A szürke néhány árnyalata

Az egyik férfi kollégám azt kérdezte a napokban, hogy szerintünk mi a jó A szürke ötven árnyalatában, miért ilyen felkapott a könyv és a film is. A helyzet az, hogy rajtam kívül egy ember ismerte a könyvet, a többiek nem olvasták, nem foglalkoztak vele, egyikünk sem lett rajongó.

A történet

A történet azzal indul, hogy egy fiatal, szexuálisan teljesen tapasztalatlan, egyetemista bölcsészlány interjút készít egy gazdag, befolyásos, jóképű férfival egy újságnak. A férfi leveszi a lányt  a lábáról, randizni kezdenek (szándékosan használom a férfi-lány párost a férfi-nő helyett). Ostromolni kezdi a lányt, elsősorban olyan dolgokkal próbálja meg elcsábítani, amiket a pénzével tud megvalósítani. A lány eleinte tiltakozik, majd végül belemegy a kapcsolatba. A férfi nem engedi magához közel a lányt, ugyanis ő nem képes kötődni, érzelmileg mélyebben kapcsolódni valakihez. A szexszel kapcsolatos részekre nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, van benne kikötözés, elfenekelés, a férfi még szerződést is aláírat a lánnyal, amiben pl. titoktartást követel tőle a hálószobában történtekkel kapcsolatban. Így a lány még a legjobb barátnőjének sem meséli el, mit csinál vele a férfi, helyette rendszeresen „belső istennőjét” szólítja meg, vele elemzi a történteket. Megbeszélésre pedig szüksége lenne, hiszen ez az első kapcsolata, nincs tapasztalata, tele van ellentétes érzésekkel, amikkel egyedül kell megküzdenie. A férfi rendszeresen drága helyekre viszi a lányt, ezt néha a helikopterével teszi, menő kocsit vesz neki ajándékba, és nem nagyon hagyja levegőhöz jutni. Részletesen elmondja neki, mik a tervei vele szexuálisan, a szexre külön szobája van a luxuslakásában, amit – emlékeim szerint – a fájdalom vörös szobájának neveznek. A férfi nem alszik együtt a lánnyal, sőt, megtiltja neki, hogy a lány gyengéden megérintse. Amikor vacsorázni mennek a férfi családjához, az asztal alatt a férfi simogatni kezdi a lányt, akin ekkor éppen nincs bugyi, a lány ezt visszautasítja, mire a férfi, amikor kettesben maradnak pár percre, el akarja fenekelni. Végül „megengedő” lesz vele, és csak annyival bosszulja meg a visszautasítást, hogy a következő szexnél a lány nem élvezhet el. Azt mondja, hogy azt akarja, hogy a lány is frusztrált legyen, ahogyan ő is az volt, amikor a lány visszautasította őt a vacsoraasztal alatt. Ez a jelenet elég jól szemlélteti a kapcsolatuk jellegét.

A minőség

Az az igazság, hogy nem olvastam végig a könyvet, ennek az egyik oka az, hogy a minősége rettenetes, még ponyvaként is élvezhetetlen és olvashatatlan. Röhejes szavakkal és idétlen kifejezésekkel van tele, a Barátok közt komoly irodalmi stílusbravúr hozzá képest (a férfi gyakran emlegeti, hogy ő „baszni szokott”, a lány pedig rendszeresen használja a „szent szar” kifejezést, amikor meglepődik valamin). Én nem akarom senkinek sem kritizálni az ízlését és az igényeit az olvasmányaival kapcsolatban, de ha valami ennyire nincs megalkotva és egy 10 éves gyerek fogalmazási szintjét sem éri el, akkor az nekem már eleve gyanús.

A marketing

Ahogyan az igénytelenséget sem értem a könyveink kiválasztásában, úgy azt sem értettem soha, miért dőlnek be az emberek ügyes marketingfogásoknak. Lehet szó könyvről, filmről, öltözködésekről, ételekről vagy éppen az évek óta taroló salsa-őrületről, engem mindig meglep, amikor gondolkodás nélkül követünk különféle divatirányzatokat. Én azt sem hiszem el, hogy nálunk mindenki magáénak érzi a salsát, a jógát, a biokajákat, a fröccsöt és a csőnadrágot vagy a Converse tornacipőt.

Döbbenetesnek tartom, ahogyan a döntéseink meghozatalában nem állunk meg egy pillanatra, hogy átgondoljuk, mennyire tudunk azonosulni valamivel. Ciki nemet mondani, másképp dönteni, nem sodródni, egyszerűen, magyarázkodás nélkül eltérni az éppen divatostól. Sokszor még azt is kellemetlennek tartjuk, hogy ne foglaljunk állást egy éppen felkapott téma mellett vagy ellen (tudom, most én is ezt teszem). Ügyes marketingfogásokkal kényszerítik ki belőlünk, hogy véleményünk legyen valamiről, amihez alapvetően semmi közünk nincs. A lényeg, hogy beszéljenek róla, mert az a legrosszabb, ha nincs véleményed, mert akkor szürke vagy. Akkor is az vagy, ha nem foglalsz állást.

Én A szürke ötven árnyalatánál ugyanezt látom: nyilatkozni kell róla, véleményt kell alkotni egy témáról, amit alapesetben leszarnánk. Én sem foglalkoznék vele, mert könyvként annyira igénytelen, hogy nem érdemel szót, olcsó ponyva a legrosszabb fajtából, filmekben pedig teljes más az ízlésem, a szereplőkkel azonosulni nem tudok.

Bennem két kérdés merül fel a sztorival kapcsolatban. Az egyik az, hogy miért szeretik, akik szeretik, a másik pedig az, hogy ártalmas-e ez a könyv és film.

Miért szeretik?

A “miért szeretik kérdés” első meglepetése az, hogy elsősorban nőkkel találkoztam a rajongók között, férfiakkal nem nagyon. Többen azt mondták nekem, hogy a férfi-nő kapcsolat dinamikája miatt tetszett nekik, mert ez pont így van a való életben is. A nő odavan a férfiért, elindul egy “se veled, se nélküled – kínlódás”, és a férfi a végén megváltozik (a folytatásban ez van állítólag) vagy nem, de az ilyen kapcsolatok örökre hatással lesznek ránk. Többen nem tudtak pontos magyarázatot adni nekem arra, mit, milyen viszonyt és érzelmeket mutat be a történet. Fejcsóválva néztek rám, mert én nem értem.

Mégis ez lenne a sokak által megtapasztalt valóság?

Én azt hiszem, mégis értem valamennyire, miről van szó, miért tudnak ezzel sokan azonosulni.

Fiatal és naiv nőként sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy szerelmesek lesznek egy érett(ebb) vagy inkább látszólag érettebb, különleges és elérhetetlen férfiba, akivel belekerülnek egy spirálba, amiből hosszú idő és sok energia kijönni. Egy idő után azt mindenki érzi, hogy ebből ki kellene jönni, de ezt meglépni elég nehéz. Ezek a kapcsolatok nem az egyenlőségen alapulnak, nem építenek, nincs bennük kölcsönös tisztelet és szeretet. Van bennük viszont egyenlőtlenség, visszaélés a tudással, a tapasztalattal, az egzisztenciális háttérrel vagy szimplán csak az érzelmi fölénnyel. Ez jelenik meg A szürke ötven árnyalatában is, a cél vagy naiv szándék – a nő részéről – a különleges férfi meghódítása, ez az a tipikus „majd mellettem megváltozik” – érzés. Ő az, aki a nő felett áll, aki nem tudja az érzéseit kimutatni, és ennek megmagyarázására rengeteg ideológiát ki lehet találni, amivel ezt az érzelmileg halott embert felmentjük. Ő szeret minket, csak nem tudja kimutatni. Neki nehéz gyerekkora, élete, akármije volt és van, vagy csak szimplán: ő ilyen. Okokat és magyarázatokat keresünk, sőt, még saját magunkat is különlegesnek érezhetjük, hogy egy ilyen kivételes és nehéz emberrel vagyunk, hogy megpróbáljuk megmenteni és megérteni őt. Különlegesek vagyunk, mert ez az ember minket választott. Ő ezt ügyesen el tudja hitetni velünk, neki ez az egyik célja ebben a kapcsolatban.

Ez az, amivel azonosulni lehet, és amit én nem érthetek, mert nem volt benne részem soha. Azon kevesek közé tartozom, akik elég muníciót kaptak ahhoz, hogy mindig kikerüljék az ilyen agyhalott, manipulatív, éretlen embereket.

Vagány vagyok és bevállalós

Az olvasók egy másik része vagánynak érzi magát, hogy neki nem sok a történet BDSM-vonala (BDSM-gyakorlók nem tarják BDSM-nek, update: a kommentek között részletesen meg lett beszélve ez a szempont is Korbács és Nitta kommentelőknek köszönhetően, akik BDSM-gyakorlók, vagy hogy mondják ezt). A laza olvasó és néző, akinek belefér a kikötözés, az elfenekelés, és ezt tudatni szeretné; ő az, aki a villamoson úgy tartja a könyvet, hogy mindenki lássa, mit olvas. Összekacsintás ez, hogy nekem ez belefér.

Ennek a szemléltetésére van egy konkrét példám. Néhány évvel ezelőtt összefutottam egy régi, gyerekkori ismerősömmel, aki sztriptízbárokban dolgozott felnőttként. Iszogatni kezdtünk, majd kitaláltuk, hogy elmegyünk együtt bulizni, mire ő felvetette, hogy menjünk be egykori munkahelyére is, egy belvárosi night clubba. Én még soha sem jártam ilyen helyen, és nem is nagyon tudtam, mire számítsak, de igent mondtam. Láthattam, hogyan működik egy ilyen hely, de a legfontosabb az volt, hogy őszintén és nyíltan beszélgethettem az ott dolgozó nőkkel, megrázó történeteket hallottam, nyíltan beszélgettünk, mivel nem vendégként voltam jelen. Amikor társaságban szóba került a téma, én tapasztalatként akartam elmesélni, mit láttam, arról akartam beszélni, hogyan működnek ezek a helyek, hogyan élik meg ezek a fiatal nők ezt az egészet, milyen érzéseik vannak. Amikor viszont kimondtam, hogy jártam ilyen helyen, sokszor inkább egy összekacsintási szándékot láttam, nem pedig érdeklődést. Én lettem hirtelen a laza és vagány nő, akinek ez belefér, aki benne van a buliban. Menő, nem prűd, ezzel aztán lehetne egy jót kefélni, ez – kimondatlanul is – egy gyakori reakció volt.

Valami ilyet érzek A szürke ötven árnyalatával kapcsolatban, amikor valaki hangosan beszéli meg, hogy este moziba mennek megnézni a filmet. Összekacsint, kihúzza magát, büszke. Mintha a szexuális életünkről, a felszabadultságunkról, a szokásainkról, a “nekünk mi fér bele” kérdésről kellene állást foglalni, utalgatni, sejtetni a film és a könyv kapcsán, és itt megint visszatérnék a marketingvonalra: van a Szürke és van a prüdéria. Nincs átmenet és nincs szolid hallgatás sem.

A szürke ötven árnyalatának szexuális felszabadításként való megélése is lehet egy reakció, viszont kérdés, hogy minek örülünk, és tudjuk-e ezt okosan kezelni. Mert hogy a történetben a lány nem szabadul fel, sokkal inkább játékszerré alakul, persze, attól függ, honnan és hogyan nézzük.

Ártó ez a történet?

Több szervezet indított kampányt a film ellen, ők arra kérik az embereket, hogy a mozijegy megvásárlása helyett a jegy árát fordítsák olyan szervezetek támogatására, amelyek a nők elleni erőszak ellen küzdenek, bántalmazott nőket segítenek.

Vannak, akik erre azt válaszolják, hogy a BDSM nem gáz, sokan csinálják és sokan élvezik, ebben tudnak kiteljesedni szexuálisan. Tény, hogy aki erre kattan, az erre kattan, éppen ezért a filmtől független BDSM-vonal felett nem mondanék ítéletet. Mivel viszont nem vagyok szexuálpszichológus, nem tudom megmondani, meddig egészséges a szexualitás ilyen formájú megélése, vagy mennyire szexualitás ez, de abban biztos vagyok, hogyha valaki ebbe belemegy, akkor annak kölcsönös megegyezésen kell alapulnia. A kölcsönös megegyezésben benne van az is, hogy nem manipulálhatják egymást érzelmileg, nem árthatnak egymásnak. Nem használhatják ki egymás érzelmi sérüléseit, tapasztalatlanságát, a másik erős vonzalmát, szeretetét, szerelmét, kötődését, senki nem élheti ki agresszióját, elfojtásait, korábbi sérüléseit, egyéb kínjait a másikon, nem használhatja erre ezt a vonalat (sem). A másik testi és lelki egészségének megőrzése fontos, sőt, elvárt minimum. A frusztrációt, a kínokat, a sérüléseket nem lehet ideologizálni azzal, hogy valamilyen eszme vagy cselekedet szolgálatába állítjuk, az eszme, a filozófia, az életmód és a szexuális szokás nem lehet alibi. Vagyis lehet csinálni sok mindent, de ésszel és csak olyannal, aki ezt szintén akarja. Nem azért megy bele, mert a partnere erre manipulatív módon ráveszi, elhiteti vele, hogy ez neki jó, miközben érzi és tudja, hogy a partnerének ez nem jó, neki ez nem való. Elfogadja és megérti a partner szándékát, nem lázad a nemetmondás ellen.

Én úgy érzem, hogy a történet férfi szereplője nem éri el ezt az elvárt minimum szintet.

Emellett a történet mélyíti azt az ártó sztereotípiát, mely szerint a nők csak a jóképű, gazdag férfiakra buknak, és a pénzzel, a hatalommal sok mindent el lehet érni, ez egy kiváló csábítási forma, technika és lehetőség, amivel meg lehet szerezni a nőket, és ami mindig beválik. A férfi nem a jellemével, a személyiségével hódít, hanem sokkal inkább a pénzével és az egzisztenciális helyzetével, ezekkel vissza is él, valamint folyamatosan utasítja és irányítja a nőt. A férfi gazdag, sikeres, vezető beosztású, nála van a kontroll, a nő esetlen, csóró, irányítható (és még pályakezdő is), bár a sztori végén elhagyja a férfit.

Én nem mondom, hogy nincs szükség ilyen filmekre, de amikor azonosulni akarunk ezzel az egész történettel, akkor érdemes átgondolni, hogy szeretnénk-e a való életben egy ilyen férfit magunk mellett tudni. Akarnánk-e, hogy valaki folyamatosan kontroll alatt tartson és irányítson minket, állandóan belepofázzon az életünkbe. Akarnánk-e, hogy elfojtott kínjait és agresszióját rajtunk vezesse le, és mindezt még meg is idealizálja nekünk azzal, hogy ő csak felszabadítja a mi szexuális energiáinkat.

Egy pillanatra álljunk meg, és gondolkodjunk el azon, hogyan reagálnánk, ha új randipartnerünk azt kérné, hogy szerződésben nyilatkozzunk arról, hogy nem fogjuk senkinek elmesélni kettőnk kapcsolatát, és ha ezt mégis megtesszük, akkor kötbérre számíthatunk. Ha nem utasíthatnánk vissza a közeledését, ha nem mondhatnánk neki nemet, és ha ezt mégis megtennénk, akkor neki az első gondolata az lenne, hogy a nemet mondás miatt jól megbüntet minket.

Ne felejtsük el azt sem, hogy nem ez az első ilyen film és könyv, és romantikus történetekben is látunk és olvasunk hasonlót, csak ott a máz miatt nehezebben vesszük észre a negatívumokat. Így nézve jelen probléma a könyv és a film túlzott népszerűsége, különlegességként való kezelése, túl nagy hatása. A rajongóknak csak annyit kellene tenniük, hogy a filmbemutató és a könyv után gyorsan foglalkozzanak néhány más művel is, pl. ezekkel:

Simone de Beauvoir: A második nem

Merle: Védett férfiak

Flaubert: Bovaryné

Fekete Gyula: A falu szépe

Így talán a kép egy kicsit árnyaltabb lesz, az pedig soha sem árt.

Update: muszáj kicsit frissítenem a posztot. Én itt írom, hogy biztosan azért azonosulnak sokan, mert szegényeknek volt ilyen rossz tapasztalatuk. Erre nézem a film/könyv rajongói oldalát, és azt látom, hogy mindenki odavan, hogy olyan férfit szeretne, mint a férfi főszereplő. És most írok egy olyat, amilyet még soha: ezzel a rajongással remekül tovább írjuk a nőkről alkotott legszarabb sztereotípiákat. Hajrá!

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

227 hozzászólás A szürke néhány árnyalata bejegyzéshez

  1. Jáj… A szurke szexualis szintje coolsag? Jajaj.
    Szerintem a haboru elott szuletettek meg a homlokukra csapnak olykor, sot, kereszteny konzervativ posztkomcsi orszagokban az eggyel fiatalabb generacio is esetleg.. De szerintem ennyi extremitas jellemzi a tortenetet, semmi tobb.
    Szarul megirt ponyva oriasi hajppal, mintha felfedeznenk az ala-fole rendeltseg dinamikajat az uj evezrednek.
    Nekem kinos neha, de nem a fenekeles miatt, höhö.

    • Én úgy látom, hogy sokak szerint coolság.

      Én is azt írtam, hogy ponyva ügyes marketinggel, de kíváncsi vagyok arra, hogy ezen túl miért szeretik az emberek.

      • Igen, olvastam. De sajnos elképzelni sem tudom. Szerintem csakis a hájpolás miatt. Az viszont szomorú.

        • Hehe…akkor most asszem tok jo nekem. Meg kulfoldon nagy bestseller volt (eleve gyanus, arrafele minden 1.2 -dik konyv az) sokan javasoltak, hat elolvastam a hatoldalan levo jegyzetet, kb harom mondatot a konyvbol es na neem. Tenyleg egy emeletes szar lehet, mert az a harom mondat errol gyozott meg es akkor nem tevedtem.

          • Amikor Angliában robbant a szürke, akkor épp Londonban éltem. Metróztam minden nap az egyesből a hármas zónába, és figyeltem mindig hogy mit olvasnak az emberek. Egy nagyon jól behatárolható csoport volt az egyik fele, egy másik nagyon élesen körülírható a másik, plusz néhány kivétel.
            Férfiak nem voltak benne, még a kivételekben sem. Persze lehet hogy azok buszoztak vagy titkoskodtak 😉

      • En latok olyat, aki napok ota reszletekben kozzeteszi a mozijegyet, azt hogy becsekkol a moziba, hogy nezi, hogy kivel nezi, hogy tegnap ott volt, a Kindle boritojat, a Kindlet kinyitva es ezzel a kepernyon, vagy egyebrol ir, de megemliti, hogy tegnap a SZ50Á után.
        Szoval igen, van aki rettenetesen buszke erre.

      • Arra én is! Főleg hogy nőknek miért jön be egy nyilvánvalóan bántalmazó történet, ahol történetesen nem fizikai erővel, nem hatalommal vagy pénzzel, hanem meglehetős pszichológiai hadviseléssel töri be a pasi a nőt.

    • Valahol kőkonzervatív a történet, hiszen a lány szűz, és megvárja az igazit. Addig azt se tudta valószínűleg, hova kell tenni a tampont, de egy pillanat alatt orgazmuskirálynő lesz, ha a kulcsinger megjelenik. A Spongyabob ehhez képest Öveges professzor szórakoztató biológiaórája gyerekeknek.

  2. A Júlia-füzetekre emlékeztet a trilógia. Volt egy példány, amit gyerekkoromban többször elolvastam, ott egy zord professzorba szeretett bele a fiatal és naiv gyakornoklány. A zord professzor természetesen meztelenül úszkált a tavacskájában, a maga 27 évével és kisportolt testével (hoppá, Schmitt Pali bácsi is jól nézett ki fiatalon, utánanéznék a regénybeli prof tudományos múltjának), a lány meglátta, és hamar szexbe torkollt a történet. A hatalmi dinamika is megvolt, persze közel sem olyan durván, mint a Szürkében.

    • Én is szoktam ezekhez a szerelmes füzetekhez hasonlítani, nyelvi “minőségben” teljesen azonos. Nem sznobságból, de tényleg nem értem, hogy nem idegesíti az embereket ez a gyenge fogalmazás, a ciki mondatok, ennyire nem lehetünk igénytelenek, hogy ez ilyen sok embernek nem tűnik fel.

      • Nem tűnik fel nekik, mert a legtöbb ember nem igazán olvas, és ha olvas is, nem szépirodalmat. (Nem mintha én azt olvasnék, nem azért írom.) A Szürkét a híre miatt nagyon sokan olvassák olyanok is, akik egyébként egyáltalán nem vesznek könyvet a kezükbe, így igényük sincs arra, hogy egy sztori jól legyen megírva.

  3. Én 50 oldalig bírtam. Igaz én pont a megaláztatást nem bírom elviselni, semmilyen körülmények között. -Ráadásul mélyen hiszek benne, hogy jó és hosszútávú kapcsolat csak egyenlő emberek között alakul ki. Ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenben egyenlőek, hanem a kapcsolatnak ez az “átlaga”.

  4. A moziban akkora sor kigyozott a film miatt, amit utoljara a Jurassic Park premierjen lattam. Elore is kellett pofatlankodnunk, hogy beerjunk a Kingsman kezdetere.
    Ez a jelenseg szamomra teljesen meglepo, es igazabol nem javitotta a tarsadalmunkrol alkotott kepet a fejemben… lehet sznobsag, vagy puszta seggfejseg a reszemrol, de szerintem ez a konyv/film csak arra vilagit ra, hogy mindenhol kielegitetlen, boldogtalan es az onbecsules hianyaval kuzdo nok vannak. Persze nem mindenki, de aggasztoan sokan, es ez eleg szomoru.

    ps.: akinek tetszett a Kick/Ass illetve a V for Vendetta, annak a Kingsman-t melegen ajanlom 🙂

  5. Mint BDSM-es férfi szólnék hozzá a témához.

    Egyrészt. Mi, BDSM-esek sosem villogtunk és kacsintgattunk az életünkkel. Árnyékok között élünk, és elbújunk a világ szeme elől, eltekintve pár extrém, és pont ezért kihívó példától. (lásd David Carradine) Az egzisztenciánkat, az életünket, a megélhetésünket kockáztatjuk azzal, ha kiderül rólunk kifélék-mifélék vagyunk. Megvetés és kiközösítés fogad minket, már nagy példaképünk De Sade márki óta, az emberek nem értik, és előítélettel kezelnek minket, anélkül, hogy bármit is tudnának a kultúránkról.

    Megtörtént beszélgetés:
    – Szóval te is ilyen szadiszexes vagy?
    – Most már mindegy, igen.
    – Akkor te is véresre veritek, meg lehugyozzátok egymást az asszonnyal? Láttam egy ilyen pornót, majdnem behánytam, hogy lehet ilyen aberráltságra bukni, ha a párom ilyet mondana nekem, a fogait is kiverném.

    Másrészt. Nem tartjuk BDSM könyvnek a Szürkét. Miért? mert azt leszámítva, hogy a pornó rendezésében valóban közreműködött két BDSM-es (akik a könyv megjelenése óta nem vállaltál fel magukat) a könyv maga elenyészőt foglalkozik magával a BDSM-mel. Ez nem arról szól, hogy ütjük-kínozzuk-megalázzuk a másikat, ez csak egy bizonyos, – Hangsúlyozom, EGYIK, Bizonyos – megnyilvánulása. A BDSM nem arról szól, hogy testileg fájdalmat okozunk, hanem hogy megértjük, és kielégítjük a lélek legmélyebb kívánságait. Nem utasítjuk el azokat, akik Valentin napra egy csokor rózsa helyett egy koponyát szeretnének. Mi, BDSM-esek nem feltétlenül a fizikai-lelki kínzásban leljük örömünket, hanem a másik minden igényének kielégítésében, és (most tessék figyelni!) ha a másiknak az az igénye, hogy ő minden nap a földön csússzon valaki előtt, nyalogassa a talpát, és a fogaival hordozza utána a bőröndjét, akkor mi megadjuk ezt neki. Ha az az igénye, hogy szögesdróttal fellógassuk egy húskampóra, és egy kampós korbáccsal verjük, miközben egy égő gyertyát dugunk a némi szervébe, és addig erőszakoljuk,, amíg elájul a vérveszteségtől akkor megkeresi a hozzá való Mestert, aki megadja neki. Nálam valószínűleg hiába próbálkozna, szadista vagyok, elképesztően kreatívan tudod fájdalmat és gyönyört osztani, de nem vagyok egy barbár állat. Bár, lehet hogy igen, még nem próbáltam, lehet kicsit feszegetni kellene a határaimat…

    Harmadrészt. BDSM-esnek lenni nem csak kikötözős-fenekelős-megbaszós élet, ez csak egy durvábbik fajta NEMI MEGNYILVÁNULÁS. Ez nem egy nemi identitás, hanem ÉLETFILOZÓFIA, és ÉLETFELFOGÁS. Az, hogy mi ilyenek vagyunk, arról mi nem tehetünk. Ilyennek születtünk, ilyennek nevelt az élet. Mi a fájdalom, a megaláztatás és a hatalom gyermekei vagyunk, nekünk ez a három dolog a legszentebb. Te miért dolgozol keményen? Pénzért? Mi elismerésért. Te miért főzöl vacsorát a férjednek? Mert szereted, vagy ez a Te dolgod? Mi azért, hogy kiszolgálhassuk az embert, akinek egy apró mosolya is mindent jelent nekünk. Ha párom hazajön, nekem az első dolgom letérdelni elé,és lehúzni a cipőjét. Nem azért, mert ez a lovagias minimum, hanem mert örömet szerzek neki, hogy kiszolgálom. Te fél lábon ugrálsz, ha belerúgsz a bútorba, én legfeljebb felsóhajtok. Te sírsz, ha letörik a körmöd, vagy elvágod az ujjad, én kéjesen lenyalom a vért, és élvezem a fájdalmat. Te tapsikolsz ha meglátsz egy aranyos kiscicát, én meghúzom a vállam. Te megkérdezed a síró kisgyerektől, hogy mi a baja, én látom rajta. Kérdezz meg egy Barbie babát, hogy milyen érzés Barbie-nak lenni,és nem tud rá válaszolni, mert ez neki alapvető természete, neki EZ a normális. Nekünk az a normális, hogy van egy Mesterünk vagy Szolgánk, aki minden igényünket kielégíti, még azokat is, amikről nem is tudtuk, hogy vannak, kitapogatja, és kiismeri a határainkat, és tágít rajtuk. Ismerős? Igen, Hölgyeim, és Uram, ez egy teljesen NORMÁLIS, EMBERI KAPCSOLAT leírása. Figyelünk egymásra, megismerjük és kiismerjük egymást, idomulunk-idomítunk, és folyamatosan új szintre léptetjük a kapcsolatunkat. Mi a különbség? Könnyű: Mi, sokkal intimebb, és belsőségesebb kapcsolatban vagyunk, mint ti, un. normális emberek lehettek. Nem kell felhördülni, ez sajnos tény. Mi ismerjük egymás titkait, gyengéjét, és mindenét, nekünk nem kell titkolnunk a másik előtt semmit, mi nem hallgathatunk el egymás elől semmit, hiszen alkalmanként egymás életével is játszunk. Egy megremegő kéz, egy nem felismert pillantás, és helyrehozhatatlan testi-lelki károkat okozhatunk a másiknak, nem engedhetjük meg magunknak a titoktartás és kompromisszum luxusát. (röhögni fogtok, de egyszer elfordult, hogy rossz minőségű gyertyát használtam faggyúcsöpögtetésnek, és a szó szoros értelmében felgyújtottam a párom. Ma már mi is röhögünk rajta, de attól még azokat a hegeket a Jóisten sem fogja letörölni róla.)

    • Egyébként akit Valóban érdekel egy valódi BDSM kapcsolat, annak melegen ajánlom a Titkárnő c. filmet. Igen, azt is szexxel tudták eladni, de az értőbb szeműek látják mögötte a kultúránkat, a felfogásunkat, és fajtánkra annyira jellemző szolgálni és szolgáltatni akarásunkból fakadó végtelen bizalmat, és odaadást, amivel a társunkat kezeljük.

      Az olvasásra vágyóknak, pedig kedves barátom kiváló szösszenetét:
      http://users.atw.hu/jerom-bdsm/htm/klub.php?iras=ugorj

      • Mesebeli Kerek Erdő // február 14, 2015 - 2:28 du. // Válasz

        Kösz, ez valóban érdekes volt!

        Nem esik jól, ha fáj valamim, nagyon nem.
        Képtelen vagyok másnak fájdalmat okozni, iszonyodom a tűtől, de nagyon. Egyszer pár héten keresztül apámnak véralvadásgátló injekciókat adnom a hasába, mai napig nem értem, hogy nem ájultam el közben egyszer sem.
        Szóval ilyeténképpen nem érezném magam alkalmasnak a rendszer egészére, de több dolog nagyon szimpatikus abból, ahogyan jellemzed a kapcsolataitok lényegét.

        • Mesebeli Kerek Erdő // február 14, 2015 - 2:29 du. // Válasz

          *kellett

        • Nos, pont ez az, amiről beszéltem. Meghallottad, hogy BDSM, és rögtön testi fájdalom, és vér és ájulás.
          Végig erről beszéltem, ez nem az, amire ti azt hiszitek, hogy az.
          A kapcsolataink lényege ugyan az, mint nálatok, szolgálni és szolgáltatni, idomulni és idomítani, kapni és adni, figyelni a másikra, és szűkölni egy kis figyelemért.
          Persze, letagadhatatlan tény, hogy az esetek túlnyomó többségében fizikai bántalmazást használunk fegyelmezésre, de hidd el, nem vagyunk mind Szado-mazochisták. (én igen, de mellékes). Fizikai fenyítés nélkül is rengeteget tudunk változtatni, és idomítani a Szolgánkon, a szóbeli fegyelmezéstől kezdve a sarokba ültetésen, földön alváson és szekrénybe záráson át az élve elásásig (ne röhögj, megtörtént… és élvezte). Nem azzal leszel “sikeres” dom, hogy a kezedben a korbács, és jobbra-balra sújtasz vele, hanem ha felépítesz magad köré egy olyan rendíthetetlen bizalmi státuszt, hogy a szolga önként és dalolva szolgál ki, mert neki az a testi-lelki gyönyör, hogy gondoskodhat rólad.

          Őszintén ajánlom figyelmedbe a Fetishes c. dokumentumfilmet a kultúránkról, sajnos magyar feliratot nem tudom hol találni hozzá.

          • Rögtön fegyelmezés? ! Olyanok is bőven vannak köztünk, akik csak a fizikai fájdalmat szeretik adni vagy kapni, de nem érdekli őket az alá fölé rendeltség, sőt iszonyodnak tőle. Aztán olyanok is, akik a szerepjátékokat kedvelik, mindenük a domináns-szubmisszív viszony, de a fájdalmat kicsit se kedvelik. Őket próbálnád meg így fegyelmezni, úgy lelépnének. (Az előző csoportot meg egyáltalán fegyelmezni.)

            Idomítás jáj. Mondjuk ha téged az idomítás izgat, az teljesen oké, csak kérlek ne írd le ide a laikusoknak, hogy mind ezt csináljuk.

      • A Titkárnő című film azért elég súlyosan szexista, továbbá a lányt teljesen kihasználják érzelmileg. Több cselekménye és értelme van, mint a Szürkének, de ettől még ezernyi gond van vele.

        Jeromos honlapja meg lelki sérüléseket okozott nekem kis kezdőként. 😀 Oké, ez is egy felfogás, de szerencsére én már másik generáció vagyok.

        • Mondjuk a linkelt írás egész korrekt. Bár nem beszél a switchekről, mondjuk valszeg nem is ez a célja, de miért nem beszél soha senki a switchekről?

          A switchek azok akik váltogatják a szerepeket, sokszor egy párkapcsolaton belül is. Úgy döntik el, hogy ki lesz domináns és ki szub, hogy kinek van épp hozzá kedve. 🙂

        • balettbenugralo // február 16, 2015 - 10:29 de. // Válasz

          A Titkárnőt nagyon szeretem. Nagyban különbözik a Szürkétől, pl abban, hogy
          1, a pasi hagy neki mozgásteret
          2, a csaj eleve traumatizáltként érkezik a kapcsolatba
          3, a pasi segít neki önbizalmat növeszteni
          4, a pasi nem tartja előjogának, hogy bármit megtehet a nővel, sőt, szarul érzi magát a hajlamai miatt, meg is próbálja a csajt megmenteni saját magától
          5, a csaj saját maga dönt arról, akar-e kapcsolatot a pasival vagy sem. Nem kér engedélyt senkitől.
          Meg két kedvenc színészem a főszereplő, úgyhogy baromi elfogult is vagyok.

          • Igazad van, de:

            1. A hatalmi különbség ordító.
            2. Megjelenik ugyanaz a buta klisé, hogy eddig senkinek se sikerült, de itt majd a csaj megváltoztatja a pasit.
            3. Mégiscsak arról van szó, hogy a főnők kikezd a titkárnőjével.
            4. A pasi legtöbbször magasról tesz rá, hogy a lány mit élvezne, csak simán megalázza. Komolyan nem tudom, miért, vagy mi oka volt rá. (vannak cuki, játékos részek, de máskor látszik, hogy komolyan megbántotta ez az érzéketlen tapló és nulla élvezeti faktora van)
            5. A szereplők nem kommunikálnak, csak sodródnak. Nem oldják meg a problémáikat, csak elmenekülnek előlük.
            6. A végén a lányból boldog otthonülő szub feleség lesz, annyira már nem sikerült megerősíteni, hogy pl. továbbtanuljon és valszeg nem is volt cél.
            7. A szerepek egy életre leosztottnak tűnnek, nincs felfedezés, nincs fejlődés.

            • balettbenugralo // február 16, 2015 - 10:50 de. // Válasz

              A hatalmi különbség engem is zavart. A főnök-beosztott viszony szükségszerűen egyenlőtlen. Nem volt kimondva a filmben – egyáltalán, nagyon kevés dolog volt kimondva, szerintem szándékosan, és én örültem is neki, mert a szájbarágós sztorikat utálom -, de utaltak rá, hogy a faszi kényszeresen zaklatja a titkárnőit, azért kell megint újat felvennie.
              Szerintem a csaj nem változtatta meg a pasit, ugyanúgy dom maradt. Nekem úgy tűnt, a pasit zavarják a saját igényei, perverznek tartja magát, próbál leszokni (pl edzéssel lekötni az energiáit), de aztán mégse sikerül, és szarul érzi magát. Nekem ez emberinek tűnt. Ugyanez a kommunikáció hiányára is igaz. Én ezt látom magam körül, hogy emberek látványosan szarul érzik magukat a saját bőrükben, kapcsolataikban, de nem mondják el még saját maguknak sem, sodródnak és szenvednek. A titkárnő egész egyértelműen vonzódik a főnökéhez, már a kezdetektől. De azért még a régi pasijával randizik, pedig baromira unja.
              Emlékeim szerint (SPOILER ALERT) a film a mézesheteknél ér véget, onnan én nem gondoltam tovább, housewife lesz-e a nő, de újra meg kell néznem, mert én tényleg úgy emlékszem, teljesen nyitott maradt, hogyan tovább.

              • Persze hogy ugyanúgy dom maradt, ez azért értelmesebb történet, mint a Szürke. 😀 Nem erre gondoltam, hanem hogy az elején a pasi nem tud érzelmileg közel kerülni senkihez, a titkárnőivel kikezd, de nem randizik velük, nem járnak, nem akarnak párkapcsolatot kialakítani, és az összes kapcsolata katasztrófális véget ír, de aztán jön a főhősnő és ő megváltoztatja, mert ő különleges. Engem ez zavart, mert a való életben ez nem így működik és ha valaki már ennyi nőt kiborított maga körül, attól menekülni kell.

                Emberinek emberi, de attól még nem etikus a saját érzelmi katyvasza miatt másokat (az alkalmazottait) veszélyeztetni. Az érzelmi trauma és tud súlyos dolog lenni. A másik amit már írtam, hogy ez 90-es (vagy max 80-as) évek USA-ja. Szóval a férfi főszereplő nincs egyedül, vannak sorstársai, nem egyedül kell megküzdenie a gondjaival. Ő is vehet olyan kis oktatókazettát, mint a női főszereplő. Konkrét önsegítő könyvek is voltak már a BDSM-esenek. Szóval lehet, hogy nehéz feldolgoznia, hogy ilyen vágyai vannak, de nem lehetetlen.

                • balettbenugralo // február 16, 2015 - 11:07 de. // Válasz

                  Azért asszem abban egyetértünk, hogy csak mert a Szürkénél értelmesebb, azzal nem mondtunk sokat, ez egy baromi alacsony léc. ;D

                  Én nem úgy értelmeztem, hogy a főhősnővel azért jön ki, mert különleges, hanem mert kompatiblilisek. Bármelyik másik sub nővel ugyanígy kijött volna.

                  Állítólag ez is ilyen pasiprogramozás (férfi kommentelők légyszi véleményezzék), hogy férfiember nem kér segítséget, egyedül áll helyt (veri le a mamutot), ha beledöglik is. Nem olvas önsegítő könyvet, mert az férfiatlan. Nem tudom, igaz-e, nem voltam még pasi, de el tudom képzelni. Ettől még nem etikus amit a főhős csinál, ebben egyetértünk.

                  • Nekem a lány elődje, aki ott szerencsétlenkedett a film elején a vasbilincseiben is eléggé szubnak tűnt. Bár lehet, hogy igazad van, bár ekkor meg még gázabb, hogy miért tette ezt szegény vanilla titkárnőivel.

                    Oké, hogy férfiprogramozás, de mégis több mint egy millióan meglépték már ezt, hogy tisztába jöttek a saját vágyaikkal. (Csak egy db kanadai BDSM-es oldalnak, több mint 2 millió felhasználója van.)
                    Meg pasiként könnyebb a domináns vágyaiddal tisztában jönni, mert társadalmilag elfogadottabb. Ha egy nőnek vannak domináns vágyai szerintem neki sokkal nehezebb, mert szembemegy a szerepelvárásokkal, és a femdom ugyanezek miatt nagyobb tabu. (És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy napjainkban még az is tabu, hogy a nőknek saját szexuális vágyaik és igényeik vannak és nem csak csinálják amit elvárnak tőlük.) Szóval igazad van, hogy nem kér segítséget, mert férfi, de más szempontból könnyebb dolga van férfiként. (Egyébként szerintem mindenki switch, szóval neki is lehettek szubmisszív vágyai is, de azzal nem fog megbirkózni az, aki már a társadalmilag elfogadottabbal se tudott.)

                    • Az nem a lány elődje volt, hanem a lány. A film megmutatta kb. a végét, és utána kezdte az elejéről.

                    • Oké, rosszul fogalmaztam, az nem a film legeleje volt, hanem később mikor elmegy jelentkezni az állásra. Az irodában minden szét van dobálva és ott van az elődje aki bőg és a szájában viszi a cuccait.

                  • Ez nem pasiprogramozás, hanem férfilét, főleg ha még dom beállítottságú is. Előbb esek le a tetőről, minthogy megkérjek valakit, hogy fogja a létrát. Hülyeség? Az. Semennyivel sem kisebb hülyeség, mint mikor a nő órákon át szenved a szépítkezésével, de akkor sem hajlandó segítséget kérni, majd ő tudja, hogyan fesse ki magát, akkor is, ha semmit sem lát.
                    Egyébként meg mi is olvasunk szakirodalmat, tanulunk és fejlesztjük magunkat. Lényegesen kisebb odaadással és kedvvel, mint a nők többsége, de megtesszük részint a saját, részint a másik érdekében.

                • balettbenugralo // február 16, 2015 - 11:37 de. // Válasz

                  Még egy kis adalék. 90-es években már lehetett tudni a BDSM-ről, ezért sem kellett volna szégyenkeznie, írod. Most 2015 van, és felnőtt férfiak azért szégyenkeznek, ha önkielégítést végeznek. Van ilyen.

                • “az elején a pasi nem tud érzelmileg közel kerülni senkihez, a titkárnőivel kikezd, de nem randizik velük, nem járnak, nem akarnak párkapcsolatot kialakítani, ”

                  5 év telt el az életemből, mire érzelmileg egyáltalán lejutottam arra szintre, hogy közel kerülni valakihez (és ez barátságra is vonatkozik), kikezdtem egy nővel, és elhívtam randizni. Hiperérzékeny és zárkózott mind a két ember, mint a magafajtánk többsége.

                  A feldolgozásról meg annyit, hogy a lányt a saját családja küldte elmegyógyba, kizárták a “normális” életükből, és csak az izgatta őket, hogy nekik ne okozzon fájdalmat. Ez a hozzáállás normális és törvényszerű, ÉS hozza magával a normális és törvényszerű bezárkózást is.

            • Honnan indul, mivel kezdődik, hogy nem szexista, nem kihasználás, hanem normális BDSM? Tegyük fel, hogy egy fiatal lány vagyok, aki keresi a szexuális izéjét, szexualitását. Megismerek valakit. Honnan tudom, hogy ez BDSM, és ez én vagyok vagy kihasznál valaki? Ezt esetleg el tudod magyarázni nekem?

              • Megpróbálom elmagyarázni. A lényeg, hogy a szub, vagy az éppen alárendelt szerepben lévő vágyait követik, persze az a jó, hogy ha a két (vagy több) embernek kompatibilisek a vágyai és kipróbálhatnak új dolgokat. Akkor jó a kapcsolat, vagy akár a BDSM vagy a szex, ha mindenki jól érzi magát benne. Senki se frusztrált, senkinek sincs hiányérzete és senki se érzi úgy hogy egy merev szerepbe kényszerítették bele, de főleg az alárendelt ne érezze így. Ha élvezitek és nem túl veszélyes amit csináltok, akkor minden oké. Klisés leszek de fontos a sok és őszinte kommunikáció, mindenről sokat kell beszélni, elemezni a dolgokat, hogy rájöjj, hogy mire vágysz. Sokat kell beszélgetnetek egymással és ilyenkor muszáj teljesen egyenlőnek lennetek, nem csak a BDSM szerepektől mentesnek, hanem a normál hetero párkapcsolat megszokott egyenlőtlenségeitől is. Semmi se lehet tabu, se bárkinek a negatív érzelmei, se az exek, de mégse szabad erőltetni, ha valakinek nincs kedve lelkizni. (Persze bárki mondhatja azt, hogy nem BDSM-ezik olyannal, akit nem ismer eléggé.) Szerintem még csak szex és párkapcsolat nélküli, csak alkalmi BDSM kapcsolatnál is fontos a nagyjából azonos értékrend és életfelfogás. Szóval sztem egyáltalán nem különbözik annyira a vanilla szextől vagy a normál kapcsolattól. Tudatosnak kell lenni és tudni hogy tényleg élvezed vagy csak elvárják tőled és azt is tudni, hogy a partnered tényleg élvezi e, vagy csak nem akar csalódást okozni.

                Tudnod kell hogy bármire mondhatsz nemet, bármikor ha nincs hozzá kedved, szubmisszívként és dominánsként is, ez alól kivételt csak a játék utáni babusgatás (aftercare) képez, mert nagyon szemét dolog enélkül otthagyni a szubot.

                • Milyen az, amikor előszöz érzed, hogy ez neked oké? Az első alkalomnál nincs benned félelem? És az igaz, hogy mindenkinek van egy olyan partnere, aki amolyan tanítóként bevezeti ebbe a világba? (Ha sok a kérdés, és határt sértek, szólj.)

                  • Részemről pont olyan érzés volt, mint hogy a csoki édes, a citrom meg savanyú. Teljesen természetes, zsigerből fakadt. Anyu mindig mondta, hogy vigyázzak, mert elesek és bibis leszek, ez pontosan annyira érdekelt, mint az összes gyereket, annyi különbséggel, hogy leporoltam magam, és nem értettem, hogy mit rémüldözik mindenki.
                    Az első alkalom, meg ugyanúgy telt, mint az első nemi aktus. Benned van egy halom majré, kérdés, kétség, mikor elkezdődik, halálra izgulod magad, és közben elfelejted élvezni, a végére meg rájössz, hogy ez tök jó, ne hagyd abba.

                  • Nyugodtan kérdezz, szívesen válaszolok. 🙂

                    Első alkalommal rettegtem, de ez nem törvényszerű. Az volt a baj, hogy nem szántunk elég időt az ismerkedésre, gyorsan haladtunk, amit élveztem de féltem. Ennek technikai okai voltak, mindnyájan még otthon laktunk a szüleinkkel, gyorsan ki kellett használni, ha nincsenek otthon. Egyébként a domináns fél is lámpalázas az első alkalommal. Mondjuk az első olyan élményemnél amikor én voltam a domináns fél azért nem izgultam, mert a partnerem is kezdő volt, tanultuk egymást, nem volt stressz.

                    Nem muszáj, hogy a partner tapasztaltabb legyen az első alkalommal. Nagyon jó élmény volt mikor ketten kezdőként tettük meg az első lépéseket. 🙂 Nem árt azért egy tapasztaltabb mentor, de neki nem kell fizikailag jelen lennie, az se baj ha nem ismered élőben, elég ha ráírhatsz cseten vagy mélben, ha van kérdésed.

                    Tapasztaltabb partnerrel intenzívebb élmény a “beavatás”, ami egyrészt jó, másrészt nagyon lehet félni. Ez utóbbi ízlés kérdése, hogy jó e vagy nem. 😀 Annyira azért nem volt jó, előtte úgy izgultam, mint a diploma védéseimen. 😀

                    Én úgy tapasztaltam, meg másoktól is úgy hallottam, hogy mindenki érzi az első alkalommal, hogy ez nagyon jó és hogy eddig ez hiányzott neki. Még akkor is pozitív az élmény ha valaki közben fél, meg kicsit ijesztő és túl gyors neki a dolog.

              • Én ezt úgy írnám le, hogy hazaszaladtál boldogan kiabálva, hogy képzeld anyu, hetero vagyok!?

                A nemi beállítottság és identitás ösztön kérdése. Tudod, hogy ez neked jó. Kísérletezel. Felismered, hogy ez neked jó, és ha így meg így csinálod, akkor még jobb. A pofára esés akkor kezdődik, mikor rájössz, hogy ez csak neked jó. Éveken át kerestem melegek társaságát, és ott is elég sűrűn elővetődött a téma, de mindig ugyanoda jutottunk. Tudja a fene, hogy miért, de tudtuk, hogy ez nekünk jó, nekünk így jó, és amikor apu jött a virág és méhecske meséjével, akkor megkérdeztük, hogy mi van a virág-virággal esetében, és jött a szörnyülködés. Tehát marad a bújj el a csendben és zárkózz el, effektus.

          • “4, a pasi nem tartja előjogának, hogy bármit megtehet a nővel, sőt, szarul érzi magát a hajlamai miatt, meg is próbálja a csajt megmenteni saját magától”

            A történet az USA-ban játszódik és talán a 90-es évek elején, talán kicsit korábban. Ekkor már rengeteg írás, ismeretterjesztő könyv stb. volt hozzáférhető a BDSM-ről, a lány az egyik jelenetben hallgat is egy oktatókazettát. Ezzel azt akarom mondani, hogy a pasi simán hozzáférhetett információhoz arról, hogy hogyan tartson fenn kiegyensúlyozott D/s kapcsolatot, de ő ezt nem tette, csak kikezdett mindig az aktuális titkárnőjével, szégyellte a vágyait és hülyeséget hülyeségre halmozott. Nem túl érett viselkedés és nem is túl felelősségteljes, ráadásul így másokat is veszélyeztetett érzelmileg, ahelyett hogy kegyeskedett volna felnőni és addig visszafogta volna magát.

            Szóval egyáltalán nem erény, hogy szarul érezte magát a hajlamai miatt és próbált megmenteni magától másokat. Nem próbálni kellet volna, hanem csinálni, hogy amíg nincs kellő önismerete, nem hajkurász másokat.

            • balettbenugralo // február 16, 2015 - 11:01 de. // Válasz

              Nem is mondtam, hogy erény. Viszont érthető.

            • Valóban, nem kezdtem el részletezni a dub-dom és a szado-mazo kapcsolat közti különbséget, mivel nem az volt a téma. A fegyelmezés és idomítás meg pont az a két magyar szó, ami a lehető legnagyobb területet fed le a nyelvben. mindkettőt lehet csinálni testi, lelki, érzelmi, vagy verbális alapon. Kinek mi a fétise.

              Mind ezt csináljuk… Nem mondtam ilyet. Végig arról beszéltem, hogy ahány ház, annyi szokás, csak az átlagember skatulyáz be minket a fájdalom, és vér és ájulás témájába.

              Titkárnő. Igen, szexista, viszont nagyságrendekkel jobb betekintést ad a világunkba, mint a többi társa. Remekül ábrázolja a lelkiségét, és belső monológok nélkül is teljesen kifejezi, hogy mi megy a két szereplő fejében-lelkében.
              A főnöknek nem erény, hogy küzd önmagával. Nem tudom, te hány éves vagy, és mióta élsz a világunkban, de én cca 15 éve küzdök magammal és a hajlamaimmal. Tisztában vagyok vele, hogy ilyen vagyok, elfogadtam, és szeretem magam, ettől függetlenül meg van a polgári életem, a munkám, a párom, a beosztottam és a főnököm is. Nem sétálhatok egész nap korbáccsal az övemen, és nem viselkedhetek mindenkivel úgy, ahogy azt én akarom. Meg kellett találnom a helyem a normális társadalomban is, szerepet kell játszanom, és el kell rejtenem a valómat, és igen, ez azzal jár, hogy küzdök önmagam és a természetem ellen. Hibát-hibára halmoztam, amíg meg nem találtam a társamat, aki mellett fenn tudtam tartani a látszatot, és ha érdekel, kb fél éven keresztül próbáltam elüldözni a közelemből, mert tudtam, hogy veszélyes vagyok rá, és a megszokott életére. Felépítettem a lelkivilágát, adtam értelmet az életének, és végül magam mellé engedtem. Ez nem megy egyik napról a másikra. Ezt ugyan úgy meg kell tanulni, mint egy átlagos párkapcsolat apróságait. Annyi különbséggel, hogy itt nincs anyai jó tanács, nincs családból hozott minta, mindenre magadnak kell rájönni, és ez azzal jár, hogy félted Őt és félted magadat is. Az én szememben az az éretlen és felelőtlen, aki erre nem képes.
              A hölgy szerepe bár ténylegesen a buta klisék adják az alapját, nem ez. Az ő szemén keresztül tisztán végigkövethető az a folyamat, ami a félelemből tiszteletté, a tiszteletből bizalommá, a bizalom pedig feltétlen odaadássá válik, ami egy dom-sub kapcsolat alapja. Az, hogy mellette még mazochista is, részemről elhanyagolható tény. A film nem a szado-mazo kapcsolatra tette a hangsúlyt, és ezt több néha humoros, néha bizarr jelenettel is érzékeltette. Azt mondod, “legtöbbször magasról tesz rá, hogy a lány mit élvezne, csak simán megalázza.” Igen, és érdekes módon, a lány mégis élvezi. Tudja mit akar, próbálja elérni amit akar, és végül kap valamit, amire nem számít, és élvezi, mert a Mester ajándéka. Emlékezz vissza, mikor a WC-ben maszturbál, nem olyannak nyögdécsel, hogy verés, erőszak vagy fenekelés, hanem mindent, amiről a Mester jut az eszébe. Ez nem mazochista viselkedés, hanem sub. És egy sub öröme az, ha a Mester kedvére tehet, és a Mester foglalkozik vele. Szó szem volt bántalmazásról, vagy elnyomásról. Egy igazi dom pontosan tudja, hogy a sub mindennek örül, ami tőle van, és ezzel gátlástanul vissza is élhet, mert így benne van a meglepetés és a várakozás gyönyöre is. Ha kipakolok eléd 8-10 verőeszközt, utána összekötözlek és bekötöm a szemed-füled, akkor tudod, hogy most vér fog folyni, és készülsz a fájdalomra. Erre én benyúlok a zsebembe, előhúzok egy tollpihét, és azzal foglak cirógatni, bepisilsz az élvezettől, mert homlokegyenest más kaptál, amire készültél, tehát az érzékszerveidből pont arra hatok, ami felkészületlen volt.

              Végül: “amíg nincs kellő önismerete, nem hajkurász másokat.” Ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy aki nem készült fel a szexre, az ne feküdjön le senkivel. Megsúgom neked, ha harmincévesen veszted el a szüzességed, akkor is felkészületlen leszel, mert hiába tanulsz róla, hiába olvasol róla, fogalmad sincs, hogy mi vár rád. A világon mindent (még a légzést is!) gyakorolni kell, próbálgatni, és egy idő után majd elmondhatod magadról, hogy lelkes kezdő vagy, de még kilométerekre vagy az önismerettől, és rutintól.

              • Én nagyon megértem ha valaki küzd az önelfogadással én is megtapasztaltam/ tapasztalom. 5 éve vagyok benne ebbe a világban, de kisgyerekkoromtól kezdve tisztában vagyok a vágyaimmal és hosszan azt hittem én vagyok az egyetlen a világon, aki ilyen furcsa, az iszonyú volt.
                Pont azért hangsúlyoztam ki az információ jelentőségét. Minden sokkal jobb, ha tudod, hogy nem vagy egyedül, ha információhoz jutsz, ha látsz pozitív példát, jól működő párkapcsolatot. Igen nem látod a szüleidtől milyen egy dom-szub kapcsolat, de rengeteg példát láthatsz rá a neten és élőben, szóval van követhető szerep. A netes idők előtt nehezebb lehetett.

                Én switch vagyok, switchet kerestem páromul és másik switch párokkal barátkoztam, hogy megtanuljam, hogyan lehet egy ilyen párkapcsolatot jól csinálni. (Nem követtem pont ugyanúgy a példát de ötleteket merítettem, na meg reményt.) Igazad van, hogy az ember sose lesz teljesen felkészült, de legalább törekedjen rá, hogy minél felkészültebb legyen, ez a felelőssége magával és a partnerével (partnereivel) szemben is.

                Abból amit írsz, hogy félteted a párodat magadtól azt szűröm le, hogy nem voltak előtted pozitív példák, akkor még nem fogadtad el, hogy lehet ezt jól csinálni.
                Mondjuk nekem valszeg a fiatalságom miatt könnyebb, pár barátság borult miatta, de még nem voltam házas, nem voltak gyerekeim és nem nagyon voltak olyan évtizedes ismeretségeim se, amit emiatt veszíthetek el.

              • Önelfogadáshoz és nehézségekhez: Kicsit sírtam, mikor itt a blogon elolvastam a gyerekkori barátságokról szóló írást. (Kézzel varrja meg foszló ágytakarómat a címe) Azért szomorodtam el, mert jól volt megírva és egy ilyesmi olyan jó lehet, de közben tudtam, hogy nincs okom elkeseredni, mert sok nagyon jó fej barátom van és a húgommal is jóban vagyok. Viszont a mostani barátaimat, ismerőseimet, bárkit akinek keresem a társaságát és tartom a kapcsolatot, mind 6 éve vagy azóta ismertem meg. A családomon kívül nincs ennél régebbi ismeretségem, sehol sincsenek már az áltsulis barátnők, a lány akivel az óvodába barátkoztam össze, ismerősök régi nyarakról.
                Elég nyílt vagyok és nem vagyok hajlandó titkolódzni, a régi baráti köröm egy része először amiatt lépett le mert meséltem nekik a BDSM-es dolgaimról, a maradék meg amikor rájöttek, hogy biszex vagyok. Pedig a közhit szerint a női biszexualitás valami hű de elfogadott dolog, na engem emiatt hagyott ott az ismeretségi köröm nagy része.
                Azóta lettek újak, akivel egyéb szempontból is jobban kijövök, például mert nem akarnak folyton beleszólni az életemben, nem pletykásak vagy nem úgy stb., de azért sajnálom a régi gyerekkori barátságokat.
                Az egész kicsit olyan, mintha külföldre költöztem volna.

                És én szerencsés vagyok, mert fiatalon léptem meg a változásokat, viszonylag könnyen viseltem. A szüleim miatt is szerencsés vagyok. Mivel még otthon lakom, várható volt, hogy lebukunk előttük, mikor ez megtörtént, nagyon korrektül kezelték. (Pedig más dolgok miatt sokat szidom őket.) Az egész szűk család tudja és elfogad így, mégis nehéz néha például akiket nem válogathatok meg (munkatársak, évfolyamtársak), velük ezek miatt is barátkozom nehezebben, vagyok távolságtartóbb.

                • Az a helyzet, hogy nekem ezek a gyerekkori barátságok olyanok, mint az egyszeri kislány. Van, még sincs. Elköltöztek külföldre, a földrajzi távolság miatt nem lehet olyan a kapcsolat. Az érzések olyanok, de az kevés. Én ezt nagyon nehezen éltem meg, teljesen bele voltam betegedve, hogy nincsenek benne az életemben olyan formában, mint régen. Nagyon irigy vagyok még mindig, amikor látom, hogy ismerősök együtt vannak a régi barátaikkal.

                  Ha tetszett ez az írás, akkor talán ezt is szeretni fogod:

                  https://tollampapirom.wordpress.com/2014/11/01/burokban-felnoni-aldas-vagy-atok/

        • Ezt a filmet nem láttam. Az ellen tiltakoztak, amikor mozikba került?

    • Szia Korbács! Köszi, hogy leírtad, így legalább most már azt is tudjuk, hogy a szürke még ebből a szempontból is vacak. Egyébként te láttad a filmet vagy olvastad a könyvet? Ha igen, akkor hogyan jellemeznéd a szereplők kapcsolatát? Van benne kölcsönösség vagy bármi abból, amit fent írtál?

      • Hősiesen megküzdöttem vele, Megmérettem, és tökéletesen csúfos kudarcot szenvedtem az elolvasásával. Nem bírtam. Egyszerűen… hogy mondjam vérlázító volt, ahogy rólunk beszélt. A bizalmaskodó vállveregetés, hogy ugyan, ez természetes, ebben nincs semmi tabu, miközben a főhősön keresztül azt érzékelteti, hogy csak az igen gazdag, gondtalan, arrogáns nagykutyák szórakozása, hogy alfanégyzethímek lehessenek.

        “Az óriási hatalom velejárója, hogy a legtitkosabb álmainkban is biztosak legyünk abban: irányításra születtünk.” Igen, ez az egománia, a túláradó önbizalom, a Tyleri-Én-kép. Hogy dom lenne? Aligha. Mi is fellengzősek, egománok vagyunk (Ha megfigyeltétek néha önkéntelenül is királyi többesben beszélek), de mi ráébredtünk arra, hogy ugyanolyan mértékben függünk a Szolgánkon, ahogy ő rajtunk. Neki a Mi irányításunk kell, nekünk meg az ő határtalan kiszolgáltatottsága. Egyik nem létezik a másik nélkül. Ha nem lennének Szolgák, nem tudnánk mit kezdeni magunkkal, ezért tiszteljük a Szolgát, és a magunk szórakozása érdekében fokozzuk az Ő vágyait, és Ő boldogan csinálja az egyre képtelenebb és elmebetegebb parancsainkat.

        Kölcsönösség? Aligha. Kényelmetlen, túláradó pedofília-szag annál inkább. A lány egész idő alatt úgy viselkedett, mint egy nyolc éves, akinek először mondja azt egy bácsi, hogy tegye a kezét az izéjére, vagy amikor először dörzsöli meg magát, és fogalma sincs semmiről, nem ért semmit, és “nem tudom, mit csinálok, de jóóóó”. A kölcsönösség akkor lett volna meg, ha lány ráébred arra, hogy neki azért kell szolgálni a főhőst, mert ő ettől érzi magát Nőnek, ettől érzi, hogy beteljesítette a darwini célját. És hogy miért maradt ki ebből? Azért a főszereplő már “felnőtt, jövőjét nagy vonalakban ismerő nő”-ként születik meg a könyvbe. Pont a legmeghatározóbb rész maradt ki:

        Szó sem volt benne a fokozatos tudatunkra ébredésről, és mindennek ellenpólusáról, a kétkedésről, a szenvedésről. Mi, már gyerekkorunkban felismertük, hogy valami nincs rendben. Anyám a mai napig meséli mindenkinek, hogy mennyire nem voltam sírós gyerek, összetörtem magam, és vigyorogva másztam tovább. Ahogy nagyobb lettem, és rájöttem, hogy ez ROSSZ, ezért engem utálnak, félnek tőlem, kiközösítenek és megvernek. Ahogy eléred a tinédzser kort, és elkezded tanulni, hogy mi a szex, mitől kellene felállni, és rádöbbensz, hogy mindenki olyan dolgokról beszél, ami téged hidegen hagy, és ha megpróbálod felvetni a te teóriádat a szexről, akkor minden fuldoklik, öklendezik és elmebetegnek tart. Végül jön egy ember, aki felismer (ugyanúgy, ahogy a melegeknek, a heteroknak meg van a maguk radarja, nekünk is), hazavisz magához, leültet, és elmondja, hogy “amin most átmész, az vele is megtörtént, nem kell félned, nem égsz el a pokolban (mélyen hívő ember vagyok a mai napig, most mondd meg) és nem vagy egyedül. Sokan vagyunk, többen, mint hinnénk, és sokkal többen, mint ahányan elismerik maguknak. A legtöbben elfojtják, nem ismerik be, és sosem fogják vállalni önmagukat, inkább beilleszkednek, és maszatolnak a vaníliák között, de mi, fiam, mi kiélvezzük az életet, mi megtanulunk nem félni önmagunktól, és mi megtanulunk kiteljesedni a magunk életében. Szóval, gyere, megmutatom, a valódi világodat”

        • Egyébként pont azt akartam kérdezni, hogy milyen ennek a felismerése és hogyan ismerkedtek, de pont ezt írtad most le.

          És mi van akkor, ha a radar nem működik jól, és egy olyan embernek adod elő, aki nem ilyen?

          • Akkor jön a választás. Ha az illető a párunk, akivel egyébként szeretnénk együtt élni, akkor vagy megpróbáljuk szépen lassan kipuhatolni, hogy hol lehet a gyenge pont, ahol bele lehet vinni, és megmutatni, hogy ez egy természetes dolog, vagy elnyomjuk, és szenvedünk átlagemberként, vagy elhagyjuk. Ebben sincs semmi különös, ti is így vagytok vele, ami nem megy, azt nem erőltetjük.

            Ha nem a párunk, “csak” egy ismerős, akivel megpróbáltuk megosztani a belső lelkünket, akkor zavar, értetlenség és pánik kerülget. Ha tartja a száját, akkor semmi nem történt, ha nem, akkor kezdődik a mutogatás, a sugdolózás, a kikészítés. Vagy felvesszük a kesztyűt, és igen, ilyen vagyok, akinek nem tetszik, tehet egy szívességet, vagy elmenekülünk. Rólad hányszor derült ki valami, ami miatt kellemetlen helyzetbe hoztad magad a munkahelyeden? Mindennapos dolog. Tudni kell kezelni.

            • Ez igaz, és intelligens ember nem él vissza semmilyen infóval. Ha mégis megteszi, az őt minősíti, persze, erre kevesen gondolnak addig, amíg nem őket támadják, szóval sovány vigasz, azt hiszem.

              Tudnál még olyan pontokat felsorolni, ami miatt A szürke ötven árnyalata nem tekinthető BDSM-témának vagy rosszul kivitelezett BDSM-nek lehet nevezni?

              • Mivel nem sikerült elolvasni, és biztos vagyok benne, hogy megnézni sem fogom, igen kevés párhuzamot tudnék még kifejteni. A Mi életünkről, és kultúránkról nagyon szívesen mesélek bárkinek, a kérdésekre szívesen válaszolok, a konzekvenciákat meg rátok bízom.

                A legröhejesebbnek egyébként azt tartottam, mikor (így hallottam, nem tudom, odáig nem jutottam el) valamelyik végén a főhős szenved, hogy meg akar szabadulni ettől a beállítottságtól, és normális akar lenni. Mert egy dom köztudottan megváltozik bárki kénye kedvére, és egyébként is a mormonok óta tudjuk, hogy a nemiség választás kérdése…

                A marketing és valóság kapcsolatáról meg az alábbi írás ad messzemenően kielégítő véleményt:
                http://bdsmblog.hu/a-seggpuder/

              • Nem vagyok BDSM-szakértő, de pár ismerősöm igen, és pl az egyik leggyakrabban emlegetett érvük, hogy amikor Ana használja a jelszót (safe word, nem ismerem a magyar kifejezést), azt jelezvén, neki ez sok és Christian lesz szíves abbahagyni, akkor nem tisztelik a megállapodást és Aba határait, és csakazértis az lesz, amit a pasi kíván. Ez elég súlyos vétség. Nem BDSM kapcsolatban is.

                • Van benne ilyen rész? Ezt nem is tudtam, ez tényleg gáz.

                • Na ez tényleg durva…

                • A menekülőszó figyelmen kívül hagyása valóban a legsúlyosabb vétkek egyike. Bár inkább a kapcsolatok kezdeti stádiumára, a tapogatózó időszakra jellemző a használata, később csak a “jó ha van, de lassan már nem is emlékszem, mi az” kategória, hiszen ismered a másikat, olvasol a reakcióiból. Figyelmen kívül hagyni annyit tesz, mint belegázolni a másik lelkivilágába, és tönkretenni minden, addig felépített bizalmat. Amatőröknél elég gyakori egyébként, ha elkapja a hév. Erről a témáról mindig Stephen King: Bilincsben c. regénye jut az eszembe.

                  • Nagyon nem értek egyet. Szerintem pont, hogy kezdőként nem kell, mert ott a nem, még tényleg nemet jelent.Később, mikor már több a szerepjáték és senki se szeretné ha bármi is abbamaradna csak úgy hirtelen akkor lehet fontos. Fontos a több szintű safeword, van ami azt jelzi játék közben a dominánsnak, hogy még minden oké, de már kezd sok lenni és van ami vészhelyzete való és akkor minden leáll. Szerintem régen rossz, ha már nem emlékszenek a safewordre, hiába ismerik egymást a felek már sok éve akkor is lehet hirtelen ijedtség, bármi. Meg enélkül, hogy jelzi szerencsétlen éppen szub fél, ha nincs hangulata valamire, hogy ez nem csak játékos ellenkezés?

                  • Vagyis egyetértek, hogy a safeword nagyon fontos, de pont ezért mindenkinek emlékeznie kéne rá később is…

                    • Nem értek egyet, de annyi baj legyen.
                      Szado-mazo kapcsolatnál valószínűleg igazad van, dom-sub kapcsolatnál, meg a menekülőszó alapból értelmét veszti, én tudom, mi a jó a szolgámnak, én tudom, hogy élvezni fogja, és nem ő dönti el, hogy a közepén leállunk, mert nem tudja kivárni. De ez már erősen szubjektív véleménykülönbözet, nincs sok értelme belemenni, szerintem.

                    • “én tudom, mi a jó a szolgámnak, én tudom, hogy élvezni a, és nem ő dönti el…” Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a szolgádat infantilizálod. A szexuális része nem érdekel, ahhoz nincs hozzászólni valóm, de lelkileg nem látom a különbséget egy sima bántalmazó kapcsolathoz képest.

                    • Nem, ez azt jelenti, hogy vettem a fáradtságot, és időt, hogy megismerjem, kiismerjem és feltérképezzem a lelkét, a vágyait, és a benne rejlő tartalékokat, amikről még ő maga sem tud.
                      Mondd, elolvastad egyáltalán, amit a kapcsolatokról regéltem?

    • Eloszor is koszi a reszletes hozzaszolast!
      Erdekes volt olvasni olyan valakitol, aki belulrol latja ezt a szubkulturat. Azt meg kulon erdekesnek talalom, hogy akkor ezek szerint a kony/film nem csak stillisztikaban felejtos, de meg a hattere is osszecsapott es hibas.

    • Korbács, így téged olvasva azt jutott eszembe, hogy talán jobb is, hogy a Szürke nem annyira autentikus és profi BDSM, mert a könyvek és a film hatására biztosan sokan ki fognak próbálni ilyen-olyan dolgokat, sufnituning vagy bóvli Made in China eszközökkel, aminek a vége aztán sérülés lesz… Még jó, ha “csak” a fenekelésig, vagy kikötözésig jutnak, és igazi profiként nem elásni vagy felgyújtani próbálják egymást, mert akkor aztán tuti potyognának a Darwin-díjasok. Bár nyilván, ha a regény igazi BDSM lenne, nem kajálná így a nép, mert az általad említett dolgok nem férnek bele az átlagember fantáziájába.

      • A másik dolog, ami még felmerült bennem, a megkönnyebbülés, hogy a férjemnek nincsenek ilyen extra igényei velem szemben, és beéri némi teljesen hétköznapi szerelemmel, kötődéssel, szeretettel, gondoskodással, őszinteséggel, odafigyeléssel és alkalmanként teljesen amatőr, ámde nagyon lelkes vanília szexszel – semmi puncs, eper vagy velencei álom. Nem baj ha ezért nagy árat fizetünk, mert nem lehet teljesen intim és bensőséges a kapcsolatunk, és soha nem ismerjük meg egymás titkait és gyengéjét. Ennek ellenére néha mi is játszunk egymás életével, mert pl. a múltkor is megkértem, hogy fúrja fel a képet a falra, erre elfúrta a villanyvezetéket, még szerencse, hogy csak a nullát…

        Ráadásul, amilyen egy egoista állat vagyok, senkit nem lennék hajlandó élve eltemetni, kizárólag akkor, ha az illető maga ássa ki a gödröt, ami azért igencsak embert próbáló munka ilyen agyagos talajban, ami felénk van. Ha nincs kéznél markoló, a profi sírásók is megizzadnak bele, nemhogy egy átlagember – amikor meghalt a kutyám, anyukámmal egy egész délutánba tartott, és majd megszakadtunk, míg szabványos 70 cm mély sírgödröt ástunk neki csákánnyal, ásóval és lapáttal. Nagyon kell szeretni valakit, hogy az ember ilyesmire is képes legyen érte. Mondjuk lehet, hogy egy élve eltemetéshez nem kell ilyen faszányos gödör, de azért kétségtelenül látszik, hogy ez a BDSM egy nagy szakértelemmel és körültekintéssel művelendő, és nagyon eszközigényes műfaj. XD

    • Már csak azért sem BDSM, mert az alapvetően önkéntességet feltételez, nem? Meg egyenrangúságot, ha nem is minden konkrét szituban, de emberileg igen. Az egészen más vonal, mikor a “mester” az egyébként nem annyira BDSM naiv lányt beledumálja az alázós, bántalmazós szexbe.

    • Nem kötekedni akarok, mert jókat írsz, csak kicsit árnyalnám a képet.

      Én is BDSM-es vagyok, csak szerintem más korosztály. Az én generációm már nem bujkál, nem él árnyékok között. A barátaim előtt simán felvállalom, ha hülyeségeket kérdeznek, nem írom le őket, hogy milyen tudatlanok, hanem elmagyarázom a dolgokat. Munkahelyen, suliban azért érthető okokból én se kérkedek vele.

      A másik amivel ki akarom egészíteni, hogy mi ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más. Természetesen nem tilos semmilyen romantikus klisé. Valentin Napon jöhet a rengeteg vörös rózsa, bármi. Kiegyensúlyozott és egyenrangú párkapcsolatban élek. A BDSM nem valami életidegen dolog, ez a mindennapok része, játszunk, mert élvezzük, mert tetszik, de nem vesszük olyan halálosan komolyan, pedig mind a ketten csak így tudjuk elképzelni az életünket.

    • Érdekes volt egy ilyen életmód szerint élőtől olvasni egy kis betekintést. Egy dologgal viszont nem érek egyet: “Mi, sokkal intimebb, és belsőségesebb kapcsolatban vagyunk, mint ti, un. normális emberek lehettek.” És nem, ez szerintem nem tény csak vélemény. Sokkal értékesebbnek tartottam volna ezt a kommentet, ha ez a felhang nem kerül bele.

  6. Nagyon tetszik a posztod a Szürkéről, gondoltam, hogy valami jót fogsz írni és alapvetően én is hasonló véleményen vagyok, mint te.

    Pár dolgot szeretnék hozzátenni.

    Én mg a megjelenésekor olvastam a könyvet, mert kíváncsi voltam – tudtam róla, hogy Twilight-fanfictiönnek indult, és az után jelent meg, hogy a neten nagyon sikeres lett. Mint fanficeket szerető embert, érdekelt, hogyan sikerült, mennyire hasonlít a Twilight-hoz és hogyan ábrázolja a BDSM világot. Ez utóbbiról nincsenek közvetlen tapasztalataim, de olyanokat ismerek, akik benne vannak, vagy foglalkoztak vele, és az ő elmondásaikból volt egy kialakult képem róla.

    A trilógiából az első kötetet és a második első harmadát sikerült elolvasnom, tovább nem bírtam, mert sajnos, avagy szerencsére nem vagyok mazochista. Az egy dolog, hogy szarul van megírva és rossz a fordítás is – annyi ilyet kiadnak manapság, hogy ez fel se tűnt. De a főszereplő fickó – nem mondom, hogy férfi – egy ütnivaló faszkalap, nekem már a szövegei is fájtak: undorító, hatalommániás, manipulatív, éretlen görény. nem tudok rá jobb szót. Végtelenül irritáló volt számomra, a legszívesebben agyonvertem volna egy serpenyővel – úgy látszik, a szadistát ki tudta volna hozni belőlem.

    Ami még dühítőbb, sőt inkább aggasztó, az a két szereplő közti dinamika, és az, hogy ezt sok-sok nő romantikusnak éli meg, holott ez nem más, mint játszma, manipuláció és párkapcsolati erőszak, alkalmanként kiegészítve egy-két büntetőjogi tényállással. Grey és Ana kapcsolatának alakulásából simán le lehet vezetni egy bántalmazó viszony kifejlődését. Csak pár példát hadd írjak rá: Grey már az elején, amikor még nincs köztük semmi, megfigyeli Anát, beállít a munkahelyére, fenyegető magatartást tanúsít, és olyan helyzetbe hozza, amiben nem tud nemet mondani. Még nem is járnak, de már birtokának tekinti a lányt, megszabja, kivel beszélhet-ismerkedhet, balhézik, ha Ana szórakozni megy a barátaival és figyelmezteti, hogy bármi lesz köztük, arról senkivel nem beszélhet – azaz igyekszik elszigetelni a környezetétől, ami tipikus bántalmazó magatartás. Ez később abban is megnyilvánul, hogy akadályozza Ana találkozását az édesanyjával, és megveszi a céget, ahol Ana munkát talál – azon munkálkodik, hogy Ana életének ne legyen olyan szeglete, amit nem ő kontrollál. Rendszeresen manipulálja, kihasználva azt, hogy jóval tapasztaltabb és gazdagabb – drága ajándékok, amelyekért viszonzást vár, de azt nem hagyja, hogy a lány visszautasítsa – ráadásul állandóan érezteti vele, hogy nála a kontroll, és Ana véleménye, vágyai nem számítanak, mert ő úgyis jobban tudja, mi a jó a lánynak – ez annyira nem is érdekli, mert elsősorban a saját öröme számít. Figyelmezteti, hogy tartózkodjon tőle, de ez csupán játszma, sok bántalmazó folyamodik hozzá – tudja, hogy tapasztalatlanságában a lány ezt vonzónak, szexinek találja, de később, ha eldurvult a kapcsolat, oda lehet vágni “megmondtam, hogy vigyázz velem, nem tetted, ezért minden a te hibád!”. Ana nem kap elég tájékoztatást arról, hogy mibe megy bele, Grey nem készíti fel és nem is érdekli igazán, hogy a lánynak vannak-e olyan vágyai, amelyek élvezhetővé tennék számára a BDSM-et, de folyamatosan nyomás alatt tartja, hogy írja alá azt a tetves szerződését.

    Lehetne még részletezni, de a lényeg, hogy ezek egy bántalmazó kapcsolat ismérvei, és én azt nem értem, hogy ez nők millióinak HOGY A BÜDÖS FRANCA NEM TŰNIK FEL!? Mert ez az, ami rohadtul aggasztó és félelmetes, hogy oda van rakva egy seggfej, egy manipulatív, agresszív barom, aki jóképű és gazdag, és a nők mindjárt megkajálják és róla ábrándoznak! Azt hiszik az az igazi férfi, aki megdug, akkor is ha nemet mondasz, és aki elhiteti veled, hogy jobban tudja mi a jó neked, mint te magad! Fájdalmas, hogy ennyire át van mosva az agyunk, hogy ennyire át van itatva a társadalmunk a nemi erőszak kultúrájával, hogy a bántalmazást el lehet adni romantikus szerelemnek. Még fájdalmasabb, az, hogy ennyire belenyomják a nők fejébe, hogy a férfiakat ők megváltoztathatják, megnevelhetik, ha eléggé szeretik őket – pedig nem, kurvára nem, de amíg ilyen könyvek, filmek vannak, addig hiába vernek minden ötödik nőt, mindig lesznek, akik belemennek hasonló kapcsolatokba, mert az lesz a fejükben, hogy ez a jó.

    A másik dolog, ami engem bosszantott, az a BDSM ábrázolása, amiről a második kötet első harmadában ki is mondják, hogy igazából beteg és gáz dolog – nem csoda, ha sok BDSM-est kiakasztott. Másrészt, én is úgy tudom, ahogy Korbács is írta, hogy a BDSM kapcsolatok mindig a kölcsönösségen, egymást tiszteletén és felelősségvállaláson kell alapuljanak, itt azonban erről szó sincs. Grey végig abszolút fölényben van, a kapcsolatukban ő irányít, ő ad bele kevesebbet – Ana az, aki kockáztat, akinek rengeteg a vesztenivalója.

    A harmadik dolog, ami sokak számára bosszantó, bár nekem inkább érdekes, az maga a regénysorozat születése, népszerűvé válása és annak körülményei. A történet valóban a Twilight-fandomban íródott fanfic volt eredetileg, azaz rajongói továbbírás, tulajdonképpen az Alkonyat pornóváltozata, annyi különbséggel, hogy itt Edward nem vámpír, hanem szadista. Ez abszolút látszik is, nincs egy eredeti karakter sem, a két főszereplő, a családjuk, a mellékszereplők is mind a Twilightból lettek kölcsönvéve. Amikor elkezdtem olvasni a Szürkét, meg is lepett, hogy ezt így ki lehetett adni, mert nekem nagyon nyilvánvaló volt, hogy ez egy fanfic, amiben szinte csak a szereplők szemszínét változtatták meg. Fanficnek amúgy elég jó – bár ismerve, hogy mekkora a Twilght fandom, hányan írtak bele és milyen színvonalon, tuti biztos vagyok benne, hogy voltak köztük ennél jobbak is. A múltkor találtam egy nagyon jó írást arról, hogy hogyan is lett ennyire híres pont ez. Mind minden ilyen belsős infót, ezt is fenntartással kell kezelni, de ettől függetlenül nagyon érdekes, amit a hurricangst nevű hozzászóló ír. Szerinte E. L. James meglovagolva, hogy a fandomban egyre népszerűbbé válnak az “all human” és a BDSM fanficek – mint megtudjuk, messze nem a Szürke volt az első ilyen témájú írás – ezekből koppintva alkotta meg a sajátját, majd ügyes, azaz pofátlan marketingfogásokkal népszerűsítette, terjesztette, ami végül ahhoz vezetett, hogy a könyvet kiadták. Az első vásárlók a netes olvasótáborból kerültek ki, azonban az írónő hamarosan teljesen megszakította a kapcsolatot a közösséggel. Nyilván, amit tett, nem ütközött a törvénybe betű szerint, etikusnak azonban nem nevezném.
    Az alább idézett poszt írója szerint E. L. James “is not a creator, she is a marketer” és soha nem lett volna képes a már meglévő karakterek és a közösség nélkül sikereset alkotni – amivel a könyv ismeretében egyet kell értenem.

    http://www.reddit.com/r/TwoXChromosomes/comments/2byz2l/many_women_do_not_agree_with_me_on_this_subject/cjaqdum

    • Arita, nagyon fontos dolgokat írtál, a párhuzamot a bántalmazó kapcsolattal zseniálisan összefoglaltad. Azért gondoljunk bele, mi lenne, ha egy barátnőnk azt mondaná, hogy a pasija: akkor is kiköveteli a szexet, ha ő nem akarja, nem engedi, hogy a családjával találkozzon, bemászott a munkahelyére is, és még abba is beleszól, mikor és mennyit eszik (ez is visszatérő elem a könyvben).

      Engem érdekelne ez a Twilight-párhuzam is, ott csak az első részt láttam; nekem nem esett le, hogy van összefüggés, de kevésbé vagyok tájékozott Twilight-témában.

  7. Nem sokat tudok már hozzátenni a fentebb leírtakhoz, a könyvet nem olvastam, de a bemutatóját láttam a moziban, és a főszereplő számomra sokkal inkább keltette “egy mindene megvan és unalmában már nem tudja, mit kezdjen magával”- hisztis úri gyerek benyomását, mint egy domét. Aztán a könyves blogon beleolvastam a közzétett párbeszédbe, és tovább borzadtam, ugyanez a kép erősödött bennem a faszi lekezelő, kioktató, megjátszott atyáskodó majd én megmondom neked, mit csinálj, mert én tudom, mi a jó neked stílusától.
    Ma délután jött a végső pofon, könyvesbolt, megláttam a bestseller állványon és találomra felütöttem. Ahol szétnyílt, egy e-mailezés volt, a pasi és a csaj között…. Én pedig ráismertem az én és a volt barátom közötti levelezésekre. Ezer ilyen zajlott köztünk és úristen, én nem kapcsoltam, milyen gáz helyzetben vagyok, hiába jelzett a gyomrom szorongással, mindig elhallgattattam…. 😦 Annyi, hogy ő az ágyban legalább nem kínzott engem…

    • Óóó, Holdiviola, sajnálom, hogy neked is volt ilyenben részed. De az a furcsa, hogy szerintem sok mindenkinek, mégis ott nyüzsögnek a rajongói oldalon, hogy ilyen pasit akarnak, ez az, amit egyszerűen nem értek.

      Ha meg hozzátesszük, hogy a filmbeli pasi huszonéves, már ha jól értettem és jól emlékszem, akkor meg nem röhejes ez az egész?

      • Nem értem én sem, mert kívülről rátekintve a helyzetre azért leeshetne, hogy tényleg gáz. Egyébként igen, a pasi korától csak még röhejesebb az egész. Ezt érintette ez a cikk is: http://intimitas.hu/bliss/le-bliss-magazin/gastro-art/elolvastam-a-szurke-50-arnyalatat/
        Nagyon érdekes oldal egyébként, és a cikk után beérkezett levelek nyomán el is kezdtek egy sorozatot, ami a BDSM-et próbálja meg ismertetni. Mr az első írást elolvasva is leeshet az embernek, hogy ez a könyv aztán nem erről szól.

        Egyébként érdekes dolog ez, mennyire tekintjük magát a BDSM-et is normál szexuálitásnak. Hevesi Krisztina a Szex című könyvének bemutatóján anno már érintette a témát, amikor arról beszélt, hogy a Szextrém cím alatt külön kötetet szentel a perverzióknak, és különcnek tekintett szexuális szokásoknak. Arról beszélt, hogy akárhány BDSM-et űző kliense volt, mindegyik esetében he nem is emiatt kifejezetten ment hozzá) kiderült a dolog lélektani háttere, aminek a megértésével és feloldásával magától elmúlt ez a fajta viselkedés. Mesélt például egy olyan subról a gyermekkori csínytevéseiért érzett bűntudatát oldotta fel a felnőttként BDSM keretében kapott büntetésekkel. Aztán most rákeresve a neten, azt írta egy fórumon egy sub nő, hogy az ő első szexuális élménye 6 évesen egy olyan filmjelenet volt, amiben egy nőt megerőszakoltak; azóta nem tud szabadulni ettől a képtől. Személyes meggyőződésem szerint egyébként subnak és domnak lenni ugyanannak az éremnek a két oldala, de végső soron mindketten a hatalom, a fájdalom, a szenvedés kiemelt szerepet tölt be az életükben. És most nem azokról írtam, akik játékból, a szexuális életük színesítésére visznek bele ilyen elemeket (pl. bilincs), hanem akiknek tényleg a hatalom gyakorlása/alárendelt szerep, fájdalom okozása/elszenvedése okoz élvezetet. Nem, nem tudom elképzelni, hogy sokkal egészségesebb, mint egy szimpla bántalmazó kapcsolat, legfeljebb szabályozott keretek között zajlik. Sőt tulajdonképpen a bántalmazott nő “legalább” nem élvezi, így nagyobb eséllyel esik le neki, hogy valami nincs rendben.

        • Engem is a lélektani háttere érdekel, leginkább az, mi vezet el ide, mert a pszichológiai megközelítések mindenben a régi emlékeket, történéseket keresik. Azt hittem, van egy egységes magyarázat, vagy pár dologgal leírható, de a kommentedben írtak szerint sokféle oka lehet.

        • Pont ezt akartam megírni, hogy azért a kőkemény BDSM azt feltételezi, hogy a hatalomhoz, alázáshoz való viszony valahol megbillent, nincs rendben, valami pszichés oka van. Nem csak a szexben nyilvánul meg valószínűleg az ilyen embereknél.

        • “Nem, nem tudom elképzelni, hogy sokkal egészségesebb, mint egy szimpla bántalmazó kapcsolat, legfeljebb szabályozott keretek között zajlik. Sőt tulajdonképpen a bántalmazott nő “legalább” nem élvezi, így nagyobb eséllyel esik le neki, hogy valami nincs rendben.”

          A BDSM kb. úgy viszonyul a bántalmazó kapcsolathoz, mint a szex a megerőszakoláshoz.

          A BDSM-nél valójában mindig az alárendelt félnél van a kontroll. Általában az ő vágyait valósítják meg és bármikor leállíthatja az eseményeket ha nem élvezi. Nem mindig safeworddel kontrollálja, hogy mi történik, általában a párok kommunikálnak, mint bárki más elmondják egymásnak hogy ezt most élvezik e vagy nem, meg nyilván látják is egymáson.

          Szomorú, de tapasztalatból mondom, hogy szubként vagy mazoként sokkal több kontroll van egy nő kezében, mint egy átlagos kapcsolatban. (Ennek nem kéne így lennie, csak ma társadalmilag nem elfogadott, hogy egy nőnek igényei és vágyai legyenek szexuális téren. BDSM körökben viszont alap, hogy megbeszélik és figyelembe veszik, hogy mire vágyik.)

          • Akkor igazából nem is az alárendelt az alárendelt?

            • Ez nagyrészt csak játék. 🙂 Mondjuk ettől még érződhet valóságosnak, pont ezért nagyon intenzív élmény. Ha jól csinálják, elmélyíti a bizalmat, ha rosszul csinálják valaki megsérül, többnyire lelkileg.

            • Ez örök vitatéma, a legpontosabb leírás az, hogy ahogy függ tőlünk a sub, úgy függünk a subunkon.
              A dom irányít, ő a kezdeményező, a kreatív fél, de szem előtt tartja a sub érdekeit, és kívánságait. Semmit sem teszünk a saját szakállunkra, inkább kísérletezünk, tágítjuk azt a kört, ami mindkét félnek megfelel, és értelemszerűen nem csinálunk olyat, ami a másik kívánságának ellentéte. A szado-mazo kapcsolat viszont pont ennek ellentéte, ott jóformán végig a mazo kezében van a gyeplő, azzal együtt, hogy ugyanúgy a szado az aktív fél. Persze, van, amikor úgy indul, hogy nem-nem-nem, aztán a végén kiderül, hogy mégis csak igen, de ez kísérletezés és figyelem nélkül nem megy. Nehéz megfogalmazni. Én például nem tűröm, hogy beleszóljanak a dolgomba, én tudom, hogy meddig mehetek el, de ez beállítottság kérdése.

              • Nálunk inkább S/M van, kevés D/s-sel fűszerezve, de nem az a hangsúlyos legtöbbször. Valszeg ezért is látjuk a legtöbb dolgot máshogy.

                  • Az S/M az a szado-mazo, ami a fájdalom élvezetéről szól főleg, illetve a másik fájdalmának az élvezetéről. Nem mindig jár alá-fölé rendeltséggel, ahogy Korbács is írta, sokszor a mazo fél elmondja mit szeretne és utána azt valósítják meg.
                    A D/s a domináns-szubmissziv kapcsolat vagy játék, ennek meg nem feltétlenül kell fájdalommal járnia. Leggyakrabban ötvözik a kettőt, mi is ezt tesszük, csak sztem Korbácsnál több benne a D/s, nálam meg sokkal több benne az S/M. (Meg én switch vagyok meg a partnereim is. Mondjuk szerintem mindenki switch, de elfogadom, ha valaki nem akarja kiélni az egyik oldalát.)

                    • Mondjuk szerintem egy D/s kapcsolatban is figyelembe kell venni a szub vágyait, sőt főleg arra kell épülnie a játéknak. Mi általában így is csináljuk. (én és enyémpasi. 🙂 )

          • “A BDSM kb. úgy viszonyul a bántalmazó kapcsolathoz, mint a szex a megerőszakoláshoz.” – nem értek egyet a párhuzammal. A szexben nincs fájdalomokozás, kínzás, szemben a bántalmazással. A BDSM (vagyis a szűkebb értelemben a S/M) és a bántalmazás esetében viszont közös vonás a fájdalom okozása, csak előbbi esetében az alárendelt személy azt élvezi. Attól, hogy élvezi valaki a fájdalmat, attól az még fájdalom, ami normál esetben fáj, mint ahogy normál esetben fájdalmat okozni is fáj, nem élvezi az ember. Szóval engem bizonyosan nem lehet meggyőzni arról, hogy fájdalmat/fájdalmat okozni élvezni egészséges dolog, akárkinél a kontroll kettejük közül.

            • Erre mindig azt mondtam, hogy mit szerettek a karamellában? Világéletemben utáltam, és sosem ízlett.
              Sőt, igazából a csokit sem szeretem.

              • Én meg a banánt nem. De azért a fájdalomokozás/-kapás kedvelése mögött nem mégis valami lelki gikszert érzek. Namost akkor mi van a teljesítménytúrával, ugye, az sem kellemes séta, mégis ezrével csinálják.

                • “mögött nem mégis valami …”
                  De!

                  • Akkor lefordítom, Nem tehetünk róla, hogy ezt szeretjük. Te sem tehetsz róla, hogy mit szeretsz. A világon mindent arra vezetnek vissza, hogy gyerekkori sérelmek, meg emlékek meg traumák. Csak éppen a mélyen tisztelt pszichobarmok azt felejtik el, hogy az egész életedben MINDEN a gyerekkori emlékeidből, tanításokból, gikszerekből fakad. Így születtünk, vagy ilyenekké váltunk, teljesen mindegy, nekünk ez a normális. A balkezesnek is az a normális, hogy fordítva gondolkodik. Átnevelheted jobb kézre, akkor is a balos gondolkodás lesz neki a természetes, muszáj tovább ragozni?

                    • Veled elég nehéz normálisan tárgyalni, miután feministázol meg pszichobarmozol. Nem mellesleg valami védekezésfélét érzek – “nem tehetünk róla” – a szavaidból, holott én nem támadlak. Egy szóval sem mondtam, hogy tehetsz, tehettek róla, vagy azt sem, hogy elítélendő, amit csináltok. Hogy így születtél vagy ilyenné váltál, az abból a szempontból nem mindegy, hogy változtatható-e. Hogy szükséges lenne változtatni rajta, azt meg nem állítottam, tehát nem az általam leírtakkal vitázol, hanem azzal, amit te beleképzelsz. Téged nem érdekel az ok, ez a te magánügyed, engem meg érdekel. És nem állítottam, hogy tudom a kérdésemre a választ – te viszont állítod, hogy nem tudod, de támadsz engem, amiért egyáltalán felvetődik.

                • Ultrafutás? Spartatlon, ilyenek, hánynak közben, rosszul vannak.

                  • Nem, én sima teljesítménytúrákról beszélek, bár van, aki a száz km-t bőven 10 órán belül csinálja, az végigfutja, de ez max pár tucat. A zöm főleg gyalogol, de azért 1500 feletti induló sejtheted, nincs olyan kondiban, hogy teljesen őszinte legyen a mosolya 50 vagy mondjuk 80 km után. Pláne a cél után a lemerevedett izmaival a vonatra fel- és leszállásnál 😉 Tavaly, a hőségben volt, aki – gondolom fogadásból – teljes öltönyben csinálta. Szó szerint kifeküdt a Gete oldalában.

            • Kieg: d/s detto ez a véleményem, a szex alapesetben egyenrangú felek közötti kapcsolat, szemben a megerőszakolással és nem gondolom erről sem, hogy attól egészségesebb lenne, hogy élvezi az alárendelt kiszolgáltatott szerepet.

              • detto ez a véleményem, a szex alapesetben egyenrangú felek közötti kapcsolat, szemben a megerőszakolással és nem gondolom erről sem, hogy attól egészségesebb lenne, hogy élvezi az alárendelt, kiszolgáltatott szerepet.

                Én nem is, csak a párom. Én meg a fölérendelt szerepet élvezem. És nem, nem értem, hogy nem unjátok halálra a nyali-fali-simi-simi-digi-dugit, amit minden este ugyanolyan forgatókönyvben játszotok le. Én halálra unnám. És halálra is untam. Ilyen vagyok. Magyarázd meg egy meleg férfinak, hogy a hetero szex az egészséges. Teljes mértékig egyet fog érteni veled, de orgazmust színlelni könnyű, node erekciót..

                • Nem hiszem, hogy a melegek azt gondolják, hogy csak a hetero szex az egészséges és én se hiszem azt, hogy csak a vanilla szex a helyes és jaj de jó lenne leszokni ezekről a gyanús dolgokról. 😀

                  A vitához: Én úgy gondolom, hogy teljesen értelmes hozzászólást írtam arról lentebb, hogy gyerekkori trauma okozza e a BDSM-es vágyakat.
                  De most komolyan, ezt most egy nature vs. nurture vita? Azt hittem manapság már mindenki tudja, hogy nature és nurture.

                  • Csak próbálom, lassan óvodás szinten elmagyarázni, a kedves érdeklődőknek, hogy a valóság szubjektív dolog. A Mi valóságunk fényévre van az övéktől, de magyarázd meg egy színvaknak, hogy mi a piros.

                • Én azt gondolom, nem kell megérteni itt semmit. Én például abszolút nem értem, mit lehet élvezni a BDSM-en, bár kerültem már eufórikus állapotba egy gennyes fog eltávolításától, de asszem az más kategória. 🙂 De miért is kéne megérteni – igazából semmi közünk egymás szexuális viselkedéséhez – ha szomszédom BDSM -rajongó ugyanúgy nem érint, mint az őt, hogy én hogyan, kivel szexelek, mindaddig, amíg nem zavarjuk egymást, például nem hallatok bestiális hangokat naponta többször sok-sok decibellel, vagy ők nem az én szépen elveteményezett kertembe földelik el egymást elevenen.

                  Az is tökmindegy, hogy lelki gikszer okozza-e a BDSM szeretetét. Ha már ez van, hogy valaki ebben leli örömét, hát miért ne élhetne így. Amúgy meg mindenkinek van lelki gikszere, csak mindenkinek más, nem érdemes fikázni egymásét.

                  Annak elfogadásához, hogy mindenki kicsit más és másban leli örömét – például igen, egyes emberek megeszik a spenótot, vagy szeretnek mosogatni, nem kell érteni, hogy mi mozgatja őket. És az elfogadásba az is beletartozik, hogy nem minősítjük le se a másik hobbiját, se a szexuális életet, sem semmijét azzal a felkiáltással, hogy az úgysem lehet jó. Mert attól, hogy mi nem értjük, hogy a másik mit élvez benne, attól még neki úgy jó, és ezt illik tiszteletben tartani, Mindenkinek.

                  • Arita, köszönöm, pont ez a lényeg. Ezt írtam fentebb is, hogy érdeklődjünk, de ne ítélkezzünk egymás felett.

                  • Egyetértünk. Egyébként cca. 15 éves rutin után halál nyugodtan merem állítani, hogy minden jelenlévővel tudnék olyat csinálni, ami meg sem fordult a fejében, az meg pláne nem, hogy tetszik is neki.

                    • Korbács, ezt így ne. Ne mássz bele ennyire a többiekbe, hogy nekik mi lenne a jó, és hogy te tudod, nekik mi lenne a jó, mi tetszene. Az érdekes, hogy leírtátok, milyen ez a világ, de azt ne mondjuk meg, milyen a többiek világa. Mindenki magáról beszéljen, ne másokról – ezt szoktam kérni itt.

                    • Te most komolyan azt képzeled, hogy mindenkinek/bárkinek ismered a titkos vágyait, belelátsz a fejébe? 15 év rutin, na és?

                  • “Amúgy meg mindenkinek van lelki gikszere, csak mindenkinek más, nem érdemes fikázni egymásét.”
                    Na itt a félreértés. Az, hogy én kíváncsi vagyok (még csak nem is állítom biztosra, csak felvetem), hogy lelki gikszer van-e a háttérben, az miért jelentené azt, hogy fikázom? Ez egy általános gondolkodás, az egész társadalmunk így működik, tudom, hogy ami más, az rossz – de ettől még én NEM így gondolom. Az pedig, hogy gikszer van esetleg a háttérben, az egyáltalán nem csak a szexuális abúzus vagy épp a durva gyerekkori bántalmazás miatt lehet, lehet millió egyéb oka is, meg amit Nitta is írt, hogy nature AND nurture. Például azt sem értem, hogy ha tisztán nurture lenne, akkor az “rosszabb” lenne? H atisztán nature, akkor fogadjuk el, ha tisztán nurture, akkor fujjfujj? Miért? Ha árt(ana: de NEM árt) másoknak, akkor leszarom, ha nature (ld. pedofília). Ha nem árt, márpedig az, amit ti leírtok, nem árt másoknak (szemben a könyv fő”hős”ének viselkedésével), akkor meg tök mindegy, hogy tisztán nevelés, és le lehetne róla “szoktatni” – de miért KELLENE?

                    • Ezt jó, hogy leírtad, mert így már érthetőbb.

                      Attól, hogy valami nagyrészt nurture, még nem biztos, hogy le lehet róla szoktatni bárkit is. Például egyszer olvastam egy cikket, hogy a női homoszexualitás csak 20%-ban genetikailag meghatározott, különben a kisgyerekkori egyéni életút (de nem a traumatikus hatások), befolyásolják. (Nem állítom, hogy igaz a cikk, sztem rengeteget kutatást lehet találni, ami mást állít, ezt csak példának hoztam.) Le lehet szoktatni bárkit is arról, hogy leszbikus legyen? Természetesen nem.
                      Mondjuk nem is kell, de mi (szexuális kisebbséghez tartozó emberek), azért ugrunk már a felvetésre is, hogy és akkor ez lelki gikszer hatása és módosítható, mert a legtöbben úgy gondolkodnak, hogy amit módosítani lehet, azt kell is. Különös tekintettel mindenféle kormányokra, egyházi szervezetekre és orvosi társaságokra, szóval itt csupa olyan szervezetről van szó, aminek sok hatalma van és nem szereti ha az emberek kilógnak a sorból, ahelyett, hogy megnyugtatóan egyformák lennének. Ráadásul a befolyásos politikusok szavazóinak a nagy része is azt szereti, ha az emberek megnyugtatóan egyformák, szóval szavazatokat lehet azzal nyerni, hogy majd mindenkit szépen kigyógyítunk, ne legyenek már ilyen zavaró elemek mindenhol.
                      Lett is szexológiai konferencia melegségről leszoktató módszerekről a KDNP hatására, az, hogy a módszer szülőhazájában az USA-ban már betiltották, mert a terápiában részt vevők általában öngyilkosságot követtek el, az senkit se érdekel.
                      Egyébként a BDSM-eseket nem zaklatják állami szinten, de sztem azért mert nem tudnak rólunk , meg túl kevesen vagyunk hozzá, hogy ügy legyünk.

                      Na szóval ezért nem szeretjük. Meg a kedves rokoni és baráti tanácsok miatt se, hogy menj el pszichológushoz és biztos meg tudnál változni, csak akarni kell. A pszichológus általában azért megnyugtatja a szülőt ha tizenéveseket hurcolnak hozzá, hogy előfordul az ilyesmi érdeklődés. 😀 Egy csomó ismerősöm mesélt ilyen történetet, de az is igaz, hogy akit “kigyógyítottak” azzal általában nem találkozom, mert egyedül szorong valahol, hogy mégse sikerült megváltoznia.
                      És az is egy nagyon jó kérdés, hogyha nekem valami egyéb lelki gondom van és szeretnék valamilyen pszi előtagúhoz fordulni, akkor hol találok olyat, aki előtt mindenről nyíltan beszélhetek és ezt nem tartja betegségnek? Az USA-ban van sok kink friendly pszichológus, nálunk talán 2 db, ez azért nem nagy választék. (Ráadásul, ha ismerem az egyiket, már nem kezelhet.)

                      Egyébként időnként valaki bejelenti, hogy felhagy a BDSM-mel, onnan tudom, mert ilyenkor általában el akarja adni az eszközeit és látom a hirdetést. Mindig vissza szoktak jönni és mérgelődtek, hogy minek adtak el mindent.

                    • Egyébként, mint tudományos kérdés, tök érdekes, hogy mi lehet valaminek az oka.

                      Például mazochisták agyát vizsgálták fMRI-vel és azt tapasztalták, hogy sokkal több a kapcsolat a fájdalom és a gyönyörközpont között, mint a kontrollcsoportnál. Viszont ettől még nem lehet tudni, hogy így születtek e, mert az agy nagyon változékony (neuroplaszticitás), szóval lehet, hogy először kezdtek el BDSM-ezni és annak hatására alakultak ki a kapcsolatok, sőt még az is lehet, hogy egy trauma hatására történt. Szóval semmit se lehet tudni, de nagyon érdekes.

                      Aztán ott vannak a kaliforniai családok, olyan házaspárok, akik a helyi BDSM közösségben ismerték meg egymást, és az ő gyerekeiknek nagyobb arányban lesznek ilyen vágyaik, akkor is ha nem is tudják a szüleikről. Viszont itt se lehet kijelenteni, hogy nahát genetika, mert biszexuálisból is sokkal több lett, mint a kontrollcsoportban. Szóval valószínű, hogy a genetika mellett vagy helyett, arról van itt szó, hogy sokkal elfogadóbban állnak a szexualitáshoz, mint más családok, ezért a gyerekek követik a saját vágyaikat és pl. nem hazudják magukat heteróknak, ha bi-k, vagy vanilláknak, ha nem azok.

                    • Na, ezek tök érdekesek. Értem amúgy, hogy ugrasz, ugrotok, csak itt azért meglepő, mert ez a blog üdítően más terep, és Korbács is azt írja, hogy régóta olvassa már a blogot, szóval nekem úgy tűnt, hogy itt tényleg érdeklődés és nem ítélkezés jellemző.

                    • Igen, más terep, és én ezt a szellemiségét nemcsak szeretném megőrizni, hanem ragaszkodom is hozzá, hogy így legyen. Ezért sem linkelem a posztokat összevissza mindenféle helyeken, nem hívok meg senkit ide, még az ismerőseimet sem nagyon. Az elvem az, hogy aki idevaló, az ide fog találni, és lassan, folyamatosan be tud kapcsolódni. Inkább legyen baráti hangulat, nem vágyom nagyobb tömegre, ha az minőségromlással jár, és többnyire azzal jár.

                      Én bízom benne, hogy nem kell erre rendszeresen felhívnom a figyelmet, és aki jön, annak természetes és egyből érti, mi van itt, hogyan működik ez a blog. Itt mindenkit ítélkezés nélkül fogadtunk eddig, nekem nagyon nem fér bele, hogy a közösség tagjai egymásnak ugranak, beszólnak.

                    • Én tudom, hogy ez a blog más terep és örülök neki. 🙂 Nem is vettem semmit se támadásnak, csak meg akartam magyarázni, hogy ez miért nagyon érzékeny téma.

                    • Oké, ennek örülök. Kívülről nehéz megítélni, kinek mi fér bele. Ezért ha bárkit sérelem ér, jelezze nekem vagy annak, aki megsérti.

        • Mivel érintett vagyok rengeteg pszichiátriai, pszichológiai szaklapokban megjelent angol nyelvű szakcikket olvastam arról, hogy hogyan alakulhatnak ki ilyen vágyak. (Egyébként nyugaton, már nem számít betegségnek, de azért még kutatják az eredetét.) Mint mindennek ennek a kialakulásában is közrejátszanak genetikai és környezeti faktorok is. Szóval igen vannak környezeti okok is, viszont olvastam pár nagyon érdekes szakcikket, ahol nagyszámú BDSM-es és vanilla mintát kérdőíveztek a gyerekkori traumáikról. Mindkét csoportban azonos volt a traumát elszenvedettek aránya és ijesztően magas kb. 25 %. Ez egybecseng a bántalmazott gyerekeket segítő szervezetek megfigyelésével, hogy a gyermekek 20-25 %-a szenved el fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazást. Itt az volt érdekes, hogy ez az arány a BDSM-eseknél se volt magasabb, ők mégis hajlamosabbak voltak ezzel magyarázni a másságukat.

          Egyébként Magyarországon se minden szexológus tartja ezt hibának, egészségtelen dolognak. Sokan vallják azt a szakemberek közül is, hogy két (vagy több) beleegyező felnőtt között, tejesen rendben van a dolog.

    • Fura, nekem is egy csomó ilyesmi jön fel mostanában, régesrégi emlékek is, 19 éves kori bántalmazó kapcsolatból, meg össze is áll, hogy a legutóbbi ex-szel is vélhetően idevezetett volna a dolog, ha összejön az együttélés, és valahol ezzel a felismeréssel sikerül végre elengednem a veszteségérzetemet.
      Pedig a szürkét nem is olvastam, ám belefutottam a könyvesboltban egy könyvbe, ami olyan meredek volt, arról, hogy hogyan tapad rá egy faszi egy amúgy önálló és talpraesett nőre, és hogyan hálózza be mindenestől úgy, hogy a barátai, a szülei, a legközelebbi hozzátartozói is a fickó mellé állnak, a nő pedig lassan kezdi elveszíteni az eszét.
      Nem spoilerezem szét, hátha el akarja valaki olvasni. Ez legalább jól van megírva, bár persze kicsit olyan jóléti dojcs: Daniel Glattauer: Örökké tiéd

  8. Köszi az írást, meggyőzött, hogy nem éri meg a mozijegy árát. Először meg akartam nézni, de ahogy olvasom a kritikát, rájövök, hogy ez borzalmas film. Beadják a csajnak, hogy ez a szex? Mert még szűz, ugye bármit be lehet neki magyarázni. Á, nem akarok ilyesmit olvasni, ehhez már túl idős vagyok, nem is értem, ez kinek tetszik? Milyen nézőpontból jó ez a film?
    Ismerek én is Korbácshoz hasonló személyt, nehéz volt megemészteni, hogy neki ez okoz örömet, de hát mi közöm hozzá, ugye 🙂 De ha még ebből a szempontból sem jó a film, akkor inkább kihagyom.

    • 8 millió fb-követő van a magyar nyelvű oldalon, de arra gondoltam, hogy ez lehetetlen (össze van kötve idegen nyelvű oldalakkal?), és ott rajonganak. Egészen döbbenetes, kár, hogy ők ezt a posztot nem olvassák, és szerintem ha korbács elmondaná nekik, mi az ábra, az is érdekes lenne.

  9. Az lemaradt, hogy élvezetesem tudsz írni, és a lenti linkről tévedtem ide, még biztos vissza fogok olvasni pár régebbi cikket is.

  10. Én meg minden nap hallgatom munkatársam lelkes rajongását a Szürkéről, hogy mennyire isteni és már másodszor olvassa. Ő akkor is elmegy és megnézi a moziban, ha fehér zongorák hullanak az égből, mert ezt nem lehet kihagyni…..
    Nem olvastam a könyvet, mert maga a történet nem keltette fel a kíváncsiságom, így nem igazán tudok hozzászólni a témához. Talán majd egyszer belenézek. A film viszont teljesen hidegen hagy.

  11. Nekem nagy mákom van azzal, hogy a ponyva műfajban az elsők között volt “szerencsém” Danielle Steel egyik remekével találkozni, és elvette a kedvem már a kezdetek kezdetén az ilyen divatos, de gyatra regényektől. Úgyhogy eddig csak a médiából hallott információk alapján volt egy hozzávetőleges képem arról hogy mi lehet a könyv témája és hogy valószínűleg nem épp egy kiegyensúlyozott ábrát ad a témáról, amit a te leírásod csak alátámasztott.

    Ezért jó hogy van internet és megjelent itt Korbács. Én a magam részéről csak azt fűzném hozzá, hogy a sztori alapján a csávó tényleg nem Bdsm fan, és nem is szadista, hanem inkább pszichopata. Ebből a szempontból tényleg extrém a történet, csak akkor szégyen hogy az író ezzel a különbséggel nem volt tisztában – ahogy gondolom a rajongók sem annyira vannak. Emiatt én a látszólagos nyitottságuk mögött nem érdeklődést és elfogadást látok, hanem a beléjük nevelt patriarchális dominancia felé érzett hiányt. Az meg külön gáz, hogy ez téma szintjén is extremitásnak számít, tabukat és társadalmi kibeszéletlenséget látok mögötte. Én a magam részéről ugyanis nem látok magában a BDSM-ben többet, mint bármelyik más fétisben a sok közül. Valami miatt nem beszélünk arról, hogy ugyanaz az impulzus lehet valahol mint mikor izgatónak tartjuk azt hogy a párunk ma más fehérneműt vett fel mint amit szokott, mint aki lázba jön a nyakkendős-öltönyös üzletemberek látványától, a sportos öltözettől vagy a munkás ruhától. Vagy hogy a párja épp olvas, focizik, vasal, és ez megmozgatja a fantáziáját.

    Ezeknek csak egy másik véglete az, ha valaki azt élvezi hogy ki van szolgáltatva valakinek, vagy szeret a másikra maszkot adni és kutyának nevelni – vagy netalántán kedvenc rajzfilmfigurája jelmezébe bújva szexelni, lásd furry-k – igaz, annak a szubkultúrának csak egy hányadának van köze az ilyen együttlétekhez. Vagy szobalánynak öltözteti a feleségét. Szóval (már csak a tudatlanság, és a hétköznapi emberek hamis távolságérzete miatt is) ez most egy skáláról kiragadott részletnek tűnik nekem, mely csak a tőle érzett távolság és kibeszéletlenség miatt tűnik extrémnek, és izgalmasnak.

    • Én is vele indítottam, és az annyira szar volt, hogy le is álltam a ponyvával. A gimis magyartanárom mondta, hogy néhányat el kellene olvasnom, hogy legyen összehasonlítási alapom.

  12. Szerintem A szürke 50 árnyalatáshoz el kell olvasni a másik két könyvet is, hogy teljes legyen a sztori. A végére kiderül, hogy miért lett olyan valójában a a pali, amilyen, és hogyan, milyen segítséggel tudja leküzdeni magában a szexuális aberrációját. Miként tud újra érző érzékeny lényként viszonyulni a szerelméhez. A végére már bevallja, hogy maga is helyteleníti az erőszakot. Stílusában valóban nem száll magaslatokba. Ahogy mondani szoktam, 18+-os lányregény, ami köré mindenki túl nagy feneket kerített és túl sokat várt tőle. A szexuális erőszak helyett pedig inkább szerintem a gyermekbántalmazást kéne kiemelni a könyvből!!! Mert inkább ezen van a hangsúly(bár lehet, hogy csak személyes érintettségből mondom).

    • balettbenugralo // február 16, 2015 - 9:15 de. // Válasz

      Facepalm, sóhaj.
      Oké, kezdjük előről. NEM a fenekeléssel van a baj. A valódi BDSM nem aberráció, hanem egy életforma. Gyakorlói érző, érzékeny, szerető emberek, akik tisztelettel és szeretettel viszonyulnak partnereikhez.

      Christian Grey nem azért faszfej, mert bilincset használ és lovaglóostorra gerjed. Azért faszfej, mert egy erőszakos, akaratos, önző, hiú, senki más igényeit, érzéseit, véleményét, stb tekintetbe nem vevő, cezaromániás zsarnok.

      És mi ez a baromság, hogy LÁNYREGÉNY!!! Nem érted, hogy pont ez a bajunk vele? Hogy tapasztalatlan ifjú lányoknak azt sugallja, ez az igazi románc? Találkozol egy már befutott pasival, HAGYOD, HOGY Ő DÖNTSE EL AZ ÉLETEDET, és ha eléggé különleges hópihének születtél, majd megváltozik és szörnyetegből herceg lesz?! Ezt a fost állítják be romantikának, miközben mi, bántalmazó kapcsolatok túlélői, azt mondogatjuk, mi találkoztunk ilyen Christian Grey-ekkel, és NEM VÁLTOZNAK MEG. A való világ Anái temetőben, nőotthonokban vagy út szélén strichelve végzik.

      Sokadszor mondom: leszarom, hogy a pali miért olyan, amilyen. Nemlétező tököm tele a sok sztorival, ami mind a palik körül forog, és a csaj igazából csak pótkerék, azért van ott, hogy a pasi sztorijának kelléke legyen, az ő jellemfejlődését SZOLGÁLJA. Nem érdekel, mitől lett zsarnok, a lényeg az, hogy a zsarnokokat el kell kerülni. Nem akarom megmenteni őket, nem akarom megváltoztatni őket, nem akarom megérteni őket. Azt akarom, hogy életem egyetlen aspektusát se diktálhassák.

      Bocs a nyelvezetért, nekem ide ez illett.

      • Teljesen igazad van. Abból a szempontból kellene ezt a regényt megközelíteni, hogy mit NE tegyünk, mert kben úgy járunk, mint a csaj. Ebben semmi romantika nincs. Tanítani kellene, hogy felismerjük a jeleket és véletlenül se álljunk szóba ilyen pasikkal. (Akármilyen gazdag és helyes és elbűvölő. )

        • “Akármilyen gazdag és helyes és elbűvölő.”
          Mivel nem olvastam a könyvet, ezért csak a leírások alapján ez a csóka eléggé egy pszichopata képét mutatja, nem?

          • Szerintem csak tudja, hogy minden jár neki. Nem is olyan szokatlan típus. Aki pasi helyes, már meglepődök, ha normális. Ha gazdag, jó pozícióban van, úgy gondolja, előjogai vannak, neki nem lehet nemet mondani. Ez egy ilyen típus. Azért mondom, hogy típus, mert sok ilyenbe beleszaladtam.

          • De. Mégis nők milliói rajonganak érte. Örülnék, ha néhány rajongó ide tévedne, és elolvasná a kommenteket. Bár a posztnak nagy az olvasottsága, lehet, jönnek rajongók is, csak mivel a poszt nem ünnepli a filmet-könyvet, elkattintanak gyorsan. Erotikus oldalakról is jönnek kattintások.

            • Merte ilyen hatásvadász címet adtál neki! Fújfúj.

            • balettbenugralo // február 16, 2015 - 11:35 de. // Válasz

              Sokat gondolkoztam rajta, mitől ilyen népszerű, és próbálok fair lenni, de csak negatív okokat tudok felhozni, amiért szerethetik ezt a könyvet. Ami persze simán lehet az én szegénységi bizonyítványom, de nem is állítottam, hogy mindent tudok.
              1, kevés irodalmat olvastak ahhoz, hogy az igényes nyelvezetet hiányolják
              2, kevés tapasztalatuk van bántalmazói kapcsolatról, aminek tképp örülök
              3, éretlenek, ezért buknak a kinky szex gondolatára, mint amikor a tízévesek megkeresik a trágár szavakat a szótárban és a definíciókon vihognak
              4, a patriarchátus úgy átmosta az agyukat, hogy tényleg ennyire tartják magukat: férfiak játékszerének. És ha már eszköz vagyok, amit pasi használ, legalább a pasi lehetne jóképű meg gazdag.
              Lehetnek más okok, de én a csekély erre szánt időmben ennyire jutottam.

      • De tegyük fel, na, tegyük, hogy érdekel, miért lett zsarnok. Egy esetben. Ha megpróbál nem-zsarnokká válni, és EHHEZ (a normális, érző, emberi emberré váláshoz, annak megértéséhez) szükséges és hasznos látni, hogy mi tette gonosz tetűvé.

        • Miért akarna megváltozni, ha neki ez jó, mert kielégíti alantas vágyait?? Miért akarna megváltozni, ha megteheti ezt??? Mert mindig akad egy csaj, aki nem lát át rajta?? Megteheti!!! Azért csinálja. Következmények nélkül megteheti!

          • És ezért teljesen ostoba az a feltételezés, hogy megváltozik, ezért is nagyon rossz a trilógia. A lányt betörte, ha majd megunja, mert már nem elég szórakoztató, hogy ingyen-rabszolgaként működik, akkor keres egy másik naiv, önbizalomhiányos szűzlányt. Pár év, évtized múlva már az apakomplexusra is rájátszhat. Szerelme? Meg elítéli az erőszakot? Ugyan, ez a vonal mutatja, hogy a szerző nem tudja, miről ír.

          • De ha meg nem akar, miért érdekelne, egy efféle emberalatti lény? Állítólag 7 milliárd a Föld lakossága, fele pasi, eközött akad egy-két épeszű is azért.

        • balettbenugralo // február 16, 2015 - 10:25 de. // Válasz

          Érdekelje, de ne menjen le kutyába vagy rabszolgába, küldje terapeutához. Az segíthet. Ha hagyom magam irányítani, megerőszakolni, megveretni, az nem. Az Anáknak nem feladata meggyógyítani a faszfejséget. “Megszelidítem a szerelmemmel.” Hány éves vagy, királylány? És még hiszel a mesékben?

          • Ja, én nem is a lány helyében, hanem olvasóként írtam, hogy érdekel. De persze, az meg pláne igaz, amit írtál.

          • Én is ezt szoktam mondani, hogy engem nem érdekel, ha valaki kattant, de hozzám csak akkor jöjjön, amikor már rendbe tette magát. Durva, de én soha sem voltam ez az én majd megmentem alkat. Menekültem az ilyenek elől az első randi után. És nem hiszek abban, hogy én lennék az angyal, a megmentő, és nem tudnék részt venni abban, hogy valaki velem vagy általam gyógyuljon. A gyógyulás egyéni döntés, én nem adom az energiámat és az életemet érte. Erre szokták mondani nekem, hogy biztosan nem voltam még igazán szerelmes.

          • Én egyszer olvastam olyat a Nők Lapjában, hogy egy férfi negyvenhétszer (47) csalta meg a feleségét, miközben csinált neki nyolc (8) gyereket. A nő mindannyiszor megbocsátott, és a negyvennyolcadik alkalommal ez a padlóra küldte a férfit aki megjavult és jókeresztény lett. Bizony!

        • Ja és ha már az érdekel, hogy a pasi miért lett faszfej, az miért nem érdekel, hogy a lány miért lett hajbókoló áldozat (azon kívül, hogy a faszi betörte, de miért hagyta, hogy betörje)? Pl. gyerekkori abúzus? Elutasítottság megélése? Stb.

      • Like. 🙂

    • Mi a vége? Mivel magyarázzák a viselkedését? Nyugodtan elmondhatja, aki tudja, szerintem itt senkit sem fog zavarni, ha kiderül a sztori vége. Legalább a magyarázat (felmentés?) alapján is tudnánk tovább beszélgetni a témáról. Szóval meséljen, aki tud: miért lett olyan a pali? mivel magyarázzák meg a viselkedését a többi részben? hova alakul a történet? érzünk együttérzést, amikor kiderül, mi van vele? felmentjük?

    • Ezt magyarázd meg légy szíves, mert lemaradtam a gyerekről.

  13. Szerintem sokan félreértik az egész helyzetet. Az alap sztori nem rossz, bár elég gyatrán van megírva. Itt két ember jellemfejlődéséről van szó. Az író leírja, honnan jött a lány és honnan a pasi, hogyan lettek olyan elcseszettek, amilyenek. Mindenkinek megvannak a saját szexuális szokásaik, ezt nem szabad elítélni. Olvastam mind a három könyvet, megnézem majd a filmet is. Szerintem, a teljes trilógia elolvasásakor lehet megérteni, miről is szól ez az egész történet, mivé alakultak a szereplők. Annyira alávetettnek írja le mindenki a csajt, pont ez a lényeg, hogy ő nem az, visszapofázik, lázad, persze a pasi sokszor eléri a célját, mindenkit máshogy lehet meggyőzni… Az, hogy szűz volt, még nem jelenti azt, hogy ne tudna nemet mondani arra, ami neki kellemetlen. Tetszik a nőnek is elég sok minden, viszont nem enged a kemény határaiból. Attól eltekintve, hogy néha kicsit szokatlanabb dolgokat is kipróbálnak, legtöbbször vaníliáznak. A legtöbb ember szeret kísérletezni, segédeszközöket kipróbálni. Azon kívül, hogy a pasi egy basáskodó s*fej, és lelki terrorban tartja sokszor a nőt, nincs a kapcsolatukban semmi különös. Minden emberi kapcsolatban van manipuláció, még ha nem is ismerjük fel. Ezt csináljuk, manipulálunk, hatással vagyunk másokra. Amikor a könyvben beszélgetnek, mély érzelmek kerülnek elő, sokszor rosszul fejezik ki magukat, nem merik előadni mi van a lelkükben. Ez is mindennapi dolog szerintem. Én úgy vagyok a könyvekkel, hogy könnyen beleélem magam, elragad kicsit minden könyv hangulata, átgondolom miről is szól, filozofálgatok kicsit, elemzem magam milyen hatással volt rám a téma, de SOSEM ÉLEK A KÖNYV SZERINT…Sokan írták nem csak itt, hogy találkoztak olyannal, aki beleolvas és szent írásnak veszi, leutánozza…Nem így kell olvasni, érezni kell mindvégig, hogy ez egy történet, (ami lehet valós vagy nem valós) ami azért lett megírva, hogy az embereket szórakoztassa, kikapcsolja kicsit az unalmas hétköznapokban. 🙂

    • Szia Szaszi, üdv. a blogon és közösségben! Fontos, amit írsz, megint egy új szempont.

    • “Azon kívül, hogy a pasi egy basáskodó s*fej, és lelki terrorban tartja sokszor a nőt, nincs a kapcsolatukban semmi különös.”
      Hát egyrészt pont ez az, ami miatt érthetetlen a könyv hájpolása. A másik viszont, hogy ez a mondat iszonyú árulkodó. Hogy ugyanis ez ÖNMAGÁBAN sajnos nem számít különösnek. De a lényeg, hogy a lelki terror meg a szexualitás “szélsőségeinek” felfedezése között óriási a különbség, és bizony itt a lány nem önszántából fedez fel.

      • Az a baj,hogy ilyen világban élünk. Nyíltan megy már lassan minden, a fiatalok már 10 évesen felnőnek stb. … Túl nagy hatással van az emberekre amit a médiában látnak, hallanak, olvasnak, pedig nem így kellene lennie. Elolvastam a könyveket, nagyon tetszettek, mégsem lettem szado-mazo…ennek ilyen egyszerűnek kéne lennie. 🙂

        • De nem ilyen egyszerű. A másik baj az, hogy a könyvek rosszak. Egy ismerősöm a ponyva-pornó kifejezést használta rá(juk).

          • Találó kifejezés, elismerem 🙂 Kár, hogy az ilyen könyveknél nincs olyan bevezetőszöveg, mint a filmeknél….18 éven aluliaknak nem ajánlott, a könyvben a nyugalom megzavarására alkalmas jeleneteket írnak le…. Mondjuk ismerve az emberek észjárását, ettől csak még vonzóbb lenne.
            Elég érdekes témákat feszegettek itt. Mint kívülálló és tudásra éhes fiatal anyuka kérdezném, hogy van különbség a szado-mazo és a BDSM között?

            • Én is rákérdeztem, kicsit fentebb Nitta írta le, mi a különbség. Nehéz megtalálni a kommentet a többi között, ha nincs meg, szólj, megpróbálom kikeresni neked.

              Maradj velünk továbbra is érdekes témákat feszegetni. 🙂 Nem írok túl gyakran egyéb elfoglaltságok miatt, de heti1-2 poszt mindig van, és aztán lehet róla beszélgetni napokig.

            • A BDSM tágabb fogalom, mert a kötözéseket is magába foglalja meg a fájdalom nélküli, de alá-fölé rendeltséggel járó szexuális szerepjátékokat is, meg a fetisizmust, szóval egy csomó mindent. (Asszem ez nem lett túl pontos definíció, de ennyi telik tőlem ma délelőtt. 🙂 )

    • Én éppen azért érzem problémásnak – mert azt mutatja be, hogy Anának lehet esélye. Pedig a valóságban, legyen ez bármilyen szomorú is, nem lenne.

      A műfajt ismerve már az elején nyilvánvaló, hogy mint minden ilyen nőknek szóló romantikus regény – a Szürke sem különbözik ebben a többitől – azzal fog végződni, hogy a férfi majd szerelmes lesz, jön az esküvő, ásó, kapa, nagyharang, gyermekáldás. MINDEN hasonló sztori erről szól: a nő találkozik a férfival, aki valami nagymenő és hatalommal rendelkező rosszfiú – kalóz, rablóvezér, gróf, vámpír, üzletember, mindegy – de csak azért gonosz és mogorva, mert szegényt bántották gyerekkorában. A nő hatására – aki különleges és kivételes, és nagyon-nagyon szereti a férfit – a férfi majd megváltozik, és szerető férj és boldog családapa lesz belőle. Ezt nyomják a nők fejébe – szeresd nagyon, és attól majd megjavul! EGY NAGY LÓFASZT, már bocsánat a kifejezésért.

      Fentebb is leírták mások is: a való világ Anái gyakran anyaotthonokban és az utcasarkon végzik, nem boldog milliomosfeleségként… És értem én, hogy egy szórakoztató történet, és nem így kell olvasni – az emberek, a rajongók nagy része nem is így olvassa, mert azt sem látja, hogy ami a könyvben történik, bántalmazás. Ami azért húzós… Oké, megértem azt a nézőpontot is, hogy sok nő, aki élvezettel olvassa, nem vágyik okvetlenül ilyen kapcsolatokra – hiszen a MOHA-t játszó pasik se akarnának okvetlenül ott lenni Omaha Beachen a D-napon – csak a szemlélő biztonságos szemszögéből élvezik az olvasottakat. Ennek ellenére mégis problémásnak érzem, hogy egy olyan dolog válik akaratlanul is a szórakozás és a szórakoztatás tárgyává, ami miatt nők milliói szenvednek világszerte.

  14. Szerintem teljesen mindegy, hogy a pasas miért lett olyan amilyen, mert ez nem menti fel az alól, amit a csajjal művel. Az ilyen szélsőséges lelki és testi terrorra nincs mentség. Ha frusztrált “szegény” mert gyerekkorában az óvonéni beleköpött a paradicsomlevesébe, akkor menjen és ugorjon a vonat alá, de ne tegye tönkre más emberek életét, ne másokon élvezze ki a perverzitását.

  15. Anyám, micsoda mélységekig tárgyaljátok ezt a könyvet…(illetve nem a könyvet, hanem micsoda témák jönnek elő)
    Én anno elolvastam az elsőt, a másodikat úgy-ahogy, kihagyva részeket, a harmadikat képtelen voltam, de a végébe belenéztem, hogy mi a fene lett belőlük. Aritareál nagyon jól megfogalmazta, tipikus nő-pasi sztori, ahol a pasi egy sikeres rosszfiú, a nő meg megmenti, mert család gyerek vaniliaizé a vége. Hogy miért olvastam végig az elsőt, bár az agyamra ment, mennyire rosszul van megírva? Első “élményem” volt az ilyen tipusu szexuális kapcsolatról, ez érdekelt benne. Semmi más.
    A bántalmazott nő kérdése valahol sose érintett mélyen, bármennyire is valós, nem tudok azonosulni a problémával. Kövezzetek meg, nekem valahol abszurd, és tudom, hogy ez nem szép meg szimpi, a barátnőm élt bántalmazottként, akkor is bután álltam és néztem évekig, hogy én ezt nem értem.
    A filmet nem fogom megnézni, mert el nem tudom képzelni, hogy lehet ebből a tucatsemmiből egy nagyfilmet csinálni.
    Nagyon örültem Korbács és Nitta beszélgetésének, Korbács világa valahol hátborzongató, de hát nagy a világ, és sose fogom megismerni…

    • Hát, rendesen átbeszéltük a témát, az biztos. Jó sok szempont szóba került, akár esszét is írhatnánk róla.

      • Korbács írja valahol fentebb, hogy mindenkiből elő tudna hozni valamit, amit nem is tud magáról. Ezen azért úgy eltöprengtem, és egyfelől marha kíváncsi vagyok, mit tudna előhozni belőlem, amit én még nem hoztam/hozattam ki magamból, másfelől meg akarnám.e tudni valójában, amit még ki lehetne valahogy szedni a nagy magamból. Boldogabb lennék-e tőle, vagy pedig frusztráltabb? Képes-e az ember szembenézni mindig minden körülmények között önmagával, vagy pedig ez nem is annyira fontos egy határon túl. Kell-e a legmélyebb bugyrokat bolygatni, kell-e azt a legutolsó ajtót kinyitni? Láthat-e valaki más mélyebbre bennem, mint önmagam? És amit lát(hat), az én vagyok-e (még)?

        • “Korbács írja valahol fentebb, hogy mindenkiből elő tudna hozni valamit, amit nem is tud magáról.”

          Én ezt kétlem, mármint, hogy meg tudná e csinálni. Talán az emberek egy kis részével, akik amúgy is fogékonyak, de ők viszont pont emiatt nem lennének annyira meglepve. Meg minimális szinten valszeg mindenkit érdekelne a dolog, ha nem lenne tabu, de nem kell eget rengető felismerésekre gondolni.

          “Boldogabb lennék-e tőle, vagy pedig frusztráltabb? Képes-e az ember szembenézni mindig minden körülmények között önmagával, vagy pedig ez nem is annyira fontos egy határon túl. Kell-e a legmélyebb bugyrokat bolygatni, kell-e azt a legutolsó ajtót kinyitni? Láthat-e valaki más mélyebbre bennem, mint önmagam? És amit lát(hat), az én vagyok-e (még)?”

          Amíg az ember keveset tud egy témáról, addig minden nagyon misztikusnak tűnik. Szerintem semmi olyan nincs benned, amit nem sejtesz, vagy legalábbis nem sejtettél valamikor. (Van hogy az emberek elnyomnak vágyakat, de valószínűleg, ha így tettél volna, akkor ha erőltetnéd, vissza tudnál emlékezni. )

        • Hát igen, tisztességes pszi-k is óvatosak azzal, hogy mit kell és mit nem kell kinyitni (Korbács, magadra ne vedd, nem úgy értettem, amit írtál, hogy te bárkinek a lelkében kotorásznál!) Viszont az is eszembe jutott, hogy ha valaki azt mondaná, hogy majd ő tudja, meg megmutatja nekem, mit szeretnék, azt alighanem nagyon messzire elhajtanám. Ahhoz, hogy ez működjön, kell egy sub lelki alkat nyilván. Hát nekem ne mondja meg senki, mit szeretnék.

          • A szub az inkább egy szerep vagy egy szexuális beállítottság, mint egy lelki alkat.

            • Aha, értem. Akkor pont úgy mondom, hogy olyan lelki alkattal, amelyik jól viseli általában az irányítást, nem tudom, hogy ez a szexualitásban mennyire függ össze azzal, hogy ott a szub szerepet válassza.

              • Sem sértődékeny, sem haragtartó nem vagyok, legfeljebb néha elragadtatom magam. A szóhasználatom pedig általában a szarkazmus és irónia határmezsgyéjén mozog, szóval én sem kívánok sértegetni senkit.

                Persze, túlzásba esetem a kijelentéssel, hajlamos vagyok a fellengzősségre. Elnézést. Ellenben tartom azt, hogy minden ember lelke mélyén szunnyadnak dolgok, amikről igazából nem tud. Ezeket a dolgokat célzott, vagy direkt technikákkal elő lehet hívni, meg lehet ragadni, ha ott van. A lélektan viszont valóban egy veszélyes terület, én sem úgy gondoltam, hogy egy nap alatt mindenkiből vérimádó mazochistát csinálok, 2-3 hónapnyi beszélgetés előtt még senkihez sem nyúltam komolyabban.

                “Meg minimális szinten valszeg mindenkit érdekelne a dolog, ha nem lenne tabu, de nem kell eget rengető felismerésekre gondolni.” Egyetértek. Tény, hogy a köztudatba csak az igazán extrém dolgok kerültek be, de az alapszintje, ahol a legtöbben maradnak, nem egy társadalmi dráma.

                “A szub az inkább egy szerep vagy egy szexuális beállítottság, mint egy lelki alkat.” Ezzel sajna sosem fogunk egyetérteni 🙂

                “De a kihirdetett valóságok olykor csak önvédelmi falak” Kiváló megfogalmazás, ezért is engedtem meg magamnak, hogy azt mondjam, mindenkivel el lehet szórakozni, és mindenki jót fog közben szórakozni.

          • Egyébként meg sztem szubokkal se működne úgy, hogy jön és megmondja mi a jó nekik. Ha elég sok idő eltelik és eléggé elmélyül a bizalom akkor működhet, de rögtön az elején csak körberöhögnék.

          • Persze, én is baromira tudom, mit szeretek/szeretnék, de azt is tudom, hogy az önismerkedésnek nincs vége, csak az elmúlással. Ez halványan keveredhet a bevallott és nem bevallott dolgokkal. Tíz évvel ezelőtt a gyanú halvány árnyéka sem volt meg bennem, hogy talán nem vagyok elég becsületes önmagammal szemben. De a kihirdetett valóságok olykor csak önvédelmi falak. Mert közben történések vannak, új helyzetek, és jéééé meg nahát. Nem pont szexről beszélek, bár arról is beszélhetnék, a lényege ugyanaz. Emlékszem, Eszter blogján olvastam párkapcsolati formákról, és akkor komolyan kétségeim voltak, hogy lehet, hogy én azért nem vagyok jó a kapcsolataimban, mert nem is vagyok monogám, csak azt hiszem magamról? Mert azt mondták, hogy az a jó meg az egyetlen út? Gyáva vagyok? Én, az örök rebellis, csak egy nagyszájú álizé, aki csak megy a jól kitaposott utakon, hiába minden szökés? Végül is igen, elbizonytalanodtam önmagammal kapcsolatban, sokadszorra. Átéltem a saját átváltozásaimat, és nem hihetek már abban, hogy én örökkön-örökké az vagyok, aki voltam, illetve akinek hittem magam. Ti soha nem éltetek át hasonlót? Vagy csak én vagyok az, aki lassan közelít önmagához?

            • De hát az önismeret, a szó is mutatja, pont az, hogy TE jössz rá, mi van benned, és nem mások mondják meg neked. A változás, önmagunk egyre jobb megismerése és az, hogy nem akarom, hogy mások mondják meg, mi a jó nekem, egyáltalán nem mond ellent egymásnak.

              • Igen. De ahhoz, hogy rájöjjek, szükségem van másokra. Kölcsönhatásban létezem. Ó, egy pillanatig nem úgy képzeltem, hogy majd Korbács jól megmondja nekem, mit akarok, mit szeretek, én meg azt interiorizálom abban a szent minutumban. Dehogyis… Most, hogy így olvastam, amit írtál, én teljesen másképp láttam ezt az egészet. Nekem olyasmi volt, hogy valaki segít felfedni dolgokat, segít abban, hogy bátor legyek szembenézni az akármivel. Nagyon durván, az életben senki nem verte el a seggem, fogalmam sincs, milyen lehet, természetesen azt gondolom, hogy nem jó. Nem is vágyom rá. De egyszer talán éreznem kellene, milyen érzés, hogy tényleg tudjam nem szeretni. Ne csak fikcióból.

                • Na értem már. Mondjuk azért elég sok mindent megéltem már, pl. a fájdalmat is, ahhoz, hogy azért legyen képem erről a részről is. De Korbács mostani kommentje is másképp hangzik már. A te példádhoz: pl. azt sem gondolom, hogy ahhoz, hogy biztos legyek benne, heteroszexuális vagyok, szükséges volna homoszexuális próbálkozás (vagy épp fordítva, ha valaki tudja magáról, hogy ő homoszexuális, nem kell heteroszexuális kapcsolattal próbálkoznia, mert hátha mégis …).

                  • A hetero mivoltom az tuti nem százas, bár nem igazán jött össze a más próbálkozás. Az érdekes az, hogy két barátnőm is beszélt amolyan kocsmavallomásokban némi, és soha meg nem élt és próbált vonzódásról a saját neméhez szexuálisan. Mindketten normál kapcsolatok, család satöbbi… De akkor mi ez? Belőlük is ki lehetne hozni jobban? Belőlem (pont ezt) nem kell, én ezzel tisztában vagyok, de annyira nem érdekel, hogy különösebben tegyek érte, ha elémesik, nem hagyom ki. Ez sem fekete-fehér… Próbáltam magam beleképzelni egy olyan szituba, hogy teljesen alárendeljem magam egy másik embernek, ezt valahogy nem sikerül. Mert rohadt nagy egóm van. Viszont nem vállalnám fel, hogy elfogadjam teljesen egy másik ember fájdalomvágyát pl., mert nem tudnék vele azonosulni, tehát megadni sem tudnám. Félnék bántani. Érted, mekkora a különbség , hogy honnan közelítjük meg? Mi van, ha bennem csak a szokásos morál az úr,? A morál az mindenható és ámen?

                    • A harcművészek egyik jelmondata, hogy a tehetség elengedhetetlen, de önmagában nem elegendő. Ha azt mondod, hogy van benned hajlam, az rendben van, mert azzal már egy lépést tettél afelé, hogy elismerd önmagad. Viszont ha azt mondod, hogy benned van hajlam, és maradjon is ott, akkor vagy elfojtod, vagy megtanultál együtt élni vele, de inkább a “társadalmilag elfogadott és követendő” életet választod. Igazából ezzel sincs baj, ha nem állsz készen rá, hogy kipróbálj valamit, akkor soha nem is fogod.

                      Az én Mesterem (többek között) három alapvető dologra tanított meg.
                      A hajlam elengedhetetlen, de elhatározás nélkül nem elegendő.
                      A félelem az elme gyilkosa.
                      Csak azt csináld meg a másikkal, amit már próbáltál magadon.

                    • “Ez sem fekete-fehér” De nem ám! Az más kérdés, hogy ki kell-e hozni jobban. Ha a kapcsolatuk jó, akkor vajon többet nyernek-e azzal, ha kipróbálják a leszbikus szexet is, de esetleg megroppan a kapcsolatuk, mint ha vanília-hetero vonalon maradnak, de egyébként boldogok.
                      Értem, amit a BDSM-mel kapcsolatban mondasz. Nem tudom, hogy a morál vagy más tart vissza. Nem tudom, hogy fontos-e. Egyébként az, hogy “félnél” bántani, egyáltalán nem biztos, hogy morál, lehet simán általános félelem (trauma?) a fájdalomtól. Ha már szóba hoztuk, hogy van-e lelki gikszer mögötte: valószínű, hogy aki egy (enyhe, nyomot nem hagyó) harapástól, karmolástól, erős szorítástól is frászt kap, annak ugyanúgy gikszer van mögötte, akár az is, hogy tökre hasonló akármi, mint a BDSM szeretete mögött, csak nála a reakció nem a rákattanás, hanem a viszolygás.

            • “Végül is igen, elbizonytalanodtam önmagammal kapcsolatban, sokadszorra. Átéltem a saját átváltozásaimat, és nem hihetek már abban, hogy én örökkön-örökké az vagyok, aki voltam, illetve akinek hittem magam. Ti soha nem éltetek át hasonlót? Vagy csak én vagyok az, aki lassan közelít önmagához?”

              Nagyon sokszor átéltem ezt. Én is úgy érzem néha, hogy én egyfolytában változom, már nem vagyok ugyanaz, mint 5 éve, de az se aki 2 éve. Mások meg látszólag változatlanok. (De lehet, hogy aki nem ismer eléggé annak én is az vagyok.) Nem tudom, hogy csinálják ezt, hogy még ugyanolyanok, mint régebben, az érdeklődési körük, a kapcsolatrendszerük… Furcsállom, rosszabb napjaimon kicsit irigylem.

              • Nem tudom már ki írta, hogy ha olyan akarnék lenni, mint 20 éve, azt jelentené, hogy kidobtam az életemből (vagy elpazaroltam?) 20 évet.

                • Ez nagyon jó mondás. 🙂 Tudom, hogy nem kéne, de néha még is aggódom, hogy mintha kevésbé lennék állandó, mint mások. (Pedig lehet, hogy csak fejlődőkepés vagyok.)

            • Gabiriella, szerintem ha megteheted akkor próbált ki azt ami érdekel, a nem monogám kapcsolatokat a leszbikusságot és a BDSM-et. Persze vannak olyan szituációk, amikor nem lehet, mert az embernek már van valakije, aki nem nyitott ezekre a dolgokra, viszont rengeteg barátnőm megoldotta, hogy a “normál” párkapcsolatuk mellett a párjuk tudtával próbálnak ki dolgokat. Teljesen jól működik nekik a dolog, bár azért vigyázni kell, hogy a másik tényleg őszintén menjen ebbe bele és megbízzon benned, hogy azért neked továbbra is ő lesz a legfontosabb.
              Én is féltem, mielőtt kipróbáltam volna új dolgokat, hogy ezután majd semmi sem lesz a régi és ilyesmiket nem szokás csinálni és jaj, most mi lesz. Az lett, hogy boldogabb lettem és önazonosabb. Közben nem szakadt rám az ég és nem kezdtek el visszafelé folyni a folyók, csak azért mert én szembementem a társadalmi elvárásokkal és a belém nevelt szereppel és életúttal.
              Én se vagyok monogám kicsit se és nagyjából 14 éves korom óta tudom, hogy nem vagyok az. Életem legnagyobb hülyesége volt, mikor évekig monogám kapcsolatokkal próbálkoztam, de többet nem fogom ezt elkövetni. (Kivéve ha később monogámmá válok, mert még ez is lehet.)

              • Eegen, én azt szoktam végül is mondani önigazolásként, hogy a változás elismerése és felvállalása csak annyi, hogy felfogjuk az útkeresés szükségét, ami nálam a büdös életben nem fog véget érni, mert kíváncsi vagyok, nyughatatlan és örök kétségekkel megáldva. Így ötvenévesen még bennem van, hogy nehogymá’ úgy menjek ki a világból, hogy nem próbáltam ki ezt vagy azt. És persze örök bizalommal, hogy egyszer rátalálok arra, amit keresek, meg ne kérdezze valaki, hogy mit, mert bár tudnám… azt mégsem írhatom, hogy ja, boldog szeretnék lenni…:)) kénytelen vagyok egy kis Baudlaire-t idézni (bocsi, ne irritálódjatok), mert jobban megfogalmazta ezt nálam…”Gyakran éreztem, hogy nekem abban telnék gyönyörűségem, ha mindig mehetnék, egyenest, az orrom után, anélkül, hogy tudnám, hová, anélkül, hogy bárki nyugtalankodnék miatta, és ha mindig új országokat látnék. Én soha sehol sem vagyok igazán, és azt hiszem: máshol mindig jobb lenne, mint ott, ahol vagyok.” És most jön a svédcsavar, mert mindezzel együtt meg egy lusta dög hedonista is vagyok.
                Marha jól esett ez a beszélgetés egyébként, pár követ azért arrébb rugdostam magam elől.

            • De, éreztem, és többször is. Volt, amelyiknél azt éreztem, hogy elveszítem az identitásomat, az kemény volt. Hülye dolog, de nekem ilyen volt annak a felismerése, hogy nem is vagyok olyan “dumás” és nyitott, és van egy rakás ember, akit leszarok és valójában nem is érdekelnek. 🙂

              Eljutottam oda, hogy elnézem magamnak ezeket a dolgokat, természetesnek tartom, hogy felülbírálom saját magamat, még akkor is, ha ez egy teljes fordulatot jelent.

            • Nagyon érdekes, amiket az önismeretről írtok! Nem vagyok túl idős és sokat látott, tapasztalt ember, és nem is történt velem olyan sok minden életem során, ellenben nagyon szeretek magamba nézni és önelemezni – lehet hogy azért, mert viszonylag eseménytelen életem során volt elég időm, nem tudom. 🙂

              Azt tapasztaltam, hogy az emberi személyiség – legalábbis a sajátom – folyton változik, de ez a változás nem légből kapott és véletlenszerű és csak úgy nem jelennek meg új dolgok. Inkább csak arról van szó, hogy sokrétűek és sokoldalúak vagyunk, és a különféle helyzetek, életkorok, történések, új emberek mindig a személyiségünk más-más vonásait, aspektusait hozzák ki belőlünk. Sokszor előfordult, hogy egy-egy helyzetben önmagamat is meglepő módon viselkedtem, de ha belegondoltam, akkor mindig felfedeztem magamban az adott viselkedési minta mozgatórugóit korábbról – az adott helyzet semmi újat nem hozott ki belőlem, csak megmutatta egy másik oldalamat is, de ettől még mindig az voltam, aki addig. Ettől függetlenül a felismerések mindig érdekesek és izgalmasak voltak. Eddig mindig szerencsém volt, mert az életem valahogy mindig úgy alakult, hogy sikerült harmóniában maradnom a személyiségemmel és annak épp aktuális változásaival.

              Az a jó, ha az embernek van annyi személyes szabadsága, hogy eldöntse, melyik tulajdonságaira szeretne építeni és mit szeretne kihozni önmagából és ha van alkalma elkerülni azokat a helyzeteket, amelyek a legrosszabb oldalát keltik fel. Én például elsősorban attól szoktam félni, hogy anyagi okokból kénytelen leszek olyan munkát vállalni, ami eltorzítja a személyiségemet, és amitől bekattanok – elég sok ilyet látok sajnos.

              • Ugyanez a félelmem Arita, mint amit te is írsz a kommented végén. És be is kattantam már, attól hogy totál nyomasztó, idegesítő, frusztráló munkát végeztem. Ha az aktív időd 8o% -át ilyesmivel töltöd, az mindenképp személyiségromboló. Én sokáig azt hittem, hogy bennem van a hiba, mert olvastam történeteket kedvüket és szellemi igényességüket sosem vesztő kényszerből szalaggyári munkásokról, meg színjátszókört alakító lágerlakókról, meg háborúban gödörben éneklőkről. És persze szerettem is azt hinni magamról hogy mennyire erős vagyok én belül szóval, dalolva pazarlom az időm édeskés szagú kocsmapultok mögött, ragadt rá a könyvem hátlapja. Aztán amikor egy -egy ilyen év után teljesen neurotikusra merevedve próbáltam összeszedni magam a szabadnapom estéin, hogy ne gyűlöljem szívemből és olyan magától értetődő természetességgel a másnapi életet, na még akkor sem esett le hogy ezek a történetek nem átlag emberek átlag életéről szólnak.
                Szóval, én azt hiszem, nagyon erős önvédelmi reflex az ami téged egy fos munkától véd. Jól teszi.

        • Nagyon jó kérdések. Én az önismerettel volam úgy egy ponton, hogy köszi, de ezt már nem akarom tudni.

          • Majd egyszer akarod, mert szerintem az önismereti nyavalyáknak is megvan a maguk ideje… Én 17 évesen jártam önismereti klubba, és előrerugott éveket, de aztán meg visszavetett évek múlva, mert úgy elvoltam vele, csak nem vettem észre, hogy közben negyvenéves vagyok,

        • Most olvastam Poppertől egy kisebb eszmefuttatást a titokról, és ahogy ezt írod:
          ‘Kell-e a legmélyebb bugyrokat bolygatni, kell-e azt a legutolsó ajtót kinyitni? ‘
          A Kékszakállú herceg vára ugrott be. Nem feltétlen kell.

  16. Ezt a linket muszáj ide:

  17. Nitta:

    “Attól, hogy valami nagyrészt nurture, még nem biztos, hogy le lehet róla szoktatni bárkit is. Például egyszer olvastam egy cikket, hogy a női homoszexualitás csak 20%-ban genetikailag meghatározott, különben a kisgyerekkori egyéni életút (de nem a traumatikus hatások), befolyásolják. (Nem állítom, hogy igaz a cikk, sztem rengeteget kutatást lehet találni, ami mást állít, ezt csak példának hoztam.) Le lehet szoktatni bárkit is arról, hogy leszbikus legyen? Természetesen nem.
    Mondjuk nem is kell, de mi (szexuális kisebbséghez tartozó emberek), azért ugrunk már a felvetésre is, hogy és akkor ez lelki gikszer hatása és módosítható, mert a legtöbben úgy gondolkodnak, hogy amit módosítani lehet, azt kell is. Különös tekintettel mindenféle kormányokra, egyházi szervezetekre és orvosi társaságokra, szóval itt csupa olyan szervezetről van szó, aminek sok hatalma van és nem szereti ha az emberek kilógnak a sorból, ahelyett, hogy megnyugtatóan egyformák lennének. Ráadásul a befolyásos politikusok szavazóinak a nagy része is azt szereti, ha az emberek megnyugtatóan egyformák, szóval szavazatokat lehet azzal nyerni, hogy majd mindenkit szépen kigyógyítunk, ne legyenek már ilyen zavaró elemek mindenhol.
    Lett is szexológiai konferencia melegségről leszoktató módszerekről a KDNP hatására, az, hogy a módszer szülőhazájában az USA-ban már betiltották, mert a terápiában részt vevők általában öngyilkosságot követtek el, az senkit se érdekel.
    Egyébként a BDSM-eseket nem zaklatják állami szinten, de sztem azért mert nem tudnak rólunk , meg túl kevesen vagyunk hozzá, hogy ügy legyünk.”

    Ezt tök jó hogy leírtad, és egyetértek veled, kár hogy nem tudtam már közvetlen a kommented alá válaszolni.

    “Nem állítom, hogy igaz a cikk, sztem rengeteget kutatást lehet találni, ami mást állít”

    Az biztos, és nagyon nehéz válogatni közöttük hogy melyik a hiteles és melyik nem, mert nagyon sok a politikai céllal megrendelt kutatás, az utóbbi pár napban csak ezeket találtam a neten:

    http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/meleg-parok-gyermekeinek-van-velemenye-es-hallatjak
    http://mandiner.hu/cikk/20150210_ujabb_tanulmany_szerint_vannak_hatranyban_a_melegparok_altal_nevelt_gyermekek

    Előbbire adott reakciómat facebookos kommentben olvashatjátok, utóbbira pedig itt: http://franctudjakiworld.tumblr.com/post/110822311376/amerikai-szociologus-ketszer-tobb-erzelmi-baja

    Ami igazán kétségbeejtő, hogy már a magyar fordításokból is érezhető, hogy az eredeti cikkek megvágott verziói, és akkor még az alapvető ellentmondásokról nem is beszéltem. Az átlag meg nem fog utána nézni, hogy az eredeti angol nyelvű kutatások és cikkek miről szólnak, csak ami a Családhálón kint van, márpedig ott kb. csak kizárólag homofób tartalmat talál a netező. És vajon ki üzemelteti a Családháló.hu-t? Hát a Zirci Ciszterci Apátság által létrehozott Familiare Társadalomszervező Központ.

    “az, hogy a módszer szülőhazájában az USA-ban már betiltották, mert a terápiában részt vevők általában öngyilkosságot követtek el, az senkit se érdekel.”

    Tudtommal csak egy-két államban tiltották be az ilyeneket, pl. Kalifornia. Máshol mehet az üzlet szerte az USA-ban – mert ez bizony az.

    Ami még szomorúbb, hogy a károsultaknak (anyagilag lehúzott szülők és az összezavarodott, öngyilkosságot fontolgató gyerekeik – tehát akik még élnek) senki sem adott soha semmilyen kártérítést; sőt, az egyik volt legnagyobb és talán legmocskosabb ilyen szervezet, az Exodus vezetőit se kérte senki se számon tetteikért feloszlásuk után – mikor maguk is bevallották, hogy káros volt amit műveltek és sok ember életét tették tönkre több évtizedes pályafutásuk során.

    Egyébként belőlük kinézem, hogy nem maguktól hagyták abba az önkéntes “gyógyítgatást”, hanem valami bűzös dolog állhatott a háttérben ami miatt ennek a csodálatos mozgalomnak a bezárása volt a legkisebb kár amit be kellett vállalniuk.

    • Belenéztem a családhálós cikkbe, nagyon gáz. :S Az emberek egy része még kevésbé tud szöveget értelmezni, mint gondoltam, mert ez egyértelműen csúsztatás és manipuláció és ennek ellenére simán lelkesednek érte. Nincs is szükség forrásellenőrzésre semmire, mert aki még semmit se tud a témáról, mert eddig egy kő alatt élt vagy egy másik bolygóról jött, annak is fel kéne hogy tűnjön, hogy ez egy hazug cikk. Ehelyett lájkolják és megosztják. 😦

      Azt sem értem, hogy ha van egy leszoktató módszer, amiről rengeteg adat bizonyítja, hogy nem működik, egyébként meg szükségtelen a léte, mert nem probléma az amit meg akar szüntetni, az miért létezik? Simán betilthatták volna már mindenhol nem csak az USA 1-2 államában. Meg biztos van a pszichológusoknak kamarája, miért nem mondja ki, hogy ez sarlatánkodás és kerülendő? (Tudom nagyon naiv vagyok.)

      Erről is akartam írni, hogy olyan témában, ami érzelmileg érinti az embereket és politikai érdekek is állnak mögötte, eleve kérdéses, hogy milyen kutatások jöhetnek létre. Aztán a következő lépcsőfok, hogy elfogadja e a szakma. A szakemberek álláspontjától függetlenül sok mindent lehozhatnak az újságok vagy az ilyen remek oldalak, mint a Családháló. Aztán vannak azok a szakcikkek, amiket meg nagyon kevesen ismernek, maximum a szakmabeliek, meg az érintettek, ha rákeresnek és ingyen elérhető elég anyag róla.

5 visszakövetés / visszajelzés

  1. Stíl: Blogajánló | Az a jó édes
  2. A nő meg az ő teste | Tollam-Papírom
  3. Parainesis a rendes nőkhöz | Tollam-Papírom
  4. Évfordulós poszt (tl;dr) | Tollam-Papírom
  5. “Nők ezrei rajonganak értük” | Tollam-Papírom

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: