Ma egyéves a blogom!

Ma a wordpress azt írta nekem, hogy egyéves a blogom. Én – természetesen – ezt elfelejtettem, ami nem meglepő, sokszor megírtam már itt, milyen szétszórt vagyok, és hogy én vagyok a káoszkirálylány, a falu leggázosabb nője.

Egy éve döntöttem el, hogy blogot fogok írni, azaz leírok egy-egy történetet, néhány számomra fontos vagy szórakoztató jelenséget. Lett belőle 85 bejegyzés (jó kevés) és 2122 hozzászólás (ez viszont nem kevés, köszönöm nektek!). A blogom legfőbb erénye, hogy aktív élet zajlik itt, a kommentelők értelmes, érzékeny és nyitott emberek, amiért nem lehetek elég hálás.

Ezek voltak a legolvasottabb bejegyzések:

Az esküvők lélektana: A koszorúslány, avagy a levendula életérzés

Állami inszemináció: akinek nincs gyereke, szégyellje magát, de nagyon

Bagoly vs pacsira – avagy az élet örökös időeltolódásban

Nekem ezek a kedvenceim:

Tökéletes Ferkó, az Egyetemi Polgár

Falusi

A troll, az olvasó, a blogger, a komment és a facebbok találkoznak az interneten, avagy az internetes közösségek pszichológiája

Ez volt az első, én ezt is szeretem:

Kijönni, benne lenni

Én egy dolgot szeretnék nagyon: egyszer kívülről olvasni a blogomat, hogy lássam, milyen.

Mivel tizenkétszer kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe, és semmi értelmeset nem tudok írni, így most azt mondom, hogy meséljetek ti: melyik volt a legemlékezetesebb bejegyzés? Hogy éreztétek itt magatokat az elmúlt egy évben? Mi tetszett? Mi nem tetszett? Mivel most nem tudom, mit írjak még az évforduló kapcsán, kérdezzetek nyugodtan.

Én meg köszönöm nektek a figyelmet, a kommenteket, azt, hogy jöttök és olvastok! Nekem ez egy óriási öröm, hogy itt vagytok, figyeltek, foglalkoztok az írásaimmal. És köszönöm ihletőimnek, Csakazolvassának és Eszternek az inspirációt, a bátorítást és a rengeteg segítséget!

Ölelés mindenkinek, és köszöntöm az új olvasókat is, akik mostanában (a tudatos vásárlók és a nokert.hu megosztása által) érkeztek!

Ölelés mindenkinek…

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

22 hozzászólás Ma egyéves a blogom! bejegyzéshez

  1. Gratulalok, es tovabbi sok bejegyzest kivanok 🙂

  2. Boldog szülit! Nekem is a Kijönni, benne lenni a kedvencem, meg a koszorúslány, az klasszikus! 🙂

    Múlt héten az én szülimet ünnepeltük a jó kis bulival, de látod, ha tudjuk, hogy most egyéves a blog, arra is koccinthattunk volna. Sebaj, majd utólag! 🙂

  3. Boldog blogszülinapot!
    Én ugyan még aránylag új vagyok, de ha van időm, olvasok szorgosan vissza.
    A tízmillió fotós poszt, az király! 🙂

  4. Több bejegyzésed is kedvenc, a holdállás szerint változik, – igen, a Kijönni, benne lenni az nagyon nagyon nagyon -, meg hányat nem is olvastam.. azt mondanám, ‘Tollampapírom szerint a világ’ tetszik nekem. 🙂
    Olvasom, olvasgatom Esztert is, meg Csakazolvassát is, ha egy szóban kéne megfogalmaznom, kiben mit szeretek legjobban, akkor Eszterben a komplexitást, Csakazolvassában az irodalmat, Benned pedig az érzékenységet és a humort. (na, jó, ez két szó volt)
    Boldog szülinapot 🙂

    • Köszi, Gabiriella! Sokan emelik ki a humoromat, a paródiák sok olvasót hoztak ide, a mindennapokban is ez az ütőkártyám, a kollégáim kapnak belőle jó sokat. 🙂 Túlélési eszköz is.

  5. Szeretném még olvasni a 2.,3.,4.,-sokadik szülinapi bejegyzésedet.Persze,ehhez éljek én is ennek megfelelő ideig 🙂
    Azt hiszem minden bejegyzésedet elolvastam,még ha nem is igen kommenteltem.Nincs hozzáfűzni valóm,minden írásod úgy tökéletes nekem ,ahogy meg vagyon írva.
    Szeretem a humorral párosult realista meglátásaidat,ahogy észreveszed és lereagálod a jelenségeket.
    Írjál még,én biztos szorgalmasan olvasom.
    Amúgy nekem is a FALUSI a kedvencem,sokszor visszatértem újraolvasni.A koszorúslányoson,a 2. helyezetten,meg rengeteget kacagtam,bocs ,ha ezzel bántottam bárkinek is.
    Pezsgőbontás és írás.
    Jövőre meg ugyanígy,boldog születésnapot!

  6. Kárpáti Magdolna // október 11, 2014 - 9:25 de. // Válasz

    Szia, megtöröm én is a csendet: A JÓISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!!! 😀 Még sok-sok bejegyzést kérünk! Kedvenc? Hangulattól függ. 🙂 Szeretem a humorodat, az iróniádat, az önkritikádat, azt, ahogy látod és megéled a dolgokat. Nálam mindig garantált a mosoly. És amíg mosoly van… 🙂

  7. Még nagyon sok szülinapot kívánok!

  8. Még sokat Neked! A koszorúslányos ütött a legnagyobbat 🙂

  9. Gratulálok! Itt vagyok a kezdetektől, szeretem ahogy és amikről írsz!
    És hát jó tudni, hogy nem csak én vagyok bagoly! 🙂

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: