Parainesis a rendes nőkhöz

Ha rendes nő akarsz lenni, már oviban növessz hosszú hajat, és öltözz mindig királylánynak a farsangon. Legyél kitűnő tanuló, a tanárok kedvence, első helyezett a szavalóversenyen, mosolyogj mindig aranyosan a felnőttekre. Szeresd a nagymamádat, akkor is, ha gonosz. Kamaszként örülj az első menstruációdnak, ne foglalkozz soha a hasgörcseiddel, éld meg úgy, ahogyan a tamponreklámokban mutatják. Szaladj felszabadultan egy virágos mezőn ezeken a napokon is!

Tiniként feltétlenül legyél szerelmes, szeress bele az osztálytársadba, csókolózzatok a parkban suli után. Szüzességedre azért vigyázz, tekintsd értéknek, képzeletbeli erényöv legyen rajtad, és legyél büszke arra, amikor odaadod egy férfinak, éld meg úgy, hogy átestél a tűzkeresztségen. Meséld el részletesen és büszkén a barátnőidnek, hogyan történt, várd el, hogy csodáljanak azért, mert már aktív vagy szexuálisan és élvezed is. És a férfi is élvezi! Ez az, ami minden rendes nő legkülönlegesebb tudománya! Azért ne várj mindig orgazmust, az nincs mindenkinek.

Tanulj tovább egyetemen egy szüleid által választott szakon, ekkor szabadulj ki meg fel, legyenek egyéjszakás kalandjaid is, de ezekről csak a legjobb barátnőidnek mesélj részeg éjszakákon, amikor elkap az őszinteségi roham, és azért háromnál több ne legyen belőlük; ha mégis túlléped ezt, soha ne valld be szeretőid számát, vagy oszd el a számot kettővel (szükség esetén néggyel). Kicsapongó életeddel hagyj fel hamar, és valamikor az egyetem harmadik évében ismerkedj meg leendő férjeddel. Az utolsó évben költözzetek össze, ilyenkor mondogasd, hogy próbálgatjuk az együttlakást. Végezz summa cum laude, tanulj meg több nyelvet, hogy utána ne zavarjon, hogy semmire nem használod kemény munkával megszerzett tudásodat. A diplomaosztón jegyezzen el a szerelmed, az első fizetéseidből pedig kezdjetek el a milliós esküvőre gyűjteni. Vegyetek egy kis lakást, garzont vagy másfélszobást, dolgozz kötött munkaidőben napi nyolc órát. Többet ne, és ne küzdj azért, hogy vezető legyen belőled vagy függetlenné válj, viszont támogasd a férfit abban, hogy ő pár éven belül azzá váljon, ez lesz leendő családod sikeres jövőjének alapja. Legyél megbízható munkatárs, aki jól kijön mindenkivel, soha sem kritizál: kedves, bájos, szelíd és konfliktuskerülő, akinek minden jó, aki nem jelent veszélyt és konkurenciát senkire nézve. Örülj az éves bónusznak, tedd félre bababútorra. Ha fenyegetne az előléptetés réme, gyorsan ronts el valamit.

Ne akarj létrehozni semmit, ne akarj nyomot hagyni magad után, az a férfiak életfeladata.

A diplomaosztó után két évvel házasodjatok össze, rendezz világraszóló esküvőt, legyen ez életed legszebb napja. Hívj meg minden rokont, azokat is, akiket tíz éve nem láttál, reptess galambot, szórjanak rátok rizst, legyen minden nagyon szép, készítsenek rólatok sok képet a nagy napon. Vedd fel a férjed nevét, legyél büszkén “né”, esetleg a kötőjeles változat még belefér, de az már talán túl modern, nem való egy rendes nőhöz.

Esténként várd vacsorával a társadat, vasald ki minden reggel az ingét, hetente kétszer járj el zumbázni anyukáddal, háromhavonta találkozz volt egyetemi barátnőiddel, nosztalgiázz velük egy forró csoki felett a régi szép időkről, de közben mindig tedd hozzá, hogy te igazán boldog vagy és szerencsés a tökéletes életed miatt. Beszéld meg a lányokkal, milyen rossz annak, aki nem olyan szerencsés, mint amilyenek ti vagytok, sajnáljátok együtt Katát, akinek még nem jött össze, biztassátok minden találkozáskor, hogy majd neki is jó lesz egyszer, sőt, mutassátok be szingli férfi ismerőseiteknek.

Nyaranta utazzatok el egy mediterrán tengerpartra, a szüleid nyaralójába vagy a Balatonhoz, az El Camino vagy egy Izlandi körutazás egyedül, stoppal vagy egy magasabb hegy megmászása eszedbe se jusson.

Ha rendes nő akarsz lenni, keress valamilyen ütős kreatív hobbit, amiben megvalósíthatod magad: fűzz gyöngyöt, pecsvörközz, menjetek a lányokkal főzőtanfolyamra, írj blogot arról, mit főztél.

Két-három év után und meg a monoton, kihívást egyébként sem jelentő, lélekülő munkádat, és más megoldás nem lévén a váltásra, szülj gyerekeket.

Közben kezdjetek el építkezni, az agglomerációban vagy a kertvárosban vegyetek telket még nagyobb hitelre, töltsetek el éveket az építkezéssel, tervezzétek meg az otthonotokat, a kis mézeskalács-házikót, a meleg családi fészket. Te közben ne dolgozz, hanem nézegess lakberendezői portálokat, fórumozz más anyukákkal, válaszd ki a konyhabútort és a mosogatógépedet. Örülj az új kanapénak, válassz hozzá színben illő párnákat is. Vegyétek meg a második kocsitokat is, örülj annak, hogy neked is van egy autód, amivel elmehetsz bevásárolni vagy elviheted a gyerekeket az oviba. Ha sokan látnak, akkor feltűnően kezdj el szerencsétlenkedni a parkolással és tükörből tolass.

Amíg otthon vagy, végezz el még egy egyetemet egy álomszakon, majd menj vissza dolgozni a régi helyedre, a régi munkakörödbe, ekkor szakadj hatfelé minden nap. Hívd meg vacsorára meg kerti partira a családos barátaitokat, mutogasd büszkén a csodaszép konyhádat és a cuki gyerekeidet. Bízz benne, hogy nem pont most fognak hisztirohamot kapni. Tegyél ki képeket a gyerekeidről a facebookra, lehetőleg minden nap egyet, és írj hozzá T/1-ben mindenféle jópofa szövegeket, pl. már bilizünk. A gyerekeket magzati korukban pocaklakóknak, később kedvesen lurkóknak nevezd. Érezd a nagybetűs anyaságot, ami minden nő egyetlen életfeladata, a legfontosabb és legszebb szerep, te se merd másképp megélni. Mosolyogva mondd, hogy három éve nem aludtál egyben hat órát, fejtsd ki, hogy ez nem teher neked, soha nem is volt az, nem vagy fáradt, és ez ezzel jár, mert te egy rendes nő vagy.

A kialvatlanság ellenére legyen erőd szépnek lenni, összefogni a családot, megszervezni a magadén kívül 3-4 ember életét egyedül. Ne akarj soha cserélni a férjeddel, ne gondolj arra, hogy másképp is lehetne. Sajnáld őt, mert neki nehéz, de azért ne beszéljetek arról, hogy stresszbeteg lett a munkája miatt. Járj szülőire, és ne foglalkozz azzal sem, hogy elkönyvelnek kisgyerekes anyukaként, akire már nem lehet teljesen számítani, és akinek a neve nem fog előkerülni fizetésemeléskor.

Legyél boldog, és örülj annak, hogy soha senki nem néz rád furcsán, nem tesznek fel kínos kérdéseket a magánéleteddel kapcsolatban, nem sajnálják a férjedet, mert nincs miért sajnálni őt, hiszen te egy rendes nő vagy, mindenki csodál és büszke rád.

Rendes nőként soha se akarj művész, író, sziklamászó, rendvédelmi szerv vagy igazgató lenni, ne keveredj konfliktusba senkivel, ne kritizálj semmit, ne mutasd ki ellenszenvedet emberek iránt. Mosolyogj, legyél pozitív és gyengéd! Ne vágyj szabadúszó létre, ne akarj külföldön élni vagy világ körüli útra menni, szavaiddal ne billents ki senkit a komfortzónájából, ne legyél ciki a szüleidnek és a rokonaidnak, ne szólj be soha a gonosz nagynénidnek és az idegesítő szomszédoknak sem. Ne mondj le soha családi esküvőket és ballagásokat, mindenkit személyesen és ajándékkal köszönts fel a születésnapján, mert te egy rendes nő vagy. Szeresd mások gyerekeit is, mosolyogj a szupermarketben hangosan üvöltő lurkókon is.

Ne ossz meg kínos tartalmakat a facebookon (pl. feminizmus), mindig minden tetted legyen vállalható. Ne legyél szeretője senkinek, ne legyen három férfitől négy gyereked, 25 évvel idősebb szerelmed se, ne szülj házasság nélkül, ne válj el. Ne szeress bele idiótákba, életművészekbe, elérhetetlenekbe, ne rizikózz, mindig hozz jó döntéseket, az életed legyen kiszámítható, szerelmeid kockázatmentesek. Ne cikizd a testvéred feleségét és a férjed anyját, ők csak más világ, hát, nem vagyunk egyformák, ugye, és mama egyébként is mindig jót akar és szeretetből csinál mindent.

Csinálj mindent időben, ne legyél soha el- és megkésve, ne legyenek kételyeid, kérdéseid, soha ne szorongj, ne legyen hajlamod a depresszióra, ha van is, tudd elnyomni, hiszen te erős vagy, mert te egy rendes nő vagy. Ne akarj kitörni, soha se lázadj, ne legyél kínosan és hivalkodón okosabb, műveltebb, ne hozz zavarba senkit a tudásoddal, és még elégedetlen se legyél soha. Csodálkozz rá teátrálisan, ha valaki valami okosat vagy érdekeset mond, és még véletlenül se szóld el magad, hogy te ezt már 15 évesen is tudtad. Legyél kicsit esetlen, támogatásra szoruló,  játszd el, hogy nem tudod felemelni a 10 kilós vizes ballont az irodában, miközben a 15 kilós gyerekedet hazáig cipeled az oviból, vagy tegyél úgy, mintha képtelen lennél kicserélni a villanykörtét a nappaliban.

Ne követelőzz, csak kövesd a családi mintát, ez a legfontosabb, hogy te semmit se akarj másképp csinálni, mint ahogy tanultad.

Ilyen egy rendes nő, és ha te is az szeretnél lenni, fogadd meg intelmeimet, amiket őszinte szeretettel nyújtok át most neked, és amiket követve kiteljesedhetsz a világba bele.

Itt kövezheted a blogot facebookon:

TollamPapírom-Facebook

Reklámok
tollampapírom névjegye (155 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

201 hozzászólás Parainesis a rendes nőkhöz bejegyzéshez

  1. Hogy én mennyit agyalok ezen, nehogy a lányunk véletlenül ilyen legyen. Eszembe jutnak gyerekkori lányismerősök, akiknek már 14 évesen ott volt a “kiszekér, kistehén,kiskertecske” a gondolatában, s a rendetlen fiúkkal szóba sem álltak. Most meg látom, hogy van aki úgy megy el 51 évesen, hogy minden találkozáson arról beszél, még nem találta meg a szerelem.

  2. Annyira titpikus és én most annyira örülök, hogy nem vagyok ilyen!

  3. “25 évvel idősebb szerelmed se”
    De 10 évvel fiatalabb se!

  4. Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 9:53 de. // Válasz

    Ha nekik EZ a jó, és ettől boldogok, nekem az égvilágon semmi bajom vele.
    Értem, hogy szerinted (is) miért fájdalmas maga a jelenség, de azt gondolom, hogy ez csak a mi nézőpontunkból az. Ha a szereplők így érzik magukat biztonságban, meg peace-love-harmony is van, akkor hajrá.

    Vèleményünk lehet róluk, nekik is rólunk, de iamíg senki nem próbálja a saját igazsagát a másikra kényszeríteni, addig mit zavar ez bárkit is.

    “Hát nem? Hát de! Igaz?Jó’ mondom? Háhá:)Há’nem?Hát de.”

    • Erősen kétlem, hogy a többség valóban boldog ezzel, legfeljebb fel sem teszi magának a kérdést. Nyilván van, akinek ez a felállás belülről jó, a valódi saját döntése, az teljesen rendben van. Az a fontos, hogy a lányok, mikor a jó lány szerepével kacérkodnak, SAJÁT döntést hozzanak, ne a környezet nyomásának engedjenek.

      • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 10:06 de. // Válasz

        Azt gondoltam, ez egyértelmű.:)
        Amúgy igazad van, ez lenne a lényeg.
        Élhessen úgy, ahogy neki jó, és rendelkezzen annyi önismerettel, hogy képes legyen felismerni, mire is volna igénye, NEKI. Amitől akkor is boldog lenne, ha 4000 km-re arrébb teleportálna, vagy eltűnne minden ismerőse a föld színéről és nem lenne ott senki a korábbi életéből, akihez a saját elvàrásait igazítsa.

        • De jól írtad. Igen, 4000 km-rel odébb is.

        • Nem azokról szól a poszt, akik ilyenek, vagyis nem őket akarom cikizni vagy kritizálni, hanem azt, amiről Blaci is ír, hogy saját döntést hozzanak, szakadjanak el a mintától és tanítástól, ha nekik úgy jobb. A posztba leírt elvárás még bőven létezik.
          Ahogyan írod, amitől 4000 km-re is…

          • Akit én ilyennek ismerek, annak ez az egész annyira természetes, hogy egyszerűen fel sem merülhet, hogy lehetne másmilyen is az élete, ezt tekinti tökéjnek és követendőnek; akitől más mintát lát, arra jobb esetben csak úgy néz, mint egy ufóra, rosszabb esetben megvetése sújtja.

    • Szerintem ebben nincs semmi rossz ha valaki így boldog 🙂 én ilyesmire törekedtem midnig is és boldog vagyok. nem egy séma követése tesz valakit boldogtalanná szerintem. sokkal inkább az emberi kapcsolatok

  5. veragelencser // május 17, 2015 - 9:54 de. // Válasz

    Azt a részt kihagytad, hogy amint elmúltál negyven, lépj mátriárka-státuszba, és kotyogj bele mindenbe, mindenki legnagyobb gyönyörűségére!
    A témaválasztásaid legyenek viszont mindig szigorúan a család/rendes női lét/erkölcsösség háromszögéből!

    • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 10:02 de. // Válasz

      A belekotyogások pediglen az alábbi felütések valamelyikével induljanak:
      “Tudod, hogy én nem akarok beleszólni senki életébe…”
      “Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak, DE…”
      “Édesem, ez a ti dolgotok, DE ha a helyedben lennék…”
      “Mindenki azt csinál amit akar, de szerintem sokkal jobb lenne neked, ha…”
      “Ha okos lennél (!!), akkor azt csinálnád, hogy…”

      A fentiek tetszőlegesen variálhatók.

      Ha már sztereotípiák: a gyerekek születése után levágatta az ovis kora óta növesztett hajkoronáját valami praktikus rövidre. 29 évesen vörösre festi (az otthon is pikk-pakk megvan), haláláig úgy hordja.

      • 🙂 Jók a példák!

      • Igen, a hajvágás nagyon jellemző. Kapásból tudnék mondani jópár ismerőst, aki miután férjhez ment, rövidre vágatta a haját. Rejtély, hogy miért.

      • Ötven évesen azért be is lehet daueroltatni azt a hajat, és vörösről vadszilva színűre festeni, az az igazi! Ha fokozni akarjuk, akkor a kismenyünket is rábeszéljük, sőt, felajánljuk, hogy befestjük a haját. Ha tényleg rendes nő, úgysem mer nemet mondani, és meglesz az az örömünk, hogy úgy fog kinézni 26 évesen mint a saját öreganyja – persze mi erre azt fogjuk mondani, hogy milyen szép szolid, csinos.

        • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 1:19 du. // Válasz

          Kegyetlen! :)) – amúgy ezek tényleg megtennék.

        • 😀 Kismenyünk.

          És lehet egyforma ruhában megjelenni családi esküvőkön, közös varratás, ilyenek,

          • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 1:31 du. // Válasz

            Emberek, ez annyira fájdalmasan realisztikus, szakadok rajtatok.:)))

            Az én anyósom is szeretett volna beleszólni a hajszínembe:D
            (bár ő csak kifejezte reményét azirányba, hogy szőke ugye nem leszek…? hát nem tökmindegy neki, kéthavonta ha lát egyszer, de ha naponta futnánk össze se érteném, hogy miért kéne ebben az ő preferenciái alapján döntenem.Van ilyen:)

            • Oh, és mit mondtál neki?

              • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 1:41 du. // Válasz

                Hát hogy régebben voltam ám és nem állt rosszul, úgyhogy még az is megtörténhet egyszer, hogy megint rákapok…:)))

                (nem fogok, majdnem derékig érő, “agyonpátyolgatott” hajam van, hülyét is kapnék, ha tönkretenné a hidrogén – de ezt nem kötöttem az orrára:D
                Ennyi stresszt szerintem kibír tőlem, pláne, hogy amúgy csípjük egymást.:)

                • Anyós? Én azt hittem hogy a haj hosszát és színét is a férjek határozzák meg. Erről is vannak tapasztalataim (szerencsére nem saját bőrön szereztem őket). Ismerek férjeket, akik ragaszkodnak az asszony hosszú hajához és sértődötten sarokba vonulnak, ha a feleség túl átlátszó felsőt vesz fel, ami sejtetni véli a cicitartó vonalát. És ismerek feleséget is, aki hüledezve vette tudomásul amikor csurira vágattam a hajam. Dehát az enyém, az én fejemen van, azt csinálok vele, amit én akarok.

            • Azért ilyen realisztikus, mert megtörtént esemény – bár nem velem történt meg, hanem egy ismerősömmel, ő volt a kismeny… Szegény, még ő magyarázta, hogy az anyósa csinálta a haját, és várta tőlünk a megerősítést, hogy azért tényleg csinos. Nem mondtuk, hogy ronda, de ott lebegett a kimondatlan tény, hogy förtelmes.

      • veragelencser // május 18, 2015 - 9:57 de. // Válasz

        És az a legidegesítőbb, h még élő nagymamámat semmi másról nem szeretném hallani, mint az üzletről, és arra képtelen, csak anekdotaszinten magyaráz.

        Úgy látszik, szerinte az ő tudása is valami eltitkolnivaló borzalom, hogy kell jól alkudni – kegyetlenül jól csinálja – jól pénzt behajtani (vagy tíz évig volt pénzügyi vezető, és úgy féltek tőle, mint a tűztől).

        De a többi sületlenséget meg nyomja! 0.0
        Főleg úgy, h mostanáig nem tanult meg rendesen főzni például. Ennyi önkritikája lehetne azért, hogy arról legalább nem beszél. 😀

  6. Jokislany voltam, csendes. Jo tanulo. Erettsegi, diploma. Ferjet a foiskola elso eveben ismertem meg. Gimiben voltak egyejszakasok. A legutolsó evben.
    Diploma elott egy evvel osszekoltozes.
    Aztan egyutt fel a fovarosba. Harom ev jegyesseg, majd hazassag. Egy honap mulva gyerek.
    Nem mondanam, hogy szerettem a munkamat, kvazi menekultem. Azt hittem, ez jo lesz.
    Tobbnyire jo, de azert mar inkabb nem. Unom.
    Rovid lett a hajam, mert a tokom tele volt. Tepte a gyerek a hatamon, folyton osszefogva hordtam. Majd megfulladt szegeny… Most meg novesztem.
    Es egy kovetelozo hazisarkany vagyok amugy. Illetve hat eleg igazsagtalannak erzem a helyzetemet a ferjemehez kepest. Nagyon is. Ha fáradt, kidol. Megteszi, mert megteheti. En meg nem. En csak lelkileg vagyok kimerulve… Az meg ugye semmi. Nem is tudom.
    Most eppen mindenki basztat azzal, hogy legyenmá tesvíre a gyereknek. Es en most nem akarok. Lehet, hogy egyaltalan nem akarok mar szulni. Dolgozni akarok. De ezt egyelore csak a ferjemnek mondtam el, akinek ez nem tetszik. Jaj, hat csak kellene egy teso a gyereknek, nem?
    Es en jelenleg beklyoba kotve erzem magam, es nem akarok megegyet. Meg szoptatok, harom eve nem voltam bulizni, a ferjemmel a szules ota nem voltunk ketten sehol. Kicsit most inkabb kapja be mindenki, aki szuleszteni akar ujra.

    • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 2:16 du. // Válasz

      Nálunk 2 hét múlva lesz esedékes egy nagycsaládos bográcsozós közgyűlés, ahol a nyakamat rá, hogy minimum egy ember (aki majd’ meghal, hogy lehessenk nekik egy 3., de eü okokból szigorúan tilos többé beterhesednie) nekem fog állni a kistesó-témával.
      Fogalmam sincs, mi erre az adekvát reakció: tudom, h ő nem csesztetésből tenné, egyszerűen tényleg nem veszi be az agya, h másra is lehet vágyni egy (mégegy) kisbabán kívül.
      Nem akarok durva lenni, de szeretném határozottan leállítani az ilyen irányú faggatást, firtatást, nyösztetést, győzködést.
      Nem lefutott dolog ez nálunk, aznis lwhet, h majd vmikor szeretnénk még, de hogy rövidesen még nem, az biztos.
      A gyerek másfél éves korában még amondó vtam, hogy egyszer volt Budán kutyavásár…:)
      Most már vannak konkrétumok, amiken ha tudunk változtatni, akár lehet is mégegy – de hogy ilyeneket nem osztanék meg a férjemen kívül mással, az tuti. Nem eccerű ez.
      Nem vagyunk inkubátorok, és hadd döntsünk már mi arról, h mit akarunk, mikor és mit nem. Ha én szívok a szüléssel meg a nonstop ügyelettel, ami a poronttyal jár, akkor pláne.Férj felfogja ezt, másra meg nem tartozik.

      • Hat ja. Engem a szomszed neni, anyos apos, anyam haverok ismerosok mindenki elkezdett basztatni. Ket eves. Es jaaj, az nem jo ha tul nagy a korkulonbseg, jaaj, de rossz lenne egyedul neki.
        Az ám az apád faszát, nekem talan nem rossz egyedul szivni ket gyerekkel? Baaah.

        • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 2:30 du. // Válasz

          Tudok olyat, aki vígan elmenedzsel 4 db kiskorút, a legnagyobb tán 8 -9 éves, és vígan megy neki.
          15 éves korától azt várta, hogy babázhasson, kőgazdag szülőkkel a háta mögött simán megteheti, ha erre vágyik. Nekem lényeges, hogy az anyagi biztonságunk (illúziója) azért megmaradjon, jelenleg ezt bizony hazavágná mégegy kölök.
          Továbbá tudom, hogy nem bírom a ricsajt, visítozást, bömbölést, néha ez az egy kis vadóc is próbára tesz, egyszerűen nyilvánvaló, h nálam a több gyerek csak nagyobb korkülönbséggel működőképes, amikor a nagy már tényleg partner, és nem érzem úgy, hogy osztódnom kéne ahhoz, h mindenki életben maradjon a nap végén.
          Amúgy meg kvára senkire nem tartozik, h 10-et akarunk-e vagy egyet sem, nem értem milyen jogon kérik számon.
          Szerintem akik nem bunkó módon teszik, ők inkább amolyan “small talk”-nak szánják, nem tudják, hogy a tyúkszemünkre taposnak vele.
          “Izéke néni, most még nem aktuális. Beszélgessünk inkább Izéke néni inkontinenciájàról, meg a klimaxról, vagy Elemér bácsi prosztatájáról! ” Megnézném az arcát:))

        • Ha meg túl kicsi a korkül, akkor meg elkezdik kiszámolni, hogy mikor is fogant 🙂

      • Es ja. Hogy valaszolsz erre?? Semmi kozod?
        Vagy zavarodban mosolyogsz, es azt mondod,majd eldol, meg nem tudjuk, majd idovel..vagy mi??
        Annyira duhos vagyok ettol amugy.

        • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 2:53 du. // Válasz

          A válaszom nagy valószínűséggel valami olyasmi lesz, hogy úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem lesz több.(és kész.)
          Ha jön a “de miért nem, mikor a testvér az…”, maximum annyit vagyok még hajlandó elmondani, hogy sok oka van ennek, de nem szeretném most ezeket boncolgatni, átgondoltuk, itt tartunk, ha más lesz a széljárás, tudatni fogjuk.
          Ezek után remélem leszállnak róla és legfeljebb elkönyvelnek mogorva libának, le van tojva.

        • Ursa, Pikareszk, Kerek Erdő, idézném Arita egyik régi kommentjét, még mindig nagyon röhögök rajta, eredetiben itt olvasható:

          https://tollampapirom.wordpress.com/2014/11/15/nem-mentel-meg-ferjhez/comment-page-1/#comment-2595

          “Amúgy idén Halottak napján tettem egy ígéretet magamnak – ehhez tudnivaló, hogy nálunk a temetőben mindig óriási családi dzsemborik vannak, ahol összetalálkoznak az egymást csak itt látó rokonok. Szóval jövőre viszek egy ásót, és azt az illetőt, aki agresszíven kapacitál, mi több, egyenesen felszólít arra, hogy szüljek végre gyereket, mert az milyen aranyos és hogy fog örülni az anyukám, azt bizony fejbevágom, és ott helyben elföldelem. Gyorsított eljárással és sekély sírhantba, mert nem hiszem, hogy elegáns ruhában, sárban és sötétben képes leszek kiásni egy megfelelő mélységű sírgödröt, de hogy lesz annyira halott, mint a többi temetően nyugvó, az kurvaélet”

          Engem is szoktak basztatni, mikor lesz gyerekem, férjem, de egyre ritkábban csinálják. Teljesen abszurd válaszokat szoktam adni, kiosztok mindenkit. Én tényleg megkérdezem az idősebbtől, hogy ő mikor tervezni a halált, mert annak is legalább annyira itt lenne az ideje, mint nálam a gyerekeknek meg a férjnek. Vagy a családostól megkérdezem, hogy és ti mikor váltok és rendszeresen dugtok amúgy? (Ezt arra, hogy mikor házasodok, van-e valakim, és nem rossz e szex nélkül, ha nincs – kettő eleve nem függ össze, ugye.) Vagy csak szimplán azt mondom, foglalkozz mással, ne velem, vagy ennyire nincs mit csinálni? Unod magad? Szar az élet? Közöd? Van, amikor azt mondom, hogy nincs pasi, de azért szex van, felváltva kefélek egy milliomossal, egy ismert művésszel és egy családos embörrel, aki unja a tapintatlan és pletykás feleségét. Az van, hogy ha ilyen durva választ adunk, leállnak. Második gyerekes kérdésre is vm hasonlóan zavarbaejtőt mondanék, mert ha rendesen reagálsz, nem értik, hogy nem kellene piszkálni.

          • Sajnos igy van, igen. Elofordul, hogy elpattan az agyam, de ritkan. Legalabbis a helyzetben nem tudok mindig jól reagálni, mert zavarba jövök. Inkabb utana baszom fel magam, későn esik le, hogy mekkora eroszak volt mar a szitu! Es ez majdnem mindig igy tortenik. Tok szar.

            • Ursa, most mondok valamit, nem tudom, jó-e, hogy mondom. Nekem könnyen megy ez, mert:

              – a szüleim is hasonlóan leosztanak mindenkit
              – szerintük nem fontos jóban lenni mindenkivel, a rokonokkal sem
              – senki ne szóljon bele
              – ha valaki nekik beszólt, ők mindig visszaszóltak, akár kapcsolatot is megszakítottak olyanokkal, akik belemásztak az életükbe, 15 évig nem beszéltek a két utcával arrébb lakó rokonokkal pl.
              – támogatnak abban, hogy azt csináljam, ami nekem jó, és ne hagyjam magam

              Én leginkább ezek miatt tudok eltávolodni, reagálni, mert ezt láttam mindig. De nehéz, ez az igazság, én is belekerülök olyanba, hogy utólag esik le, utólag tudnék jót reagálni. Ilyenkor átgondolom, és bízom benne, legközelebb eszembe fog jutni. És sok a basztatás, általában sok, mindenki beledumál a másik életébe. Én ezt nagyon utálom, nagyon kimerítő az is, ha reagálok rá, mert minek kell nekem ilyenekkel foglalkozni. Ezért is tartok kapcsolatot nagyon kevés emberrel.

              • Nekem ez igy jonne zsigerbol, hallod. Csak mindenkitol az ellenkezojet hallottam. Ugy neveltek, hogy ne bantsak masokat, legyek csendes, joban kell lenni a csaladdal. Most pl anyam presszional, mert nem beszelek a ket tesommal. Nem es nem erti, hogy bantalmazok, es nekem nincs arra szuksegem hogy ok engem megiteljenek. A hatam mogott olyanokat mondtak rolam, hogy baromi szar, pedig mindig azert kuszkodtem, hogy szeressenek. Engedtem, megbocsátottam, mert meg kellett, annak az aran volt beke mindig, hogy en kussoltam. Es most befejeztem. Es megkönnyebbülés. Sokkal jobban vagyok, amiota nem akarok joban lenni veluk mindenaron, de ezert jonnek anyam es nagyanyam felol is a “testverekvagytok majd meg fogtok bekelni ugyis”. En meg aszondom, lofaszt. Anyam kerlel, menjunk el hozza, ugy, hogy a tesommal lakik ujfent, aki bantalmazza verbalisan, es en elegge osszevesztem vele legutobb, azt mondta, takarodjak onnan. Aztan sirt a masik kedves tesokamnak, hogy en ot bantottam es nem szereti senki.. Es kiutaltak engem. Es ezzel telesirom a netet, mert nagyon nagy fajdalom ez nekem most, bar egyre enyhul, mert tudom, nem en vagyok a hibas. Csak nem turom tovabb a bantast. Es anyam meg basztat, hogy jaj miatta menjunk mar el. Mert o meg beteg sajnos.. Nem egyszerű a helyzet. Nem tudok jo lenni úgysem, ugyhogy azt teszem, amit jonak latok, nem megyek.

                • Apukám 15 évig nem beszélt az apjával és a testvérével; az apjával akkor vette fel újra a kapcsolatot, amikor a papa beteg lett, anyukám mondta, hogy látogassák meg, nehogy később megbánja apa. Én gyerekkoromban láttam utoljára, a találkozáskor már egyetemista voltam. Kérdeztem apát, hogy nem tudná-e neki megbocsátani ezt a 15 évet. Apa azt válaszolta, hogy nem a tizenöt évet nem tudja, hanem az elmúlt 40-et, kb. akkor romlott el köztük a viszony. Látogattuk ettől kezdve, apát megrázta, amikor papa meghalt.
                  Ha beszélni szeretnél, beszélj róla nyugodtan, akár itt is.
                  Befejezted, azt írod, enyhül a fájdalom, ez óriási dolog szerintem. Biztosan nem könnyű és nem egyszerű, nehéz nem megfelelni, másképp csinálni, szembe menni a mintákkal. Ez mindig nehéz, én ilyenkor, nehéz helyzetben mindig azt kérdeztem magamtól, melyik a rosszabb, mi stresszel jobban: megfelelni vagy nemet mondani és amiatt is szenvedni, mert nekem is van olyan, hogy nehezebben tudok nemet mondani.

                  • Itt nalam most egyertelmu sajnos. Sokkal jobban vagyok. Nemtom, mi lesz kesobb, de en most az elmult 29 evet nemtom megbocsatani. Na jo, ok fiatalabbak, tehat kevesebb.
                    Egy nagyon kedves baratnom mondta nekem, hogy a családot nem kotelezo szeretni, ott csak tanulsz, szocializal, de nem kell oket szeretned. Azt is mondta, ez eretnek gondolat. Az, de nekem most ez segit leginkabb. Ha nem lennenek a rokonaim, nem allnek veluk szoba, mert bunkok.
                    Egyebkent a legtobb rokonommal nem.is beszelek. Facebookon nem vagyunk ismik sem, ne lessenek, ne pletykaljanak rolam.

                    • Nekem van sok jó fej unokatestvérem, de sok rokon nagyon távol áll tőlem, nem tartom velük a kapcsolatot.
                      A barátok Isten bocsánatkérése a rokonaikért, ezt egyszer be is vágtam egy rokonnak.

                    • Hat, most egyik fronton sem állok fenyesen.
                      A legjobb barataimmal a neten keresztul tartom csak a kapcsot. Uncsim van par, de… Hagyjuk. 😀
                      Egyebkent nem birok en sem egyszerre tul sok kapcsolatot melyen es jol apolni, ez teny. De most nagyon hianyzik az, hogy akivel leulok beszelgetni, megertsen. Es ilyen most nincs. Csak a neten. Nemtok kávézni olyannal, aki megerti a duhomet, es elfogadja, es latja, hogy mekkora szivas ma anyanak lenni ebben a nyomi orszagban, ebben a tarsadalomban. Nem ertik. Hianyzik az erto ful. Nem is az, hogy folyton keseregni akarnek vagy valami. Csak hat ha ezekrol beszelek, jon a lenyomas, a csititgatas, es akkor a tovabbiaktol is elmegy a kedvem.
                      Multkor talalkoztam egy a ferjemmel kozos fiibaratunkkal, jaccoztunk a gyerekkel. Es ra kellett jonnom, hogy nagyon reg nem beszeltunk, evek ota, es mikozben en rengeteget erzekenyedtem, valtoztam, o ugy maradt, visszahizott. Egy hsoven fasz sajnos. Ilyeneket mondott, hogy hogy mer igy feloltozni az a kover csaj, meg milf (nekem, erted!!), meg pornorol beszelt a ferjemnek viccelodve. Nem es nem talalom az embereimet most. Egyszer csak jobb lesz!! Ebben azert biztos vagyok.

                    • Marmint hogy a.milfet egy masik anyukarol nyomta nekem. En meg fintorogtam egyet, oszt mondtam, na ezt ne…
                      Meg amikor a kover csajt fikázta (ugy h o is kover, sokkal koverebb a csajnal), mondom, miert, a prostik hogy oltoznek?? Kussolt.
                      Lattam amugy rajta, hogy kurvara zavarta, hogy vannak gondolataim, es nem fogadom el az o fassagait szo nelkul, sot, bele is kotok. Zavarba jott ettol. Gyereknevelesi tanacsokat is osztogatott, de uamar leallt, mert erveltem, es ez zavarta. Regen amugy sokat fikaztuk egyutt a csajokat, es lemaradt arrol, hogy velem ezt sajnos mar nemteheti meg, mert kigyogyultam a nogyuloletbol. Halistennek.

                    • Az mindig nagyon döbbenetes, amikor változol, és találkozol régi ismerősökkel. Ez szembesülés önmagunkkal is, nem? Hogyan tudtunk mi régen barátok, kedves ismerősök lenni, hogy bírtuk, hogy ne szóljunk be, és jó, hogy már merünk szólni. Ők meg néznek, nem értik, azt mondják, meghülyültünk.

                    • Igen. Es huzzak a szajukat, fintorognak. Mivanezzel??
                      Es en erzem szarul magam, mert be van nekem adva, hogy en mkit elmarok magam mellol!

          • Hát engem nem neveltek majdnem sehogy, de az elvárásokat azért nem nélkülöztem, és egy rakás gyerekem is van pont, úgyhogy lehet nagyon rossz helyen járok, de innen üzenem: Ha kettőt megszülöd, háromnál már furcsán néznek, négytől föl meg egyszerűen hülye vagy, vagy cigány. Esetleg tudatlan….Ezért bizalmaskodóan presszionálnak, hogy hagyd már abba…Szóval nyugalom, sztereotípiákból a túloldalon sincs hiány… Amúgy remekül szórakoztam (végre), köszönöm.

      • Nálunk a szűk család olyan hatvan fő, de ha az unokatesók párjait is számolok akkor inkább száz.
        Nagypofájú, hangos, és alapvetően szerethető társaság, évente egyszer. Kétszer nem, mert a másodikon még emlékeznek az elsőre.
        Körülbelül kilencszer teszik fel a kérdést, hogy megterhesedek -e a közeljövőben, és ha nem miért nem? Ebbe nem számoltam bele azokat, akik bebasznak és elfelejtik, hogy már faggattak erről aznap. Vagy abban az órában.

    • Akkor szüljön.
      Ja, hogy azt nem tudnak még? Hmm, teccettek vóna hatékonyabban dógozni a Nagy Tudományon ahová nőket nem engednek be.

    • Kívánom, hogy minden alakuljon úgy, ahogyan neked a legjobb, Ursa. ❤

  7. Én régebben mindig azt hittem, hogy én rendes nő vagyok, mert tényleg olyan jó kislány voltam, hogy álmodni se lehetett volna jobbat – aztán rá kellett jönnöm, hogy nem.
    Mert felénk egy rendes nő
    – nem káromkodik
    – nem iszik alkoholt, csak egy kis kontyalávalót, nagy kínálgatásra (de ha mégis alkoholista, titokban csinálja, nem zavar vele másokat)
    – nem mutatja be az udvar közepén, a szomszédok füle hallatára, hogy milyen jól tud állathangokat utánozni
    – nem vitatkozik az idősebbekkel
    – kiszolgálja a férjét
    – minden nap főz, ha dolgozik, akkor hajnalban vagy este
    – gyereket szül, nem is egyet
    – a gyerekek mellett teljes állásban dolgozik
    – büszkén emlegeti, hogy neki a gyerekek az elsők és tíz éve nem vett magának ruhát
    – nem netezik éjszakába nyúlóan
    – nem akar a két macskája mellé még egy nyuszit
    – nem önző dög, aki saját időt igényel
    – nem olvas egész hétvégén

    Ezek után rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok rendes nő…

    • Mesebeli Kerek Erdő // május 17, 2015 - 2:37 du. // Válasz

      Basszus…!
      De legalább önazonos ember és kellemes társasàg, azért ez is valami.:))))

      • Bizony, ez fontos és jó.

      • Arita 🙂 Egész nap káromkodok a hülye ügyfelekre, este iszok, férjem nincs, nem szültem és nem is fogok, egész éjjel netezek, hétvégén döglök otthon és olvasok, valamint az imén ijesztette halálra ugatás utánzásával a nyuszimat 😀 😀 😀

        • 🙂 Jajj de jó!
          (Úgy várom már, hogy végre hazahozhassam a nyuszit!)

          • Én egyszer-kétszer babyszitterkedtem egy nyúlra, a szomszédban lakó barátnőmére. Zsöminek hívták, cuki volt, bár én valamiért nagyon nem bírom a nyulakat.

          • A nyuszi nagyon jó lesz! Figyelj rá, hogy az első naptól foglalkozz a nyuszival, és akkor intim kapcsolatotok lesz. Az enyém kokrétan utál, amióta nem freelancer vagyok, hanem 9-5 rabszolgája egy multinak, és nem az övé. Naponta ki kell engesztelnem. A nyuszik nagyon is szociálisak, nem hülyék.

            • Húú, engem a szabadúszó lét nagyon érdekel. Mesélnél róla? Milyen volt, milyen most? Hogy élted meg a váltást, melyik volt jobb? Bármi és minden érdekel a témával kapcsolatban, ami megosztható.

    • Nyuszit szeretnel a macskoszok melle? En meg egy kek homloku amazon papagajt (a cicamnak is kell, mondta) megorulok erte, lesz penzem ra, istenuccse veszek.
      De ez egyenes vonalban is mukodik. En spec. “rossz ez a gyerek mint az egeto tuz, lesz vele bajotok” voltam. Az is maradtam elvileg, a fenti elvarasozont latva.
      Semmi klasszikus eletvitelrol nem szamolhatok be. Ossze-vissza eltem, az egyetemet lazan, semmi felelossegtudat, (nem is lett karrierem, ezt sajnalom a legjobban) nem tudok felmutatni szinte semmit, meg egy nyeszlett boyfriendet sem, nemhogy gyereket (bar buszke azert nem vagyok erre).

    • Nem kártyázik a Férfiakkal, és kimegy a szobából mikor észreveszi hogy a hímek most fontos dolgokról fognak beszélgetni.

      • veragelencser // május 18, 2015 - 9:55 de. // Válasz

        …és én mindig ottmaradok, és véleményezem a dolgokat az üzletről, a jó ötletekről, a gránátbelsőkről, az aktuális felszereléstrendekről, lakásfelújításról, viszont

        semmilyen

        körülmények

        között

        nem nézek Vin Diesel filmeket. Az időmet és pénzemet egyszerre rabolja. És nem, nem tudok rajta önfeledten röhögni, mint a többiek.

        Az első részén viszont senki nem lepődik meg a srácok közül, csak a lányok. 😀

    • Milyen jó összefoglalás!

      – nem vezet, ha pasi is van a kocsiban, kivéve, ha pasi ivott, de akkor ő nem iszik
      – nem politizál hangosan
      .- nem mond ellent, nem mond olyat, hogy nem értek egyet és nem kezd okosan érvelni
      – társaságban nem lesz középpont (volt, aki engem ezért dobott pár randi után, mert ő a dumás, és rám jobban figyelnek meg humorosabb vagyok, és ő ehhez nincs hozzászokva)
      – nem szerel kocsit, intéz szervizt
      – igen, nem trágár
      – főz
      – inget vasal
      – ja, és hányni sem szokott, hasmenése sincs sose

      Többiek? Hasonló jellemzők?

      • Türelmes. Mindig, minden korulmenyek kozott szépen beszél a gyerekekkel. Soha nem akarja oket kivagni az ablakon.
        Nem akar sosem egyedul lenni. Csendben.
        Nem lakkozza a kormeit, vagy ha igen, csak ugy, ha ne megy a hazimunka rovasara.
        Nem kiabal a férjével sem. Gondoskodik rola is.
        Beteg rokonokat apol, mindig mindem korulmenyek kozott.
        Sosem hoz rossz donteseket.
        Huseges!!!!!
        A penzzel jol banik, nem kolt sosem folosleges dolgokra, nem erdeklik az anyagi javak. Inkabb mindet felreteszi.
        Keves konyhapenzbol foz finomakat!!! (ald.i!! Haziasszony)
        Bújós, mindig szortelen!
        Szereti a szexet, de nem kurvas.
        Van még? 😀

        • veragelencser // május 18, 2015 - 10:00 de. // Válasz

          Szelíd. Mert aki nem szelíd, az számára nem nő.

          Ilyenkor előtör az alfa female belőlem, és szívem szerint egy puskatussal verném képen, és mutogatnám a melleim utána, hogy látod? Szart se tudsz a nőkről! 😀

          mea maxima culpa, nyilván élőben nem verném meg
          vagy ki tudja

        • Mindig jól ápolt és fitt (de nem hivalkodóan, csak úgy finoman), ezt úgy oldja meg, hogy az idő-, és anyagi ráfordítást a _család_ ne érezze meg, ne igényeljen gyerekfelügyeletet, extra anyagi forrást.

  8. Nem is tudom hánnyal kéne osztani azt a számot, hogy rendes nő lehessek, legalább beszélgetések keretein belül 😀

    • 😀 Nyolcas osztó? Tudod, van az a tipikus, hogy első szerelem gimiben, vele fél év után, “miután már jól ismertük egymást” első szex, aztán vele szakítás, mert más városba megyünk egyetemre. Majd egyetemen jön a második nagy szerelem, vele félidőnél szakítás, és mégsem ő az igazi, de békében váltunk el. Aztán esetleg egy rossz próbálkozás, majd a leendő férj harmadévben. Így lesz a szám négy. Nincs ezzel baj, ha vknek így jó, csak van az a szám, ami sokkolja az embert, ha kimondod őszintén.

      • Higgyétek el, az is lehet sokkoló, és akkor is nézhetnek ufónak, ha túl alacsony ez a szám a társadalmilag elfogadotthoz képest. Ilyenkor az első kérdés, hogy katolikus vagy-e. A másodikat már nem teszik fel, csak gondolják: frigid vagy, vagy mániákus hazudozó?

        • Igen, az is sokkoló, minden sokkoló, mert mindenféle elvárások vannak. Van sapka, nincs sapka, ugye.

        • Az van, hogy ha azt számolom, hogy az a szex pasival legyen, történjen behatolás és ebben ő legyen az aktív fél (szóval ő dugjon meg engem és ne én őt némi segédlettel), akkor nekem is csak 4 partnerem volt. 😀 Most ez vagy azt jelenti, hogy rendes nő vagyok, vagy ez a szám sokkolóan alacsony és szánalmas, ez kultúrkör kérdése. Biztos vannak olyanok, akik szerint a 4 is sok.

          Aztán az már más tészta, hogy ha nincsenek ezek a feltételek, akkor viszont nagyon sok partnerem volt és tippem sincs, hogy hányas osztó kéne, hogy rendes nő legyek. 😀

  9. lóláb jani // május 17, 2015 - 9:43 du. // Válasz

    Sziasztok! Én még nem kommenteltem itt, de elég gyakran olvaslak, tetszik a blogod és jól írsz!
    Jaj, nem tudom, hogy illik-e olyat (pláne ismeretlenként), hogy idelinkelem egy saját posztomat, de engem is eléggé foglalkoztat ez a téma, ill. én is írtam egy hasonló témájú posztot, csak a párezer km-rel arrébb lévő realitásról (milyen a Rendes Nő Oroszo.ban: még durvábban tukmált normák, elvárások — ebben a közegben meg pláne üdítő a blogodat olvasni), öööö, ha esetleg érdekel, ez a linkje: http://kama-tura.blog.hu/2014/12/05/megmondjuk_hogy_elj
    Most megyek aludni, hogy szép legyek holnapra!

  10. Hú, hát akkor én már elég régóta nem vagyok rendes lány. 😉 Kb. 14 éves koromig bírtam. 😀

    • 😀 Vagány vagy, Barb! Mesélj, mi mindent követtél el, hogy elveszítsd a rendes lány státuszodat!

      • Háát, most hirtelen eszembe jutott az elsőáldozásom, amikor nem tetszett az utána megrendezett fogadás, szóval fogtam magam és egyedül hazamentem. Nyilván én akartam az egész cécót magamnak. (Dehogy.) Aztán elvárták tőlem, hogy kezdjek el pénzügyi dolgokat tanulni, hogy aztán sok pénzünk legyen, hátha megszeretem. Két évig tanultam közgazdaságtant, mindkét év végén majdnem meg is buktam. Naná, hogy én jelentkeztem abba a suliba. (Anyu beírta a középsulit sutyiban és csak utólag derült ki.) Hmm, mi van még… Sok rosszfiú után is futottam, de azért a leckéket rendesen megtanultam. 😀 Egytemista vagyok, de nem fekszem le fűvel-fával, és még mindig nem ismertem meg a leendő férjemet. (Isten ments, hogy az egyetemen szedjem össze a leendő partneremet.) A legfontosabb dolog pedig, ami nálam az egész rendes lány dolgot a sutba vágja: nem vagyok hajlandó házasodni. 😀

  11. El Camino közhelyes..
    biztos többen már említették, de azért kiváncsi lennék egy ilyen írásra rendes férfiakról is.

    • Ezt most nem teljesen értem. Kifejtenéd, mire gondolsz pontosan?

      • 1. kiváncsi lennék egy ilyen írásra rendes férfiakról is.

        2- El Camino közhelyes, odamenni, átszellemülni, mevilágosodni az ÚTon, aztán ugyanolyan sznobként visszajönni.

        • Oké, biztosan sokan mennek divatból, főleg, akik csak az utolsó 100 km-es szakaszt csinálják meg, de én egyszer szeretnék végigmenni ezen az úton. Magam miatt.

          • Kezdetnek próbáld meg a közép-európai változatát, Mária-út, ha nem tévedek. Sőt, már több útvonal is van, szép helyeken.

            • lehet egyéni utakat is keresni, nem muszáj átvenni a snob-package-et és átértelmezni a magunk céljára.

              • De meg is lehet ezt a gondolatot fordítani. A Camino tényleg nagy út, amíg sznobék fel nem fedezték, sok embernek járult hozzá többek között az önismeretéhez. Attól, hogy divatból járnak tajta sokan, még maga az Út nem változott. Tudod: a Mona Lisával is sokan szelfiznek, valamelyik idóta magyar celebénekes most csinált botrányt azzal, hogy megpuszilta a képet védő üveget. Ettől még nem lesz kevésbé zseniális mű.

              • snob-package 😀
                Lol, én tudom miről beszélsz, de az megintcsak nem a magyarokra jellemző. Amerikaiak, autóbuszból kétszáz kilósan integetnek, meg szervezetten egyéb országból érkezettek, csomagjaikat autók viszik, vagy csak az utolsó száz kilométerre jönnek.. Van ilyen is. De a többség nem így áll hozzá.
                És az, amikor túlmész a túl közelinek tűnő albergue-en, és rájössz, hogy a következő csak este hét körül érhető el, plusz 25 kilométer gyaloglással, ebből három kilométer a hegytetőn, és elkap az eső ott, a legtetején, és baszki nem tudod hova mész, nem látod a helyet ami elvileg már csak pár kilométer, bármerre nézel csak a kövek és a hegyek, feladod, lesz ami lesz akkor majd a bokor alján éjszakázol, és amikor mégis odaérsz, még egy üres ágy van az ajtó mellett, amit sehogyse akart senki elfoglalni pedig általában már háromra betelik az összes… na az kurvára nem közhelyes. Hanem bazira szerencsés, és még egy tál ételt is kapsz, úgyhogy eléggé picsányi emberi mivoltod alapjaira ébredsz rá, maximum. Aki olyan helyre született ahol a falból folyik a meleg víz, annak nem kunszt ágyban aludni, ennek a lehetőségét elveszteni, de úgy hogy egyedül vagy a szabad ég alatt azt se tudod hol, szóval ezt a kiszolgáltatottságot megtapasztalni tényleg lehet újszerű. Meg még ezer más dolog.
                Nekem nagyon jó élmény volt, semmi szivárványos megvilágosodás meg erdőmélyéről vígasztalni előbújó csillámfaszláma. Csak amolyan emberi ráébredések. Meg olyan magány, ami a városban, vagy falun akár, de folyton közösségben élve nincs. Élvezetes.
                Szerintem a többség ezzel így van, csak valami magasztos maszlaggal keni be, Coelhósítja, mint annyi mindent, lásd garázsezotéria szerzők sorozata valamint Oravecz Nóra.

          • veragelencser // május 19, 2015 - 8:02 de. // Válasz

            Akkor menj. Attól még, hogy a “szomszéd középvezető fiacskája” is megcsinálta, még lehet igazi út számodra.
            Aki meg Indiába akar menni gyerkőcöket pátyolgatni, menjen.

            Az meg ne zavarjon már minket – pont minket! – hogy valaki mások már megteszik/megtették előttünk.
            Az, h mennyire közhelyes, az meg végképp ne zavarjon. Mondjuk úgy, h milyen ősi inkább. 😉

    • Közhelyes annak, aki alant vázolt dologat várja, és hirdeti.
      Annak meg nem, aki el is megy és megcsinálja 😀
      Mindig azok fikázzák, akik oda se piszítettek. Egy hónapra kiszakadni a komfortzónából, egy hátizsáknyi cuccal, vállalva hogy este nem tudod hol alszol és kitől kell vécépapírt kérned..
      Szerintem ez nem közhelyes.

      • Amikor először indultam a K100-on, talán 200 induló volt. A 10. 20. km után már csak az volt körülötted, akikkel eleve együtt akartál menni. Éppen eltévedni sem volt kunszt ennek következtében. TAvaly megint voltam. azért volt “csak” 1500 induló, mert ennyiben limitálták, jelentkező talán 3000 is lenne. Idén le is maradtam, az biztos, hogy az 1500 főn felül 500 volt várólistán, de én már arra sem fértem föl. Végig látsz más túrázókat, éjjel a fejlámpák fényét, eltévedni lehetetlen emiatt. De biztosíthatlak, hogy 100 km-t gyalogolni majd’ 3000 m szintemelkedéssel, gyakorlatilag folyamatosan, úgy, hogy a Gete oldalában 35 fok van, és egy óra alat tannyit iszol, mint normál napokon egész nap: kicsit sem közhelyes.

  12. Megcsinálni nem közhelyes, de azért akarnak annyian odamenni, mert divat lett. És ez már közhelyes.
    Amiket leírtok, nos ez a világ számos táján előfordul, be lehet barangolni Albániát, Erdélyt, Dél-Szibériát és hasonlóan, vagy még inkább nomád viszonyokat találtok. De nem, mert az El Camino, az aztán az önismereti út!
    Már az gyanús nekem az elejéről, hogy a jobb önismerethez csak egy földrajzilag elkülöníthető út szükséges.
    Aki ezt hiszi, az számomra közhelyes.

    • Az, hogy a zarándokutak divatosak, nem egy új jelenség – régen is azok voltak, és sokan azért mentek el Compostelába, Rochamadourba, Jeruzsálembe mert mások is megtették – tulajdonképpen ezekből a zarándoklatokból fejlődött ki aztán a modern turizmus. Nincs abban semmi rossz, ha valamit sokan szeretnek – szerintem inkább az a sznob hozzáállás, hogy jajj, ez már népszerű, akkor engem inkább nem is érdekel.

      • Na, pont ez az, teljesen egyetértek veled.. El fogok menni azokra a helyekre, amik érdekelnek, amelyek iránt vonzalmat érzek. Ellenben nem megyek európai világvárosokba, mert azok nem érdekelnek, igaz, erre csak két éve jöttem rá. Ha nagyon sok pénzem lenne, lehet, azokat is útba ejteném, de most más a fontosabb. Az én utam, az én döntésem, és igen, éppen ezért nem érdekel, mennyire népszerű, meg kik mennek oda.

      • persze, persze, még a végén kérjek is bocsánatot… mert most hirtelen mindenki, jujj, ugyanarra vágyik, de eredeti, de jó. De a Ti dolgotok, annyira nekem nem fontos, hogy hitvitát tartsak róla.

        • aritarealnak írtam…

        • Az a lényeg, hogy nem fontos, hogy eredeti vagy nem, más is csinálja vagy nem, sokan mennek vagy nem. Ettől függetlenül vágyunk oda többen, ezzel nincs gond, ahogyan azzal sem, ha te meg másra vágysz, vagy oda nem vágysz. Mindenki döntse el maga, mit szeretne.

          • EZ igaz, de ami miatt én az egészet itt írtam az ez:
            “Nyaranta utazzatok el egy mediterrán tengerpartra, a szüleid nyaralójába vagy a Balatonhoz, az El Camino vagy egy Izlandi körutazás egyedül, stoppal vagy egy magasabb hegy megmászása eszedbe se jusson.”
            Szembeállítod a sablonos “rendes női” modellt az emlegetett úttal, holott szerintem az is ugyanúgy lehet sablonos. Ettől még nincs azzal baj, ha valaki oda szeretne menni, csak a szembeállítással.

            • Oké, így értem, azt akarod mondani, hogy ez így nem pontos, kontextusban érted, amit írtál. Ebben van igazság, na, de én sem tudok mindig tökéletesen pontos lenni. 🙂

    • Van igazság abban amit írsz. Ugyanakkor, nem tudod megtenni ugyanezt akárhol a világon, mert ha, te elindulsz anélkül, hogy valóban lenne mondjuk hatvan kilométerenként egy falu, ahol ha mást nem, istállót találsz, akkor nem lesz hol aludnod és tisztálkodnod, mondjuk kétnaponta. Ezt is be lehet vállalni, sőt, nagyon is tiszteletre méltó, ha valaki nekivág, csak akkor az másról szól.
      Ott, ahol van szállás, valóban kényelmet kapsz, egy bokorhoz képest mindenképp, de ugyanakkor alkalmazkodnod kell pl ötven másik idegenhez, vagy megtanulni elfogadni egy adag kaját ingyen, úgy, hogy ezt azok készítették akik ugyanúgy gyalogolnak mint te, napi 3o kilométert.
      Nekem ez olyasmi, ami ismeretlen volt előtte. Elfogadni embereket csont nélkül, a horkolásukat, izzadságszagukat, a lábszagukat, azt, hogy adnak neked, együttműködni, alkalmazkodi, ez is a része annak, hogy zarándolkolsz egy hónapig, és épp azért olyan ez amilyen. Látod, a gyakorlatban a könyörületességet, kiszolgáltatottságot, etc.
      Hiába trendi dolog maga a Camino, a féltenyérnyi hólyagot kezelni egy ismeretlen talpán egész napos cipőben rohadás után, bazira nem trendi. 😀
      Aztán, amit nem csak te, hanem annyian mások is felhoznak: eltávolodni, és úgy fejlődni milyen gyanús! Jézus, ez akkora butaság. Egyrészt azért, mert néha a legprózaibb eltávolodásra, vagyis a fizikaira van szükség ahhoz, hogy tovább tudj lépni. Nem lehet mindent belül megoldani. A nagy spirituális világszemléletünk néha érdemtelenül alábecsüli a fizikai jelenlét jelentőségét, legyen szó arról, hogy igenis el kell menni valamitől messze, vagy arról, hogy edzeni kell a tested. Amikor a szellem már képtelen valóban kilépni a közegéből, megszabadulni a ráerőltett vagy ráragadt terhektől, akkor csak a test segíthet.
      A legjobb, ha a fizikai tevékenységben merül ki a napi teendőid jó része, ahhoz hogy pihenjen az agyad. Mert ha abszolút tétlen, beindulnak a kényszergondolatok, az automatizmusok, agyalás, etc. Egy séta, a gyaloglás épp annyi, hogy ezek ne kezdődjenek el. Meditatívvá tud válni, ha így jobban érthető.
      No de, befejeztem a térítést, ne vedd zokon, csak annyiszor hallottam már ezeket a kritikákat, hogy most jött az inger, hogy reagáljak is rájuk.

      • Ha gyalogtúra akkor nekem Erdély, de az El Caminot se nézem le, sőt szívesen elmennék rá. Kényelmes lehet, hogy nem kell sátrat, kempingfőzőt, gázpalackot és egy heti kaját háton cipelni. Viszont ez fura nekem picit, hogy mitől elvonulás, ha ott van még rengeteg ember. Elvonulás a civilizációtól, de közben közösségi élmény? Erdélyben volt, hogy 10 nap alatt csak 10 másik túrázót láttunk és 4 pásztort, különben egy lelket se.

        • Azta, de jó lehetett! Én is szeretnék erdélyi túrát, valami hosszabbat, mondjuk 2 hetest.
          Hát, többnyire egyedül gyalogolsz. Nem zavar senki, általában tapintatosak egymással az úton levők.

        • Most még többet olvastam túrákról, caminoról, egyebekről. A Camino francia út szerintem rohadt idegesítő lehet, tele emberekkel, kb. semmi elvonulás jellege nincs, mintha lemennél Balatonfüredre nyáron. És nem értem, mert van az ún. északi út, ami teljesen északon megy, és tengerpart van meg több hegyvidékes rész, és nyugisabb, mert nem megy oda senki. Nem értem, miért nem oda mennek. Írjátok be a keresőbe, hogy camino északi út angolul: kiad gyönyörű helyeket. Aztán írjátok be azt, hogy camino mezeta – ez a francia út legnagyobb része.Igen, egy nyomorult síkság, mező. De mindenki oda megy, a mezőre, mert hogy az tradicionális, az az igazi camino, az ikonikus helyekkel, és mert jobban ki van építve. Északi úton sátrazás van, sokszor nincs szállás vagy drága. De közben ott a tenger, az milyen jó lehet. Nitta, mi kell egy olyan túrához, aminek útvonalán nincs kaja/büfé/étterem, semmi se pár napig? Milyen kaját lehet enni ilyenkor?

          • Van ám közép-európai “Camino” is! Az a gyanúm, hogy a spanyol-francia hájpja azért kicsit nagyobb, mint kellene.

            • A Mária-útra gondolsz?

              • Igen, arra. Nem ismerem igazán, csak találkoztam vele sok helyen. Pl. Makkosmárián 😉

                • Én sem ismerem annyira, bár már olvastam róla, és kb, minden második túrámon ott volt a jelzése, vagyis együtt haladt más útvonalakkal együtt.

                  A caminos francia utat nem értem egyszerűen. Mutatom a különbséget.

                  Francia út, meseta – itt megy mindenki:

                  Északi-út (és még csak nem is legszebb tájképet választottam):

                  • A franciát én sem értem, a Mária-út viszont sok szép helyen megy. Mármint sok szép helyen találkoztam vele, ráadásul legalább kettő van abból is.

                    • A francia népszerűségéről azt olvastam, hogy ott vannak ilyen ikonikus helyet, ami maga a camino. Valamint nagyon kiépített, tele szállásokkal, ételvásárlási helyekkel. És azt hiszem, a nagy elvonulásban azért az emberek jelentős része fél egyedül lenni, vágyik a társaságra, biztonságot ad neki, hogy emberek vannak a közelben. Sőt, közösség van, akik azt csinálják, valamint ott és akkor abban hisznek, amiben ők. Megerősítés?

                    • Szerintem a Camino egy jelenség: olyan eredeti vagyok, hogy rajtam kívül a fél világ is ezt csinálja, és igen, az elvonulás – tömegesen. Ilyen “Mind egyéniségek vagyunk!” érzés.
                      Ha el akarsz vonulni, arra kiváló helyek vannak Magyarországon, de pláne a Keleti- és Déli-Kárpátokban. De nyilván a Tátrában is. Vagy, ha már Meseta, akkor Hortobágy, Kunság. Tápiómente.

                    • A caminonak is vannak kevésbé felkapott részei, a Szt Jakab út Európa több országában ki van jelölve, az osztrák, svájci, franca vagy éppen a magyar szakasz nem felkapott annyira. Mi múltkor a magyar szakasz első részén túráztunk.

                    • Na igen, lényegében a francia-spanyol részt tartják magának a Caminonak. Vagy legalábbis egy ilyen kívülálló, mint én, így tudja, vagyis erről hallok, ha Caminoról hallok.

      • Szívesen megcsinálnám a Caminót, de nem bírom a horkolást. Működhet úgy is, hogy viszek egy szétdobható kecsuát meg egy polifoamot?

        • Én azt bírom, de sok mást nem, ami vele jár, pont ezért is lenne érdekes és élmény.

        • Naná. Csinálják így is sokan, plusz a füldugó nagyobb kincs mint a kaja, tű-cérnával vetekvő valuta.
          Menjünk Caminózni!

          • Menjünk! Pikareszk, anyagilag mire kell számítani? Olvasok mindenfélét, tudom, rajtad is múlik, de nagyságrendileg mit jelent a camino? Azért kérdezem, mert én tényleg tervezem, de ezt a részét nem látom még át.

            • Nekem 9oo-1ooo euróra jött ki nagyjából a végén repülőjeggyel, hátizsákkal, felszerelés jó részével együtt az egész, úgy, hogy sokszor nem fizettem a szállásért (mert nem kell) és odafigyeléssel vásároltam az ételt is. Ez pár évvel ezelőtt volt, a szállás árak nem változtak számottevően, amennyire láttam a tavalyi beszámolókban, körülbelül a donációtól tíz euróig terjednek éjszakánként, de a tíz eurós szállásokon szinte mindig van vacsora. Az olcsóbbakon is, de az általában adomány a vendéglátóktól, vagyis nem lehet rá számítani, talált pénz.
              Sok kicsi bolt és árus is van az úton, aki a zarándokokra kalkulálja az árakat, vagyis nem nyerészkedik, jelképes összegért ad gyümölcsöt, kekszet, vizet, ilyesmit.
              Én minden reggel kocsmában kávéztam/teáztam, és vettem bocadillo-t, ami egy óriási szendvics, kettébe osztva elég volt ebédre is, mikor mit kértem bele, spanyol omlettet, serrano sonkát (ami ott van felnyársalva egy bazinagy marhaláb formájában a pulton, és Juan villanó szemmel kapja fel a negyven centis pengét, kiköp egyet és lenyesi neked a szeletet, belecsapja a kenyérbe, és érzed, mindjárt összevesz veled, de nem, csak ilyen reggel), zöldeket, sajtot etc. Vacsorát vagy főztem, vagy kaptam, vagy heti kétszer biztosan zarándok menüt ettem. Ezt a legtöbb étterem étlapon tartja, többnyire két vagy néhol háromfogásos menü plusz egy pohár bor, 1o-12 euróért, és igazán nem lehet panasz a minőségre.
              A költségek nagy részét a kaja teszi ki, mert a ruhát otthon megveszed, a víz a legtöbb helyen iható, a szállás még az, amire számolnod kell.
              Én úgy indultam el anno, hogy napi tíz euróban szabtam meg a költségeket, azért is mert csóró voltam, és azért is mert próbára akartam tenni magam, megvonni magamtól azt, ami ebbe nem fér bele. Végül tág keretnek bizonyult, még egy telefont is vettem kényszerből, na ebből lett a szerelmi sztori. De ezt majd a posztban, olyan nyálas, hogy Ulpiusék is megirigyelhetnék.

          • Én szívesen mennék! Nagyon-nagy álom már egyetemista korom óta!

      • Először is: nem akarsz vendégposztot írni a caminoról?

        Aztán. (Ezt mindenkinek, de most ide írom.)

        Én tudom, hogy ez az én utam, ott a helyem, végig akarok menni rajta, és vállalni mindent, ami ezzel jár. Ahogyan írod, írjátok, egyáltalán nem fontos, ki megy oda, éppen azért, mert én sem azért fogok menni, mert a népszerűsége vonz. Olvastam már róla sokat, imádtam minden írást, ami erről szólt. És lehet önismereti út is, minden lehet az, más környezet, kilépni a komfortzónából, megnézni, hol a határ. Megismerni embereket, látni, ki miért van ott, én hiszek abban, hogy nem véletlen az sem, kivel találkozol a caminon. És ha csak egy jó buli, mert jó elmenni, kiszakadni, máshol lenni?
        És azt is tudom, hogy nekem a hegy az otthonom, anyukám a Mátrából származik, én most is caminozók. Ha úgy érzem, irány a Mátra, a Zemplén, mert teljesen kiszakít, feltölt, kitisztul a fejem.
        És nagy kaland, önismeret is a camino, ebben biztos vagyok, máshol vagy, másképp működsz, megismered magad egy másik oldalról. Milyen fura, most olvastam csak a kommenteket, közben meg hazafelé a munkából megint a caminon gondolkodtam.

        • Hát.. írhatok éppen, különben annyira nevetségesen közhelyes történet az egyik fele, amennyire nem az a másik 😀 Megírom, és ha megüti a mércét, kiteszed. Ha nem, nincs sértődés.

          Nekem, körülbelül négy éven keresztül járt úgy a fejemben a gondolat, hogy el kellene mennem, hogy sosem volt igazán előtérben, csak néha jött valami visszajelzés, évente 1-2. Az első egy órisáplakát volt, egy útról cédrusokkal, azt se tudtam milyen helyet ábrázol, csak azt éreztem, hogy nekem ezen az úton mennem kell, egyszer, valahogy, mert ott van rajta valami, vagy a végén, vagy közben. Vagy az ismerős, aki épp azelőtt járta végig hogy mi előszrö találkoztunk, ilyesmik.
          Aztán egyszer megérett a dolog, egy novemberben eldöntöttem hogy a következő április, karácsonyra túracipőt kértem, februárban foglaltam a jegyet, és elmentem.
          Nekem ott lett egy nagy ‘X’ az életemben, mert az addigi annyira beszűkült, hogy élhetetlen lett, és egyedül maradtam benne, nem volt hely másnak, végül elkezdett tágulni. Ennyire azért vagyok garázsezo, de ez a maximum.
          Na jó, rám szálltak a lepkék folyton. 😀

  13. veragelencser // május 19, 2015 - 10:26 de. // Válasz

    A történelmiségét megint kihagyod.

    Egyszerűen – nincs kötődésünk Dél-Szibériához, viszont a számtalan középkori zarándokúthoz van.
    Hozzám képest a játszótéri mix egy pedigrés fajta, ateista vagyok, az őseim keresztények és zsidók is, akad török is, viszont – abban biztos vagyok, hogy pont ezért az El Camino az én utam, és gyanítom, egyszerűen minden európaihoz ez áll a legközelebb.

    Már csak az ismert őseim közül is követte valamelyik, aztán ki tudja, hányan még, akikről nem is sejtem, h léteztek.

    Az, h a kattintgató középvezetőnek mit jelent, nem érdekel. Azért, mert ez az én utam.

    • A történelmiségét megint kihagyod – mikor hagytam ki máskor?

      Az, hogy kinek mihez van kötődése, egyénenként változó, ebben ne általánosítsunk, elfogadom, hogy neked az El Caminóhoz, de nem fogadom el, hogy évről évre egyre több ember ébred erre a “kötődésére” rá, ez most divat lett.
      Nem értem érvelésedben a származás szerepét, sem a megnevezett származások és vallott értékrendek földrajzi eloszlása miatt, sem amúgy.

      • veragelencser // május 19, 2015 - 10:49 de. // Válasz

        Mivel alapvetően a zsidó-keresztény kultúrkörben növünk föl, h mondjuk meglátogassuk a Hokkaido egy eldugott kolostorát, igen kevesünknek ugrik be, mint zarándoklat.

        és esetleg most van pénze az embereknek rá? vagy most lett rá pénze? most élünk olyan időket, h a középrétegnek is megadatik az, h utazzon, kis idő alatt nagy távolságokat tehessen meg.

        A szocializmusban meg nem utazhatott senki Nyugatra. Ritkaságszámba ment, ha mégis. Talán ez lehetett az egyik fő ok. 😉
        (Ahogy a templombajárásnak se örültek.)

        Amúgy tele van az ország búcsúhelyekkel és kálváriákkal, oda is járnak emberek, csak nyilván az rövidebb út.
        Máriabesnyő, Csíksomlyó, és még gondolom ezer hely, ahová mennek. És mondom ezt úgy, hangsúlyozom, h nem vagyok vallásos.

        • Bizony, eddig is népszerű lehetett, csak mi nem tudtunk róla, meg nem is volt lehetőség elmenni oda. És engem tényleg nem érdekel, ki megy oda, én menjek, ez a fontos.

          • veragelencser // május 19, 2015 - 6:05 du. // Válasz

            Csak szűk ezer éve “divat” a Szent Jakab-út. 😉

            (Ha jól emlékszem, 11.sz-i)

            Egyébként gratulálok a döntéshez, remélem, hamarosan sort tudsz keríteni rá. 🙂

            • Na, jó, úgy oké, hogy szűk ezer vagy akármennyi éve, arra gondoltam, hogy mióta tekintik népszerű izének, amire mindenki menni akar. És még jó, hogy húsz éve nem akartam menni, kamaszként még nem foglalkoztam a témával, igaz, akkor is hetente jártuk a családdal a környező hegyeket.

        • rengeteg hely van, Hokkaidóról senki sem beszélt itt. Nem biztos egyébként, hogy ezen annyira fenn kell akadjak, hiszen minden mém, hype, marketing így terjed, felkapnak vmit, terjed, aztán egy idő után lecseng. Valakinek a Balaton Sound, valakinek a horvát tengerpart, de ugyanazon szabályok szerint másoknak Toscana, vagy az El Camino a sláger. Persze mindenki meg tudja magyarázni, hogy neki miért csak egyéni okok szerepeltek a döntésében és hogy ő már régen is és szakadtcsizmában. Ettől függetlenül…
          Nincs ezzel különösebb baj, de egyikben sem látok olyan nagyon eredetit (nem is feltétlenül kell legyen), mint amilyen fejlődési képpel, életúttal ezt a poszt szembeállította. És pont ez az. Ez utóbbi miatt jeleztem, hogy az ugyan a “rendes lány” képtől ugyan eltér, de csak annyiban, hogy az egy másik “fiók”. Semmivel sem eredetibb annál, csak azt egy korosztályos nyomás, “peer pressure” diktálja (ja nem bocs, ez egyéni döntés..) és nem a korábbi generációkból megszokott társadalmi norma.

          Hozzáteszem, hogy én nem vagyok kivétel, választottam már nemrégiben is olyan úticélt, amelyet meg akartam nézni, mert már sokan jártak arra, biztos érdemes.

            • látom ez is divat lett, laikus módon dobálózni referenciaként tekintett blogok posztjaival. Itt semmi ilyenről szó nincs, de azért olvas még egyszer el a prófétádat, nem azért ellentétes a véleményem veled/veletek, mert én is igazából azt szeretném, és csak le akarlak beszélni a saját (vmilyen körülmények adta) nyomorom miatt, hogy ezzel visszahúzzalak titeket és magamat is nyugtassam. Csak elvi síkon, ahogy már másutt is írtam egy sablonos “rendes női” törekvések lettek szembeállítva eredetinek tűnő törekvésekkel, aminél én észrevételeztem, hogy sztem bocs de két sablonos dolog került egymással szembe.

          • Ez csak egy példa volt a rendes lányságra – egyedül mászkálni, erősnek lenni fizikálisan, kiszakadni, akár egy hónapra itt hagyni a családot, gyerekeket, stb.

            • igen, valóban itt egy kicsit fel lett nagyítva ez az El Camino dolog, én már valószínűleg erre ugrok, a környezeteben annyian igyekeznek beépíteni az imázsukba.

              • (Véletlenül tett moderálásra – nagy az olvasottság, ilyenkor mindig beállítom, hogy az első komment moderálással mehet, és néha a régi olvasókat is ide teszi, nem értem, miért.)

              • igen, fel lett. visszaolvastam a kömmenteket, és értem már, mi bajod volt. de itt nem konkrétan az E C volt kiemelve, hanem az eltérés a “jótól”. ne indulj el egyedül, főleg nem stoppal vagy bárhogy máshogy, ahogy szokás. “nehogy megerőszakoljanak vagy kiraboljanak vagy bármi” (mert téged fognak hibáztatni miatta, minek mentél egyedül??). (nekem sosem jutott eszembe zarándokolni, de mondjuk stoppal menni sem sehova. sosem volt pénzem egyedül vagy barátokkal nyaralni menni. én ennyire sablonos vagyok, látod :D)

              • Lehet egyébként, hogy bazi közhelyes volt a trendre reagálva elmenni a Caminora. Nekem maga volt a forradalom :D, legalábbis 6-7 évvel ezelőtt úgy tűnt. Végül maga az élmény egyedi volt, az összes többi élményemhez képest.
                Én pl nem nagyon szoktam erről beszélni, évek óta kommentelünk tollammal egy közösségben, és sosem kerül szóba sem ott sem itt. Nem érzem fontosnak. Az biztos, hogy ha valaki ezt kitűzi a mellére és innen eredeztet mindent, mint egy kályha amihez vissza lehet menni rendszerint, szóval az irritáló lehet.

          • veragelencser // május 20, 2015 - 8:26 de. // Válasz

            Látom, Bolha, te mindent szó szerint veszel, ezért ígérem, legközelebb nem próbálkozok ilyen meredek dolgokkal, mint analógia. 😉

            Szóval – amit te divatnak tartasz, az jó ezer éve az. Az, h te erről nem tudtál, és úgy éled meg, h ez valami újsütetű hóbort, az nem engem minősít.
            (Igen, már ezer éve is népszerű volt az El Camino annyira, h írtak róla. Ez az akkori írásbeliségből ítélve nagy dolog. Nem, akkor még nem volt internet, se nyomtatott média, és nagyon értékes dolog volt a papír, ha volt, és nem pergamenre írták. És megnézték, mit írnak le.)

  14. Én rendes lánynak készültem, hosszú hajam volt és mindig akartam menni a szavalóversenyre, de hiába készültem, sose engem küldtek, mindig csak a kitűnő tanulókat, a jó kislányokat, akik mindig úgy néztek ki mintha skatulyából húzták ki őket, mert nem másztak fára és nem ugráltak pocsolyákba, mint én. 😀
    A menstruációt élveztem és büszke voltam rá, ugyanígy volt az első szexnél is, de az volt az elvárás, hogy szégyelljem, szóval ez nem jött be. Tényleg próbáltam beleszeretni az osztálytársaimba, de csak lányokba sikerült, de azt hittem ez csak rajongás. Csak egyetlen fiú osztálytársamba szerettem bele, mert olyan menő rockernek nézett ki, de aztán levágatta a haját és neonáci lett én meg elég durván kiábrándultam belőle.
    Én rendes nőnek készültem, mikor elkezdtem az egyetemet. arra a szakra jártam, amit a szüleim néztek ki nekem. Elhatároztam, hogy elvégzem időre, mert még 25 éves korom előtt meg kell találnom leendő gyermekeim apját és egy olyan munkahelyet ahonnan jól lehet gyesre menni. Aztán rájöttem, hogy hazugság az életem, szerencsére még 21 évesen és nem 20-30-40 évvel később.

    • De jó kis összefoglaló, Nitta! Tényleg, hamar eszméltél. Mi volt az oka az ébredésnek, történt valami, vagy csak úgy jött, hogy másra vágysz?

      • Szép lassan gyűltek össze az okok és utána a változás se ment egyik napról a másikra, mert sokat problémáztam, meg féltem, hogy milyen következménye lesz, ha szembe megyek az elvárásokkal. Pedig kár volt aggódnom, csak boldogabb lettem tőle és megismertem sok embert, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak. 🙂

        Az egyik első esemény, amikor megkérdőjeleztem, hogy jó e nekem az elvárt női szerep és életút, az az volt, mikor 19 évesen először mutattam be otthon valakit. Előtte is voltak kalandjaim, de senki se volt olyan komoly vagy annyira szalonképes, hogy bemutathassam a szüleimnek. Én ennek az eseménynek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, de a szüleim borzalmasan örültek és megkönnyebbültek és kb. úgy reagáltak, mintha az lett volna életem teljesítménye, hogy összeszedtem valakit. Gyorsan el is büszkélkedtek vele a rokonságban, hogy végre van komoly kapcsolatom és még a nálam fiatalabb unokatesók is megkönnyebbültek, hogy talán mégse vagyok UFO, meg be fogok illeszkedni a társadalomba.
        Mindenki sokkal büszkébb volt rám, mint mikor leérettségiztem vagy amikor tanulmányi versenyeket nyertem. Nagyon kiakadtam és elkeseredtem, hogy ezek szerint akkor önmagamban nem vagyok értékes, az adja az értékemet, hogy találok e férfit magam mellé, és mindaz amit mondtak nekem, hogy tanuljak és legyen karrierem az hazugság volt, mert az a reakciójuk alapján ehhez képest mellékes. Úgy éreztem, hogy becsaptak. A pasimmal is majdnem szakítottam emiatt, így utólag visszagondolva jobb lett volna így.
        Egyébként ekkor még úgy gondoltam, hogy a nő életében sokkal fontosabb az anyaság, mint a karrier. Annak ellenére, hogy sok feminista irodalmat olvastam kamaszként, valószínűleg a szocializáció erősebb volt. De még így is kiakadtam a rokonaim reakciójától és elkezdtem átgondolni az értékrendemet.

        • Nagyon érdekes történet, és meglep, hogy már kamaszként feminista irodalmat olvastál, nekem akkor eszembe sem jutott ilyesmi. Miket olvastál?

          • Hát lehet, hogy túl fellengzősen fogalmaztam. Nem olvastam olyan komoly dolgokat, főleg pszichológiai témájú könyveket meg feminista szemléletű ifjúsági regényeket. Arra emlékszem, hogy 12 évesen a kezembe került A társas lény, ami egy szociálpszichológiai alapmű és abban olvastam először arról, hogy a nők egy fenét a természettől fogva gondoskodó lények, akik imádják a házimunkát, hanem így nevelték őket. Szó esett benne a szexizmusról is, emlékeim szerint sokat írt arról, hogy a nők véleményére kevésbé hallgatnak, sőt direkt elérik náluk, hogy el se merjék mondani. Úgy éreztem, hogy eddig hülyének néztek, de végre egy könyv, amit jóval a születésem előtt írtak, megért. Ezután elkezdtem keresni a könyvtárban az olyan pszichológiájú témájú könyveket, ahol szintén írnak erről, de nem találtam túl sokat. Később a neten találtam írásokat, de akkor meg elkeseredtem, nem volt jó arról olvasni, hogy kevesebb esélyem van, csak azért mert lánynak születtem.
            Sokkal jobban szerettem az ifjúsági regényeket, ahol a főhőst először kiröhögik, hogy ő csak egy lány, de aztán legyőzi a sárkányt/megnyeri a tudományos versenyt/ csak azért is mérnöknek/varázslónak áll. 😀 Mondjuk így visszagondolva, nem tudom mennyire van annak tényleg jó üzenete, hogy csak akkor fogadnak el a fiúkkal egyenrangúnak, ha extrém teljesítményt viszel véghez…

            Egyébként azóta olvastam valódi feminista irodalmat is, például Virginia Woolfot meg Simone de Beauvoirt meg egy csomó mindent össze vissza a neten.

  15. Tokeletesen osszefoglaltad a lenyeget, mondjuk arra en is kivancsi lennek, hogy valaha megjelent-e hasonlo cikk forditott felallasban? Peldaul hogy mit kell csinalnia egy ferfinak ahhoz, hogy a no boldog legyen, mit kell tennie, mondania, azonkivul hogy munka utan berobban a lakasba es beragyogja a csodas eteri fenyevel az egesz lakast, hogy abban a draga neje gyonyorkodhessen.

    Ilyen listat ferfiakra nezve en csak a kovetkezoket lattam:
    – Hogyan vedd ra, hogy nyelje le.
    – Hogyan vedd ra az analra.
    – Hogyan hazudd amit hallani akar.
    – Hogyan fektesd meg gyorsan.

    Es ez sok mindent elarul.

    • No, igen, jó lenne egyszer egy rendes lista is.

    • A férfiakkal szemben is vannak nyomasztó elvárások azért.

      Pl sose sírj kétéves korod után, a fiúk nem sírnak. Legyél jó a fociban, akkor is ha nem. Legyél élénk rosszcsont, semmiképp se tanulj jól. Senkit se érdekel ha te egycsendes könyvmoly lennél alapból, verekedj és focizz és húzd meg a lányok haját. Legyél nagyhangú, ne legyél introvertált, válassz férfias foglakozást, dolgozz sokat. Keress pénzt. Keress még több pénzt. Legyen jó kocsid és egzisztenciád. Ne lelkizz! Nézz meccset akkor is ha nem érdekel.Javítsd meg a ház körül a dolgokat, akkor is ha semmi tehetséged hozzá. Tagadd le hogy szereted a romantikus filmeket, könyveket, akkor is ha így van. Legyél munkamániás.

      Kevésbé durva elváráshalmaz, mint a nőknél meg ha betartják kapnak érte pénzt és megbecsülést, míg a rendes nőségből nyugodtan éhen lehet halni, de sztem azért ezek is nyomasztóak lehetnek. Sok fiúbarátom szenvedett attól, hogy pl. egy bizonyos életkor alatt tilos olvasottnak és műveltnek lenni, ha fiú vagy. Az egyetemen már lehet, de előtte tagadd le.

  16. Érdekességként mondom, hogy a poszt 400 feletti facebook megosztásnál tart, kapok visszajelzéseket a blogon kívüli reakciókról is.

    Van, aki szó szerint értelmezte az intelmeket, vagyis irónia nélkül, szerinte ilyennek kell lennie egy rendes nőnek. Bevallom, féltem, hogy a poszt kontraproduktív is lehet, ha valaki nem érti az iróniát; ezért tettem címkének ezeket: agysejtpusztítás, irónia, fejléc mottó, a fejlécben a mottó pedig úgy szól: aki nem érti, mai az az irónia, az keressen másik játszóteret. Persze, most ne keressen, nem ezért írom, hanem azért, mert érdekesség, hogy vannak, akik úgy osztják meg, hogy na, tessék, így kellene viselkedni, Kedveseim! Azért nagyon bízom benne, hogy nem fognak lehímsovinisztázni, vagy petíciót indítani ellenem, hogy maradi vagyok, és rossz nézeteket vallok a nőkkel kapcsolatban. Az azért nagyon ciki lenne. 🙂

    • “Van, aki szó szerint értelmezte az intelmeket, vagyis irónia nélkül, szerinte ilyennek kell lennie egy rendes nőnek.”
      A Varró Danit szó szerint értelmezők országában ez teljesen természetes reakció. Annyira sablonokban gondolkodnak emberek, hogy az rémisztő. (Mondjuk én is biztos azokban, csak az én sablonjaim különlegesek!! 😉 )

  17. 25 éves vagyok, nő. Majdnem minden az elvárások szerint alakul, azzal a különbséggel, hogy mindent(!) halogatok, rengeteg mindentől félek, szorongok. Fogalmam sincs, igazán mit szeretek, mit kedvelek, mihez van kedvem — mások elvárása nélkül. Az életemet külső elvárások rendszere határozza meg, és ha ez eltűnne, eltűnnék vele együtt én is. Én csak megfelelek. Az életem másokéhoz képest mégis fenntartja a különbözőség látszatát, de pont csak annyira, hogy nekem ez kényelmes maradjon. Ha erre gondolok, látom, hogy berendeztem magamnak egy díszletet, de mivel csak annyiban vagyok valaki, amennyiben a külvilágon keresztül magamat meghatározhatom, nem tudok kilépni a díszletből. Sőt, elképzelésem sincs arról, hogy milyen tartalmat alakíthatnék ki helyette.

    • Szia Mk, üdv. a blogon. És azt tudod, mi az oka ennek a díszletnek? Miért alakult ki? Pl. kinek az elvárásainak akarsz megfelelni?

      • Szia, köszönöm. Igen, tudom. Gyerekként azt éreztem, hogy nem akar engem a családom, és ez részben igaz. Érezni akartam, hogy kellek. Így az jelentette a biztonságot, ha mindenki szeretetével körbebástyázom magam, otthon pedig azt tanultam, hogy akkor szeretnek igazán, ha jó vagyok, hát jól viselkedtem, mindig. Minden cselekedetemet, így fontos döntésemet is, az irányította, hogy haladjak a jó, kijelölt úton. Közben fel sem merült, hogy ez az út kijelölt, és mondjuk van másik is. Néha mintha megdermedne körülöttem a világ, amikor rájövök, hogy megint nem a saját döntésemet hoztam meg, hanem épp csak mintákat követtem újra, indokolatlanul. 😦
        Számomra, az önazonosság üres, csak próbálom feltölteni jelentéssel.

        • mk, hogy vagy ezzel MOST? Mit szeretnél, min változtatnál?

          • A legfontosabb, amin kell változtatnom, hogy ne halogassak. Nem akarok magamtól elvárni túl sokat, nem baj, ha valami nem tökéletesen sikerül, vagy ha rosszul. Átírom az “elveimet”, elengedek vezényszavakat, érzéseket, nem kapaszkodok.
            És elkezdek élni, arra figyelni ami éppen most történik. Nem félek konfrontálódni. Szeretnék kevésbé függeni másoktól (a férjemtől..). Szelektálok.
            Ez a blogbejegyzés hasznos, talán segít valakinek helyzete megvilágításában, de ez addig a könnyebb része a dolgoknak. Hiszen a mintákat ismerjük, de a felismerés után nincs recept arra, hogyan ismerd meg, azt ami neked a megfelelő, és próbálj is úgy élni, ha addig azt sem tudtad, hogy lehet másképp is.

            • Nagyon jókat írsz.
              Hogy hogyan ismerd meg, mi az, ami neked jó? Próbálkozva 😉
              Egyébként ez, hogy azt már tudom, hogy nem akarok élni (gyereket nevelni, stb.), de abból még nem tudom, hogyan IGEN – ez ismerős. De ha már tudom, hogy LEHET másképp is, akkor meg tudom találni a magam útját.

        • Nagyon megértem milyen lehetett. 😦 😦 Én azt éreztem, hogy engem csak feltételekkel szeretnek, nem engem látnak, hanem hogy milyennek akarnak és akkor fognak tényleg szeretni, ha megfelelek annak a képnek, de képtelen voltam. Nagyon hosszan végigkísért az extrém megfelelési kényszer, bár ez nálam kívülről nem mindig volt feltűnő, mert nem voltam jó benne, hogy ténylegesen meg is feleljek. (Elég impulzív vagyok.)
          Az elmúlt évek nagy felfedezése volt, hogy a párom és a barátaim önmagamért szeretnek és ma már a szüleim is elfogadnak úgy, ha nem színészkedem, hanem magamat adom, de ezért küzdeni kellett. Általában az a tapasztalatom, hogy ha világos határokat szabok meg dacosan kiállok magamért, hogy hát pedig én ilyen vagyok, akkor elég gyorsan elfogadja ezt az emberek nagy része a maradékért meg nem kár. Viszont ha látják, hogy bizonytalan vagyok, akkor mindenki nagy erőkkel meg akar változtatni és a saját képére formálni.

          Azt is tapasztaltam, hogy milyen rossz volt mikor azt se tudtam mit szeretnék, hogy mi az ízlésem. Könyveknél mindig tudtam, mert az magányos tevékenység, de nem mertem róla mesélni mit szeretek, mert hátha mások mást és ez biztos elfogadhatatlan és furcsa.
          Nálam már az is nagy lépés volt mikor ki mertem mondani, hogy egy film nem tetszik, egy másik viszont igen, hiába kevésbé népszerű. Az hogy ki merjek állni a saját ízlésem mellett, akár ennyire egyszerű dolgokban, az nagyon sok munka volt.

  18. Átemelte Barbielight × és hozzászólt:
    I’m a bad bad girl.

  19. Ha a továbbtanulás és a munkába állás témáját kiemelem belőle, akkor akár dédanyáink idejében is keletkezhetett volna az írás. Részemről úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy mindenki (akár nő akár férfi az illető) azt csinál amit csak akar, feltéve ha azzal nem árt senkinek. Az természetesen, hogy X vagy Y elvárásainak nem felelünk meg, az igazából nem ártás, mert az az ő privát problémája, hogy mit gondol rólunk, mások gondolati nem tartoznak ránk, semmi teendőnk nincs vele.

  20. Amióta ezt a cikket kiraktad, gondolkodom azon, hol tértem le a rendes nőség útjáról, de még nem jöttem rá. Annak indultam, a szüleim mindent elkövettek, hogy az előre szépen megírt forgatókönyvet éljem meg, emlékszem még arra is, ahogyan kislányként eljegyzésről és diplomaosztót követő 200 fős esküvőről, kertes házról és családi nyaralásokról álmodoztam, de arra egyszerűen nem emlészem, mi fordított el ettől.

    • Az talán segít a megfejtésben, mi az, amiben másképp működsz az elvárásokhoz képest. Ha ezt tudod, akkor talán jobban beugrik, miért változtattál, abból meg kijön, mikor kezdődött el. Bár egy hosszú folyamat, azt hiszem.

  21. Keszegh Ibolya // július 11, 2015 - 6:35 du. // Válasz

    hat igen…igy rugjak szet a segget az egykori ertekeknek…ilyen a posztmodern kor ,minden erteket veszti…ezert van annyi arva,elhagyott problemas gyerek…a szerzo tudja,hogy a guny s az ironia a legjobb modszer arra,hogy meg ezeket az ertekeket is szetrugjuk-elidegenedes,ertekvesztettseg-megsinylik majd az utodok…

    • Igen, régen minden jobb volt. 😦

    • Van egy olyan érzésem, hogy nyomokban sem értette meg a posztot, vagy a másik lehetőség, hogy tényleg Ibsen korába vágyik vissza. Utóbbi esetben remélem, a saját gyerekeit megfelelően nevelte, lányából igazi, KKK anya lesz, a fia pedig hasonló asszonyt választ, akinek nincs más célja, mint jól főzni, tisztán tartani a lakást, a gyerekeket pedig tisztességre nevelni – persze nyolcórás munka után, teáht holmi játékra meg beszélgetésre már nem marad idő ugye.

      • Nap kommentje!

        Én bíztam benne, hogy hátha Ibolya is ironizál, csak olyan csavartan teszi, hogy még én sem értem. Én is egy értékvesztett, problémás gyerek vagyok amúgy, szomorú is vagyok miatta. 😦

  22. Már a legelső mondatnál, azaz öt éves koromban elbuktam a dolgot. (Mert Vízipók-Csodapóknak öltözni sokkal menőbb, mint királylánynak. :D) A végén mégis csak rendetlen nő lesz belőlem, pedig nem szeretem a rendetlenséget. 😦 De talán még nem késő változtatni! 😀

  23. Hű most újraolvastam és sajnos már sokkal jobban értem a munkahelyi részeket, mint annak idején, mikor még csak néhány hónapja dolgoztam. És az a baj, hogy hiába nem vagyok rendes nő, aki csendes, szelíd konfliktuskerülő, ha velük vagyok összezárva hétköznap napközben. Meg szép lassan internalizálom azt, hogy a pasik sokat dolgoznak és ambiciózusak, a lányok meg kevesebbet dolgoznak, de ez rendben is van, mert ők kedvesek és közösségiek és megszervezik a munkahelyi partyt. És itt nem csak az a gond, hogy a szakmámban sokkal jobb lennék, mint buliszervezésben, hanem, hogy nem vagyok annyira szorgalmas és elszánt, hogyha kevésbé vesznek komolyan és kevesebbet várnak el tőlem én akkor is csak azért is sokat teljesítek.

    És ez alapvetően egy jó munkahely meg érdekes munka sok fejlődési lehetősséggel, csak Magyarország. Most szerencsére kimegyek pár hónapra külföldre és valszeg elég rossz lesz a férjem meg a barátaim nélkül, de legalább megtapasztalom, hogy lehet máshogy és remélem kitart nálam az a szemlélet. Tényleg az a probléma, hogy nem csak a külső hozzáállás a gond, hanem ahogy ezt szép lassan internalizálom.

    • Az a furcsa, hogy én meg pont az ellenkezője vagyok, és azt hiszem, fura ez a viselkedés a környezetnek. Megint csak Szabó Móni írását tudom ajánlani; én még mindig nem tudom eldönteni, karriernő vagy feminista vagyok-e. Munkahelyi környezetben karriernő, ami azt jelenti, hogy a férfiak jelentik neki a referenciapontot. Hova külföldre? Vagy már ott is vagy? Mesélj majd!

      • Igen most itt vagyok külföldön. Nagyon jó és nagyon fáradt vagyok. Tényleg elég más, mint otthon , a munkahelyi környezet is, meg minden. (Nem Európa és nagyon multikulti.)

        Itt nem tudom elképzelni, hogy a női kollégákat partyszervezőnek meg szülinapi ajándékbeszerzőnek tartsák, bár belegondolva az első napomon azért itt is a lányok kínálgattak vízzel meg kávéval.

        Még korábban otthon felvetettem egy férfikollégámnak, hogy elég rossz, hogy a lányoknak sok nagyon nem szakmai feladata van, aminek egy része még totál értelmetlen is. (olyasmi kreatívkodások, mint alsó tagozatban, hogy az ünnepelt személyesnek érezze az ajándékot), és erre azt válaszolta, hogy de hát ez nem kötelező, hanem szabadon választott. Hát +%%%÷÷, én látom a többieken is, hogy mennyire választják szabadon, meg én egy csomó energiát bevetve ellenállok, miközben mások szemrehánynak és közben még gonosznak is érzem magamat, de így is töltöttem már délutánt színes papírt vagdosva, amikor lett volna más dolgom is.
        De nem csak ez a baj az otthoni munkahelyi légkörrel hanem nagyon sok minden, de közben tudom, hogy ez jó munkahelynek számít és szerencsés vagyok, meg például külföldre is így jutottam ki.

  24. Az esküvőszervezésnek szerintem meg komoly személyiségtorzító hatása van. Pedig a miénk kicsi volt és nem szerveztünk rajta sokat és előre felkészítettem magam, hogy ne boruljak ki azon, hogy a rokonok ezt fontosabbnak és nagyobb teljesítménynek tartják, mint a pl. a diplomámat, de így is nehéz volt. Az a pár hónap, amíg mindenki a kinézeteddel és a párkapcsolatoddal törődik, meg beledumál az életedbe… Néha üvöltöztem a rokonaimmal a telefonban, hogy én sokkal több vagyok annál, mint hogy milyen ruhám és frizurám lesz és nem csak kinézetem van, hanem személyiségem, és eszem is. És ez csak pár hónap volt, ha valaki egész életében ezt hallja, az nem tudom, hogy nem őrül bele.

    Meg eleve az, hogy a társadalom azért jutalmaz legjobban életedben, mert összeszedtél egy hímnemű egyedet… Még csak azt nem mondom, hogy nem teljesítmény, nem az összeszedés, hanem, hogy milyen sok évig nem vesztünk össze. Meg nálunk eleve a megismerkedés is teljesítmény, hogy mertük követni a vágyainkat és BDSM-es körökben ismerkedni, de ezt legfeljebb a közeli barátok értékelik, a rokonok meg a társadalom azért osztja a jópontot, pénzt és nászajándékot, hogy találtál egy ellenkező neműt és fehér ruhát meg öltönyt húztatok.

    • Szerintem még igazságtalan is, hogy mennyi mindent adnak a házasoknak/házasulandóknak, hogy az jár, hogy minden szart, mert de nagy eredmény, ahogyan írod. De erről nem beszélünk, mi, nem házasok, mert egyből az jön, hogy irigyek vagyunk. Nem irigy vagyok, csak nem értem, miért kellene nekem mindenkinek, aki házasodik egy kisebb vagyont adnom csak úgy.

      • Én se értem miért kell egy kisebb vagyont adni. Barátokat részben azért sem akartam hívni, mert nem akartam velük kiszúrni, hogy a családtagjainkkal kell eltölteniük egy napot és még pénzt is hozzanak. Mármint nekem ez nem tűnik jó programnak annyira.(Én a négy fős megoldásra szavaztam volna, rokonok miatt nem lehetett meg végül is élveztem és a rokonaink is extra jófejek voltak, ami sajnos nem mindig jellemző.)
        A kolléganőim egy része folyamatosan beszólogatott előtte, utána, hogy miért nem hívom meg a barátnőimet, de eskü, szerintem kevés kivételtől eltekintve boldogabbak voltak így. 😀 Meg az unokatesómnak is azt mondtam, aki nyaralás miatt nem tudott eljönni, hogy szerintem jobban jár így, de nem értette.

      • A nászajándék szokása tipikusan azért alakult ki, hogy segítse a szülőktől külön háztartás, önálló élet stb kialakítását. Szóval megvoltak ennek a praktikus okai, de ma már azért legtöbben összeköltözés után házasodnak, szóval nincs szükségük annyi mindenre, meg nem is olyan nagy lépés. Sokkal értelmesebb lenne az otthonról elköltözési ajándék, hogyha valaki elköltözik otthonról,mindegy hogy hova meg kikkel fog lakni, akkor a rokonok adnak neki sok pénzt.
        Meg ezt félve írom le, de kicsit aggódtam, hogy ők annak reményében adnak nekünk sok pénzt, hogy majd gyerekvállalásra fordítjuk. És hát biztos, hogy ez nem most lesz és különben se tudom, hogy mikor, meg fenntartom a jogot, hogy esetleg nem lesz.

5 visszakövetés / visszajelzés

  1. “F” mint feminizmus | Tollam-Papírom
  2. Ezért vagy te szingli (nő) | Tollam-Papírom
  3. Évfordulós poszt (tl;dr) | Tollam-Papírom
  4. Kedves Doktornő! – Tollam-Papírom
  5. Miért jó feministának lenni? | Saját Szoba

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: