Bagoly és pacsirta – az élet örökös időeltolódásban

Vannak a bagoly-típusú emberek, ilyen vagyok én is. Ez azt jelenti, hogy inkább éjszaka vagyok aktív, szellemes, okos, nyitott, de hangsúlyozom, hogy ez nem egyenlő a lustasággal, sőt hétalvó sem vagyok. Azt jelenti, hogy reggel (9 óra előtt) szeretem, ha békén hagynak, és én is békén hagyom magam ilyenkor. Felkelek hajnalban, ha kell, de sok értelme nincsen. A korai órákban nem tudok enni, inni, zavar a zaj, a beszéd, a rádió is. Nem tudok ilyenkor olvasni, gondolkodni, sportolni, ha meg mégis megteszem, akkor negyedannyit bírok, mint a nap későbbi szakaszában. És még rosszul is nézek ki. És képzeljétek el, volt olyan, aki első randiként azt javasolta, hogy fél nyolckor reggelizzünk együtt valahol. Hát, akarsz te engem elsőre legrosszabb valómban látni? Meg a franc fog felkelni fél hatkor egy első randi miatt.

Ahogy halad előre az idő, úgy leszek én hatékonyabb, estére teljesen felpörög az agyam és a testem is. Ilyenkor bírok hosszabban, gyorsabban futni, mélyfilozófiai beszélgetéseket örömmel folytatni, jókat enni, tanulni. Mondjuk úgy, hogy nekem nem éri meg olyan nyaralásra befizetni, ahol az ár tartalmazza a reggelit. Délutánra tisztább lesz a bőröm is, fényesebb a szemem, dinamikusabb a hangom, a beszédem.

Ezzel szemben vannak a pacsirták, ilyen az én családom valamennyi tagja. Apám és a bátyám felkelnek hajnal ötkor, frissek és üdék, 15 perc múlva aktuálpolitikáról, magasfeszültségű vezetékek tervezéséről beszélgetnek, 5.20-kor már sütik a rántottát vagy fél óra múlva múlva sült kolbászt zabálnak. A korai ébredést követően fél óra alatt elkészülnek, míg nekem egy hatos kelésnél kell vagy másfél óra, hogy magamhoz térjek. Bankba nyitásra mennek, úszni hatkor szoktak, nyaralni hajnal ötkor indulnak, hogy reggelre megérkezzenek, hogy övék legyen  a nap. Én meg nem értem, hogy amit egész nap meg lehet csinálni, miért rendezzem el kora reggel. Ők viszont estére elfáradnak, kora este már csak nagyon pihentető tevékenységekre képesek, és tízkor már alszanak.

A világ a pacsirtalétre van berendezkedve, a munkaidő az esetek többségében reggel kezdődik, az iskolákban nyolckor csengetnek be, a hivatalok jelentős része kora délután már bezár, az orvosok is ennek megfelelően rendelnek, bár az üzletek nyitvatartása már változott, de nem a baglyok miatt, hanem sokkal inkább a multirabszolgák hosszúra nyúlt munkaideje miatt. Nekem egyébként pacsirta munkahelyem van, reggel kezdünk, így kénytelen voltam (vagyok) ennek megfelelően élni. Sikerült is valamennyire átállni, de fontos, hogy bár így élek, sokszor szenvedek tőle, mert egy bagolyból soha sem lesz pacsirta.

Le tudom nektek vezetni, milyen bagolyként élni a pacsirta-társdalomban, de jelzem, hogy nem kérek együttérzést, csak némi figyelmet. Kezdődik már gyerekkorban az óvodai délutáni alvással: egy született bagolygyerek nem fog kettőtől aludni, mert ő akkor kezd aktív lenni, és ebben az órában inkább színezne képeket, hallgatna mesét vagy halállengést csinálna a mászókán. Aztán ott voltak az általános iskolai osztálykirándulások, amikor is többnyire hajnali sötétben indultunk el otthonról, hogy “időben” oda érjünk. Hogy utáltam már hétévesen is, amikor a sok kis pacsirta fél nyolckor harsogva énekelte a buszon a Mint a mókust… a szalámis szendvicsek szagától meg szabályosan rosszul voltam ezen a korai órán. Aztán hazafelé meg hiába énekeltem volna én is, ekkor a többség már csak fáradtan nézett ki az ablakon. A gimnáziumi években rendszeresen azt hallgattam anyámtól, amikor próbált kiverni az ágyból, hogy “nem vagyok én kakukkos óra”, és inkább jártam busszal a 10 km-re lévő gimnáziumba, mert az 15 perccel később indult, mint apám, aki elvitt volna kocsival. Tanulni csak este tudtam, nagyobb dolgozatok előtt inkább fent maradtam éjszaka, mint hogy hajnalban felkeljek azért, hogy még egyszer átolvassam a tananyagot. Az egyetem volt számomra a Kánaán, mert ott én állíthattam össze az órarendemet. Tíz óra előtt kezdődő órát soha sem választottam, viszont vidáman vettem részt az este hatkor kezdődő szemináriumokon bagolytársaimmal egyetemben. Míg a többség tanár és téma szerint választott tantárgyat, nálam az elsődleges szempont az időpont volt. Be kell vallanom, hogy a leíró nyelvészet előadás, mint olyan,  nekem kimaradt  a képzésemből, mert azt mindig reggel nyolcra tették, így mindent, amit erről a tudományról tudok, könyvekből tanultam meg autodidakta módon.

Viszont ezek voltak azok az évek is, amikor rendszeresen azt kellett hallgatnom a pacsirtáktól, hogy én hétalvó vagyok, és gyakran vázolták fel nekem azt a jövőképet, hogy mi lesz majd velem, ha dolgozni fogok, és ennek kapcsán sokszor kaptam olyan tanácsot is, hogy kezdjek el egyre korábban felkelni, hogy felkészüljek a munkásévekre. Bagolyöntudatra-ébredésemet követően ilyenkor lazán, magabiztosan küldtem el az önkéntes életmód-tanácsadókat a fenébe.

Majd jöttek a munkásévek, és akkoriban nem nagyon lehetett szabadúszóként elhelyezkedni, így maradt a nyolctól ötös munkaidő, ami nekem maga volt a pokol. Majd az évek alatt megszoktam, hogy korán kell kelni, és korán kell aktívnak lenni, de attól, hogy megszoktam, még nem szeretem. És az a nyomorult sunnyogás is, ahogyan mindig utolsónak érkezel a munkahelyedre. Nekem a pacsirta-munkaidő sok időmet elveszi, mert bagolyként úgy van ez, hogy minél korábban kelek, annál több idő magamhoz térni. Kilenc előtt kell másfél óra minimum, kilenc után már egy óra is bőven elég az emberi formához. A rendszeres késésem sem lázadás, nem is fegyelmezetlenség, hanem egyszerűen annyi az oka, hogy évek óta más időpontban kell kelnem, mint ami nekem a normális lenne.

És elmondom nektek, hogy ezt nem lehet megszokni. Én még mindig nem tudok kilenckor-tízkor elaludni. Ha fáradt is vagyok, feléledek éjszaka, pörög az agyam, ilyenkor fog el mindenféle láz: takarítanék, olvasnék, írnék, beszélgetnék, sportolnék, hímeznék is akár, de megerőszakolom magam, mert tudom, hogy másnap korán kelni kell. Bebújok az ágyba, majd bámulom a plafont. Aztán csak kimászok, olvasni kezdek, palacsintát sütök, nyaralást tervezek. Egy időben próbáltam megfelelni, igyekeztem pacsirtaéletet élni. Hétvégén is felkeltem hatkor, mindenfélét csináltam, mindent elrendeztem, így hátra is dőlhettem volna, enyém a délután – csak hogy egy szép pacsirta-klasszikust idézzek.  Aha. Enyém. Hurrá. Csak egy gond volt: a korai ébredésnek köszönhetően ebéd után kinyúltam, dögfáradt voltam, és órákon keresztül próbáltam kipihenni a korai ébredést.

A bagolylétnek több hátránya van, bizony. Az egyik az, hogy rengeteg kritikát kapunk életünk során, mert nem bírunk felkelni. Lelustáznak. Álomkórosnak neveznek. Pedig nem alszunk többet, csak máskor alszunk. Én még életemben nem hallottam olyat, hogy egy bagoly megjegyzést tett volna egy pacsirtára alvási-ébrenléti szokásai miatt. Olyan ez a bagoly-lét ebben a hajnalban kelő, a későbbkelőkkel kritikus társadalomban, mintha te, pacsirta, innen Amerikába költöznél, és időeltolódásban élnél örökkön örökké, és mindent órákkal korábban kellene elvégezned, mint ahogyan szeretnéd, illetve mint ahogyan azt természetes ritmusod kívánná. Megoldást csak a szabadúszó lét, a home office, a kötetlen munkaidő jelenthet, mert a legtöbb munkahely nyolctólötigre van berendezkedve.  (Update: én most már kötetlen munkaidőben dolgozom, és sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok mostanában.)

Egyébként kezdem azt látni, hogy nagyon sok bagoly van, és ők szívesen élnének egy olyan párhuzamos univerzumban, ahol minden pár órával később kezdődik. Ott én lennék az elnök, és lecsapnám azt, aki 9 előtt megmozdul.

 

Reklámok
tollampapírom névjegye (162 Bejegyzés)
Írni jó, többet az ügyről elmondani nem tudok.

90 hozzászólás Bagoly és pacsirta – az élet örökös időeltolódásban bejegyzéshez

  1. Ahhh, minden sorával! Délig nem nagyon birok enni se.
    És több emberrel kellett már tisztáznom (többek közt anyámmal is), hogy ébredés után 10 perccel ne tegyen nekem fel 20 kérdést egyszerre, igazából egyet se, ne szóljanak hozzám! 🙂
    Az ideális nekem az lenne, ha éjfél-egy között fekhetnék és kilenc körül kelnék.
    Életem egyik legszarabb időszaka volt, amikor egy munkahely-költözés miatt az addigi félnyolc helyett negyed hétkor kellett kelnem….az maga volt a pokol, tényleg.
    A mai napig, a nagyobb koncentrációt igénylő, fontosabb feladatokat igyekszem ebéd utánra csoportosítani.

    • Jaj, Arien, ezen, hogy “több emberrel kellett már tisztáznom (többek közt anyámmal is), hogy ébredés után 10 perccel ne tegyen nekem fel 20 kérdést egyszerre, igazából egyet se, ne szóljanak hozzám!” olyat nevettem, sőt még mindig vihogok rajta. Ezen én is sokat dolgoztam, a szüleimtől elég messze lakom már, de apám régen azt csinálta, hogy fél hétkor felhívott, és elkezdte azokat a pénzügyekkel kapcsolatos dolgokat ecsetelni, amit éppen olvasott. Ilyen kamatláb, bubor, meg anyámtöke, én meg 10 másodperc után már azt sem tudtam, miről beszél.

      És a családi kirándulások örök képe, hogy mindenki fél hétkor felöltözve, mentere készen áll, én meg pizsamában nézek ki a fejemből. Volt olyan, hogy félig felöltözve, takaróval a kezembe szálltam be a kocsiba, és egész úton aludtam. Meg olyan is, ezt mai napig emlegetik, hogy azért nem mentem el a családi hétvégére a hegyekbe (16 lehetettem), mert hajnalban indultunk volna. És sütik a rántottát hajnalban, jaj, rosszul vagyok, velem nem lehet reggelizni, illetve lehet, de csak tíz után.

      És a kritika minden pacsirtától, hogy induljak már el, meg hogy ennyit aludni. És felkelek, ha nagyon nagy a többség, de az egész napom el van rontva, nyomó fejfájással, fájó gyomorral, zsibbadtan kóválygok, és nem esik jól semmi.

      • Apukád is milyen cuki! :)) és a kocsiban alvós sztori is vicces!
        Anyukám, ha otthon vagyok vidéken náluk, mindig felveti, hogy akkor másnap keljünk fel hatkor és menjünk el úszni! Imádok úszni, de hajnal hatkor???

        Azt hiszem a pacsirták tényleg nehezen értik meg a baglyokat, és tényleg sokszor indokolatlanul titulálnak minket lustának.
        És igen, napi rutin szempontjából nekem is felsőoktatás volt a Kánaán! (a pillanat, amikor úgy döntök, hogy nem megyek be az előadásra, hanem alszom tovább, ah!:)

        • Megint megnevettettél ezzel a pillanat, hogy nem megyek be – jaj, ez hogy hiányzik. 🙂 Olyan jó lenne szabadúszónak lenni, nekem ez a vágyam, sőt már a célom is. És nem, nem vagyunk lusták, csak egy tradicionális világban élünk, amely szokásai akkor alakultak ki, amikor még nem volt villany, és kénytelenek vagyunk alkalmazkodni. De lesz ez még másképp is!

          • Mindig örülök, hogy sikerül megnevettetni valakit! 🙂

            Állítólag már vannak olyan munkahelyek, ahol pl. rugalmas beérkezés van 8-9 között, azért már ez is nagy előrelépés a poroszos 08.00-hoz képest!

      • Diagnosztizáltam magamon a bagolyságot, túl ismerős ez az egész napi zsibbadt gyomorfájás, ha kénytelen vagyok 6kor kelni valami miatt!

        • Üdv a klubban, flyingbride, és üdv. a blogon is, örülök, hogy ide találtál. 🙂

          Na, igen, ez a gyomros-dolog tipikus jel. Egyéb tünetet is felfedeztél magadon (reggeli szótlanság, esti aktivitás) ? 🙂

          • Én is csakazolvassától jövök, és örülök a találkozásnak ^^
            Reggel zombi vagyok, bámulás a semmibe tíz percig, és nem válaszolok. Főleg így télen, amikor ráadásul nem aktívkodom este sem, hanem már 10kor lefeküdnék…szóval most halmozottan hátrányos vagyok 😀

    • “Ébredés után 10 perccel ne tegyen nekem fel 20 kérdést egyszerre, igazából egyet se.” 😀 Hányszor magyaráztam el ugyanezt a saját anyámnak… nem érti a mai napig se. 😀 Próbáltam elmagyarázni kávéval is, hogy amíg nem lát előttem üres bögrét, ne, kérlek ne, azt sem értette.
      Lehet, hogy ezzel a bögrével kellett volna:
      http://www.zazzle.com.au/caffeine_level_measurements_coffee_mugs-168285192346481747

      • Nahát, mennyi rokonlélek! 🙂 Kell ilyen bögre! 🙂

      • Szuper bögre, közeleg a karácsony, mi lenne, ha ezzel lepnénk meg őket? Örülök én is, hogy ennyi rokonlélek, és hogy ide találtatok.

        • Sziasztok én is itt vagyok és szintén zen…akarom mondani bagoly vagyok 🙂
          Nekem még hányingerem is tud lenni a korán keléstől és úgy alapjában igen, mindegyik leírt tünetet közelről ismerem. A gyerekek miatt pedig 6.30-kor kell felkelnem általában, ezért szemem még vagy 20 percig fényérzékeny és hunyorgok. A rémálom még ilyenkor a nagyobb zaj, vagy ricsaj, esetleg telefonhívás egy pacsirtával a túloldalon, aki valami fontosat akar megbeszélni…áhhhh.

  2. Ó – értem én! Kb 10 évig tartott, amíg megértettem – és megtanultam ezzel a pacsirta – bagoly léttel együtt élni. Jómagam pacsirta vagyok, a férjem meg bagoly. A nagyobbik lányunk bagoly, a kicsi meg… még nem tudom eldönteni. Én pörgök hajnalban, ők meg alszanak. Este én kidőlök, ők meg még tévéznek, neteznek. Erős indok kell ahhoz, hogy hétvégén hajnalban kelni kell… Apám pacsirta, nyáron együtt megyünk evezni a Dunára, hajnal 8-kor lökjük el a hajót a stégtől – én mondom isteni dolog, de a férjemet és a gyerekeimet nem tudom meggyőzni és már nem is akarom, mert egy baglyot nem lehet felverni illetve minek 🙂

    • Szia Anikó! Üdv. a blogon, örülök, hogy itt vagy. 🙂

      Gondolkodtam már azon sokat, hogy mennyire lehet nehéz vegyes pároknál összeegyeztetni az életet.
      Szépek lehetnek az olyan reggeli élmények is, amelyekről írsz, szuper lehet a felkelő Nap, a hajnali csend, evezni meg különösen jó lehet ilyen környezetben (régen mi is sokat eveztünk, nagyon szerettem). Én ezért néha irigylem is a pacsirtákat, mert menni én is mehetek, megyek is néha.. csak közben zúg a fejem, és úgy nem olyan élmény, mint nektek, mert nem tudom annyira kiélvezni a helyzetet.

    • Egy megértő pacsirta, de jó! 😉

      Azért sejtem én is a pacsirta lét előnyeit, nagy ritkán volt olyan, hogy nagyon korán friss pékárut zsákmányoltam, vagy idegen, ébredező városban sétáltam, tagadhatatlanul megvan a maga varázsa!

      • De azt lehet akkor is, amikor egész éjjel nem aludtál, és éppen hazafele sétálsz valami isteni házibuliból vagy tábortüzezésből (etceterá), még kreatív vagy a kialvatlanságtól, minden gyönyörű, kreatív vagy, még befejezel bár dolgot, amihez éppen eszedbe jutott a megoldás az élménymámorban, aztán otthon alszol egy jó nagyot.

  3. Megjott az uj munkarend, 9 illetve 10-kor kezdodik a melo, pacsirta lettem! 🙂
    (az ekezetek hianyaert elnezest, elobb utobb minden a hazatol elszakadtat eler, nekem hamarabb jott…)

  4. Még egy gondolatot hozzátennék, nekem nemcsak a korán kelés, korán fekvés a nehéz, hanem a 24 órás nap is. A biológiai órám kicsit hosszabb, körülbelül 25-26 órás. Ha szabin vagyok és épp nincs kötött terv, észrevétlenül egyre arrébb tolódik a felkelés és a lefekvés ideje is kicsit (függetlenül a mesterséges fény és a monitorbámulás mennyiségétől).
    Beszélgettem erről barátokkal, kollegákkal, és sűrűn bólogattak ők is, hogy igen-igen, tényleg.

    • Nekem is tolódik, egyre később kelek szabadság alatt, de milyen rossz utána megint visszaállni. Mi lehet erre megoldás? Már minta a bagolylétre? Így minden nap egy erőszak, és én csak a kötetlenebb munkaidőben látok megoldást, de az itthon még nagyon nem általános, ahogyan az otthoni munka sem.

    • Jé, nekem is tolódik, eddig azt hittem ez valami egyéni defekt nálam.

      • Nem egyéni, és most már tényleg kezdem azt érezni, hogy valójában bagoly-társadalomban élünk, csak a pacsirták leigáztak minket. 🙂

        • 🙂
          Az megvan amikor 11-kor a pacsirták gúnyosan rád köszönnek, hogy “jó reggelt álomszuszék!” és egy cseppet sem zavarja őket, hogy ők többet aludtak egyhuzamban mint te, csak ahogy írod is, máskor. Kész, aki későn kel az lusta oszt’ annyi!

          • De még mennyire megvan. Vagy mikor azt kérdezik, hogy “na, sikerült kialudni magad, vagy fáradt vagy még?” Vagy benyitnak, hogy “gondoltam, megnézem, élsz.-e még?” És ejszaka bemennek hozzád: “nem alszol még?” “miért nem alszol?” “aludjál már!” ÁÁÁÁ.

  5. ha tudnád, meddig hittem, h egyedül vagyok! már középsős ovisként is kiakadtam, amiért egyszer csak hajnali fél kilencre (vagy ilyesmi) kellett bejárni. a közoktatásban aztán ez elcsitult, mivel agykapacitás nem igazán kellett hozzá, a szar közérzet pedig egyébként is adott volt a társaság miatt. majd szép lassan megvilágosodtam a fősulis-hírportálozós időkben: ha 3-tól 10-ig alszom, az maga a kánaán, de 4-től 11-ig is jó. ha viszont éjféltől 7-ig lehet, nyomi vagyok, és mindenféle átmenet nélkül csap át később fáradtságba az álmosságom.

    drasztikusan próbáltam magam átszoktatni a normális napirendre, mondván, h ha mindenki más képes rá, akkor nekem is muszáj lesz. 8 hónapig jártam át teljes munkaidőben nyíregyházáról debrecenbe, ami negyed nyolcas itthonról indulást, és hat utáni hazaérést jelentett. hiába szerettem, amit csináltam, egyszerre lázadt fel a testem és a lelkem. a felismerés elemi erővel csapott le, h ez így nem megy.

    a megoldást tényleg az egyéni vállalkozói létforma jelenti, s oltári mák volt 22 évesen rátalálni @=)

    utálom egyébként, ha a nembaglyok pöcs kérdéseket tesznek fel az alvási szokásaimmal kapcsolatban, és amikor jelzem, h a reggeli kommunikáció ki van zárva, cserébe viszont éjjel 3-ig kereshetnek munkaügyben, úgy néznek rám, mint egy érdekes állatra…

    • Olvastam ezeket a bejegyzéseidet korábban is, sőt többször is, és nekem jó nagy adag motivációt adtál ezekkel. Szívesen olvasnék még erről a témáról (egyéni vállalkozó, otthonról végzett munka), bár kommentet is írtál nekem erről, de nagyon érdekel ez az egész életforma. Engem is kiborít, amikor beledumálnak, és tényleg az van, hogy amikor szabin vagyok, most is, egyre később fekszem le, és egyre később kelek. Remélem, hamarosan a nyomodba léphetek.

      • bármikor szívesen mesélek, kérdezhetsz konkrétan is, mint a múltkor @=) az utolsó mondat most megsimogatta a csöpp lelkem, mert eddig nekem fel sem tűnt, h ez egy olyan nyom, amibe érdemes lépni. afféle freak útként tekintek rá, amin persze piszok jól érzem magam, de a kötött társadalmi elvárások miatt többször találkozom a következő kérdésekkel:

        – úristen, otthonról dolgozol? (igen.)
        – úristen, nincsenek munkatársaid? (nincsenek, azaz vannak, de a ritka kivételektől eltekintve csak “virtuálisan”.)
        – úristen, nincs munkaszerződésed? (megbízási szerződéseim vannak, anélkül egy tapodtat sem.)
        – úristen, nincs havi állandó bevételed? (de, így is lehet, és van is szerencsére.)
        – úristen, te értesz az adóügyekhez? (könyvelőiroda intézi a dolgaimat, teljes felelősségvállalással.)
        – úristen, neked nincs szabadságod? (nincs, de bármikor elmehetek bárhova a laptopommal, ahol van net. és ha előre tudom, felkészülhetek egy hét netnélküliségre is.)

        • Úristen, de irigyellek!

          • na, akkor leírok néhány kellemetlenséget is, nehogy úgy tűnjön itt, h habos torta az egész. (igen, most már tényleg minden szempontból szuper, de voltak kilátástalan pillanatok, “másik szakma kell, mert ebből lószart se tudok építeni” érzések @=S)

            – úgy lettem egyéni vállalkozó, h a cégnél, amelyiknél dolgoztam (öhm, ha jól emlékszem a közös barátunk szavaira, a hely számodra sem idegen), megengedték a külsős létet. magyarán nagyjából ugyanazt a feladatkört folytattam, a tematikus portál szerkesztését itthonról. az volt a fő bevételi forrásom. havi 1-2 számlát állítottam ki, az egyik az övék volt. nettóban havi 80 jött össze, de alkalmazottként sem maradt nekem több, úgyhogy erre máig óriási előrelépésként gondolok vissza. aztán néhány hónap múlva egyik napról a másikra, egy telefonhívással kipicsáztak. mondvacsinált indokkal. mert rájöttek, h nekik olyan ember kell, aki mindegy, hogyan dolgozik, de ott ül reggeltől estig, és ha bejön a nagyfőnök, rá lehet mutatni: “na, ott a borcsa, aki az xy-t szerkeszti!”

            – nem ejtettek a fejemre, így képes voltam 3 napon belül másik fő melót szerezni, de ott meg egy súlyos pszichés gondokkal küszködő ember szakadt rám főnöknek. mellette önéletrajzokat küldözgettem ezerrel mindenfelé. miután őt leépítettem, sikerült beszereznem egy újabb kretént (nem szívesen mondok ilyet arra, aki fizetett nekem valamiért, de csak h érzékeld a helyzet súlyát: a telefonomon tiltólistára kellett tenni az egyént. azelőtt és azóta is ő az egyetlen, aki ezt elérte nálam.)

            – a helyzetet pontosan egy évig éreztem iszonyatosan instabilnak. ez olyan időszak volt, h saját erőmből éhen haló csöves lettem volna. néha összejött nettó 100, de tavaly decemberben konkrétan 20 sem. megalázottnak éreztem magam, csak az hajtott előre, h nem akarok visszamenni a mókuskerékbe.

            – idén tavasz óta vagyok rendben, és naponta többször is hálát adok a sorsnak, amiért ezt átélhetem @=)

            (egyáltalán nem vagy hülye, amiért erre vágysz, vagy legalább ketten vagyunk hülyék. kell hozzá egy bizonyos típusú lelki alkat, ami nekünk pont megvan. a fenti dolgok egy részét tudom, h meséltem, de nem emlékszem, konkrétan melyiket, bocsesz.)

            • Nagyon jó, hogy ezeket is leírtad, gondoltam, hogy nem volt egyszerű az út, mindennek több oldala van. Sokat olvasok az otthoni munkáról, egyéni vállalkozói létről, de mindig oda jutok, hogy amíg nem próbálom ki, nem tudhatom. Innen nézve ez nagyon szupernek, nekem valónak látszik, de majd ha tapasztalatom lesz, akkor dönthetek. Kezdem én is látni, tapasztalni, hogy kemény az út oda…

  6. Egy pacsirta anya // január 10, 2014 - 12:44 de. // Válasz

    Ismerős. A gyerekem pár hetes volt még, amikor este letettem aludni, és másnap 10 órakor kelt csak fel. Mások folyamatosan panaszkodtak, hogy a gyerek nappal sem, este sem , éjjel sem, és reggel sem alszik. Anyukák többsége olyan volt, mint a mosott szar. Én meg megértem kilesni, hogy mikor kel már fel, hogy tudjak vele babázni. Mire felkelt, kimostam a ruhácskáit, megfőztem egy fél literes láboskában azt a több köbméter ebédet amit megevett. ( soha nem fogom megérteni, hogy délben az anyukák miért indulnak meg falkákban a legközelebbi iskolába, azért a rossz, zacskósleves szagú élelemért) Telt, múlt az idő, az alvási szokásai nem sokat változtak. Szerencsére meg tudtuk oldani, hogy ha nem ébredt fel időben, akkor nem ment oviba. 3 év alatt össz-vissz talán fél évet látták. Általánosba még elment, de a középiskolába már csak úgy, hogy 8 óra pár perckor kituszkoltam az ajtón, nagy viták közepette mentünk az autóig, és az iskola kapujában tettem ki. Eljött a nap, amikor egyetemre ment, más megyébe. . Nem kell kirángatni az ágyból, nem kell utána menni a wc-re hogy ne aludjon, sem a fürdőbe, mert ha nem figyeltem a kád szélén is aludt még egy kicsit. Ha végre kitalált a konyháig, azon aggódtam, hogy belefekszik a tányérba, ahogy a SIMS játékban látta. Bezzeg este! Már mindeki halott, amikro még ezerrel él. Éjfél után indul az élet, és miközben néz valamit a számítógépen, hangosan röhög, mi meg azon, hogy ő milyen vígan van. Reggel (pacsirtáknak) mikor felkelek, már készülődik a lefekvéshez. Párom is képes aludni délig, szoktam mondani, hogy mint egy medve. Hagyom őket, amikor kész az ebéd, akkor szoktam közvélemény-kutatást folytatni, hogy mennyire kell aludniuk? Esznek, vagy alszanak? Időnként irigylem őket, főleg, amikor szombaton és vasárnap 6 órakor felébredek. Én is szeretnék aludni, legalább 8-ig, de sajna nem kívánságműsor. Ha hajnali 3 órakor megyek aludni, akkor is kukorékolok 7 óra fele. Ez van, én gyerekként is utáltam aludni,sajnáltam rá az időt. Ők nem, ők nyugodt szívvel húzzák a lóbőrt tényes nappal, a legnagyobb dologidőben is. Tényleg nem tudunk elindulni sehova sem 11 óra előtt. Akármilyen nagy az elhatározás, hogy időben indulunk, nem sikerül,

    • Üdv. a blogon, Egy pacsirta anya!

      Jaj, de jó volt ezt olvasni, ez szinte egy külön bejegyzés, örülök, hogy elolvashattam egy pacsirta anya oldaláról ezt a témát. Nagyon tetszett, ahogyan összefoglaltad. És le a kalappal, hogy ennyire türelmes vagy, voltál.

      “Ha végre kitalált a konyháig, azon aggódtam, hogy belefekszik a tányérba” – ezen meg olyan jót nevettem. :DD

  7. Jaj, nagyon jó volt olvasni a bejegyzést, és a kommenteket is. Én is egy igazi bagoly vagyok, nyáron, ha nincs semmi kötöttség, egyre később kelek, a végére már délután 1-2 óra felé. Nagyon furcsa ilyenkor, ha egy-egy kötött program miatt korán kel az ember, és rácsodálkozik, hogy jé, milyen érdekes a nyári reggel! Még friss, hűvös az idő, nem olyan dög meleg, mint délben. 🙂 A tavasz végi, nyár eleji reggelek engem amúgy is az osztálykirándulásokra emlékeztetnek, mert csak azok miatt fordult elő, hogy hajnalban ébredjek.
    A későbbi munkakezdés nagy álmom, boldogabb országokban már pedzegetik, és néhol el is tolták már a munkaidőt. Most hajnalban kelek, két város közt ingázok, és teljesen kifacsartnak érzem magam. Maga a munka sem könnyű, de ha nem lennék álmos fél napig, még akár élvezni is tudnám.

    • Ja, egyébként Csakazolvassa ajánlására találtam ide. Tök jó a blogod, biztos, hogy vissza fogok térni még.

      • Üdv. a blogon, Elanor!

        Amikor megírtam ezt a bejegyzést, nem gondoltam volna, hogy ennyi embert meg fog szólítani. A kommenteket, megosztásokat elnézve viszont egyre inkább azt gondolom, hogy forradalmat kellene már csinálni. 🙂

        Álomvilág, de jó lenne, ha lehetne mindenhol választani, milyen életet akarunk: sulikban, munkahelyen, hivatalokban. Nekem a halálom a vérvétel, oda korán kell menni, jaj, eleve utálom, de mindezt hajnalban…

  8. De jó volt ezt olvasni! 😀
    Nálunk elég fura (volt) a helyzet. Apukám tipikus pacsirta, de ő sem feküdt soha 12-nél hamarabb (olyan 4-5 éve, kb. 60 éves kora óta talán néha már lefekszik 11-kor), anyukám meg én a húgommal pedig baglyok. Ez a húgomnál jelentkezett legerősebben :), nálam mérsékelten, anyukám meg valami hihetetlen energiával simán kel reggel nyolckor (vagy amíg dolgozott meg mi sulisok voltunk, fél hétkor – hétkor) akkor is, ha hajnali 3-4-kor feküdt le. Szíve szerint legalább kilencig aludna (tovább nem, mert sajnálja a napot), de még azelőtt megébred, hogy szólna az ébresztője és pattan ki az ágyból 4 óra alvás után is. (És nem azért, mert idősebb korban mindenki kevesebbet alszik, ha tehetné, 7-8 órát vígan aludna!) Rengeteg vitánk volt, mert én is elég zombi vagyok reggel, és nekem is jóval több időbe telik elkészülni reggel kilenc előtt, mint után, csakhogy ellene nem volt milyen érvet felhozni, mert későbben feküdt, mégis hamarabb kelt.
    Nekem meg az a gondom, hogy annnnyira, de annnnyira szeretném, ha bírnék reggelente mondjuk hétkor kelni legalább, frissen, üdén, és ne az legyen minden reggelem, hogy basszus, megint elaludtam! (Jelenleg a doktori kutatásomhoz könyvtárazom, szóval semmilyen kötött munkaidőm nincs, de akkor is rossz érzés…) Csakhogy ahhoz valószínűleg le kellene feküdni mondjuk fél 12-kor (akkor már tudok aludni, amúgy is 24-ből 36 órát képes volnék aludni), de ez sose jön össze. Pedig én kifejezetten szerettem, mikor gyerekkoromban hajnalban mentünk kirándulni. Az olyan különleges, egyedi eset volt, megadta az ünnepélyességét, hogy besütött a hajnali nyári nap a konyhába, és reggeli közben hallgattuk a Kossuthon A Rákóczi-indulót. Minden nap nem menne, de néha olyan jó!
    Egyébként az sem biztos, hogy nem menne… Nemrég jöttem rá, hogy ha van aki felkeltsen (mindegy, hogy ki, lehet egy szobatárs is, aki szöszmötöl a szobában), akkor simán kelek korábban. Csak magamtól, ébresztőre nem megy… (Szól – szundi – szól – szundi – szól – szundi… aztán egyszer csak gondol egyet, és nem szól többet…)

    • Szia Rózsa, üdv. a blogon!

      Én is szeretnék korábban kelni, ill. friss lenni, amikor korán kell kelni, de nem megy, és szerintem már nem is fog. Én is minden reggel elalszom, és most is ébren vagyok, mint ahogyan te is. 🙂 A bagoly-invázió beindul.
      Nagyon jó kis összefoglalót írtál, és ez meg a nap poénja, nagyon jót nevettem: “Szól – szundi – szól – szundi – szól – szundi… aztán egyszer csak gondol egyet, és nem szól többet…” 😀

      Még várunk néhány kommentet, aztán elküldöm a linket az ombudsmannak.

      • Hát igen, és még mindig ébren vagyok (Jézusom-már-megint-mindjárt-egy!!), mintha szándékosan húznám az időt akkor is, amikor meg semmi dolgom… S ha néha, hétvégén 11-12-ig alszom, akkor meg jön az “a francba, már megint átaludtam a félnapot” 😛 Hiába, nehéz egy bagoly élete a pacsirta-világban…

  9. Piskótaszörny // február 4, 2014 - 3:54 de. // Válasz

    Annyira így van, de nálunk anyám-apám is bagoly volt, így amíg fel nem nőttem, csak az iskola kavart be az aranyéletbe. 🙂 Annyi különbséggel, hogy engem sokszor felkelteni se lehetett a délutáni alvásból, az óvónéni javasolta is, hogy ne menjek még iskolába, mert “fáradékony vagyok” (anyám 7-re járt dolgozni, eszerint is adott le minket óviban-bölcsiben). 🙂 Aztán nagyjából betörtem, 12 évesen már anyám fel se kelt néha, hanem én készítettem az uzsonnát, és önállóan elindultunk a suliba öcsémmel.

    Középiskolában viszont 3-ra teleszállt a hócipőm, és egyszerűen nem jártam be 10 előtt az iskolába. 🙂 Gondoltam, csapjanak csak ki, majd a volt általános iskolai osztálytársammal járok szépen a dolgozók gimijébe. De sajnos nem csaptak ki, így negyedikben végül is újra bejártam.

    És hab a tortán: feleségül mentem egy pacsirtához. Így én reggel 7-től ülő helyzetben kornyadozok vele, ő meg este 10-ig halódik velem. Akkor lefekszünk, és én éjfélig forgolódom, és soha meg nem írt blogbejegyzéseket fogalmazok, vagy eltervezem, hogy másnap mikre kerítek sort (többnyire semmire, mert túl álmos vagyok délelőtt, és ez hazavágja a napomat, mire belendülök, már csak belezavarnék az ügyrendbe).

    • Üdv. a blogon, Piskótaszörny!

      Én ma is így voltam, mert este későn feküdtem le, ma kómás voltam egész nap, most meg kezdek feléledni. 🙂

      Vegyes párokról örömmel olvasnék még. Pl. mi történik egy nyaralástnál? Nálunk, a családban gyakran volt ebből probléma.

  10. csakazolvassa ajánlásra jöttem 🙂 és lám, milyen egyértelmű dolog, pacsirta vagy bagoly, na hát én most pedig jól megmondom, melyik is vagyok, és negyedórája csak körözök a billentyűzet felett…mert én állandóan bonyolítok, ugye… hümmögök itt meg már a gyerekkoromat idézgetem.. hol erre találok példát, hol arra.. Utáltam korán kelni, hogy suliba menjek, délután kötelezőaludni az oviban nem ment, éjfélekig olvastam….tehát bagoly… na de tanulni meg korahajnalban tudok a legjobban, intellektusom akkortájt szárnyal.. tehát pacsirta… nyolcra melóba járni, este korán lefeküdni, jujj, de borzasztó, tehát bagoly.. felkelni hajnali félnégykor, mert megyünk pecázni, vagy virágot locsolni, óracsörgés előtt kipattan a szemem, tehát pacsirta… és rájöttem, hogy én egy be- meg kiteljesült keverék vagyok..:D : tizenéve éjjel egyre, kettőre vagy háromra járok dolgozni, tehát gyakorlatilag megoldottam az úúúútált koránkelés ( hat-hét óra körül) problémáját, én éjfélkor kelek általában, késő délután alszom, néha kihagyok egy nap alvást, meg nemdolgozós napokon összevissza henyélek… és szeretem így.. És most nem taglalnám az alvási szokásaim roppant érdekes kihatásait a párkapcsolataimra, de képzelhetitek.. 🙂

    • Üdv. a blogon, Gabiriella!

      Na, ilyen kevertségről még nem olvastam soha. Kicsit olyan, mintha a szabadon választható dolgokban pacsirta lennél, a kötelezőben meg bagoly. (Bár ennek a tanulás ellent mond.)

      Megkérdezném, mivel foglalkozol, mert érdekel, mi az a munka, amit lehet bagolyformában csinálni, de nem tudom, nem lennék-e indiszkrét a kérdésemmel.

      • Jó megfigyelés :), és a tanulás nem kötelező… azon már ősrégen túl vagyok, de annak idején se az motivált, mi a kötelező… csupa szerelemből szoktam, mondjuk nyelvkönyveket olvasni..:) Az tény, hogy nagyon reggel kétszer úgy működik az agyam, mint pl. este… A munkám nagybani piachoz kötött, aminek ugye a működési rendje ilyen extrém, normál-időn kívüli életformát “követel”. Ezen kívül fordítok, ami szintén tág időtereket biztosít. Utoljára 1995-ben volt olyan munkahelyem, hogy reggel nyolctól ötig, egy évig sem bírtam, és soha-soha nem szeretném, hogy még egyszer…És tudod, nem is annyira az időbeosztás miatt.. hanem a buta, értelmetlen követelmények miatt. Amikor nem az számít, mi a munka és legyen elvégezve és jól, hanem az, hogy pontosan beérsz-e és kitöltöd a munkaidőt a fizikai jelenléteddel… ezek számomra agyalágyult dolgok. Gimi után dolgoztam egy üdítőipari vállalatnál, ahol három óra tényleges munka volt, de úgy kellett tenni, mintha nyolc óráig tartana. Sírtam tőle és nagyon gyorsan elrohantam utcazenésznek.. Rend, kiszámíthatóság, besorolódás, fegyelem.. khmm…kényelmetlen kategóriák számomra..

        • Értem, miről beszélsz a követelményekkel kapcsolatba, ezért indítottam a multikuli rovatot, ami most kicsit haldoklik, de majd fogok még róla írni. Arról is, hogy ott kell mindig ülni, egyes helyeken meg még látszattúlórázni is illik.

  11. Bedőházi László Mózes // február 4, 2014 - 9:13 de. // Válasz

    Hááát szó ami szó és is bagoly vagyok!! :)) Ja és fel is kelek reggel ha pirkad ha nem 9-10 kor….., este viszont olyan nincs, mert reggel 01-02 kor is még ébren vagyok! De érdekes dolgok ezek mert én azt hittem hogy csak én vagyok ilyen éjjeli csodabogár…

  12. Nade, mi van, ha létezik egy pacsirta-bagoly hibrid? Mondjuk én. Túl korán utálok kelni, de hétkor-fél nyolc körül már legkésőbb. Hétvégén is, mert “kidob az ágy”. VIszont éjfél előtt nem szívesen megyek az ágyba, mert pörögö az agyam, satöbbi. A reggeli meetingen is produktív vagyok, meg a délutáin is.

    Éspersze, megvan az ellenkezője is, aki csakmégötpercet snooze bűvöletében éli le minden napjának első óráját, és este 10 után már használhatatlan.

    Köszönömcsakennyitakartam.

  13. Sziasztok!
    Nem tudom, melyik madár vagyok, de szerintem bennem egy lajhár veszett el. Nagyon nagy az alvásigényem, 8-10 óra minimum.
    Nem szeretek korán kelni, aludni se tudok éjfél előtt, (kivéve a végkimerülés, túlhajszoltság esetét), viszont ha három után fekszem le, el van rontva a napom, bármeddig is alhatok.
    Ideális esetben 8-kor kelnék órára, aztán kettő magasságában ledőlnék két órára, magamtól ébrednék, aztán aktívan tölteném a délutánt és az estét, egy körül pedig lefeküdnék.

    Most részmunkaidő miatt ez majdnem megvalósul, de itt is ragaszkodnak a nyolcas kezdéshez, ami nekem hatos kelést jelent… borzalom. Robotpilóta indít, alva festek éber arcot, de negyed nyolckor a buszon már kezdek ember lenni. Egész nap a délutáni szundi tartja bennem a lelket.

    Ami segít átvészelni a reggeleket, azok a rituálék, és a masszív kiképzéssel elért reggelizés. Nekem totál undor volt minden kaja reggelente, de amióta fokozatosan rávettem magam, sokkal könnyebb a délelőtt. Valami könnyű turmix, pirítós, tea, ilyenek. Ha legyűröm, nem émelygek napközben. Plusz jó motiváció, ha valami finomat ehetek.

    A férjem fullbagoly, furcsa lehet, de mi éjszaka nem alszunk együtt: a párom megvárja amíg bekómálok, utána kioson, dolgozik a szobájában, aztán ha bírja reggelig, akkor együtt reggelizünk, és utánam fekszik le.

    Mondjuk a programcsinálás kizárt, kettő előtt nem megyünk sehová, ez néha iszonyú idegesítő.

    Ha pacsirta gyerekünk lesz, kimegyek a világból.

    • Ez nekem is ideális lenne, mert szeretek délután aludni, sőt sokkal mélyebben alszom délután, mint éjszaka. Fel is vetettem egyszer a főnökömnek, hogy miért nincs nálunk szieszta, közel is lakom a munkahelyemhez, haza is tudnék ugrani ebédelni, aludni egyet. Főnök majdnem leesett a székről az ötletemtől, pedig ez sok országban normális része a napnak.

      Sok cikk is szólt már arról, hogyha az alkalmazottak délután csak fél órát pihennének, sokkal hatékonyabbak lennének délután (is).

  14. Jesssssz! Most mentetted meg a lelkemet 😀 Ettől függetlenül még mindig nincs megoldás, a párom is inkább bagoly, a gyerekeknek az iskola-óvoda 8 előtt kezdődik, BORZALOM! De úgy kell mindenkinek, nézzék társadalmilag és össznépileg a borzas álmos fejemet! Én írtam! Uffff!
    u.i.: néha elkap a vágy, hogy de jó lenne korán kelni, hogy mindenféléket elvégezzek 10-11-ig és “enyém lenne a nap”. Na ezzel cseszném el végleg, mert addigra pont ki is fáradnék teljesen. Költözzünk pár időzónányival odébb. Szerintem ez a megoldás! Szóljatok, ha mentek 😀

    • Szia Békakirálylány!

      Köszi, hogy te is leírtad, köszöntelek a blogon.

      Szerintem nem megyünk sehova, maradunk, és forradalmat csinálunk. Menjenek a pacsirták. Ha összejön még pár ember, megyünk az ombudsmanhoz. 😀

      Egyébként elképesztő mennyi bagoly van, a bejegyzés vírusként terjed a facebookon, sokan vagyunk. Az a döbbenetes, hogy többen írják, hogy azt hitték, egyedül vannak a “hülyeségükkel.” Közben meg…

  15. Áhh, egy darabig még azt hittem, hogy írok egy-két gondolatot egy-egy hozzászóláshoz, de lemondtam róla, követni is nehéz… De tényleg jó, hogy írtál erről, legalább sokan nem érzik már magukat magányos farkasnak. Mondjuk számomra mindig világos volt, hogy a társadalomnak jó része bagoly, csak vannak, akik jól bírják titkolni… 😀 Csináljunk forradalmat! 🙂

    • Fogunk! Ez a bejegyzés is egy forradalom, de – ahogyan már írtam – én sem gondoltam volna, hogy ennyi embert meg fogok vele szólítani. Akkor most ezen felbuzdulva elkezdem minden eddig ki nem mondott parámat/dilis gondolatomat, szokásomat/”biztosan csak én vagyok ilyen”-ügyemet bejegyzésbe foglalni.

      Szóljál hozzá mindenhez, Rózsa, ők itt a “testvéreid”. Értenek, és még éjszaka is el fogják olvasni, amit írsz:)

      (Kicsit off, de muszáj leírnom, és remélem, nem fogod tolakodásnak venni: nekem a neved olyan megható, Rózsa néven írtam régen, a nagymamám után választottam a Rózsa nevet.)

  16. A bagoly vs. pacsirta téma állandó vita forrása nálunk is! Vagyis volt. Én voltam a pacsirta, párom volt a bagoly. Tudományos kísérletünk bebizonyította, hogy ez a felállás megfordítható. A kísérlethez mindössze egy újszülött gyerekre van szükség. Hogy hol lehet beszerezni? Jelszó védi ;). Azonban az biztos, ez a módszer garantáltan átalakítja a madarak DNS-ét! 🙂

    • Szia Akihiszi!

      Üdvözöllek a blogon, örülök, hogy itt vagy.

      A vegyes párosítás nekem félelmetesnek tűnik innen nézve, bár én pacsirta családban nőttem fel bagolyként, és egyáltalán nem volt olyan szörnyű. Igaz, néha kimaradtam egy-egy programból, ők meg sokszor kaptak tőlem idegbajt, de többnyire megoldottuk. 🙂

  17. Sziasztok!
    Képzeljétek, én átneveltem magam! Mindkét gyerekemnek volt egy kb. 8 hónapig (!!!) tartó időszaka, amikor fél 6-kor kelt… Ha pacsirta lettem volna, se esett volna jól, de bagolyként… Hányingerrel küzdve, félig ájultan keltem, és fél hétkor már a ház előtt voltunk megreggelizve, kapirgálva a füvet… cuki :). Kb. 2 és fél évembe telt átprogramozni az agyam. Még mindig átlag négyszer nyomom szundira a telefont reggel, de már nem fáj felkelni háromnegyed 7-kor :))) Szerencsére a gyerekek “hozzánkszoktak”, és ha lehet, vidáman horpasztanak 9-ig, de az iskola az iskola – kelni kell.

    • Szia Rékus! Örülök, hogy itt vagy, és hogy hozzászóltál.

      Nem gondoltam, hogy létezik váltás… nekem mindig azt mondták, hogy majd megszokom a korán kelést, de nem megy. Pont ma mesélt az egyik munkatársam, hogy mostanában nagyon fáradt, és reggelente megy a szundi. És kiderült, hogy én vagyok az egyetlen, akinél a csörög-kinyom-csörög-kinyom egy teljesen általános, rendszeres program reggelente.

      És friss is vagy reggelente? Jól esik aktívnak lenni?

      • Friss vagyok. Néhány fogalmat kellett kigyomlálni, ami haszontalannak bizonyult: “korán”, “reggel”… Ezek tanult fogalmak. Egyszerűen csak felkelek. Szeretem a reggeli fényeket, a csöndet stb. Más reggel a világ :).
        Persze, nem változott meg a bioritmusom. Nem vagyok zseni délelőttönként… Még mindig este 10 után jön az ihlet, de a koránkelés miatt sokszor fáradt vagyok már… ahogy írtátok ti is.
        Nekem volt egy lélektani határ, és ez a 7 óra volt. Előtte kelni szenvedés, utána kelni nem lehetetlen, 9 után kelni normális. Nna, ezeket kitöröltem. Mostanában már futni is majdnem tudok reggel 8 körül, amit egyébként este 8-kor szeretek… És az este 10-es porszívózás? Pont akkor szeretem, akkor jön az ihlet. Meg mosni is… éjszaka. Nna, ezeket csinálom délelőtt 🙂

  18. Én szeretek korán kelni, de utálom ha hozzám szólnak, vagy nem hagyják meg a saját, egyszemélyes rutinomat. A későn kelés azért gáz, mert aktívabb vagyok délelőtt, sokkal hosszabnak is érzékelem a nap délután kettőig eltelő óráit, mint azt, ami utána jön.
    Szerintem nem pacsirtáknak van kitalálva a nyolcas kezdés, hanem a komcsi gyártrend diktálta ezt a három műszak miatt, és mert a földeken sem lehett egész nap hatékonyan dolgozni, hanem reggel, míg hűvös volt, és détután, mikor csökkent a hőség. az nem volt kérdés, hogy ki milyen típus, muszáj volt és kész, és szerintem sokan megszokták, azok is akik azt hiszik, hogy valóban korán szeretnek kelni.
    Egyébként utálom, hogy sokszor arra köteleznek, dolgozzak későn és este is, csak mert igény van rá, ha például a kereskedelemben alkalmaznak, vagy a szolgáltatóipar rabszolgája vagy.
    Senki nem érti meg, hogy én öt után már nem vagyok használható, arról meg nem tehetek, hogy sokak ekkor tudnak és akarnak szórakozni, vagy magukkal törődni.

    • Jó, hogy leírtad, örülök, hogy pacsirták is elmondják, nekik milyen. Azon gondolkodom, kell-e ez a fajta rendszer a társadalomnak, hogy egy ritmusban élünk. Azt hiszem, kell, másképp nem lehet.

  19. végre!!! szívemből szól ez a cikk :))) annyi, hogy én még rosszabb vagyok…. jó, meg tudom szokni a 11-kor fekvést, 6-kor kelést. de legszívesebben 3-kor fekszek és délben kelek 😀 én is mindig megkapom… irritáló. imádok fenn lenni este, senki nem érti meg, miért, pedig akkor érzem magam igazán jól 🙂 még ha reggel fel is kell kelnem, nem bírok “időben” lefeküdni… és másnap jól megszívom, aztán ismét, mivel az egész napos zombulás után este 10-kor végre jól érzem magam, és nem akarok pont akkor aludni, mikor a 12 órányi felmosórongy-létem után végre normál üzemmódra váltok 😀 szerencsére párom is bagoly, sőt szerintem ő áll a bagoly szónál illusztrációképp a szótárban. 😀 4-5-nél előbb nem tud elaludni, és imád 2-ig aludni 😀 (megjegyzem egy ekkori lefekvés után joggal.) így a hétvégéink igazán csodásak, 4-kor lefekszünk, másnap 1 fele indul a nap, majd mire magunkhoz térünk már késő délután van, és este kezdünk el bármit tenni 😀

    • Szia Liza, üdv. a blogon. Amiről írsz, az nagyon tipikus bagoly-elem. Ha napokig későn fekszem, és egész nap álmos vagyok, akkor sem bírok elaludni tízkor. Ma sem fogok. Ilyenkor olyan jól érzem magamat, egyszerűen nem megy az alvás.

  20. Bagolyné született Hibrid Anasztázia // június 11, 2014 - 6:48 de. // Válasz

    Óóóó, itt az utolsó hozzászóló, 3-kor fekszik délben kel – na a férjem PONT ilyen. És stimmel a fentebb említett 24-26 órás eltolódó bioritmus is.
    Én nem vagyok pacsirta, se bagoly, afféle hibrid, ahogy írtátok :). Bonyolítja az amúgy sem egyszerű családi életünket az, h vannak gyerekeink, akik oviba-iskolába járnak. Az apjukkal délután találkoznak, igen ritka az az eset, amikor reggel összefutnak vele a konyhában :).
    Nyáron, amikor nincs iskola, eltolódik az egész család a bagolyság felé, fekvés este 10 körül (a gyerekeknek), kelés kb ugyanabban az időpontban, csak délelőtt :).
    Nem egyszerűek az ilyen “vegyes házasságok”, de működőképesek. A miénk már tizensok éve :).

    • Üdv, a blogon, Bagolyné, Anasztázia, micsoda név!

      Mesélj már kicsit ezekről a vegyes kapcsolatokról. Én ezt soha sem értettem, nekem vegyes ki sem alakul, ilyen volt a szövegben említette reggelizős-randis… már a randiknál elakadunk.

  21. Bagolyné született Hibrid Anasztázia // június 22, 2014 - 10:45 de. // Válasz

    Háááát, úgy kezdődött, h este találkoztunk :D. Aztán együtt dolgoztunk, ami igencsak éjszakába tolódott, hajnali 4-es fekvésekkel. Én hiába aludtam délig, hiába volt meg a nyolc óra alvás, nem volt az igazi… A mai napig ha legeslegeslegkésőbb éjfélig nem kerülök ágyba, nekem annyi.
    Ott fordult a kocka, mikor megszületett az első gyerek. Mert éjjel fel kellett hozzá kelni, és hát a gyerkőc nem volt egy bagoly, kelt rendesen reggel. Úgyhogy évekig voltunk úgy, hogy a férj délben kelt, (szabadúszó) és hajnali 3-4-kor feküdt. Délben találkoztunk vele. 🙂
    Mostanában nem ennyire bagoly, 10 körül kel :).
    Abszolút látom nála is ezt az eltolódott bioritmust, 26-28 óra, szóval minden nap kicsit később fekszik-kel, van olyan időszak, mikor akkor kel, mikor mi.
    Rá lehet állni, engem nem zavar, tizensok éve élünk így. Jó mindenkinek. Nyilván jobb lenne, ha mindenki vagy pacsirta lenne, vagy bagoly, vagy ‘normális’. Na de mutasson nekem valaki egy normális családot :D.

  22. Ezt akár én is írhattam volna. Totál így vagyok én is mint bagoly, soha nem bírom megszokni a korán kelést. Pedig nekem reggel gyógyszert is kell bevennem, olyankor felkeltenek, gyorsan lenyelem és már alszom is vissza. Ha viszont jól tudom, egy pacsirta képtelen a visszaalvásra, velük úgy lehet a legjobban kitolni, hogy amikor mi lefekszünk hajnal 3 tájban, akkor szándékosan felkeltjük őket, így egész nap ők leszek zombik, és megtapasztalhatják, hogy nekünk milyen érzés délnél korábban kiugrani az ágyból.

    Én szabadúszó vagyok, de amikor még „rendes” munkahelyem volt, és lehetőség akadt rá, az összes délutános műszakot elvállaltam inkább a pacsirta munkatársaimtól, akik boldogok voltak, hogy akadt egy jó balek, aki hajlandó „feláldozni” a drága délutánját, mert „lusta” reggel időben felkelni. Ezeken a munkahelyeken szerencsére a vezetőség általában nem szólt bele, ha a dolgozók egymás között így meg tudtak állapodni. Mindenki jól járt.

    Óvodában én sem aludtam soha, és katonaként sem tudtam megszokni a 6 órai kelést, pedig minden áldott nap egyforma időben volt ébresztő és takarodó. Mégsem. Minden másnap őrszolgálatot adtunk, akkor meg egyfolytában aludt pacsirta-bagoly mindenki, mert ugye egy őr ahhoz ért a legjobban. 🙂

    • Még egy bagoly, szia Tamás, üdv. a blogon!

      A lusta felkelni, és feláldozza a délutánt olyan jó kis tipikus pacsirta megfogalmazás, pont így szokták mondani.

      Mennyire volt minőségi változás életmódban a szabadúszó lét az alkalmazotti után?

  23. Alkalmazottként mindig azt csináltam, amit mások mondtak, mindig fáradt voltam, és kevés volt a pénzem.

    Szabadúszóként azt csinálom, amit szeretek, kipihent vagyok, és kevés a pénzem. 🙂 Mondjuk úgy: három pontból kettő a javára változott. Pénzügyi szempontból nem túl szerencsés a dolog, mert vannak hónapok, amikor elárasztanak a megrendelések, és néhányat vissza kell dobjak, mert egyszerűen annyi munkát nem győznék elvégezni. Aztán van, hogy hónapokig semmi sincs, és ilyenkor a korábban gondosan félretett pénzemből „tengődök”.

    Én úgy mondanám, ha az embernek nincsenek nagy igényei, akkor talán megéri szabadúszóvá válnia. Ha viszont az autó és mindig csurig töltött hűtőszekrény nélkül nem tudja elképzelni az életét, akkor muszáj olyan állást vállalnia, ahol ez minden hónapban garantálva lesz.

    Szabadúszóként az is baj lehet – már akinek ez baj –, hogy nemigen tudsz hitelre venni semmit, mert nincs fedezet, nincs „rendes” állás, nincs rendszeres jövedelem, így sem bolt, sem bank nem ad neked hitelt. Ha valami drága, kénytelen vagy sokáig kuporgatni rá.

    • Akkor ha jól értem, arra kell figyelni, hogy amikor bőség van, kicsit visszafogottabbak legyünk, hogyha nincs annyi meló, akkor se legyenek nagyobb gondok.

      • Így van. A megkeresett pénz egy részét úgy kell eltenni, mintha nem is lenne. Megtakarításnak mindig lennie kell, még akkor is, ha filléreket kerestünk csak. Már csak azért is, mert fejleszteni, eszközöket venni is csak készpénzből tudunk, ha nincs bankhitelünk, áruhitelünk és nincs hitelkártyánk. És mivel tudjuk, hogy több nap van, mint kolbász, ezért minden eshetőségre készen a pénz egy részét el kell különíteni. Ez a biztonsági tartalék, amelyből akkor élünk, amikor sokáig nincs megrendelés.

        Mondjuk a takarékosság akkor sem hátrány, ha az ember havi fixből él, de már annyira leszoktattak minket erről ebben a hitelekből finanszírozott világban, hogy lassan magunk is elhisszük, hogy a minimálbérből nem lehet megtakarítani semmit. Nos, én úgy vagyok vele, hogy ezer forint megtakarítás is valami, és egy nap még kihúzhat a csávából.

        A bank meg pont akkor fogja rácsukni az orrunkra az ajtót, amikor leginkább szükség lenne a pénzre. Meg a rokonok is. 🙂

  24. Sziasztok! + egy bagoly…. életképesség de. 10-től éjjel 2-ig

    • Üdv. a klubban! 🙂 Környezeted hogy viseli?

      • Hát… otthon nem nagyon van senki, a jószág megszokta a 10-es kelést hétvégén és addig nem őrjöng ételért. Az irodában meg senkinek nem tűnik fel, hogy a 8 órás munkát kettő és öt közt végzem el, csak nekem szar, hogy ott kell kómáznom reggeltől. Az alvásidőmből megy el és nagyon megérzem.

7 visszakövetés / visszajelzés

  1. Üdv. az új olvasóknak | Lélektani különlegességek, multikulti, céges történetek, karriercsapdák, jelenségek, paródiák – és én, aki mindezt elmesélem
  2. én nem vagyok egy | vészbook a nehéz napokra
  3. Állásinterjú megint | Tollam, papírom
  4. Egy napom – képekkel | Tollam, papírom
  5. Zaj | Tollam-Papírom
  6. 7 tipikus bagoly-para, amit a pacsirták nem értenek | Eszter's Offtopic
  7. Évfordulós poszt (tl;dr) | Tollam-Papírom

Szerinted? (Az első hozzászólást megnézem megjelenelés előtt, utána szabadon írhatsz.)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: