”, vagy akár csak éreztetni is, érzelmi zsarolás.

        A jó párkapcsolat arról ismerszik meg, hogy a felek nem úgy gondolnak magukra, hogy “én” és “ő”. Hanem mindig (egyre gyakrabban) úgy, hogy “mi”. Mi az, ami “nekünk” a legjobb. Amíg bármelyik fél akár csak időnként is azon elmélkedik, hogy csak neki személy szerint mi lenne a legeslegjobb, addig nem jó a párkapcsolat. Mert többnyire arra fog jutni, hogy “hát, nem ez a párkapcsolat a legeslegjobb”. Ez nem tragédia, túl lehet rajta lépni, de ha nem sikerül, és évek múlva sem sikerül, akkor gyenge pont marad a párkapcsolatban, ahol aztán az el is fog repedni.
        Természetesen nem arról van szó, hogy fel kell adnom az egyéniségemet, hiszen az “nekünk” sem jó. Nekünk az a jó, ha két felnőtt önálló személyiséggel rendelkező ember tud és akar is a másikért tenni és áldozatot hozni, de ugyanezt nem várja el a másiktól, hanem örül annak, amit kap. Mert ha elvár, és kevesebbet kap, akkor mi van? Sértődés. “Bezzeg én mindig, de te meg sose…” És ez egyik félnek sem jó, mert az “én” és a “te” van benne, az elkülönülés irányába mutat, és nem az együtt-egymásért irányba.

        Köszönöm, hogy együtt gondolkodhattam Veletek.

        • Az első logikai hiba ott van, hogy te pasiban gondolkozol, miközben több helyen leíródott, ha jól emlékszem, hogy mivel a posztíró hetero nő, ezért neki párkapcsoaltról a pasi jut eszébe, de ez nem jelenti azt, hogy a pasi a seggfej: ugyanúgy lehet seggfej a nő is. A két ember kell egy rossz kapcsolathoz, az meg megint eltekint egy ténytől: hoigy igenis vannak (mindkét nemben) seggfejek, és vannak, akik maguk nem azok, csak sok oknál fogva beleesnek a seggfejek csapdájába. Ilyen esetben persze van abban valami, hogy ő is tehet róla, de csak annyiban, hogy benne marad, nem dobja ki a seggfejet (ráadásul szélsőséges esetben nem is tudja, lehet ennek egzisztenciális oka, vagy az, hogy a seggfej rabiátus, okkal fél tőle). Ilyen esetben a kettőn áll a rossz kapcsolat szöveg lényegében áldozathibáztatás.

          • Mesélnél egy kicsit a kutatásról? Már ha lehet.

          • Félreértettél. Nem pasiban gondolkozom. Csak azt a fogalmi keretet használom, ami a posztban van. Lehet seggfej a nő is egy kapcsolatban, a seggfej nőket is lehetne ugyanígy kategorizálni. Azt állítom, hogy a seggfej nem öröktől fogva volt az, és hogy a javulás lehetősége benne van. És az, hogy ez esetleg nem sikerült részben a párja felelőssége is. Vagy a gyakoribb eset, hogy a kapcsolat elején még nem is volt (annyira) seggfej, és egyre inkább az. Ilyen esetben még inkább közös a felelősség. Egyik esetben sem menthető fel a “nem seggfej” fél a felelősség alól.

            Szerintem ez nem áldozathibáztatás. Egy párkapcsolat létrejötte két ember közös akaratának az eredménye. Nem az egyik fél akarja, nem a másik fél akarja, hanem mindkettő. Két felnőtt, önálló akarattal rendelkező személy. Ha nem így van, akkor az nem párkapcsolat, tehát nem tartozik ide. Lehet, hogy az egyik fél tapasztalatlan, de ez csak egy érv amellett, hogy legyen óvatos. Nem mentesíti a felelősség alól. Mindketten felelősséggel tartoznak ezért a döntésért, és vállalniuk kell ezt, nem bújhatnak ki alóla azzal, hogy a másik egy seggfej. Hogy ez egy házastársi eskü volt, vagy csak egy “igen, járunk”, az ebből a szempontból mindegy. Egészen addig, amíg az egyik fél ki nem mondja, hogy vége, addig ez a kapcsolat tart, és a működéséért mindkét fél egyformán felelős. És egészen eddig a pontig nem lehet azt mondani, hogy az egyik fél a “felelős” a másik pedig az “áldozat”. Ha az egyik fél ki akarna lépni, de erre bármi miatt nem képes (akár például azért, mert nincs hova költöznie), akkor arról éppen annyira tehet ő maga, mint a másik fél, mert az ő döntései is részesei voltak a történetnek, ami az adott helyzethez vezetett. Lehet, hogy az ő döntése csak annyi volt, hogy átadta a gyeplőt. De ilyen esetben évek múlva nem érv az, hogy “de hát mi mást tehettem volna? olyan ijesztő mikor dühös…” Ekkor ez a döntés nagyfokú bizalomból vagy naivitásból történhetett. De hol védhető álláspont az, hogy nem vagyok hibás, mert tapasztalatlan vagyok? Korlátozott felelősségem van ettől? Nem. Tisztában vagyok a felelősségemmel. Miért kéne a másik félnek az egész kapcsolatért felelősséget vállalni, ha a partnere felnőtt, de tapasztalatlan? Honnan kéne ezt tudnia egyáltalán? Mi van, ha ő is tapasztalatlan, és még ráadásul seggfej is? Miért lenne nagyobb az ő felelőssége?

            Nem azt mondom, hogy másszon ki egyedül a helyzetből, ha tud, ha meg nem, akkor nyeljen nagyot, és tűrje el, hogy megalázzák. De a saját döntéseiért vállalja a felelősséget. Kérjen segítséget, ha kell, de ne a másikat hibáztassa. (Ha viszont nem kér segítséget, az szintén a saját felelőssége. Ki másé lenne?) És leginkább azért ne hibáztassa a másikat, mert ha nem ismeri fel, hogy ő személyesen is felelős, akkor a következő kapcsolatában sem várhatja, hogy jobb lesz a helyzet.

            • Férfi: így már értem.
              Nem, a seggfej nem öröktől fogva az. De felnőtt korára vagy seggfejjé vált, vagy nem. Ha azzá vált, akkor mindig az, legfeljebb ügyesen álcázza magát egy cél elérésének érdekében. Ezek különböző személyiségzavarok, vagy jó úton vannak afelé. Alapvető, jellembeli kérdés, nem helyzeti. Az, hogy ez így van, nem véleményem, hanem pszichológiai tény, nézz utána, a személyiségzavarok kifejezetten kó összefoglalásai vannak a neten. Nyilván a seggfejek egy része nem személysigézavaros, csak a viselkedésmódjuk bizonyos területen emlékeztet arra, és jellemzően épp a párkapcsolatokban domborodik ki. Mí mondjuk munkakapcsolatban nem okvetlenül, de egy barátságban sem biztos, hogy rálátsz. Összezártságban viszont kiderül.

        • Részben egyet tudok érteni, részben nem, de ez nem baj. Szerintem meg kell maradnia az énnek és az őnek, és van együtt is, persze, de a három legyen egyenlő arányban meg. Én így érzem jól magam, de nekem az átlagtól sokkal, de sokkal erősebb a függetlenségi,önállósági és- szabadságvágyam, és megfulladok, ha nincs meg a szabadságom, boldogtalan leszek, bezárva érzem magam ettől, stb.
          Ettől függetlenül fontosnak tartom, hogy anyagi dolgokban nagyon együtt gondolkozzunk, mert ha nincs ez meg, akkor eleve nem lehetnek közös célok, úgy meg minek együtt lenni.

  44. Ja és még valami:a “panziónak nézi a nő lakását” akkor arról ne beszéljünk,amikor a nő parazitaként telepedik rá a férfira,egy életen át,szül egy,max.két gyereket,de egyébként baxik dolgozni?A ffi elmegy úgy nyugdíjba hogy a nő dolgozott mindösszesen fél évet! CSAK női szokás!Nézzük már meg EZ milyen számban fordul elő,és az említett “nő lakását panziónak nézés”!

    • Na, ennek legalább van értelme. Igen, erről szól, hogyha egy nő szül pár gyereket, azzal gyakran kiírja magát, mert attól kezdve neki kell megoldania minden otthoni helyzetet, és a munkahelyén is úgy tekintenek rá, mint aki többé nem megbízható és nem értékes. Te tényleg azt hiszed, hogy ez ekkora öröm? És igen, ha pl. a férfiak is otthon maradnának a gyerekekkel, ha rendesen kivennék a részüket az otthoni és a gyerekek körüli feladatokból, de ez, ugye, itt még nem szokás, akkor a nők is könnyebben mehetnének vissza dolgozni szülés után. Női szokás? Na, ne vicceljünk már. Hány férfit ismersz, aki lemond a karrierről, hogy otthon is helyt álljon?

  45. Gondolkodtam, hogy beengedjem-e a kommentedet, mert olvasva rossz érzésem volt. Ez nettó gyűlölködés, legalább humorosan lenne összeszedve. 😦

  46. Egészen érdekes volt ezt a kategorizálást olvasni. Szerintem ahányan vagyunk, az exeink alapján, annyi kategóriát tudnánk még sorolni.
    Érdekes ez a szingliség kérdés. Bár én – szerencsésnek érzem magam – boldog párkapcsolatban élek, immáron hetedik éve, de meg tudom érteni a szingliket. Igen, kialakított életvitel, munkarend, időbeosztás, család, barátok..ebbe nehéz beleilleszteni egy pasit? Egy férfit? Főleg. Igényei vannak, elvárásai, saját problémái, érzései. Igen, ezekre egy nőnek reagálnia kell, vagy legalább rezdülnie…Ha nem megy, az gyorsan kiderül, erőltetni nincs értelme. Azt azért problémának látom, hogy sokan ügyesen elbújnak emögé a szingliség mögé…lehet, hogy kicsit lilának hangzik, de féltik a kialakított életüket? Félnek attól, hogy őszintén megmutassák magukat valakinek, esetleg a hibáikat is?
    Egy jó kapcsolatban az ember jánya megtarthatja a barátait, élheti az életét, programokra járhat, tökéletesen végezheti a munkáját, a mosógépnek meg mindegy, hogy a női bugyik mellett, kimos-e néhány boxeralsót is..de…úgy elaludni, hogy az a férfi szuszog melletted, akit szeretsz, akiben bízol..az felülmúlhatatlan. Minden nőnek járna egy igazi férfi…

    • Hát, az én válaszom ott van a poszt végén. Egyszerűen nem találkoznak olyannal, akivel érdemes lenne, vagy nem fontos, hogy legyen valaki mellettük. Meg, ahogyan írod, az alsógatyán túl azért van sok minden más is.

  47. Bakker, az energiavámpír kimaradt 🙂 nekem olyanom is volt, egy személyben keveredve a menedzselttel, némi életművész beütéssel. A legfőbb problémánk az volt, hogy amíg én úgy nézem a világot és a körülöttem élőket, hogy többféle nézőpontból, és örülök, ha beszélgetések révén újabbakat ismerek meg, az ő origója önmaga egyetlen és feddhetetlen nézőpontja volt, és szinte mindenben csak egyvalakinek lehetett igaza.
    Mindeközben roppant manipulatív volt, és nagyon nem vagyok sem buta, sem naív, néha bizony beszoptam. 4-5 év után kezdtem azt érezni, hogy fogy az erőm, a motivációm, míg ő egyre erősebb lett. A 6. év végén ért végett, a 2. bántalmazás után. Költözés előtti éjszaka még kaptam egy harmadik ruhát, úgyhogy egész biztos jól döntöttem 🙂

    amúgy végigszenvedtem a mindösszes hozzászólást, néha kiégett az agyam, úgyhogy – hosszú hétvége lévén – megyek, nézek valami horrort vagy rajzfilmet, még nem döntöttem el 🙂

    Köszönöm a posztot, fb-on találtam, feliratkoztam már rég, csak nem nagyon volt időm olvasgatni mostanában.

    • Örülök, hogy itt vagy. Sok jó hozzászólás is van ott, bár ehhez a poszthoz valóban beengedtem a trollokat, és érkezett sok idétlenkedő is, már csak azért is lettek beengedve, hogy lássuk, tényleg vannak ilyenek. Én is elfáradtam több résznél is, mikor olvastam.

      Fura – egy életművészről azt gondolnám, hogy nyitott, és sokféle nézőpontot elfogad, bár tény, hogy talán az egyik legegoistább fajta.

      A bántalmazást sajnálom, ismeretlenül is örülök, hogy ki tudtál jönni belőle. ❤

  48. Tárnai Csaba // április 6, 2016 - 4:51 de. // Válasz

    A férfiak kategorizálása jól – rosszul, de már megy. Ez egy fejlődési állomás.
    Ha a saját jellemzők számba vétele, és a kényelmi szempontok feladása is így fog menni, na akkor már nem lesz szükség kategorizálásra többé. Akkor már csak arra az egy férfira kell figyelni, aki jött, magától.

    • Hm, nem jó dolog egy poszt alapján tanácsot adni szerintem. Ha megnézed a blogot, láthatod, hogy a saját rész is elég jól megy, ráadásul komoly öniróniával többnyire. A kényelmi szempontokat nem adom fel, egyáltalán nem is akarom, miért tenne ilyet bárki is? A kényelmi szempont feladása azt jelenti, hogy elfogadom a kényelmetlenséget, és, hát, ki szeretne úgy élni.

  49. Köszi az írást, már azt hittem egyedül vagyok a hasnló gondolataimmal.

  50. Szia!
    Ne haragudj (miért is haragudnál), de szerintem alapvető tévedés az írásodban és az összes többi hasonló írásban, legyen szó bármely nemről, hogy kategorizáltok. Sajnos erre hajlamosak vagyunk, meg a modern hivatalos pszichoanalitika minden elszánt oktatója és művelője Freud nyomán úgy gondolja, hogy személyiségtípusokat kell megállapítani és máris minden kérdésre választ kapunk. Pedig ismeretlenül is merem állítani: lehetséges, hogy bárkivel rengeteg tulajdonságunk megegyezik – de biztos, hogy lesz legalább egy szempont, mely alapján különbözőek leszünk. Ezen apró vagy óriási különbség miatt alapból nem igaz, ha azonosként kezelsz bennünket.
    Ha már férfiakról írtál, legyen egy focihasonlat az érvem!
    Kimész a focipályára és leteszed a labdát a tizenegyes pontra és egy barátod megkísérli a tizenegyes rúgást kivédeni. Aztán belerúgsz, mindig csak 1 hajszálnyit másképp, mint előzőleg (mivel egy komplex folyamat, gyakorlatilag amúgy is lehetetlen hogy minden tökéletesen azonos legyen egy előző rúgásoddal). A labda soha nem fog hajszálpontosan ugyanoda menni. Pedig a “személyiségjegyek” azonosak: ugyanaz a labda, ugyanaz a rúgó, ugyanarról a pontról indul a labda, ugyanaz a cél, ugyanaz a végrehajtás sémája. Mégis más lesz minden. Lesz, amikor gólt rúgsz, a barátod is kivédi néha, meg bizony (főleg az elején) mellé/fölé is rúgod a labdát. A labda sosem megy majd hajszálpontosan ugyanabba a pontba.
    A pszichoanalitikusoknak kötelezővé tenném, hogy genomológiából is szakvizsgát kelljen tenniük.
    Most így belegondoltam, ez érdekes lenne. Egyfelől megtanulja, hogy mindenki tipizálható, másfelől megtanulja, hogy mindenki különbözik 🙂
    Üdv

    • Üdv., tudom, hogy kategóriákat állítani nem annyira jó, és nem állítom, hogy mindenki egyforma, ellenben lehetnek egyforma jegyeik. Nem volt cél a tipizálás, hanem leginkább stilisztikailag font fontos ez a rész, színezni a szöveget, és alátámasztani a tételmondatot, amit egyébként sokan észre sem vesznek a szövegben – pedig részemről az a lényeg, nem a különféle példák elemzése. A tételmondaton van a hangsúly, a többi keret/köret, akármi.

  51. Üdvözletem hölgyeim nos egyet kell értenem némileg ezek a típusok nem túl vonzók. Értem is mit szeretnétek,de “független és önálló”? most figyelj multiban robotolok fizetem a kocsi hitelt mert hát gyalog kakukk emberrel szóba se álltok. Hozzak össze egy házat? miből kis anyám azt együtt kell elérni bakker! menjek albérletbe manapság azt is csak ketten lehet fizetni! Figyelj sütök szívesen főznék is mosni is megtanulok ha akarod, de idáig el se jutunk baszki ráköszönök ismerkedés gyanánt 200 nőre 150 húzz el nézz már magadra (ja nem vagyok szénné gyúrva) 20 szia beszélgetés otthon laksz (anyuci kedvence) 20 szia beszélgetünk kipontoztok menyire illek az életetekbe. 10 rendben van kellek neki, de el kell tartsam, mert gyerek. Végső soron nem az igényetekkel van baj, hanem az ítélő képességetekkel!

    • Az enyémmel nincs baj. Egyébként meg tavaly óta az a cél, hogy a kocsit letéve véglegesen áttérjek a bringára, egyre több bringa, egyre kevesebb kocsi, így van ez egy ideje, gyalogolni kifejezetten szeretek. Nem lehet, hogy ez a kocsimánia a te értékrended, neked fontos?

      • Szeretem a kocsit, de ahol tehetem gyalog megyek. De a bejedzésem alapjában nem erről szólt. A baj azzal van, hogy attól, mert itthon szülőkkel élek nem jelenti azt, hogy anyuci kedvence vagyok, de mégis azt hiszitek. Ítélkeztek pillanatok alatt. Már, ha eljutunk odáig, hogy ez kérdés legyen, mert sokatok már akkor elküldi az embert, ha még csak köszönt nektek. Olyat is említhetnék aki úgy küld el, hogy még meg sem szólaltál.

        • Mindenkinek joga van elküldeni bárkit, és akit elküldenek, annak ezt tudomásul kell vennie, nincs joga haragra, sértődöttségre, mert nem állnak vele szóba. Bocsánat, de ez a normális.

      • Megjegyzem olvasva a blogod egy intelligens gondolkodó nő vagy és mint ilyen ritka. Ha általánosságban beszélünk a nőkről azt kell mondjam eddigi tapasztalataim alapján, hogy míg mindenki belső értékekről, értékrendről beszél ez koránt sem számít. annál inkább a külső megjelenés és a pénztárca mérete. Hazudnék, ha azt mondanám nekem nem számít a külső és nem is mondom, igenis számít volt már kapcsolatom ahol csak és kizárólag belső értékek szerint választottam partnert nem is vált be, mert a nemi életben problémát okozott nem volt meg a vonzalom. Épp ezért mondom vigyorgok mikor a belső értékeink alapján firtattok, mert választásnál mindig a külsőt nézitek viszont akinél meg lenne a hőn áhított belső érték akiről beszéltek azzal szóba se álltok, mert nem vonzódtok hozzá. És egyébként is mit vártok egy jobb pasitól aki sok nőt megkap majd becsülni fog és a kapcsolat érdekében lelkileg felfejlődik hozzátok? Ki kell, hogy ábrándítsalak NEM!

        • Szerintem ne 200 bármilyen nőre köszöngess, hanem találd ki, mit akarsz, mik az igények és ahhoz keress valakit. Pl. ha megvan, hogy közös otthont akarsz, akkor tegyél félre, lehet, a csajnak is lesz tőkéje és megvan az önerő, lehet közös hitelt felvenni. A kocsi a te neveden lesz, ha te vetted, de ne azért legyen kocsid, mert anélkül nem lesz csajod, milyen gondolkodásmód ez? Ha eddig nem tanultál meg főzni-mosni, akkor nosza, de ne a nő miatt, hanem magad miatt!! Az albérlet meg pénzkidobás, kényszerpálya.

        • Sajnálom, hogy ennyi rossz tapasztalatot szereztél. 😦

        • Mint ilyen ritka – nem ritka.

  52. Hasonló tapasztalataim vannak, sőt, olyan is van, aki ebből kettőt hármat lefed egymaga. Egy fontos típus pedig kimaradt, pedig általános. A nős, akinek csak szexpartner kell, akár több is. A felesége persze nem teheti meg ugyanezt, nem kereshet máshol boldogságot, ha valami köztük már nem működik. A szexpartnernek beállt harmadik-negyedik reméli, hogy ő lesz majd az egyetlen, ha kitart, de ez sosem következik be, hisz az asszony otthon mossa a gatyáját, takarítja a lakását, vacsorát főz, neveli a gyerekeit, pénzt is keres, a férj miért is adná fel ezt a kényelmet? Nem érti, az új nő miért nem elégszik meg azzal ami van. Lényeg, hogy neki jó, s közben két nőt tesz boldogtalanná. Igaz, ezt azért teheti meg, mert azok ezt hagyják. Szóval vannak helyzetek aminél tényleg jobb szinglinek lenni.

  53. A felsorolt típusok nem férfiak, hanem emberek, nőben pontosan ugyanígy léteznek (a “férfi szerepeket” mint pl. a “család megvédése az atomvillanás után” nyugodtan be lehet helyettesíteni a megfelelő “női szerepekkel” pl. “háromfogásos vacsora szervírozása ezüsttálon, szintén az atomvillanás után”). A párkapcsolatokkal nem az a gond, hogy férfiak ilyenek vagy olyanok, hanem az, hogy az emberek ilyenek meg olyanok, egymással szemben meg különösképp. Aki pl. állandóan hibát keres a másikban, és boldogan dől hátra, ha sikerült valakit beszuszakolni valami előre gyártott kategóriába, az ritkán boldog hosszú távon. Nyilvánvaló, hogy anyagilag immár nem vagyunk annyira rászorulva egymásra, ami indokolttá tenné a 14 éves korban kötelezően megkötendő házasságot. De az is igaz, hogy az ember társas lény (nemcsak a nők, hanem a közvélekedéssel ellentétben a férfiak is), és az állandó társaság biztosításának egyik kézenfekvő módja a párkapcsolat, már aki nem akar az anyjával élni forevör. Az emberek többsége vágyik egy olyan állandó társaságra, ahol a társ valamivel közelebb áll hozzá, mint mondjuk a munkahelyi kolléga vagy az ivócimbora. (Ez persze úgy is megoldható, hogy összeköltözik egy csomó ember mindenfél szexuális kapcsolat nélkül, csak mondjuk a szexuális kapcsolat az meg olyan kellemes dolog). Vannak olyanok, akik simán kibírják, sőt, jól érzik magukat állandósult emberi környezet nélkül, csak viszonylag kevesen. A többi valamiféle idealizáltegó-képnek próbál megfelelni, aminek igazság szerint nem sok értelme van.

  54. A facebookon találtam rá erre az írásra egy ismerősöm oldalán és mondhatom, nagyon tetszik, igazán frappáns. A kommenteket is végig olvastam és úgy döntöttem, röviden elmondom a saját történetemet. Négy gyerekem van, már felnőttek. Hagyományos szerepmegosztásban telt a házasságom: én otthon, férjem a családfenntartó. Ugyanakkor volt mozgásterem: ha sportolni akartam, ha tanulni, dolgozni…stb. A férjem maximálisan partner volt ebben, és ha kellett vigyázott a gyerekekre, ha nem tudott, akkor volt aki vigyázzon rájuk. A hagyományos szerepben egy nagyfokú tisztelet és megbecsülés vett körül, mint aki a család alapköve, összetartója. Aztán egy autóbaleset elvette a családtól az apát. Nos, hamarosan én is emancipált, karrierista nő lettem, hisz négy gyerek várt otthon. Így telt az elmúlt 14 évem, és a fent említett típusokból egyet-kettőt sikerült nekem is megismerni. Ez késztetett arra, hogy alaposabban végig gondoljam életemben milyen szerepe is van a párkapcsolatnak. És nagyon hasonló következtetésre jutottam! Ugyanis egyik kapcsolatomban sem éreztem, hogy az életem szebb, jobb vagy könnyebb lenne attól, hogy férfi van mellettem, max. a terheim nőttek… hisz jöttek az elvárások: meleg étel, vasalt ing, minek dolgozol annyit…stb. Persze a sárga csekkek elhanyagolható tényezők voltak, mert ugye azt én úgyis lerendezem…. volt idő, amikor úgy éreztem, gondoltam, hogy nem élet az élet egyedül… aztán megérett meg bennem az, hogy nem szeretnék többé ilyen kompromisszumot kötni. Egyedül is lehet az ember kiegyensúlyozott, és boldog! Egy házasság, egy sorsközösség vállalása bizony kompromisszumokkal is jár. Ha kölcsönösségen alapul, akkor hidd el, fel sem merül Benned, hogy ez számodra áldozat. De ez nem jelentheti önmagunk feladását, és megalázó helyzetek élethosszig tartó viselését. Ha az ember szereti és becsüli önmagát, tisztában van az értékeivel, egyedül is képes teljes életet élni. Ha azt erősíted magadban, hogy a társadalom ezért kitaszít, ilyenekkel is fogsz találkozni, hisz tükörként működsz. A magam részéről pontleszarom ki mit gondol. Ugyanakkor hiszem, hogy mindenkinek megvan a “másik fele” s ha megérünk rá lélekben, meg is érkezik.

  55. Nem tudom, hogy hallottál-e már róla, de nem kötelező párkapcsolatban lenned. Élheted egyedül is az életed, 3-4 macskával is akár. Nem kell ezeknek a csúnya társadalmi elvárásoknak megfelelni, ha nem akarod. Ja, hogy biológiailag kódolva van bennünk, hogy társas lények vagyunk, és az egónkkal kell harcolnunk azért, hogy ne érezzük magunkat szarul, ezért inkább kitalálunk mindenféle kifogást és a másikat hibáztatjuk? Szar ügy 🙂

    Azért halkan megjegyzem, hogy a nők királylányszindrómás hozzáállássáról is kisregényeket lehetne írni, csak, hogy korrektek legyünk. Minden nő a legjobbra, legszebbre, legokosabbra vár, amiért persze a testén kívül semmi mást nem tud adni a férfinak ellenszolgáltatásért cserében. Várják a szőke herceget fehér lovon, aztán meg sírnak, hogy csak a lófaszt kapták meg.

    Aki nem tudja megbecsülni az ellenkező nemet, tök mindegy, hogy férfi vagy nő, meg is érdemli a sorsát. Hibáztassátok csak a másikat nyugodtan, magyarázzátok meg magatoknak, hogy ti mennyivel különbek vagytok a másiknál. Attól még egyedül maradtok és boldogtalalnok lesztek ezzel a hozzáállással. Miért? Mert csak 🙂

  56. Kedves Szingli Lany!

    Teljesen igazad van. Mi ferfiak, mind ilyenek vagyunk. Mind ilyenek vagyunk, ha egy lannyal csak azert vagyunk egyutt, hogy legyen valaki. Ha “kis hibas”, “leertekelt”, “akcios” lanykat valasztunk, kihivast jelento no helyett.

    Ne ertsd felre, nem azt allitom, hogy azert bannak igy veled es a baratnoiddel, mert nem erdemeltek jobbat. Csak, hogy rossz helyen keresgeltek. Tudod voltak azok a “faszik”, akik csunyak, koverek, kopaszok, csorok, dadogosak es mulyak voltak… szerintetek. Na ok azok akik valojaban lehoztak volna nektek a csillagokat es boldogok lehetnetek veluk…

    Ott kezdodik a dolog, hogy egy no, aki szinglinek titulalja magat, az polcrol leesett ertekcsokkentett porteka. Egy valamire valo not az elozo pasi kezerol kell lecsapni, vagy az utana kell vigasztalgatni… persze vannak olyanok akiket a tulzott elvarasaik miatt hiaba ostromoljak a “szerencsetlenek” es a “nyomik” -ertsd a normalis ferfiak. Majd a sajat onbizalmukat ujrakovacsolni vagyo “jo parti” ferfiak fogjak magukat cseppet sem zavartattva, kompromiszum lanykent elhalmozni az osszes hibajukkal, mert max lecserelik egy masik kishibasra….

    • Ha jól értem, te vagy a szuper csávó, aki értékcsökkentekkel nem kezd, igaz?

      • Hopp, ez meg hogy szabadult ki a lomtárból? 🙂 Vagy beengedtem? Szeretnétek még pár hasonlót olvasni? Akkor hozok még párat. :)))

        • Okvetlenül, már rég röhögtem jót 😉

          • Betettem még kettőt, a többit már töröltem. :DD

            • Nagyszerűek! Feldobták a napomat!

              • :DD Ugye, mi minden van itt?

              • Na, jól van, jöjjön a legjobb. Van vázlatban egy paródia hozzá, de sokat gondolkodom, hogy adjak-e ennek reklámot. Linket nem tett, mert ilyen írásokat (mint az enyém) nem szabad olvasni, de majd meglátod a szövegben.

                http://titkostanacsoknoknek.hu/magany-egyedul-szakitas-utan-ujrakezdes-csabitas/ezert-vagy-te-szingli-no/

                • Hú, azért ez már kicsit sok a jóból 😀

                  • Én is tanácsokat írtam szingli nőknek, de még nem tettem ki, gondolkodom rajta. Mutatok részletet:

                    1. Ne beszéljetek csúnyán, mert az nem nőies. Ne legyetek hulladékok, mert ha trágár szavakat használtok, hulladékok vagyok, és ezt őszinte szeretettel mondom. Egy igazi nő sose használ trágár szavakat, akkor sem, ha rábasz (huppsz, bocsánat) ráüt a kezére egy kalapáccsal, és ezt szeretettel mondom nektek. Attól jobb lesz, ha bazdmegeltek egyet? Nem, nem lesz jó. Én értem, hogy fáj, nagyon fáj az ideg, amikor rácsapunk, de kérlek, hogy mindig nyeljetek egy nagyot, számoljatok el tízig. A macska rúgja meg is trágár. Tegyétek meg nekem, hogy nem használjátok. Mert a végén még farkatok fog nőni. Persze, ha Férfiak mondják, akkor az más. De ti Nők vagytok. Nektek nem szabad. Értsétek ezt meg, jót akarok nektek. Tudom, hogy ez nem könnyű, de higgyétek el nekem, csak gyakorlás kérdése. Én már egy hete nem mondtam semmi csúnyát, és azóta sokkal nőiesebbnek érzem magam. Ha így haladok, valószínűleg még idén férjhez fogok menni, és akkor nagyon boldog leszek. Tényleg.

                    • Nagyon jó! És a vége milyen optimista! Szinte hollywoodi módon. 😉

                    • Eljutottam ma erre az oldalra. Azt hiszem jobb lett volna mindenkinek, ha ezek a titkos tanácsok továbbra is titkosak maradnak, bár én jót röhögtem rajtuk.

                      A legjobb az volt, hogy anyaként is maradj karcsú, csinos, nőies és szexi, mert a férjednek az az igénye. Ha nem maradsz ilyen, akkor félrekefél és elhagy. Hogy hogyan kivitelezd a jó nőnek maradást több kiskorú gyermek, háztartásvezetés és teljes állású munka mellett, azt megtanítják neked egy háromnapos tanfolyamon, potom 37 ezer forintért.

                • Te jó ég! Ledobta az agyam az ékszíjat a “báj, kellem finomság”- nál. 😀

                  Mondjuk én megnyugodhatok, mert van bennem finomság, ugyanis épp most ettem meg egy túró rudit.

  57. Olvastam a blogodat és megfogott benne, hogy végre egy nő, aki kiáll a jogaiért és szembefordul az elvárásokkal és sztereotípiákkal. A neten böngészve találtam két cikket, ami eléggé felháborított.

    http://link

    http://link

    (kivettem a linket, mert nem csinálunk itt nekik reklámot – első férfi: nlc-s egykori interjúaalany, tudjátok) – szerk. tollpap)

    Kiváncsi vagyok a véleményedre, te egyetértesz a cikk irójával, hogyan látod a helyzetet? Nekem az egész úgy jött le, hogy kihasználja lányokat és minden felelősséget rájuk hárít. Ő nem hibás mert egy igazi nő ezt nem hagyná és, aki hagyja az nem nő, hanem csaj vagy álmodozó királylány.Ez a két cikk elég durván sérti női mivoltomat.

8 visszakövetés / visszajelzés

  1. Variációk 10 népszerű témára: ezt írta a blogger, ezt olvasta helyette a troll | Tollam-Papírom
  2. Ezért vagy te szingli (nő) | language/sprache/язык
  3. Az Örömlény | Hello, szingli vagyok! Néhány férfitípus -sarkítva. - Az Örömlény
  4. Évfordulós poszt (tl;dr) | Tollam-Papírom
  5. “Nők ezrei rajonganak értük” | Tollam-Papírom
  6. Kedves Doktornő! – Tollam-Papírom
  7. Jóindulatú, segítő tanács vagy általánosításra épülő korlát? – Eszter's Offtopic
  8. Három éve – Tollam-Papírom

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: