“Jöjjön, kedves nagy lélek” – egy különös szerelmi háromszög története

Új sorozatomban érdekes irodalmi viszonyokról fogok írni. Valószínűleg találkoztatok már ezekkel a történetekkel, ha máskor nem is, akkor a középiskolás éveitekben. Most egy kicsit ismétlünk, rendhagyó irodalomóra következik, de ígérem, nem lesz olyan, hogy a költő azt akarta mondani…

Megcsalások, egyenlőtlen viszonyok, kirívó és érdekes történetek következnek most.

Az első történet szereplői Paul Verlaine és Arthur Rimbaud költők, valamint Verlaine felesége Mathilde Maute. Ők hárman egy érdekes szerelmi háromszöget alkottak az 1800-as években: két férfi és egy nő, amiben a közös nevező Verlaine volt

Verlaine, a párizsi bohém

Paul Verlaine jómódú családban született 1844-ben, az irodalom iránt a gimnáziumi éveiben kezdett érdeklődni. Iskolái befejezése után Párizsban lett hivatalnok, de közben a korabeli párizsi művészek züllött életét élte, gyakori vendége volt kávéháznak, kocsmáknak és irodalmi szalonoknak, első verseskötete megjelenése után helye lett a párizsi irodalmi körökben. Apja és nagynénje halála után a mai mamahotelekhez hasonló formában élt, anyja támogatta, ő pedig éjszakáit az abszint bűvöletében töltötte. Folyamatosan próbálta anyját meggyőzni arról, hogy nem iszik, nem él kicsapongó életet, végül elköltözött otthonról. Az ő élete ekkor olyan volt, ahogyan a dekadens párizsi művészvilág életét elképzeljük: írás és filozofálgatás, éjszakázás, mértéktelen ivás, nők és teljes züllöttség.

Rimbaud, az ateista zseni

Arthur Rimbaud 1854-ben született (10 évvel fiatalabb, mint Verlaine), apja hamar elhagyta családját, így a későbbi költőt és annak testvéreit anyja egyedül nevelte Charleville-ben. Rimbaud jó tanuló volt, diákként latin nyelvű verseket írt, amire tanárai is felfigyeltek. Okkultista, buddhista és keleti filozófiával foglalkozó műveket, valamint francia szocialistákat olvasott, többször megszökött otthonról. Zseninek tartották, Victor Hugo gyermek Shakespeare-nek nevezte. Lázadó volt és öntörvényű, nem foglalkozott semmilyen normával, megbotránkoztató viselkedése sokkolta még a párizsi művészvilágot is. Életművét 16 és 19 éves kora között hozta össze.

Jöjjön, kedves nagy lélek

A két férfi ismeretsége 1871-ben kezdődött, amikor Rimbaud elküldte verseit Verlaine-nek, mire Verlaine ennyit írt neki: „Jöjjön, kedves nagy lélek, hívjuk, várjuk!”. Rimbaud megérkezett Párizsba, innen indult sok évig tartó, szenvedélyes kapcsolatuk.

Mathilde, a szűz

Amikor Rimbaud megérkezett Verlaine-hez, Verlaine már házas volt. Felesége Mathilde Maute, aki csak 15 éves volt első találkozásukkor (Verlaine 25), tiszta, fiatal, polgári származású lány, akiben Verlaine megmentőjét látta. Úgy érezte, züllött életének a lánnyal való kapcsolata véget vethetne. Levélben kérte meg a lány kezét, amibe a család beleegyezett, de a házasságkötésük sokáig elhúzódott, nem is ismerték még egymást igazán, mivel Verlaine ekkor vidéken élt, innen küldte verseit és leveleit Mathilde-nak. Visszatérve Párizsba mintahivatalnokként dolgozott, próbált jó útra térni, rendes polgári életet élni, hogy elnyerje a lány és családja bizalmát, de hitt is abban, hogy Mathilde lesz megmentője.

Bántalmazó kapcsolat az 1800-as évekből

Miután összeházasodtak, szinte rögtön állandósultak közöttük a veszekedések és viták, Verlaine folytatta korábbi bohém életét, gondjai voltak az alkohollal is, a Komün bukása után pedig üldözési mániája lett a Komünben vállalt szerepe miatt. Valójába senki sem támadta, de végül már dolgozni sem járt be a hivatalba. Kapcsolatuk egyre inkább megromlott, Verlaine a lány szüleiben is ellenségeit látta. Tipikus bántalmazó kapcsolat volt az övék, a fiatal, szűzies lány próbált megfelelni férjének, aki hol szerette őt – saját romlottságával szemben állt a lány tisztasága, amit egyszer csodált, máskor utált -, hol pedig erőszakoskodott vele, bántalmazta a lányt. Fiuk születésével sem foglalkozott, gyakran járt haza részegen, ilyenkor mindig durva veszekedések alakultak ki közöttük.

A zseni Párizsban

Ebbe a környezetbe érkezett meg a fiatal költő, Rimbaud, akinek viselkedése megdöbbentette Mathilde-ot és családját, Verlaine-t viszont teljesen elbűvölte, a hatása alá került. A feleség és családja is rendszeresen találkoztak vele, mivel a házaspár ekkor a feleség szüleinek házában élt. Mathilde érezte a fiatal költőben a veszélyt, próbálta eltávolítani a férje mellől, végül Rimbaud elköltözött tőlük, egy padlásszobát béreltek neki. Rimbaud gorombán viselkedett mindenkivel, untatta a párizsi irodalmi élet, megvetette a költőket, ezt ki is mutatta, rendszeresen balhékat generált. Verlaine szerelmes lett a fiatal költőbe, de közben sokszor volt bűntudata felesége miatt.

Szökésben

A két férfi 1872-ben együtt megszökött Párizsból, csavarogni kezdtek, elmentek Belgiumba és Angliába. Az utazást Verlaine fizette, és kapcsolatuk nemcsak baráti volt, homoszexuális viszonyt folytattak egymással. Rimbaud eleinte csak tapasztaltabb költőként tekintett Verlaine-re, akitől tanulni szeretett volna, de Verlaine-t elvarázsolta a fiatal költőtárs. Szabadon utazgattak, közben írtak, bohém életet éltek, különös vonzalom alakult ki közöttük. A fiatal Rimbaud inspirálta Verlaine-t, aki szerelmes volt belé, rajongott érte, de közben feleségét sem akarta teljesen elveszíteni.

Jelent a Teljes napfogyatkozás c. filmből

Jelent a Teljes napfogyatkozás c. filmből

Mathilde egyedül maradt Párizsban, és – többek között – a szülei nyomására a válást fontolgatta. Verlaine érzései csapongtak, békülni akart a feleségével, de tudta, hogy ennek egyik legfontosabb feltétele az, hogy megszakítsa Rimbaud-val a kapcsolatot. Ezért, anélkül, hogy szólt volna Rimbaud-nak, elment Brüsszelbe, pénz nélkül magára hagyta költőtársát Londonban. Levélben kért bocsánatot feleségétől, még mindig bízott a békülésben, de ez nem történt meg, ezért újra Rimbaud felé fordult.

Csuklólövés

Újra találkoztak, de ekkor Rimbaud letámadta Verlaine-t azért, mert egyedül hagyta. Ekkor már terhesnek érezte az idősebb költővel való kapcsolatát, szakítani akart vele, a vita elfajult, és ekkor történt a végzetes lövés. Verlaine részegen rálőtt társára egy hotelszobában, akinek csuklóját sebesítette meg, “szétlövöm a tököd, ribanc” – mondta neki. (Egyes források szerint segg volt az, nem tök.) Verlaine anyja, aki a helyszínen volt, kibékítette a két költőt. Majd az utcán Rimbaud félreértve Verlaine egy mozdulatát azt hitte, megint rá akar lőni, ezért kiabálni kezdett, hogy gyilkos. Verlaine-t letartóztatták, és két év börtönre ítélték Rimbaud vallomása alapján. A szodómia vádja is szóba került a tárgyaláson, de ezt mindketten tagadták.

Verlaine a börtönben a vallás felé fordult, megtért, írt és tanult, közben felesége elvált tőle.

Szabadulása után, 1875-ben felkereste Rimabud-t, aki ekkor házitanítóként dolgozott. Az esti kocsmázás után sétáltak, ekkor Verlaine megpróbálta meggyőzni Rimbaud-t, hogy forduljon ő is a vallás felé, írjon Istenről. A beszélgetés ismét vitává alakult, majd elmérgesedett, a két férfi verekedni kezdett. A fiatalabb és erősebb Rimbaud összeverte Verlaine-t, véresen hagyta ott az utcán. Soha többet nem találkoztak.

Kinek a története?

Az érzések és kapcsolati dinamikák széles palettája volt benne ebben a különös szerelmi háromszögben: érzelmi labilitás, bántalmazás és féltékenység, visszaélés a hatalommal, a pénzzel, szellemi fölény, erőszak és rajongás, megcsalás és bűntudat, mester és tanítvány viszony.

Nehéz lenne megmondani, ki volt a történet főszereplője. Olyan, mintha Verlaine állna a középpontban, mintha körülötte mozognának a szálak, mintha ő teremtené meg ezt a történetet. Rimbaud és Mathilde is kb. 10 évvel fiatalabbak tőle, kapcsolatuk elején ugyanúgy rajong fiatal feleségéért, mint később a fiatalabb Rimbaud-ért, majd ugyanúgy ellöki mindkettőt, amikor a másikra vágyik. Máskor terhesnek érzi mindkét embert, de egyiktől sem tud elszakadni, újra és újra keresi őket, harcol azért, hogy vele maradjanak. Mindkettővel elmegy a végletekig, mindkettővel erőszakos lesz, mindkét szerelmét bántalmazza, miközben mindkettőért rajong. A fiatal feleség férje züllött életmódja, sorozatos bántalmazásai és erőszakossága ellenére egy ideig mégis vele marad, ahogyan Rimbaud is többször visszatér hozzá.

Végül mindketten elhagyják, nélküle mennek tovább, ő pedig egyedül marad. Ő áll középen, miközben ez lehetne Mathilde története is. A fiatal, ártatlan lány története, aki tapasztalatlanul felesége lett egy romlott költőnek; akit megcsaltak, bántalmaztak, kihasználtak, aki többször szembe szállt férjével, majd végül erőt tudott venni magán, és kilépett ebből a viszonyból, vitte magával gyermekét is.

Történetükből film is készült 1995-ben Agnieszka Holland rendezésében, zseniális alkotás, nekem az egyik kedvenc filmem egyébként; Leonardo DiCaprio játssza Rimbaud-t, én ebben a filmben jöttem rá, milyen nagyszerű színész ő. A film Rimbaud-t mutatja be zsarnokként, olyan, mintha ő lenne az aljas, aki játszik a másik érzéseivel, öncélú, aki kihasználja Verlaine érzéseit, megalázza a férfit. Verlaine pedig szerencsétlen hősszerelmesnek van ábrázolva, aki a végletekig ragaszkodik a fiatalabb költőhöz, rajong érte, kínlódik, eltűri annak hangulatváltozásait, zsarnokoskodását, irányítását, miközben ő ugyanezt teszi feleségével.

A film youtube-on is fent van, nézzétek meg, ha még nem láttátok:

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

42 hozzászólás “Jöjjön, kedves nagy lélek” – egy különös szerelmi háromszög története bejegyzéshez

  1. A filmet még a gimnáziumi magyartanárunk jóvoltából láttuk. Nagyon nagy hatással volt rám, azóta többször is megnéztem. Nem tudom, hogy a férfiak közötti szexualitás iránti élénk érdeklődésem mennyit köszönhet ennek a filmnek, úgy emlékszem, már kislányként is fogékony voltam rá.
    Legutóbb néhány hónapja néztem újra a filmet, és a legjobban az rázott meg, ahogy Verlaine a feleségét bántalmazta. Most gondoltam bele, hogy valószínűleg Rimbaud-t is, de a legutolsó találkozásukkor ő volt az erősebb.

  2. Nekem megvolt a dvd, aztán eltűnt, a héten megvettem megint, így újra megnéztem. Még mindig lenyűgöz, zseniális alkotás, nagyon hitelesen bemutatja a kapcsolatukat. A feleség bántalmazása engem is megrázott, ezért is jutott eszembe, hogy lehetne az ő története is, szívesen megnéznék egy olyan feldolgozást, amiben Mathilde van középen, ő a főszereplő. Ki lehetne dolgozni az ő szempontját is. Fiatalon házasodik egy szinte ismeretlen zsenivel, felesége egy művésznek, majd megjelenik egy fiatal szerető a kapcsolatukban, aki ráadásul férfi, és akivel nem nagyon tudja felvenni a versenyt. A versek világát, az alkotást, a művészi létet a férje jobban meg tudja élni a szeretővel, mint vele.
    Megrázó, ahogyan mindenki bántja a másikat.
    Egyébként Verlaine-nek a börtön után lett egy másik társa, szintén férfi, szintén fiatal, aki tanítványa volt, mert hogy a börtön után tanítani kezdett. Vidéken gazdálkodtak, de a fiú beteg lett, meghalt.
    Verlaine élete: feleség, aki elválik tőle (érthető módon), szerető költőtárs, aki megveri, elhagyja, akire ő rálő, majd egy tanítványával él.

  3. Én is a filmből ismerem a történetüket. A film valóban Rimbaud-t állítja be minden rossz elindítójának, de számomra mindig Verlaine volt a hunyó. Nagyon akaratgyenge személyként tekintek rá, aki csak a maga kényelmét, boldogságát veszi figyelembe és magasan szarik minden másra. Mathilde viszont számomra soha nem volt túl érdekes személy, lehet hogy csak a filmbéli karakter tette ennyire közömbösség, nem tudom. Ő teljes mértékben megtestesítette a kor nőideálját. Naiv, szemérmes, vallásos, a házasságban alárendelt szerepébe beletörődő nő, akinek fingja nincs a művészek bohém világáról, valószínűleg nem is érdekelte, hogy mi történik az ő beszűkült polgári látásmódján kívül a világban. De az is igaz, hogy mindez nem az ő hibája.
    Az viszont érdekelne, hogy mi motiválta a szülőket, amikor beleegyeztek a házasságba. Nehéz elképzelnem, hogy nem tudtak Verlaine viselt dolgairól, hiszen akkor már ismert és talán népszerű költő volt. Ez utóbbi nyilván sokat emelt az ázsióján. Vagy tényleg naivan hitték, hogy megváltozik?

    • Amikor megismerte Mathilde-ot, vidékre ment, szép leveleket küldött neki, verseket írt hozzá. Amikor visszatért Párizsba, megváltozott, bejárt dolgozni, visszavett kicsapongásaiból, normálisan viselkedett. Lehet, hogy ez enyhítette meg a szülőket, ezért bíztak benne. A házasságkötés elhúzódott, és addig Verlaine egy jobb arcát mutatta. Kicsit ez a tipikus “megváltozott, jó útra” tért hit van ebben. Illetve Verlaine, azt hiszem, ekkor már ismert költő volt, ami lehet, hogy vonzóvá tette őt. Lehet, ennyi elég volt? Pont ezért érdekelne a nő verziója.

      • Meglehet, hogy a szülők bevették Verlaine átmeneti jófiúságát. Én csak abból indultam ki, hogy akkoriban a költői lét vagy önmagában a művészélet mennyire nem számított tisztességes megélhetésnek. Általában akkor is volt ellenérzés az ilyen foglalkozású kérőkkel szemben, ha az illető sikeres volt. De ebből is látszik, hogy mekkora szakadék volt a művészvilág és a polgári életmód között. A nőket meg eleve arra nevelték, hogy családanyák legyenek, akik gyerekeket szülnek és engedelmes alárendeltjei a férjeiknek. Mathilde meg annyira tipikus ilyen szempontból.

        El sem tudom képzelni, hogy Mathilde mindezeket hogyan élte meg. Ha abból indulunk ki, hogy a családon belüli erőszak még ma is gyakran “elfogadott” fegyelmezési módszer, akkor abban az időben lehetett teljesen elfogadott. A nőnek az volt a dolga hogy kézben tartsa a háztartást, gyereket szüljön és bájosan mosolyogjon a férjére. Lehet, hogy a veréseket és megaláztatásokat Mathilde nem tragédiaként fogta fel, hanem a házasság természetes velejárójának tekintette. Verlain kicsapongó életét, a kapcsolatát Rimbaud-val nyilván nehezebben emésztette, mivel ezekkel nem tudott mit kezdeni. Ezek nem tartoztak bele a világról alkotott elképzeléseibe.

        Azt viszont nem hiszem, hogy minden férfi úgy gondolt a nőkre, ahogy Verlain a feleségére. A pasas egyszerűen csak egy önző szemétláda volt. Vagy inkább írjam azt, hogy művészlélek, azaz nem teljesen százas?

        • Ez is egy érdekes téma, hogy meddig nézzük el valakinek a bűneit azzal az indoklással, hogy ő művész. A művészek többnyire öntörvényű emberek, de szerintem közben meg inkább egoisták, vagyis leszarnak mindenkit és mindent, amikor a művészlétre hivatkozva szemétkednek. Megjegyzem, lehet, igazuk van, ez nem feltétlenül rossz dolog. Persze, most csak azokra gondolok, akik Verlaine-hez hasonlóan viselkednek, nyilván nem minden művész szemétkedik.
          Amikor egyetemista voltam, egy időben rám szállt egy költő, de nekem nagyon nem volt vonzó. Szegény eléggé lepukkant srác volt, mert elvi alapon nem csinált sok mindent, pl. nem is dolgozott, sok éve járt egyetemre. Emlékszem, amikor kedvenc pubunkban ültünk nagyobb társasággal, akkor ismertem meg, valamiért meglátott bennem valamit, a barátaim is mondták, hogy megmentőt láthat bennem vagy múzsát. Szóval, ott ültünk, egy ismerős hozta oda, 5 perce ismertem, amikor hirtelen megfogta a combomat, tök erősen, fájóan szorítani kezdte, közben meg egy saját versét súgta a fülembe. Na, most, van, aki ezen eléggé fel tud izgulni, szinte szexuális aktusként éli meg, én viszont tök zavarba jöttem, hogy ez most mi.
          Utólag azt mondom, lehet, hogy érdekes lett volna megtapasztalni egy ilyen félőrülttel a létezést, legalább átmenetileg, de nekem inkább volt ijesztő, mint vonzó.

        • Szerintem nem volt ennyire széleskörűen elfogadott a családon belüli erőszak, pláne akkor nem, ha a nő jó családból való volt, akik mögötte álltak, illetve, vagy ha a férfi durvasága és kegyetlensége nyilvánvaló volt. Nagyon nehéz volt még így is a válás, és kellett a támogató családi háttér, de a magasabb körökben nem volt egyértelmű, hogy a nőnek tűrnie kell a kíméletlen bánásmódot.

          Igaz, magyar források vannak erről ezen a blogon, de érdemes megnézni őket: http://mindennapoktortenete.blog.hu/2015/04/12/eroszak_hazassag_csalad_617

          • Mathilde-ot is támogatták a szülei; róla szerettem volna többet megtudni, hogy lássam, mi történt vele később, nagyon érdekel a további élete, viszont nem találtam forrást, illetve néhány francia nyelvűt. Ha ti megtudtok róla valamit, feltétlenül írjátok meg kommentben.

          • Ezt találtam:

            “Until now, Mathilde had been successfully concealing her husband’s brutality from her parents, even though they were all living under the same roof. But now they could see for themselves the marks on their daughter’s throat and, in a flood of tears, she confessed all the horrors visited on her since Rimbaud’s arrival four months earlier. Perhaps already foreseeing a separation (divorce would not become legal until 1884), Monsieur Mauté asked a doctor to examine the bruises and to sign a document attesting to what she had suffered. Mauté also decided that the couple must be separated and sent Mathilde and the baby off to a hiding place in Périgueux, where his family lived.”

            • Ezek szerint a szülőket nagyonis foglalkoztatta a lányuk sorsa, és igyekeztek támogatni őt miután kiderültek Verlaine viselt dolgai.

              • Igen, abszolút így volt. Azért ez megnyugtató, bár kíváncsi vagyok, mi lett a sorsa. Hogyan kezelték később, nem lett-e ő is hibásnak kikiáltva, nem lett- megvetett nő (egyedül a gyerekével), vajon talált-e utána valaki mást, egyáltalán lehetett-e valakije később?

        • Azert ha megkerdeznenk a bantalmazott noket arrol hogyan elik/eltek meg a vereseket, megalaztatasokat meg ha azt is mondanak, hogy ez a hazassag velejaroja, aligha hiszem, hogy ugy is elik meg vagy eltek meg. (De ertem a felvetesed, nem koztozkodni szeretnek) Egyszeruen el kellett turniuk sokmindent. De attol meg iszonyu lehetett atelni. Csaladi tortenetbol tudnek hozni peldat, ahol inkabb a halalt valasztottak mint a ferfivel valo tovabbelest, mert a valas elfogadhatatlan lett volna. Szoval ezeknek a megelese borzalmas lehetett nagy es ded es ukanyinknak, szegenyeknek.
          Lentebb Tollamnak, az egoizmus bizonyos mertekben nem gaz (eleg hulyeseg ilyet irni, mert mi az a mertek ugye) de amikor masok gyotrese, kinzasa, megalazasa, a sajat kielegules barmiaron kicsikarasa, ezekre egyszeruen nincs mentseg. ( a zseniknek sem) Az ilyen ember egy szar alak, egy tetu. Bocs az eros szavakert es a faek egyszeruesegert.

          • Azt nem is állítom, hogy Mathilde nem szenvedett csak azt mondom, hogy ha a kor szelleme másképp vélekedik pl. a családon belüli erőszakról, akkor a hozzáállás is más. Ha Mathilde olyan nevelést kapott, amely természetesnek kezeli azt, hogy a nő mindenben aláveti magát a férjének, akkor ő is azt tartja “normálisnak”, és teszem azt az erőszakos magatartás más reakciókat vált ki belőle, mint mondjuk egy mai modern gondolkodású nőből.
            De tollampapírom fentebbi idézete azt bizonyítja, hogy Mathilde neveltetésében a családon belüli erőszak nem volt elfogadott dolog, szóval…

            Amúgy most eszembe jut az a dokumentumfilm, a Szerelempatak, ami remekül megmutatja, hogy felmenőink hogyan élték meg a házasság intézményét és milyenek voltak a párkapcsolatok régebben.

            • Igen, úgy tűnik, nem volt szokás, de mégsem derült ki egy ideig. Olvastam, hogy Mathilde teljes csodálattal olvasta Verlaine verseit, amiket küldött neki vidékről. Valami rajongás lesz itt, azt hiszem.

              A Szerelempatakot nem ismerem, mikor játszódik kb.?

              • A Szerelempatak nem biztos hogy a legjobb példa, mert ha jól emlékszem talán egy erdélyi kis falu szerelmi életébe enged bepillantást, leginkább női szemszögből (nagyanyáink, dédanyáink korából). Viszont azt nagyon jól megmutatja, hogyan formálja az egyén felfogását és látásmódját, az adott közösség és kor szokása.
                Szerencsére az egész dokumentumfilm fent van a youtube-on. https://www.youtube.com/watch?v=4v3upk2KuZo

                • Jaj ez a cicalogo, orulet, nagyon tetszik.
                  A szerelempataktol viszont aaa…nem ertem miert voltak ugy oda a nepek (hogy finoman fogalmazzak) Meg a jelzok: “de olyan cuki”, “tunderi kis film” jee, hat nagyszuleink is dugtak…mik vannak…hat en halalra untam, nem igazan ertettem mi volt a filmkeszitok celja, mit akartak mondani vele, mi lehetett az a magvas gondolat vajon?.

                  • Megnézem, és majd utána nyilatkozom. 🙂 Le vagyok maradva a filmekkel hozzátok képest. Már gondolkodtam egy filmes poszton, 10 kedvenc filmen, amihez mindenki hozzá tudja majd tenni a sajátját, ajánlunk egymásnak, az mindig jó szerintem.

                  • Én sosem fogalmaznék úgy, hogy cuki volt. Valahol nagyon vicces volt, amúgy meg szomorú és kiábrándító (nem a film, hanem ezeknek az idős embereknek a sorsa). Nem attól jó a film, hogy rámutat a nagyszüleink is dugtak, hanem attól ahogy erről nyíltan beszélnek.
                    A mai generációnak az is meglepetésszámba megy hogy a mostani harmincasok is voltak tinédzserek, nem mindenki tudja elképzelni, hogy nagyanyáink is éltek nemi életet. Nekem nagyon tetszett a film őszintesége, és az, ahogy nyíltan beszélnek arról, ami anno tabunak számított.

                    • De még mennyire, hogy volt nemi életük. Az anyai nagyszüleim 12 (!) gyereket hoztak össze, ahhoz durván kellet az aktivitás. 🙂

                    • Ugye, hogy igen. Szerintem is inkabb szomoru volt megha ezt bubajosan is probalta talaltani a rendezo.
                      En eleg sok idos emberrel talakoztam akik tok oszinte beszeltek, ennel joval kendozetlenebbul (igaz, nem kamerak elott) szerintem eljon az a kor, amikor oszinten es viccesen beszelnek a huncutsagaikrol”, talan kicsit ujra elve igy a fiatalsagukat. Egyszer egy 78 es 76 eves parral diskuraltunk. 18 es 20 evesek voltak amikor hazasodtak. Az asszony a ferfi oleben ult, hangosakat nevettek es smaroltak, bakker csevereszes kozben. Nem szinjatek volt. Azota nincs ketsegem az oregek” szexualis eleterol. Mondjuk ok amolyan arado szerelmespar voltak, igazan, ami azert ritka 40 ev hazassag utan.

                    • Szerintem én még soha sem láttam ilyen korú embereket élőben smárolni.(nagyszüleim nem voltak, mármint voltak, csak nem igazán ismertem őket)

                • Szuper, köszi, meg fogom nézni.

    • Az mennyire jellegzetes, amikor Mathildrol kerdez Rimbaud: ..intelligens…es megert teged…? stb…most nem tudom felidezni. Eszerint a no csak a ferfivel valo konstellacioban lehet ertekes vagy etektelen. Elviselheto vagy gyotorheto, viszont becsulheto a legritkabb esetben. Mert tobbnyire csak egy test, amit hasznalnak es gyereket szul a ferfinek. En itt is nagyon elszontyorporodtem, ettol a noi nem ledegradalasatol, melyseges lenezesetol, mert nyilvan, hogy itt nem csak az egyszal Mathildrol van szo.. Amugy Mathild visszacsapasi es vegul valasa sejteti, hogy nem is olyan egyszeru no volt. Persze a kor behatarolta a mozgasteret es eleinte a tizenhat eletev is.

      • Igen, nagyon jellegzetes, az a párbeszéd tényleg fontos, jó megfigyelés. Vannak olyan források, melyek szerinte Mathilde nagyon is harcias tudott lenni, küzdött és keményen reagált, a filmben ez nincs benne.

      • Szerintem ez a megértés pedig jó kérdés. Mármint kapcsolatban. Hogy lehetne együtt élni valakivel, aki nem? Persze ha ez magának az embernek a megítéléséről szól, az gáz. De ha arról szól a kérdés, hogy megért-e úgy, hogy jó legyen vele együtt lenni, akkor ez alapvetően fontos, és nem az embert, hanem a kapcsolatot minősíti.

        • Jaj Laci, persze, nyilvan senki sem arra torekszik, hogy olyannal kosse ossze az eletet aki nem erti ot meg. (bar van aki ezt is leszarja, csak legyen aki kinyalja a valagat) De nem art a kolcsonosseg eteren sem, vagy igen? Ha arrol van szo, hogy valaki megert-e, megerti-e, hogy miert szemet/orult/bantalmazo/ a geniusz vagy sima bunko tars, ha csak arrol van szo, hogy a no legyen partner mindenben, csak o idomuljon a ferfihez…Nezd meg a filmet Laci es ketseged sem lesz afelol, hogy milyen arnyalatu kerdezes volt az es milyen szerepet szantak a felesegnek. A konkret filmbeli jelenet ‘inspiralt’ a hsz.-ra.
          Egyebkent a mai napig letezik am a “jo feleseg” kategoria. Ami azt jelenti, hogy a no idomiul, kielegiti a ferj kivansagait, onmagat hatterbe szoritja, mert a ferfi igenyei az elsodlegesek. Es mert a ferfit meg kell erteni! Az o motivacioit megerteni fel kell am noni egy nonek. Annyi ilyet latni.

  4. En meg nem lattam ezt a filmet, koszi a linkert. Mindket szineszi alakitas nagyon jo, Veraline egy gyava tetu mar szinte idegesitoen jol alakitotta ezt a karaktert David Thewlis. Amugy DiCapriot mindig is nagyra tartottam, es amikor par eve lattam egy regi filmjet amiben meg kis szaros volt meg inkabb elamultam, hogy micsoda egy ostehetseg. Szamomra a legtehetsegesebb- komlplexebb es legizgalmasabb amerikai ferfiszinesz, nem lattam meg gyengen jatszani.

  5. Érdekel, mit gondoltok az ilyen témájú írásokról, legyen-e folytatás, érdekel-e titeket, szívesen olvastok-e ilyesmit is itt, a blogon. Ebben van meló bőven, de szívesen csinálom ezt is, tudásom felfrissítésére is lehetőség.

    • Én imádom az ilyen témákat, úgyhogy ne fogd vissza magad!

    • Én szeretem nagyon az ilyesmit, és nekem sem árt, ha előkerülnek ezek a témák tudásfelfrissítés okán sem!

    • Legyenek még ilyen témájú írások. 🙂 Engem nagyon érdekel és sajnos olyan gimibe jártam ahol nagyon cenzúrázták az írók életrajzát. Mondjuk emiatt ami érdekelt annak utánaolvastam, de jó régen volt.

  6. Már jó rég láttam ezt a filmet, nagyon tetszett, kiválóak az alakítások benne. Az egész helyzet nagyon meredek, főként abban a korban, amikor a homoszexualitás is jóval kevésbé volt elfogadott, mint mostanában, és akiről kiderült, simán lecsukhatták. A történetben minden kétséget kizáróan Mathilde helyzete a legszomorúbb, aki már csak neveltetése miatt sem lehetett valódi társa a költőnek, aki nyilvánvalóan nem vágyott a jámbor, polgári életre, amiben a lány klasszikus feleségként otthon érezte volna magát.

    Mathilde-ról Lord Byron felesége jutott eszembe, aki jó családba született, kiváló nevelést kapott, és egyszerre volt briliáns matematikus, valamint vallásos, szigorú erkölcsű ifjú hölgy, mégis megszédült Byron zsenijétől és felségül ment hozzá. A házasságuk nagyjából egy év után válással végződött, miután rájött, hogy férje a saját féltestvérével folytat viszonyt – emlékszem, mikor ezt tanultuk magyarból, mennyire együtt tudtam érezni vele és azt szűrtem le tanulságként, hogy ha az ember egyszerű földi halandóként boldog akar lenni, akkor jobb, ha az ilyen művészféléktől távol tartja magát. Persze aztán rájöttem, hogy nem csak a művészek művelnek ilyesmit, hanem szinte mindenki más is, csak arról nem írnak a tankönyvek. 🙂

    A cikked olvastán eszembe jutott egy másik sztori, amit nemrég találtam: http://halcsontosfuzo.reblog.hu/bosie-oscar-wilde-elott-es-utan

    • Bizony, egy művésszel érdekes lehet a létezés, fentebb Corot kommentjére írtam le egy rövid közjátékot ezzel kapcsolatban. Még egy érdekesség ahhoz, mire vágyott Verlaine. Azt mondják, mindig kellett neki valaki, akihez ragaszkodhat, valamint a börtönéveket (2 év) nyugalomként élte meg, úgy emlékezett vissza rá, hogy ott jó volt neki, az volt a nyugalom szigete. Ennek vajon mi lehet az oka? Írt, olvasott, nyelvet tanult ott egyébként.

  7. Talan mert “biztonsagos’ volt es nem volt felelossge. Eleg volt leteznie ugy hogy betartja a szabalyokat. Nem kellett ugy megfelelnie mint a kinti tarsadalomban es nem is voltak ingerek (olyanok es annyi) ott bent mint kint, amelyekre valaszolt, kisertesek amelyeknek nem tudott ellenallni. Nyilvan egyszeru, monoton elet, nem sok kihivast rejtett magaban ami a kinti letrol azert nem mondhato el.

    • Igen, én is erre tippelek. Instabil személyiség lehetett, akinek keretekre van szüksége. Benedek István Aranyketrec című könyvében, amely az általa vezetett rendhagyó elmegyógyintézetről szól, ír ilyen emberekről, akik teljesen normálisan voltak képesek működni és élni az intézet falai között. Itt foglalkoztak velük, voltak szabályok, bizonyos korlátok, miket be kellett tartani, nem lehetett inni, drogokat használni, de alkalom nyílt egyszerű elfoglaltságokra, kerti munkára állatokkal való foglalkozásra, és szellemi aktivitásra, versírásra, olvasásra, színjátszásra, éneklésre is volt mód. Sok bentlakó – függők, személyiségzavarosok, kleptomániások, hisztérikusok – nagyon jól elvolt ezen kontrollált körülmények között, normálisan viselkedett, jól érezte magát, de egy részük amint kikerült ebből a védett közegből, újra lecsúszott, és teljesen szétesett. Lehet, hogy Verlaine is hasonló típusú személyiség volt.

      • Húú, de jót írsz, Arita, ez egy szuper párhuzam, szerintem ez lehetett az oka annak, hogy ott jobban elvolt. Arra mond valamit, miért nem tudja kint megtartani a szabályokat? Mi az, ami miatt ott tudja, kint meg nem. Nincs választása, ennyi lenne?

        • Szerintem a békés, kiegyensúlyozott, megtartó közeg hatása érvényesülhetett, mert pl. ezt az intézetet szabadon el is lehetett hagyni, és az emberek mégsem mentek el, illetve nagyon ritkán. Egy ilyen védőburokban az instabil személyiségeknek megvan az a mozgásterük, amire szükségük van – szellemi, fizikai aktivitás, mások társasága – de nincs ott az önállósággal járó felelősség, a stressz, az elvárások, és van kontroll, ami nem engedi, hogy önpusztító életet éljen az illető. El tudom képzelni, hogy valami hasonlót élhetett meg Verlaine a börtönben.

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Ó (ció, áció) – vakáció | Tollam-Papírom
  2. Évfordulós poszt (tl;dr) | Tollam-Papírom

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: