Egyedülálló pasi megosztaná (vendégposzt)

(A szingli nő a társadalom kitaszítottja a blog egyik legolvasottabb bejegyzése lett, viszont sokan visszajeleztek, hogy hiányzik a “szingliség” leírásából a férfi szempont. Robi vállalta, hogy megírja a férfi-verziót. Ez az ő nézőpontja, nem az enyém.)

Egyedülálló harmincas pasi megosztaná…

Gondolatait

Mély megdöbbenéssel olvastam a múlkori bejegyzést, hogy milyen a szingli nők élete Magyarországon, következzék hát most egy hasonló cipőben járó férfi személyes meglátása a másik oldalról. A lyukvadászokat és egyéb antiszociális egyedeket figyelmen kívül hagyom, maradjunk csak a normális értékrendek mezején.

Először is le kell szögeznem, hogy olyan, hogy szingli férfi, nem létezik. Hívhatsz minket egyedülállónak; amennyiben kedveled az anakronizmusokat, az agglegény kifejezés is helytálló, bár mi inkább azt szoktuk meg, hogy a nevünkön szólítanak minket.

Nincs olyan popkulturális lenyomatunk, mint a hölgyeknek. Nem kapunk kereskedelmi érdekek mentén felfűzött „segítséget” különböző médiaorgánumoktól arra, hogyan határozzuk meg magunkat. Néha jön egy elkaszált sorozat, egy vicces mellékszereplő vagy a sorozatgyilkos szociopata. Ennyi elég is, köszönjük.

Társadalmi helyzetünk tehát nem predesztinált, hanem általunk keletkeztetett. Pontosabban attól függ, hogy milyen események vezettek mostani státuszunkhoz, és hogyan éljük ezt meg. Az egyszerűség kedvéért a skála két végpontját fogom bemutatni.

 (az első)

Harmincas férfi vagy, aki nem maga választotta az egyedüllétet. Családot szeretnél, de legalábbis egy barátnőt. Sok esetben az elsőt. Életed nem csak játék és mese… bár tény, hogy rengeteg időt töltesz olyan hobbiknak szentelve, amely jellemzően tizenévesek szórakozásának számít. A főnök téged talál meg, ha túlórázni kell; várnod kell a szabira, mert ugye a családosok az elsők, ugyanez a helyzet a bónusznál és a fizetésemelésnél is: „Te csak egyedül vagy, ugye megérted?”. Általában egy-két barátod van, akikkel a közös pont a hobbi és/vagy a munka, és természetesen egy csónakban eveztek. Jellegzetes aurád messziről kiszúrják a lányok, ha barátaiddal lógsz, ez még feltűnőbb, különösen ünnepek tájékán, ekkor még csúcsidőben is találsz mellettünk üres széket a négyeshatoson.

Hibád, hogy nem úgy nézel ki, mint amit elvárnak tőled a nők. Nem olyan a stílusod, nem vagy elég macsó. Fontos megérteni, hogy nem ezt az életet szeretnéd. Egyszerűen csak nincsenek olyan elsőre is látható adottságaid, amelyek felkeltik a nők érdeklődését. Emiatt nem vagy boldog, szociálisan visszahúzódó lettél, nehezen fejezed ki érzelmeidet, elég sok megaláztatáson, csalódáson mentél keresztül, és nem igazán szeretnéd újabbaknak kitenni magad. Lelkileg sokkal több közös van benned az egy korosztályodba tartozó szinglivel, mint bárki mással a világon. Ez egy ördögi kör, amelyből csak segítséggel tudsz kimászni. Mert egyszerűen nem tudod, mit kéne tenned. Éééééés itt szokott az igazi gond kezdődni.

A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.

A barátnő/feleség elhatározza, hogy a férj/barát munkatársát/haverját márpedig összeboronálja valakivel, mert az úgy lesz jó. Minden korábbi frusztrációd mellé felzárkózik még a teljesítménykényszer is. Lehet, már az is problémát okoz neked, hogy pisilj, ha áll melletted valaki a mosdóban. Ez ugyanaz, csak még drukkolnak is mellé. Ha nem vagy hülye, hogy azt hidd, sima ügy lesz, és nem szállsz fel a magas lóra, akkor is pofáraesés lesz a vége. Mert a szingli lány 90%-os eséllyel nem úgy fog hozzád közeledni, ahogy kellene – lássuk be itt mindketten adományt kaptok –, hanem játszani fogja a nőt, kezdi a játékot: Bitch mode ON. A katasztrófa tuti receptje. Pedig csak annyi kéne, hogy öt perc után megbeszélni, hogy van-e szimpátia vagy nincs… A csalódás után a szánalom hullámai fojtogatnak, és biztos lehetsz benne, hogy úgyis te leszel a hibás.

A munkahelyen sem biztos, hogy jobb a helyzet, gyakori, hogy a kolléganők – szánalomból, sajnálatból – néha bevonnak a pletyibe, munkahelyi dolgokba, aminek először örülsz (nőkkel töltöd az idődet), de nem férfiként tekintenek rád, és ez a férfi kollégákkal való kapcsolatodon sem javít.

Csendes elszigeteltséged legőrjítőbb része, hogy nincs kimondva. Látszatra kedvelnek az emberek, támogatnak téged. Nem látod a frontvonalat, ami ellen támadást indíthatnál. Ha mégis megteszed… nos, ilyenkor legjobb munkahelyet, lakóhelyet váltani, mert ebből a szarból már nem dumálod ki magad. Mert igazad van, és ők ezt tudják, legalábbis érzik, de nem fogják beismerni. Miért tennék? Ők mindent megtettek, a te hibád.

B-kategóriás rézvájárok – mert rendes aranyásó rád sem néz – prédája leszel, ha szerencséd van, egy elvált egy vagy többgyerekes anyuka maga mellé vesz, mert pontosan tudja, hogy benned megbízhat. Papucs leszel, de legalább boldog.

És ez a legjobb, ami történhet veled.

Persze, ehhez edzened kell, megváltoztatni az étrendet, lemondani hobbijaid egy részéről, ki kell lúgoznod a személyiséged jórészét, és csak reménykedhetsz benne, hogy marad annyi, hogy még megismerd magad a tükörben.

 (a másik)

A skála másik végén vannak, akik amúgy viszonylag népszerűek a nők körében, csak valamilyen oknál fogva nem volt tartós párkapcsolatuk. Sok időt töltöttek a barátzónában, mert túlságosan tisztelettudóak voltak, túl rendesek és nyitottak, stb… vagy csak egy karmait próbálgató kislány úgy megsebezte őket, hogy 10 évvel később is fájdalommal gondolnak vissza rá.

A lényegi különbség, hogy ők tanultak ebből, figyeltek és alkalmazkodtak. Elfogadták, hogy ők ilyenek, és megkeresték a helyzetükből fakadó előnyöket. Nem adták fel személyiségüket, elveiket, hanem vártak.

Nagyon fontos kritérium, hogy szükséged van egy olyan jövedelmforrásra, ami elég neked. Nem kell soknak lennie, csak elégnek ahhoz az életvitelhez, amit szeretnél, vagy legalábbis közelítse azt meg. Mert az egzisztenciális biztonság adja az egyetlen védőhálót, amire szükséged van.

Most pedig a csúcson vagy.

Harminc múltál, de se kutya, se macska. Ha kapsz egy jó ajánlatot, már holnap költözhetsz a világ másik felére. A főnököd imád, mert nem veszel ki szabit a gyerek vagy a párod családjának ügyes-bajos dolgai miatt. Nem szülsz második gyereket. Akkor mész szabadságra, amikor a cégnek és neked is jó. Szemben az első csoporttal, téged nem leng körül semmilyen negatív aura, sőt érződik rajtad, hogy te irányítod a sorsodat. Nem fognak kihasználni, ha mégis megpróbálják, és hárítod, akkor még nő is a respekted a szemükben.

„Semmi komoly.”

Az univerzális válasz a “van-e barátnőd” kérdésre. Mondod ezt őszintén mosolyogva. Mert tényleg nem akarsz – még – semmi komolyat, élvezed azt, hogy mindenre van lehetőséged, amit csak szeretnél. Mindent bepótolhatsz, amit a húszas éveidben kihagyni kényszerültél.

A fiatalabb kollégákkal lógsz együtt, de azért néha a korosztályod programjain is tiszteleted teszed. Mindenhol magukhoz hasonlónak kezelnek, sőt néha még egy kis plusz figyelmet, elismerést is kapsz, mert „nem adtad fel az álmaid”, „a kor tényleg nem számít”, „mindig elfelejtem, hogy mennyi idős vagy”, „lehet, hogy nekem sem kellett volna ilyen hamar megnősülnöm”.

Nincs stigma, nincs kirekesztés.

Könnyen építed kapcsolataidat, kis túlzással a kisujjadat sem kell megmozdítanod, ha randizni szeretnél. Korosztályod úgyis szervez neked vakrandit, a bölcsészlányok is szexinek tartanak, mert „egy igazi férfi” vagy. Fiatalos életvitel plusz élettapasztalat, elég jó kombináció. Férfiként a kor sem számít annyit, mint a nőknél, nincs ok a sietségre. Ráadásul anyukád is belefáradt már, hogy a házasságtémát újra és újra felhozza. Belőled lesz a fiatalos apuka a szülői értekezleten a fiatal feleséggel. Egyedül te szúrhatod el, ha elkényelmesedsz, vagy túlságosan elbízod magad.

Igazságtalan? Az.

(Itt a női verzió: A szingli nő a társadalom kitaszítottja)

 

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

62 hozzászólás Egyedülálló pasi megosztaná (vendégposzt) bejegyzéshez

  1. Nagyon vártam ezt a posztot, már csak azért is, mert volt és van pár férfi ismerősöm, aki ebben a cipőben jár.

    Szerintem jól leírtad a két általad tárgyalt kategóriát, ebből én az elsőt ismerem alaposabban és csak bólogatni tudtam. Meglepő, hogy milyen sokan vannak hasonló helyzetben, főleg annak ismeretében, hogy már a mi korosztályunkra is – én harmincas vagyok – mondták, hogy túl korán kezdjük. Mégis nagy számban akadnak olyanok a korombéliek közt, akik nem jutottak el az első barátnőjükig (lányok esetében barátjukig) a húszas éveik végére sem. Mivel az a típusú ember vagyok, akinek mások sok mindent elmondanak, baráti körben sok olyan beszélgetésben vettem részt, amikor arról volt szó, hogy miért van ez. Miért maradnak éppen ők egyedül, miért nem találnak párt, miért nem sikeresek másik nem körében – de nem tudtuk megfejteni a rejtélyt. Tény, hogy az ilyen ismerőseim általában kicsit zárkózottabbak az átlagnál, és sokszor vannak mások által furának tekintett hobbijaik, de sokan meg éppen ezek által találnak párt.

    Azt azonban nem gondolnám, hogy az ilyen srácokra egyedül az elvált anyukák buknak, és csak a boldog papucsság és a személyiségük kiszürkülése várhat rájuk – én több esetben is teljesen mást tapasztaltam.

    • Mondom az én példámat: én ismerkedéskor többre vágyom sima szimpátiánál, gyakorlatilag már érzéseket “várok el”, amikor ugye nem is lehetne, legalábbis ép ésszel. Pedig egyébként logikai alapon működő férfi vagyok, de pont ennél csődöt mond a logika 🙂

      Szerintem sokan másoknál is itt lehet a gond, vagy itt is lehet: nem tudják, mikor érdemes megpróbálni, ill. mikor jobb inkább rögtön hagyni az elején. Nincs tapasztalatuk róla, ezért egyértelműbb, intenzívebb jeleket keresnek, amik viszont nagyon ritkák. Amikor pedig mégis megtörténik, a másik oldal rendre megijed, hiszen adott esetben ő még nem tartott érzelmileg és nem is tartja “normálisnak”. Marad két lehetőség: vagy megtanul engedni és próbálkozni gyengébb jelek kíséretében, vagy bizakodik abban, hogy találkozik valakivel, akivel kölcsönösek lesznek az intenzívebb jelek, érzések (nagyon ritka).

      • A racionalitas itt a legnagyobb ellenseged 🙂

        Mikor erdemes megprobalni? A NEM mar a tied, szoval mindig es mindehol. Ha nem tudod a jeleket ertelmezni – amiket sokszor senki sem tud – akkor ne foglalkozz veluk, diktald te a tempot es meglatjuk mi sul ki belole. Ha veletlenul tultolod es befuccsol a projekt, akkor legalabb nem vesztegetz itt el tobb idot 🙂

        • Nem látod az én szempontomat.
          Kevés az, hogy nem érzek “nemet”, az igent kell éreznem. És itt lép be a racionalitás: meg tudja adni azt az igent, amit az érzések abban a pillanatban nem adnak meg.
          Ez az, amit a “normálisak” nem értenek meg 🙂 Az ilyen emberek nem próbálkoznak, hanem vagy éreznek már valami konkrétabbat, vagy nem.

    • Tapasztalatom szerint, ha valaki egy kicsit zarkozottabb, az a kicsi mar eleg lehet. Itt azert kell szerencse is boven, akar egy jo allas megtalalasahoz.
      Meg egyszer: szerencse. Ha vegul tenyleg nagyon szerencsesek, akkor talalnak egy lanyt, aki mellett onmaguk lehetnek, de en speciel rengeteg ilyen embert ismerek es kozuluk csak angyon-nagyon keveseknek sikerult ez.

      • Igen, a szerencse. Én is mindig ide jutok, hogy ez a legmeghatározóbb. Mert lehet az ember akármilyen, ha nem találkozik azzal, aki igazán hozzá való. Nem azt akarom mondani, hogy egyetlen igazi társa van mindenkinek, biztos van több is, de ha nem is találkozik az ember közülük se, az szívás, főként akkor, ha nem az a típus vagy, akinek mindegy, kivel jár, csak legyen kapcsolata.

  2. Nagyon örülök neki, hogy egy férfi is megírta a tapasztalatait… és hogy rögtön két oldalát is láthattuk ugyanannak az éremnek. Nincs konklúzió, élveztem olvasni, méltó párja a női oldalról szóló posztnak.

  3. Ez így azért nem kerek, valahogy nem áll össze, ill. hiányzanak is belőle dolgok, pl. a megvetés, lenézés, amikor azt gondolják rólad, hogy még egy szexpartnert sem tudsz összeszedni. Igen, nők részéről is, sőt.
    Az nem számít, hogy adott illető alapból nem vágyik ilyenekre, a férfiakról alkotott sztereotípiák is élnek, virulnak és a skatulya gyorsan záródik.
    30as, egyedülálló férfi vagyok. Hol az “elsőbe”, hol a “másikba” tartozok, ebből is látszik, hogy így ez a leírás bizony katyvasz.

    • Nem katyvasz az, mert lehet olyan is, hogy valaki egyszerre tartozik mindkét kategóriába, vagy egyszer ebbe, aztán abba a helyzetbe kerül bele. A poszt témaindító is lehet, vagyis ki is lehet egészíteni kommentben azzal, hogy te még milyen helyzeteket ismersz, mit éltél át. Mindenki a saját tapasztalatairól tud mesélni, nem?

      Amúgy üdv. a blogon, Desu!

    • Ahogy az irast is kezdtem, ez a ket szelsoseges allapot, a skala ket vegpontja.

  4. “…ha szerencséd van, egy elvált egy vagy többgyerekes anyuka maga mellé vesz, mert pontosan tudja, hogy benned megbízhat. Papucs leszel, de legalább boldog.” – ne ezt minden kisgyerekes elvált anyuka nevében kikérem magamnak.

    Kiváló példája annak, hogy a férfiak többsége az elvált gyerekes nőt selejtes árúnak tekinti, aki mellett teljes értékű életre nem lehet számítani. Ne is kezdjél velük, ha lehet, ha mégis, akkor sem fog stimmelni valami, ha más nem, papucsot csinál belőled.

    • Egyeltalan nem arra celoztam, hogy az elvalt nok selejtes aruk. Nekem is volt elvalt, kisgyerekes baratnom es, nem rajtam mulott, hogy mar nem vagyunk egyutt… ha nagyon tudni szeretned, a hugom is ebben a cipoben jar.

      Mielott kikersz magadnak magadnak valamit, elotte varjal mar egy pillanatot. Kerlek szepen, vedd eszre, hogy itt nem rolatok van szo, hanem rolunk. Papucs lesz a pasi, mert annyira orulni fog neki, hogy van mellette valaki, hogy semmi olyat nem mer majd tenni, amivel veszelyeztetne a kapcsolatot. Es az anyuka veszi maga melle, tehat a no az, aki ugy dont, hogy idot es energiat visz a kapcsolatba – foleg az elejen – mert latja a pasiban a rejtett ertekeket. Es azert az elvalt, gyerekes anyuka lesz, mert ok mar atlatnak a mutatott arcokon, es felismerik azokat az ertekeket, amikre tenyleg szukseguk van…

    • Én is sajnálnám, ha ez lenne az üzenet, de lentiek szerint nem ez volt, bár valóban másképp is lehetett értelmezni.

    • Nem selejtességről van szó.
      1. Elvált: ingoványos téma, de alapvetően arról van szó, hogy az elvált nő már bizonyítottan hozott egy igen komoly rossz döntést. Lehet azt mondani, hogy talán tanult a hibájából, de sajnos nekem az a tapasztalatom, hogy igen sokszor az emberek a saját kárukon sem tanulnak. Egész egyszerűen ez egy rossz előjel a nő ítélőképességére vonatkozóan. De ez még a kisebbik gond, még lehet sok férfit találni, aki elfogadja.
      2. Ez a nehezebbik téma. Tetszik vagy sem, egy gyermektelen férfi elsősorban saját gyereket szeretne, rájuk szeretné fordítani az idejét, energiáját és pénzügyi erőforrásait. Ez pedig érthető, kritika nem érheti emiatt. Bizony azok a férfiak, akik jó partinak számítanak, nem a gyermekes nők közül fognak először választani. A reálisabb eset: szintén gyermekes férfi.

      • Na, állj, mi ez az ítélkezés? Hozott egy rossz döntést? Ilyen alapon mindenki, aki egyszer legalább élt párkapcsolatban, majd szakított, hozott egy rossz döntést. Az ember – jó esetben – úgy kezd el egy párkapcsolatot, hogy az jó lesz, aztán valami megváltozik, és egyszer csak vége lesz.

        Ne haragudj, Desu, de szerintem nem érted ennek a blognak az alaphangulatát és a szellemiségét.

        Kérlek, hogyha ítélkezni, megmondani, tanácsokat osztogatni akarsz, akkor ne írj ide. Köszönöm.

        • Teljesen félreértetted. Én a gondolatmenetet igyekeztem leírni.
          Az, hogy a férfiak elvált nőkkel sokkal kevésbé hajlandóak ismerkedni, tény. Van is ilyen ismerősöm, amint meghallják róla, hogy elvált, sokan elutasítóvá válnak. Hogy ez korrekt-e vagy nem, más kérdés, én nem erről beszéltem, csak leírtam a gondolatmenetet.
          A párkapcsolat és a házasság messze nincs ugyanazon a szinten, ne keverd össze őket.
          Ítélkezni mindenki ítélkezik, legfeljebb nem mondja ki, nem írja le. Ha pedig a saját bőrömet viszem a vásárra (márpedig amikor párt választok hosszú távra, akkor ténylegesen vásárra viszem a bőrömet), akkor igenis engedtessék meg, hogy véleményt alkothassak, ítélkezhessek.
          Mint írtam, az, hogy elvált, rossz előjel. Ezen lehet javítani, de annak, aki házasságból lépett ki, nem pusztán párkapcsolatból, egy picit többet kell bizonyítania, hogy tanult belőle és most már jól fog tudni választani. Én ugyanis nem szeretném, hogy a jövőben azért menjen tönkre adott esetben akár az életem is, mert engem rosszul választottak ki.

          Az elvált/gyerekes téma nagyon érzékenyen érinti a nőket. Ez teljesen érthető egyébként, de nem a sértődés a megfelelő reakció. A férfiaknak is vannak céljaik, érzéseik, félelmeik, érdekeik, de sokszor az az érzésem, hogy a nők erről nem akarnak tudomást venni. Akik nem kapásból sértődéssel, felháborodással állnak hozzá és beleképzelik magukat a férfiak helyébe, azok általában meg is értik a férfiak hozzáállását.
          Sértődés (egocentrizmus) helyett tessék megpróbálni megérteni a másik oldalt is, ne csak a saját érzéseinket, problémáinkat hajtogassuk már.

          • “Mint írtam, az, hogy elvált, rossz előjel. Ezen lehet javítani, de annak, aki házasságból lépett ki, nem pusztán párkapcsolatból, egy picit többet kell bizonyítania, hogy tanult belőle és most már jól fog tudni választani. Én ugyanis nem szeretném, hogy a jövőben azért menjen tönkre adott esetben akár az életem is, mert engem rosszul választottak ki.”
            Desu, de bizony megint csak azt mondod, amit Holdviola reklamált, és az elvált nőre tolod a felelősséget. Komolyan nem érted, amit itt mindenki mond neked? Két ember kellett a házassághoz, nem a nő felelőssége, rossz döntése, hibája. Az emberek és a körülmények változnak, és van, hogy a változások után már nem illenek úgy össze, mint régen. Akkor a nő sűrű meaculpázások közepette gyakoroljon önkritikát, mert rosszul választott, hogy a szingli pasik méltóztassanak őt teljes értékűnek tekinteni, és nem gyanakodva méregetni?
            (Ja, ez pedig Robinak: minden tévhittel ellentétben mi is azt szoktuk meg, hogy a nevünkön szólítanak minket.)
            Mielőtt bárki elfogultsággal vádolna, sem elvált, sem szingli nem vagyok, de bármelyik lehetek még, mint ahogy bárki más is.

      • Desu, találkoztam már ezzel a hozzáállással magányos férfiak részéről, hogy az elvált nő, az nem, mert ő már egyszer egy nagyot hibázott. De miben is? Ha valakinek volt egy hosszú kapcsolata, és utána szakítanak, az miben más, mintha házasok is lettek volna és elválnak?

        Másrészt a válás vajon egy ember hibája? Konkrétan a nőé? Az nem lehet, hogy mindketten benne voltak, vagy a férfi volt az, aki menni akart? És hiba-e a válás? Szerintem nem – ahogy Tollampapírom is írja, valószínűleg nem úgy álltak neki a kapcsolatnak, hogy majd elválnak. De mindenkivel megtörténhet, hogy idővel úgy változnak meg, az útjaik olyan irányt vesznek, hogy már nem tudnak együtt élni. Vagy egyszerűen elmúlik az, amit éreznek egymás iránt, meghal, kiüresedik a kapcsolat, akkor miért maradjanak együtt? Mert az a szokás? Ez szerintem pazarlás, és úgy vélem, szemellenzős dolog megbélyegezni valakit azért, mert elvált.

        Azt teljesen megértem, hogy valaki nem akarja más gyerekét nevelni, mikor néha a saját is épp elég teljes, de ez egy saját döntés, mindenkinek joga van hozzá. Az ítélkezéshez viszont nem.

        • Amikor úgy döntesz, hogy gyerekes nővel nem, akkor ítélkezel. Ne erőltessétek már ezt a ne ítélkezzünk dolgot. Mindenki ítélkezik, sőt általában azok ítélkeznek a legdurvábban, akik egyébként azt állítják, hogy az ítélkezés rossz (pl. vallásosaknál gyönyörűen meg lehet figyelni).

          Mint írtam, az elváltság ingoványos téma.
          Egyrészt a párkapcsolat és a házasság nem ugyanaz a szint. A párkapcsolat kialakul, aztán tart ameddig tart, egy hosszú, folytonos folyamat.
          A házasság viszont egy pont ebben a folyamatban, tehát már van egy komoly előélete, nem úgy, mint a párkapcsolatnak. A házasság egy sokkal komolyabb döntés, több tudás, ismeret, tapasztalat birtokában. Ezért a válás és a szakítás nem ugyanazon a szinten vannak. Nem véletlen, hogy másképp is kezelik az emberek, csak valamiért ti most erre kiakadtatok. Hogy miért, az a ti dolgotok.
          Ez a bélyeg, fogalmazzunk úgy, nem levakarhatatlan. De kicsit többet kell dolgozni azért, hogy bizonyítson.

          És jut is eszembe, ítélkezés: nekem meg még nem volt komoly kapcsolatom. No egyéjszakás sem, de komoly barátnő nem volt. Engem meg emiatt ítélnek el, sütik rám a bélyeget és ettől még szabadulni sem lehet igazából. Az már nem sokakat érdekel, hogy ez miért alakult így (míg azért az elváltakat meghallgatják és meg tudják érteni), ill. az sem, hogy én hosszútávú kapcsolatra vágyom. Ilyenkor ugyanis két dolgot feltételeznek: vagy szűz vagyok (gáz), vagy csak dugni akarok (gáz).
          No, ennyit az ítélkezésről.

          • Nem beszélhetek a többiek nevében Desu, de szerintem itt senki nincs kiakadva, csak elmondták a véleményüket, ami kicsit más, mint a tiéd. Te éles különbséget teszel házasság és párkapcsolat között, holott úgy gondolom manapság ennek már nincs jelentősége. Az ismeretségi körömben is van/vannak olyan párok, akik már legalább 15 éve együtt élnek és nincsen róla papírjuk, amit tanúk előtt írtak alá. Lehet, hogy régebben elváltnak lenni gáz volt, de nem hiszem, hogy manapság e-szerint ítélkeznek az emberek, egy-két olyan kivétellel, mint te. Amikor az ember megismerkedik valakivel, nem az az első, hogy listát kér az exekről, vagy a volt házastársakról. Egy embert nem ítélhetsz meg az előző párkapcsolatából, mivel ezekből teljesen téves következtetéseket lehet levonni, hiszen nem ismered a kapcsolat hátterét és igazából nem is kell, hogy megismerd.

            • El vagy sajnos tévedve. Bár úgy lenne, ahogy írtad, de mint sokan, te is az elmélet vs. gyakorlat csapdájába estél.
              Konkrétan van ismerősöm, aki elvált, ő maga mondta, hogy sok esetben akkor párologtak el a “jelöltek”, amikor ő elmondta, hogy elvált. Nem egy-két esetről, hanem számottevő arányokról van szó.

              Különbséget teszek ott, hogy a házasság egy határozott döntési pont, ahol ténylegesen kimondott döntés születik arról, hogy a két fél egymással tervezi leélni az életét. Ez egy párkapcsolatban nincs.
              Hogy nincs jelentősége, azt pontosan cáfolja már a fogalom puszta létezése is, nemhogy a kezelése. Nem véletlenül van a társkeresőkön “elvált” státusz, ha mindegy lenne, minek van? Továbbá fenn olvashattad az ismerősöm személyes tapasztalatát. Az sem véletlen, amikor valaki eltitkolja és pl. a kapcsolati állapotnál nem az elváltat, hanem az egyedülállót írja be, hiszen pontosan érzi, hogy azt az emberek másképp kezelik.
              Amúgy nyilván általánosságokról beszélek, egyéni szinten azért széles a skála, ki hogyan kezeli. Az sem mindegy, milyen korról beszélünk. 35-40 körül sokkal elfogadottabb, ha valaki elvált, míg 25-30 között inkább kínosnak érzik az emberek.

              “Egy embert nem ítélhetsz meg az előző párkapcsolatából, mivel ezekből teljesen téves következtetéseket lehet levonni, hiszen nem ismered a kapcsolat hátterét és igazából nem is kell, hogy megismerd.”

              Ezt meg a saját bőrömön tapasztalom, hogy nem így megy. Az emberek, de legalábbis a nők (ugye nekem róluk van első kézből tapasztalatom) döntő többsége próbál így-úgy a múltadban kutakodni és abból következtetést levonni, hogy veled vajon milyen kapcsolatra számíthat.

              • Szívesen elcsevegnék veled erről, akár órák hosszat is, ha lehet, de mivel alapvetően másképp gondolkodunk a témáról úgyis csak elbeszélnénk egymás mellett.

              • Korlátolt dolog akkor elpárologni. Az, hogy gyerekes anyákkal kapcsolatban már gondolkodóba esnek főleg gyerektelen pasik, az érthető(bb).

                • “Korlátolt dolog akkor elpárologni.”
                  Jaj hát ne ítélkezzél már 🙂

                  • De 😉 ÉS meg is magyarázom: én egy viselkedést, és nem egy embert ítéltem meg. Jó kifogás?

                    • Hát elég gyengus 🙂

                    • Srácok, van egy trollunk? 🙂

                    • Kiderül, de gyanús!

                    • Annál értékesebb az időm, hogy trollkodásra pazaroljam el. No meg nem vagytok elég mulattatóak ahhoz, hogy érdemes legyen.
                      Azért, mert másnak más véleménye van, még nem troll, nem kéne ennyire egocentrikusnak lenni.

                    • Nem kell egy véleményen lennünk, ez nem elvárás.

                      Az a helyzet, Desu, és ne haragudj ezért, de nagyon nehéz eldöntenem, hogy mit szeretnél, mi a célod a hozzászólásaiddal.

                      Több hozzászólónak másképp szóltál, mint ahogyan itt szoktunk beszélgetni egymással. Nekem ez a helyzet új, és tanácstalan vagyok, hogyan kezeljem a jelenlétedet, a kommunikációdat.

                      Te mit tennél, mit gondolnál az én helyemben? És mit szeretnél itt?

          • “A házasság viszont egy pont ebben a folyamatban” Itt az a lényeg, hogy CSAK egy pont, és semmi több. Az, hogy a kapcsolatban egy idő után lesz-e házasság, annak mekkorák az előzményei, az nem kicsit egyfajta világnézeti kérdés: akarnak-e házasságot, illetve akarnak-e házasság nélkül együtt élni. De önmagában csak egy ceremónia+egy papír.

            • Nem egészen, szerintem.
              Az a pont nem “csak” egy pont. Akkor kell hoznunk egy határozott döntést, ki kell jelenteni valamit. Ennek ereje van. Nem véletlen ám, hogy gyakran a várakozó nő elkezd kiábrándulni, amikor a férfi csak nem kéri már meg a kezét. Pedig ha úgy lenne, ahogy ti állítjátok, akkor ennek nem lenne jelentősége, mégis van.
              Párkapcsolat eseten meg nincs ilyen kinyilatkoztatás. Ott csak megy a kapcsolat, amíg az egyik meg nem unja (ha megunja).

              • Nem, ez a hú de fontos döntést hoztál, ez egy mítosz. Valamikor régen volt alapja, de ma már ez smafu. Nagyon hívőknél még talán, szentségi házasság meg ilyenek, de a polgári maga, az nem komoly döntés. Millióan házasodnak hirtelen elhatározásból, mások meg egész életükben együtt élnek, házasság nélkül. Vagy épp két ember, elrontott házasságok után találkozik – és házasság nélkül élnek együtt évtizedek óta, közösen nevelik az előző házasságból “hozott” gyerekeket, plusz a közöset, pontosabban ma már többszörös nagyszülők, a közös gyerek is önálló felnőtt.

              • Ez a “pont” csak akkor fontos, ha a végcél a házasság. Sokaknak viszont a végcél a boldogság, és lehet, hogy az oda vezető úton nincs is rajta ez a pont. Egyébként meg ez azt feltételezi, hogy egy házasság alapjában véve magasabb rendű, mint egy kapcsolat papír nélkül. Pedig hány papír nélküli kapcsolat jobb, erősebb, mélyebb és időtállóbb, mint a házasságok nagy része… hogy is van ez akkor? nem kellene ezt még átgondolni, mielőtt félig beérettnek tituláljuk azokat a kapcsolatokat, amelyek nincsenek lepapírozva?

                • Nem a házasság a lényeg, hanem hogy egy határozott döntési helyzet felmerül és hangosan ki kell adni rá a választ. Ha te nem érzed a különbséget, akkor bocs, de nem segíthetek.

                  • Desu, milyen jogon beszélsz te úgy velem, mintha segítségre szorulnék? Ezt a leereszkedő hangnemet talán nem kéne, főleg, hogy kettőnk közül aki itt nem ért valamit, az nem én vagyok. De a hozzászólásaid hangvételéből ítélve fölösleges tovább vitáznom veled, és magyaráznom bármit is. Nem is vagy hajlandó meglátni az ellenérveket, amik ráadásul nem minősítettek vagy oktattak téged, hanem csak felvázolták, hogy aki nem úgy gondolkodik, mint te, az miért teszi úgy. Te ezzel szemben leírod, kioktatod, tudatlannak minősíted őket. Nincs miről beszélgetnünk.

                    • “Nem is vagy hajlandó meglátni az ellenérveket, … leírod, kioktatod, tudatlannak minősíted őket. ”
                      No kb. ez a troll meghatározása. Nem?

                    • Laci, de bizony, csak gondoltam, ha már megint egyetértünk, legalább fogalmazzunk másképp. 🙂

                    • Én feltettem neki egy (utolsó) kérdést azzal kapcsolatban, hogy mit szeretne itt, mit csinálna a helyemben, de nem reagált. Arra nem. Azt hiszem, ezzel vége is van a történetnek.

                      Nagyon zavar, hogy olyan irányba viszi a beszélgetést, ami itt nem jellemző, és itt nem lehet alaphangnem, én nem ezért írok, és nem akarom egyik olvasót, hozzászólót elveszíteni emiatt.

                      Én szóltam neki többször is, még egy esélyt adok, de azt már moderálom, aztán itt nem lesz több.

                    • 🙂

          • Én úgy gondolom, hogy az elváltság nem kell, hogy ingoványos téma legyen, és nem is tartom helyesnek, ha az, vagy ha ezért valakit megbélyegeznek. Ezért én is törekszem rá, hogy ne tegyek ilyet és ne ítélkezzek még akkor sem, ha a sok éves beidegződések, amelyeket az ember élete során hallott, arra késztetnének – mert vannak ezeknél sokkal humánusabb emberközelibb nézőpontok is. Lehet, hogy sokan úgy ítélnek, ahogy te is mondod, de ez attól még nem lesz se jó, se előremutató.

            Ugyanakkor én is megerősíteném azt, amit a többiek is írtak – ma már a házasság és a párkapcsolat között nem sok különbség van. Számomra tulajdonképpen semmi – 14 éve élek párkapcsolatban, nem vagyunk házasok, de korántsem gondolom, hogy ez attól, hogy nem álltunk az anyakönyvvezető elé, kevésbé lenne komoly, vagy kevésbé lennénk elkötelezettek. Az első határozott döntési pont az volt, amikor úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt, aztán a következő az, amikor összeköltöztünk. Még gyűrűt is vettünk egymásnak és hordjuk is, csak azért nem vagyunk házasok, mert nem igazán érezzük, hogy ez bármin is változtatna közöttünk – és ha elválnának útjaink, az ugyanúgy fájna, mintha lenne papírunk. Nem igazán érzem, mivel lenne más a társadalmi megítélésem, ha így, papír nélkül szakítanánk, vagy ha összeházasodtunk volna, és papírom is lenne a válásról. Az egyik esetben szingli nő lennék a másikban elvált asszony? Változtatna ez valamit a lényegen? Maximum azok szemében, akik nem látják a dolgok velejét.

            Ha a házasság=komoly, elkötelezett kapcsolat, teljes bevonódással, akkor mi házasok vagyunk papírral és papír nélkül is. Szóval már ezért sem hiszem, hogy a papír bármiben különbséget jelentene, pont ahogy blaci írja, ceremónia és papír az egész. Az, hogy a társkeresőkön ez egy külön pont, nem igazán mérvadó.

          • ” De kicsit többet kell dolgozni azért, hogy bizonyítson.” – mit bizonyítson? kinek? Egy elvált nő, aki teszem fel lehúzott tizenöt évet egy házasságban, amiből mondjuk tíz remekül működött is? Közben gyereket is nevelt? Ő bizonyítson egy férfinek, akinek lehet, hogy fogalma sincs arról, mi munka egy kapcsolat, egy gyerek, egy család hosszútávon? Mit bizonyítson neki? És dolgozzon érte jó sokat? Milyen hozzáállás ez? Hú, hadd ne soroljam, milyen helyzetek jutnak eszembe erről a “bizonyítson”-dologról, de egy sem túl szép. És ha már itt tartunk, hol a különbség a fent bemutatott nő és egy olyan között, aki pont ugyanez, csak házassági anyakönyvi kivonat nélkül? Szerinted az nem komoly, ha valaki évtizedekig él valaki mással, közös mindenük, csak nem csinálnak ceremóniát hozzá? Kétségbevonod a fél ország, és a fél nyugati világ párkapcsolatainak súlyát és komolyságát? Milyen alapon?

            • Bizonyítson, hogy tényleg tapasztaltabb és ezúttal tényleg megfelelőbben fog tudni választani.
              A házassági döntéssel kapcsolatos megjegyzésemet meg továbbra sem érted. Én nem magáról a házasságról beszéltem, hanem arról, amikor a pár elhatározási pontra jut. Egy párkapcsolat halad, vagy nem, valamilyen irányba, nem kell feltétlenül szembesülni azzal, hogy a folytatással kapcsolatban döntést kell hozni. Egy eljegyzésnél viszont igen. Valaki simán benne van egy kapcsolatban, de a házasságra mégis nemet mond. Akkor mégiscsak van valamilyen különbség.

              • Értjük miről beszélsz desu, csak nem értünk egyet vele. Amikor egy pár arra az elhatározásra jut hogy örökre összeköti az életét, az csupán azt jelenti, hogy hivatalossá teszik a kapcsolatukat. De a házasság nem egy végleges állapot, bármennyire gázul hangzik, nem jelent olyan kötöttséget, amiből ne lehetne ugyanúgy kiszállni, mint egy házasságon kívüli párkapcsolatból. A házasság intézménye már rég elvesztette a holtomiglan holtáiglan illúzióját, ezért annak a bizonyos döntésnek sincs nagyobb hordereje, mint annak, amikor két ember elhatározza, hogy papír nélkül is boldogok lesznek.

    • Nekem ebből csak a papucsság jött le, a többi elkerülte a figyelmemet. De örülök, hogy nem a selejtes áru billog villogott a szerző kezében, lecsapásra készen.

      • A selejtes aru eszembe nem jutott… es a bloggazdanak sem, amikor megnezte az irasom, mert ismer annyira, hogy tudja en nem igy latom a vilagot. 🙂 Annak orulok, hogy tetszett az iras.

  5. Azokért a szemellenzős jelöltekért igazán nem kár akik azért párolognak el mert valaki történetesen elvált! Hát mit tudna az nyújtani egy mebert próbáló helyzetben?
    Én úgy látom, hogy a házasságot nem olyan nagyon sokan gondolják át annyira alaposan mint ahogy te feltételezed. Én sok olyan embert látok magam körül akik inkább a szokás, az elvárások, automatizmusok, életkor vagy valamiféle ideál hajhászolása okán adja a fejét a hazássagra.
    Azt meg ki mondta, hogy évtizetekdre előre pontosan előre tervezhető az élet? Ez még a közgazdaságban sem helytálló pedig az aztán sokkal racionálisabb és kiszámíthatóbb terep mint az ágas-bogas emberi kapcsolatok…

    És, hogy mitől működnek olajozottan az emberi kapcsolatok (mert végső soron erről van szó) nem lehet ‘minden férfi / minden nő így működik’ típusú képletekkel leírni. Aki így matekozik az tévúton jár, szerintem.
    Amúgy tetszett a bejegyzés! Abszolút gondolatébresztő. 🙂

    Fortune favours the bold!
    (Ha már a szerencsét is emlegttétek a beszégetésben.)

  6. Mit jelent, hogy valaki papucs? Miért lesz hátrányára, ha a munkahelyen a nők bevonják a beszélgetésükbe? Egyáltalán, miért beszélgetnek a munkahelyen külön-külön a férfiak és a nők?

    • Jajj tudod van ez a duma hogy “férfi és nő között nem lehet barátság” vagy mi, évtizedek óta húzódó műdilemma melyre minden tinimagazin azt mondja hogy nem, aztán a végén egyesek annyira komolyan gondolják hogy már el is hiszik, és innentől jönnek a “női témák”, “férfi témák” és egyéb baromságok.

    • Ez nekem sem tiszta több okból sem. Egyrészt: miért beszélgetnek külön? Mi együtt beszélgetünk, együtt ülünk, eleve nem is lehetne másképp beszélgetni. A női kollégákkal nem a főzelékrecept és a menstruáció a főtéma, így nincs gond. Sőt, ha mégis valami jó recept a téma, a férfiak is bekapcsolódnak, de én pl. ebből kimaradok, mert nem nagyon szoktam főzni.

      Mi sokat beszélünk – a munkához kapcsoló kérdéseken túl – a politikáról, könyvekről, túrázásról, pszichológiáról, futásról, lovaglásról, a városi és vidéki életről, külföldi élményeinkről, mert ezek a közös témáink a kollégáimmal nemtől függetlenül, és ezekről mindenki szeret nálunk dumálni.

      Ha meg egy férfi van, és azt bevonják, nem értem, hogy ezzel mi a gond.

      De elfogadom, hogy a szerző így látja, ezek az ő megélései.

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: