Mutyidemokrácia – Szabad Európát hallgatok egy elbaszott világban

25 évvel ezelőtt mást gondoltunk. Igaz, én akkor még gyerek voltam, így nem gondoltam semmit.

Viszont 2003-ban már nagyon gondolkodtam, mert akkor tanultam először külföldön, Olaszországban. Svédekkel éltem együtt néhány hónapig, és akkor szembesültem először azzal, hogy mennyire le vagyunk maradva, mennyire nem vagyunk felvilágosultak.

Ők nem értették, miért kerül hátrányba valaki nálunk, ha a munkahelyén elárulja, hogy tartós betegsége van. Nem értették, miért nem értem, mi a baj azzal, ha egy szórakozóhelyen egy óriási plakát egy meztelen nőt ábrázol, aki széttett lábai között dinnyét tart. Tárgyiasítja a női testet, magyarázták.

Náluk az egyenlőség fontos, és nemcsak férfi és nő között, hanem minden szinten jelen van a gondolkodásukban. Nincsenek haveri alapon kötött egyességek.

Itt (meg) minden a fellépéstől függ. Egy kicsit ügyes ember könnyebben lesz miniszter, mint irodafőnök. Rá kell erőszakolnod magadat az emberekre, nem pedig kunyerálni nekik. Nem nehéz dolog művelt embernek látszani. Az ember manőverezik, elsikkasztja a nehézségeket, megkerüli az akadályokat, s egy lexikon segítségével lefőz mindenkit. Minden ember olyan buta, mint a liba, és olyan tudatlan, mint a szamár. Ezt egyébként nem én mondom, hanem 1885-ben írták, csak jobb helyeken azóta változott valamit a helyzet.

Én általuk, a svédek által szembesültem azzal, milyen a demokratikus gondolkodás, milyen az elfogadás, a tisztelet és az egyenlőség. Tisztaság, mutyimentes élet.

Egy ország, ahol nem szokás puskázni az egyetemen. Ahol, ha valaki felcsap a kocsijával, és összekoszolja a ruhádat, akkor ki kell tisztíttatnia azt a törvény szerint. Hány száz évvel vagyunk lemaradva hozzájuk képest? Náluk az apró hétköznapi szokásoktól kezdve az elvi kérdéseken át a néplélekig mindent áthat a letisztultság, az igazságosság. Nálunk az igazságosság modoros szó, amit csak iróniával és cinizmussal tudunk kiejteni, és mosolygunk azon, ha valaki erre vágyik.

Most éppen cikksorozatot kell írnom külföldön élő magyarokról. Jönnek vissza az anyagok. Olvasom a történeteket egy másik világról, és nem értem, miért költöztem haza 2003-ban, és miért költöztem haza 2007-ben. Kétszer éltem már külföldön, és a szemét honvágyam, az erős családi kötelékeim mindig visszahoztak ide.

Eléggé zavaros érzés, amikor hallgatom a híradóban a netadós tüntetést, közben olvasom Angliában élő barátnőm válaszait arról, hogy az öt év alatti gyerekeknek a tömegközlekedés ingyenes, és ha beteg a gyereked, ingyen van neki a gyógyszer. (Nálunk meg a Népesedési Kerekasztal disztópiába illő felütéseivel sokkolják a népeket.) Vagy Lengyelországba költözött barátom beszámolóját arról, hogy még ott, a keleti régióban is jobban él, mint itthon, pedig itt komoly beosztásban dolgozott. Gábor történetét arról, hogy tűzoltó lett Írországban, és köszöni, jól van, ott fog megöregedni.

Szerkesztem a szövegeket, közben meg hallgatom, mi történik a Lendvay utcában. Látom, ahogyan többezer ember felemeli a telefonját, hogy ne legyen netadó, és a tömeggel gyalogol André Goodfriend is.

Tisztára úgy érzem magam a külföldi beszámolók szerkesztése közben, mintha egy elbaszott világban hallgatnám a Szabad Európát.

A cégünknél dolgozó pályakezdők két év után menetrendszerűen lépnek le tőlünk. A konkurenciához igazolnak, de nem az itthonihoz, hanem valamelyik külföldihez. Nincs bajuk a cégünkkel, nekik az ország nem tetszik. Ezek a gyerekek jól beszélnek idegen nyelveket, egy-egy félévet tanultak külföldön, ők már Európában nyaraltak a szünidőben tízévesen is, könnyen eligazodnak.

De mentek a kortársaim is, a harminc felettiek is, sőt szülőfalum negyvenesei-ötvenesei is elhagyták az országot. Az egykori szomszédunk, az ötven feletti tanárnő Angliában gyerekekre vigyáz, a negyvenes Zsuzsi meg Hollandiába él, gondolom, fapapucsot gyárt, vagy szív egy coffee shopban. Az egyetemi tizenkét fős baráti körömből hárman maradtunk. Aki nincs itt, azok közül van, aki mosogat, van, aki menő cégnél dolgozik, más meg vállalkozni kezdett. Sehol senki, mert elhagyatnak akkor mindenek, a levegőben meg menekvő madárhad.

Ők jól vannak, demokráciáról és egyenlőségről írnak. Hiányzik nekik a családjuk és a túró rudi, de nem akarnak haza jönni. Pár éve még kalandvágyról meséltek, most meg ír (német, svéd, tetszőlegesen helyettesíthető) nyugdíjról és állampolgárságról írnak a céljaik között.

Néha arra gondolok, hogy mi lesz harminc év múlva. Én itt fogok ülni a negyven négyzetméteremen, ráncos és megtört arccal, stresszbetegségekkel, ők meg német nyugdíjasként vidáman körbeutazzák Európát.

Valami nagyon nem stimmel, hogy ennyien nincsenek itt. Valami nagyon nem stimmel, hogy én még mindig itt vagyok. Azt hiszem, jobban járok, ha előveszem a könyveimet, és felfrissítem a svédtudásomat.

Összefoglaló az eseményekről itt.

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

33 hozzászólás Mutyidemokrácia – Szabad Európát hallgatok egy elbaszott világban bejegyzéshez

  1. Eddig is gondolkodtam, hogy külföld, csak hát én elmúltam 40, Magyarországon öregnek számítok (ezt nyíltan a szemembe is mondták, pl. ez is ok, hogy ellépjek innen, és ne páriaként éljem le a meradék 30-40 évem). Félek, hogy már máshol sem kellek, csak szar munkára. De ha belegondolok, itthon is szar munkám van, szar fizetéssel, szar közeggel…

    • Máshol kellesz, ebben biztos vagyok. A skandinávok elég civilizáltak.

    • Mashol nem szamit a kor ennyire mint itt, sot pl az Ireknel semmit sem szamitott, nem csak a munkaban de a hetkoznapokban sem. Nincs, vagy eszrevetlen a genraciok kozti szakadek is. En par honapja jottem haza, de mar ujra azon filozom, hogy elmegyek, pedig mar kozelebb az otvenhez mint a negyvenhez. Ami itthon van, az nem csak mas, hanem hervaszto. Annyira elcsesztek ezt az orszagot amennyire csak lehet. Kevesen tudjak elmondani magukrol, hogy az adottsgaikat sikeresen lenullazztak, sot megyunk le minuszba es nem csak gazdasagilag, hanem moralisan es egyeb vonatkozasban is, sot sok minden egyszeruen ellentmond itt a tiszta logikanak. Barhol konyebb ujrakezdeni mint ithon. Ugy ertem az eu-ban es annak is a nyugati felen.

  2. Ha nem lennék olyan gyáva, mint amilyen vagyok, akkor már rég nem itthon élnék.

  3. Épp ez előtt olvastam a cikket: http://vs.hu/gazdasag/osszes/ez-magyarorszag-itt-mindenki-meglopja-a-masikat-1025#!s2
    Ugyanerről szól. Miért, miért, miért, miért?

    Én 1998-ban tapasztaltam ezt a kultúrsokkot Amerikában. Puskát írtam doga előtt, ahogy illik, csak úgy rutinból. Ráment egy barátságom, mert az amcsik főbenjáró bűnként tekintenek a csalásnak erre a formájára. Nekünk meg eszünkbe se jut, hogy ez egyáltalán az. Durva hozzáállásbeli különbséget sejtet már tizenhat évesen.

    A véső valóságos Balogh Béla mesélte valahol, hogy mérnökként Svédországban dolgozott évekig, és hát egy idő után megunta a kezdő bért, és bement a főnökéhez, hogy szerinte megérdemel ugyanannyi pénzt, mint a többiek. A főnök nem csak megadta az emelést, de visszamenőleg is kifizette a különbözetet, mert rájött, hogy Balogh
    igazságtalanul keresett kevesebbet a többieknél, hiszen valójában nem kezdő volt, hanem csak az országban friss bevándorló.

  4. Gyerekkori legjobb barátnőm Ausztráliában, gimis jó barátnő Kanadában (mindketten nemrég voltak itthon 3-4 év után először látogatóban, hihetetlen sztorikat mesélnek, mintha álomországban élnének mindketten, pedig teljesen átlagos citizenek odakint), első igazi szerelmem Spanyolországban, fősulis barinő Svájcban és számtalan távolabbi cimbi itt-ott, Európában. És ők csinálják jól, mert nem éhbérért dolgoznak, nem egy ilyen elbaszott rendszerű-vezetésű-mentalitású országban élnek, mert nincsenek napi problémáik és mennyi és még és még. :/ Szomorú, mert nincsenek itt, mert hiányoznak, mert nem volt más megoldás számukra és picit azért is, mert mi, a többiek itthon maradtunk, de miért?! Én még nem panaszkodhatok, mert nincs hitelem, a nagyitól megörökölt panelben élek, van mit ennem, vehetek magamnak apró “felesleges dolgokat” (pl. havi 2-3-4 szerintem pofátlanul drága körömlakk), de annyira nagyon-nagyon felbosszant, amikor valamelyik barátnőmre gondolok, aki napi 12 órát gályázik, épphogy ki tudja fizetni a lakás (felemelkedett) törlesztőjét és a rezsit, de új télikabátra akkor telik, ha már szét esett az előzője (amit egyébként egy másik barátnőnk adott neki 2 éve) és élete legnagyobb luxusa, h pár hónapja heti 2x el tud járni edzeni (mert a nővére kifizeti a bérlete felét). WTF?!?!

    Ha újra húsz lennék egyrészt nem csesznék a nyelvre (sosem volt extra jó nyelvérzékem, nyelvvizsga összekaparva, de mivel sosem volt a használatára szükségem, így szartam bele), másrészt pedig biztosan mennék én is (legalább átmenetileg, a honvágyam szinte biztos hazahúzna).

  5. Még rosszabb: nekem még a túró rudi és a családom se…

  6. Gyerekek, ami itt történik már nagyon durva. És úgy tűnik, folytatódik. Én is kérdem magamtól mit keresek még itt. Nem tudom.

    De mindig megdöbbent amikor kilépek az utcára: mintha minden rendben lenne. És a környezetem reakcióiból is azt látom hogy úgy élnek mintha minden jól működne: beszélgetnek apró-cseprő dolgokról, hogy van Gizike, milyen tanuló a lánya, melyik a legfinomabb fagylaltozó a közelben.

    Ami legjobban zavar hogy nem struccpolitikát látok emögött, hanem érzéketlenséget. Tényleg nem veszik észre hogy ami történik az gáz.

    • Pontosan ezaz, ami engem is zavar, vagyis inkabb nagyon megijeszt… hogy az emberek ugy elnek, hogy “ah, nem a legjobb, de azert Afrikaban megiscsak rosszabb ugye, oruljunk, hogy mi igy is tudunk elni..” stb. Es ezzel ugy el is vannak, elvegetaljak az eletuket a nyomor kellos kozepen, es azt hazudjak maguknak, hogy a Kanaanban vannak (a nagy hazafiakrol szot se ejtsunk).

      De foleg ez, hogy mondod, hogy a felmeztelen csaj a plakaton nembiztos, hogy olyan nagy kulturara vall, akkor csak rohognek, nem ertik, vagy sajnalnak, vagy ugye jon az, hogy te egy baszatlan picsa vagy, es tarsaik.

      Es ugye, ha befutyulnek utanad, vagy utanad orditjak, hogy “De jo segged van!”, az meg veletlen sem bok… de ezt is magyarazhatod…

    • Ez a tipikus ösztönélet, nem? Van mit enni (az már mindegy, mi az), van hol lakni, van munka, más meg nem érdekel.

      • Vagy önzőség, én egyelőre nem tudom eldönteni. De önzőségből sem a jó fajta, mert az igazán jól önző ember tájékozódna és az alapján szavazna (még ha csak a saját érdekeiért is), de itthon még ennyi sem történik meg.

  7. Szerintem már maga a mutyizás mint kifejezés általános használata is tökéletesen megmutatja, hogy mennyire rossz a helyzet. Mert végeredményében ez egy aranyos, könnyed kis szócska. Bármire is használom tompítja az élét a dolognak, egyszersmint jelzi, hogy olyan valamiről van szó, ami mindennapos, majdhogynem természetes, baráti csínytevés, annyire nem komoly dolog. Holott igazából ilyen szavakat kellene használnunk, mint hűtlen kezelés, lopás, csalás, korrupció, okirathamisítás, etc.

    A legrosszabb pedig az, hogy ezt magunknak köszönhetjük. Mert a többség vagy otthon zsörtölődik és nem megy el szavazni, mert “kire?”, “minek?” vagy – mint én is – más országba költözött. Többség alatt itt a demokráciát értő és tisztelő, a szabadságjogokban hívő emberekre gondolok, akik a maguk erelyéből szeretnének boldogulni és nem azt várják, hogy szervilisként az asztalról lehulló morzsákért akarnak marakodni a többi droiddal. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy mi vagyunk a többség.
    Sokat beszélgettem erről sorstársaimmal és mindig ugyanarra a következtetésre jutunk: ha lenne egy olyan karizmatikus erő, ami mögé fel lehetne sorakozni, akkor mennénk, csak hát nincs. Valakinek fel kellene állnia és elkezdenie. Valakinek. Hogy ez a személy eljön-e abban sajnos kételkedem, mert nekem sem lenne kedvem kitenni a személyem azoknak a támadásoknak amik egy ilyen után biztosan jönni fognak.

    Az igazán aggasztó pedig az, hogy itt alapjaiban kellene megváltoztatni mindent. Új alkotmány, új törvények, új bírósági rendszer, új rendőrség, új közszfére és az emberek fejében is változni kellene, egy clean install, arra lenne szükség.

    • Én mondjuk úgy vagyok vele, h akkor is elmegyek a Fidesz ellen szavazni (valami talán kevésbé szarra, bár egyik párt sem a szívem csücske, de Orbánnál jobban talán csak a Jobbikot nem szívelem), ha nincs is potenciális jó jelölt. Mert egy fokkal jobb és naiv vagyok, reménykedem, h ezzel a pár milliomod százalékkal is hangot adok a nem tetszésemnek.

      Ez tegnapelőtt jött velem szembe, remélem nem gond, ha megosztom: http://novus.blog.hu/2014/10/23/ez_a_megoldas_magyarorszag_problemaira?fb_action_ids=10204303092710352&fb_action_types=og.likes

      • Ezt én is olvastam és tényleg ez kellene.

        Ne gondold magad naívnak, te vagy az, aki jól csinálja. Mert nem intézed el annyival, hogy egyik alternatíva sem tetszik, akkor inkább nem is szavazok. Néha csak a kisebbik rosszat lehet választani… fele ennyi gond nem lenne a kétharmados többség nélkül.

      • A korabbi szavazasra nem mentem el, de most elutaztam Dublinba, hogy gyengitsem amennyire lehet a jelenlegi”kormanyt”. Szivesebben hasznalnek itt valami frappans szitokszot. Egyetertek, tobb ismerosom is sirankozik, hogy milyen szar, de szavazni nem mentek el, holott nem kellett tobb orat utazassal tolteniuk vagy kolteni ra, csak atslattyogni a szavazofulkebe. No comment errol a hozzaallasrol.

    • Húú, Robi, ennek a kommentnek minden szava aranyat ér. Nagyon jól összefoglaltad!

    • Nem ítélkezem, csak megosztok egy észrevételt. Szóval, azt mondjuk, hogy

      a, nincs demokratikus alternatíva, ami mögé be lehet állni. Jó, de akkor miért nem vállalja fel senki az elégedetlenkedők közül, hogy csinál egyet? Kettőt, hármat? Jogában áll, lehetősége van rá. Ez a Várady Balázs kölyök most felállt, és lépett egyet. Le a kalappal előtte. Mindenkinek jó volna pár új szervezet, erősödjön csak az ellenzék, legyenek koalíciós alternatívák egy 2018-as vagy 2022-es kormányváltásra, szülessen egy egészséges baloldal és harmadik utas mozgalmak, amelyeknek nincs közük a bukott, becsületüket eljátszott régi arcokhoz . Meg úgy egyáltalán: a demokrácia az egyensúlyról szól.
      b, van demokratikus alternatíva, de nem ütőképes (“kis szar gyenge mind”). Nem abszurd egy kicsit úgy várni az “ütőképességet”, hogy a fotelből nem kelünk fel egy ikszet odatolni a szervezet neve mellé? Merthogy ahol kétharmad van, ott nem igazán rúghat labdába a demokratikus alternatíva, bármennyire csillogóan értelmes, lenyűgözően kompetens és megejtően becsületes is legyen. Tehát azt gondolom, meg kéne nézni közelebbről, hogy jelenleg milyen lehetőségek vannak, és azok közül meggyőződésünk és vérmérsékletünk szerint választani a közöny és a fintorgás helyett.

  8. Gyertek gyerekek, jó itt! Ma például rosszul lettem vacsoránál, mert olyan tömény húsos kolbászból volt ez az új kerítés – be sem bírtam fejezni. Jut még nektek is!

  9. De miért én menjek el? Miért én meneküljek el az országomból, ahol bántanak, ahol rossz az élet? Ez olyan igazságtalan. Mint a bántalmazó kapcsolatból menekülőknek anyaotthonokat építeni, miközben aki tönkretette őket, a közös lakásban terpeszkedik.

    • Bennem is ez van, meg egyébként sem akarok innen elmenni. Távol élni a családomtól, idegennek lenni valahol, bevándorlónak, megtűrtnek. Nem érteni soha úgy a nyelvet, mert nem ismerem a meséiket, a világukat, semmit, nem ott nőttem fel. Sokáig nem érteni az utalásokat, ilyenek. De mostanában sokszor eszembe jut, hogy lehet, bánni fogom, ha nem megyek.

    • MIért te menj el? Azért, mert nem akarod az életedet egy szélmalomharcra fordítani. Igazságtalan? Az. Én is nagyon szeretnék néha egy üveg borral a Dunaparton ücsörögni. Beülni a kedvenc kávézómba. Minden utcát ismerni, soha el nem tévedni. Majd visszajövök, hiszem. Csak előbb még megnézem a világot, global citizen leszek. Vagyok. Annak érzem már magam.
      Eddig még sehol nem éreztem magamat bevándorlónak, alsóbbrendűnek, nem érzetem hátrányos megkülönböztetést. Ha nem menekültként, vagy bevándorlóként tekintesz magadra, hanem elhiszed, hogy egyenrangú vagy a helyiekkel, akkor úgy is lesz. Az országváltást úgymond szolgáltatóváltásnak tekintem, más rendszerben adózok, más szabályok szerint élek. Pici lakásompn belül pedig továbbra is otthon vagyok, egy falatnyi magyarország, csak a lakcímem más. Sosem fogok itt integrálódni teljesen? Nem is baj, egyrészt nem akarok itt letelepedni, másrészt úgyis megyek mág máshova, harmadrészt úgyis hazaköltözök. Majd. Egyszer. Én még elhiszem.

      • El tudom hinni, hogy neked van igazad. Csak én ilyen idealista 😉 vagyok, meg naiv… hogy rosszul esne abba az irányba tevékenykedni, aminek a hatására elfogy a magyar kultúra végül. Ha mennék, úgy mennék, hogy nem jövök haza, legalábbis nagyon hosszú ideig nem. Önáltatásnak érezném, ha így terveznék. És a gyerekeim már nem éreznék magukat magyarnak. Rossz érzés erre gondolni. Persze lehet, hogy nem kár érte, és a jövőben nem lesz semmi jelentősége a nemzeteknek. Abszolút megértem azt, aki megy.

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: